A farok

Már nehogy a farok csóválja a kutyát! – tette hajdanán felszólító módba Torgyán a magyar közmondást. Hiába, a mai politikai közéletben folyamatos átverés alatt tartják egyes baloldali-liberális körök és gomba módra szaporodó ügynök-civil szervezetek a társadalmat.

Úgy próbálják magukat bemutatni – például a politikai aktivista Gulyás Márton, a Kétfarkú Kutyapárt vagy akár Dudás Gergely, az Index főszerkesztője, a Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András -, mintha függetlenek lennének, önállóan cselekednének és az ötleteik saját maguktól származnának. Nagyon naivnak kell ahhoz lenni, hogy ezt elhiggye bárki is.

Eddig titkoltan, rejtetten, de most már egyre nyíltabban, erőszakosabban érvényesíti akaratát Soros György és a mögötte álló multinacionális erők gazdasági, politikai érdekeit. Tehát az egyre keményebben csóváló faroknak személyisége van. Macedóniában, ahol mindennapos tűntetések zajlanak Soros ellen, aki civilszervezeteivel káoszt idézett elő az országban, az emberek Stop Soros táblákkal vonulnak. Azt akarják, hogy a hétfejű sárkányhoz hasonlított Soros kitakarodjon hazájukból.

Éppen ezért könnyezni kell, amikor olvassa az ember az Index főszerkesztőjének mosakodását, miután Simicska Lajos tulajdonába került a hírportál. Dühösek vagyunk, de függetlenek címmel hosszan értekezik arról az oligarcháról, aki a rendszerváltás utáni időszakban a legundorítóbb eszközökkel gyűrte maga alá a sajtó egy részét. Majd ezt írja Dudás Gergely: „ (…) oligarchák mocskos mancsa közötti alku tárgya lett a legjobb tudásunkkal készített független hírportál.”

Kis naiv

Miből gondolja azt, hogy aki a cigányzenét rendeli és fizeti, az ne azt a muzsikát hallgassa, amit szeret. Simicska majd azt akarja hallgatni többször, sokszor, ezerszer, hogy egykori barátja milyen utolsó, alávaló ember. Sőt leadja a rendelést, hogy miként kell lejáratni, támadni a miniszterelnököt, Orbán és Orbán kerüljön folyamatosan fókuszba. Egy üldözési mániával küszködő ember nem fog engedni a huszonegyből. Dudás kolléga, tudomásul kell vennie, hogy sem hírportálja, sem maga már nem független, csupán eszköz, csak üzeneteket fog fogalmazni! Megengedem, színvonalasan, de a nagykutya mondja meg, hogy merre billenjen a farok által irányított kutya: jobbra, vagy balra. De inkább balra fog csóválni az értékes szerszám.

Hasonlóan az elmúlt hetekben megrendelt és kudarcba fulladt tüntetésekhez. A pénzelt tünti-sorozat néhány ezer megtévesztett emberrel célt tévesztett. Sőt ellenérzéseket szült. Sokaknak nem tetszett, ahogyan festékes flakonokkal megdobálták a Terror Háza Múzeum Hősök falát, Gulyás Márton és társa ugyanígy próbálkozott a Sándor palotánál, majd néhány agresszív aktivista a rendőröket provokálta. Nevetségessé vált Szabó Tímea néhány küzdőtársával együtt, ahogyan a köztársasági elnök hivatalával szemben odaláncolták magukat néhány kődarabhoz. Nem volt különb a Kétfarkú Kutyapárt viccpárti békemenete Oroszországért. A nyíltan Soros, Brüsszel és migránspárti ordítozó gyülekezet gond nélkül sértegette a magyar társadalom többségét: egyenesen hülyének nevezték az embereket. Csúcsteljesítményt nyújtott a kormányellenes tűntetések sorában „a rendszerváltó batyúbál” az Erzsébet hídon Bokros Lajos részvételével. Voltak vagy húszan.

Mondjuk ki, lefagyott a farok

Az ellenzéki sajtó és Soros Görgyék által generált tűntetések megbuktak. Nincs mögöttük társadalmi erő, támogatás. Egyre inkább felismerhetővé válik, hogy ezek a megmozdulások Magyarország ellen szerveződnek. Aki magát hazaszerető magyarnak tartja, az nem akar ezeknek szekértolója, szövetségese lenni. Mindenki látja, hogy a hazai, Soros által pénzelt civilszervezetek valójában idegen érdekeket szolgáló ügynök szervezetek. Soros György ezen a héten az Európai Unió vezetőivel tárgyal. El akarja érni, hogy Magyarországot kizárják az Európai Néppártból, ne legyen civil törvény, amivel átláthatóvá válnának a külföldről pénzelt szervezetek és el akarja érni, hogy az oktatási törvény ne vonatkozhasson az ő egyetemére. Akaratát ármánykodásokkal, csúsztatásokkal, hazugságokkal és a hazai balliberális kollaboránsok segítségével akarja elérni.

Lássunk világosan. Pénzünk kell, országunk kell olyan vezetéssel, akik újra áruba bocsájtanák nemzetünket. Ezt kell felismernünk, megakadályoznunk. Ezek az alakok, eddig ismeretlen arcok, akik megmutatják magukat, a tehetetlen balliberális pártok helyett, külföldről ajánlott, pénzelt marionett figurák. A csehek, a szlovákok, a lengyelek, a szerbek a macedónok már tudják, hogy mit jelentenek ezek az álcivilek és mit vihet el Uncle Sam bácsi. Óriási a batyuja és sok minden belefér.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük