Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Csurka már 2010 előtt látta: a Jobbik a balliberális pártok fantomszervezete volt – Stefka István és a Médiaháború

Miután Gyurcsány megbukott és lemondott, jött a „klónkormány” – Bajnai Gordon vezetésével. A Magyar Hírlap továbbra is megírta az igazságot, ez már az egykori maoistának, Demszky Gábornak is sok volt és ő is bojkottot hirdetett. Aztán jött 2010 és az új korszak. Orbán Viktorék kétharmada megteremtette az esélyt egy új Magyarország létrehozásának. Bár a Jobbik akkor még antikommunistaként és hazafias …

Még több »

Amikor Gyurcsány nekitámadt a Magyar Hírlapnak – A sajtószabadság igazi ellensége a „hibbant Néró”, azaz Fletó volt – Stefka István és a Médiaháború

A Gyurcsány-kormány ámokfutása idején végre megerősödött a Magyar Hírlap, amely számtalan korrupciós és egyéb ügyet leleplezett. Célpont is lett: a szokásos bal-liberális banda a Der Stürmerhez hasonlította az újságot, elővéve a jó öreg antiszemita kártyát. A saját népére lövető Gyurcsány Ferenc bojkottot hirdetett, amivel a legnagyobb jót cselekedte: ekkoriban harmincezerre emelkedett a példányszám. Közben olyan csapat jött össze a Hírlapnál, …

Még több »

Para-Kovács helyett Bayer Zsolt – Így alakítottuk át a szélsőliberális Magyar Hírlapot – Stefka István és a Médiaháború

A kétezres években egyértelművé vált, hogy a Fidesznek és a nemzeti erőknek semmi esélyük nincs, ha nem szereznek nagyobb szeletet abból a tortából, amit magyar sajtónak nevezünk. Ekkor jött el a Magyar Hírlap felemelkedésének és az Echo TV elindulásának a pillanata. Mindkettő mögött Széles Gábor állt. A feladat egyik helyen sem volt egyszerű: mind a lap, mind a tévé tele …

Még több »

Lelepleztük a Szemkilövetőt – A Hír TV és a Magyar Nemzet sajtótörténelmet írt 2006-ban

A kétezres években kezdett kiépülni az a jobboldali, nemzeti média, amely valamennyire ellensúlyozni tudta a posztkommunista fölényt és hazugságáradatot. A Magyar Nemzet és a Hír TV rengeteget tett azért, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai hármas vezette rablógárda visszaéléseit megismerje az ország, már aki nyitva tartotta a szemét. A nagy idő 2006-ban, az onnantól Szemkilövetőnek is gúnyolt és félt Gyurcsány Ferenc ámokfutása idején …

Még több »