Cerka ügyek

Szemérmes vagyok, mint a legtöbb férfi, egy magára valamit adó férfi ilyenről nem ír, nem beszél. Nem ír, nem beszél másoknak hódításairól, sikereiről a nőknél, nem dicsekszik udvarlásainak eredményeiről. Egy úriember hallgat erről.

Mindig arra gondoltam, ez magánügy. De a közélet hullámverései olykor kényszerítik a hírlapírót, hogy megszólaljon. Értetlenül figyelem immár több mint egy hete azt a lejárató kampányt, ami Marton László színházi rendező körül folyik nőügyekben. Ha igazak a vádak, van rá bizonyíték és nemcsak szóbeszéd, akkor döntsön a bíróság és bűnhődjön az erőszakoló. De mintha itt nem erről lenne szó.

Az idő, azt mondják, mindent megszépít, de itt a több évtizednyi idő mindent bemocskolt, átírt.

Ki tudja, mi történt, miért és hogyan történt a színész palántával? Hogy történt valami az valószínű, mert egyre több névtelen hölgy döbbent arra, hogy vele is valami csúnya dolog történt 10-20-30 évvel ezelőtt. Csak felvetődik a kérdés – ahogyan Verebes István színházi rendező is gyanúsnak találja az ügyet –, miért pont most esett le a tantusz? Miért most esett le a tantusz Sárosdi Lilla művésznőnél és férjénél, Schilling Árpád szintén színházi rendezőnél?

Miért most jött el a megvilágosodás?

Ki kinek van az útjában e zegzugos, nehéz színészi pályán, ahol a megélhetésért, a szereplésért késhegyig menő harc folyik, és nem először söprik el azt, aki útban áll. Csillagzata lefelé ível a nagyhírű rendezőnek – már csak kora miatt is –, de neveltje, Eszenyi Enikő a Vígszínházban sikert sikerre halmoz. Hívei rajonganak érte. Igazgatói széke megingathatatlannak tűnik. Ő a probléma gyökere? Nem tudom. Vagy a probléma maga a színészházaspár, akik sikertelenségüket, kudarcukat egyre csak halmozzák?

A lejárató-cerkakampányhoz azonban érdemes odafigyelni egy kis adalékra, amiről kollégám is megemlékezett a napokban a PestiSrácokon. A szexbotrány kirobbantói, a Krétakör egyik darabját Lúzer címmel posztolták a legnagyobb videó megosztó portálon. Hát, amit ott látunk, az nem mindennapi. Minden az, csak nem színház, nem színészet.

Sárosdi Lilla csöppet sem az a szemérmes nő, ártatlan leányka, mint nyilatkozatai alapján gondolnánk.

Közönsége előtt anyaszült meztelenül szerepel, érdekes pózokat vesz fel, ahol több férfival egyszerre teszi dolgát, kezével egyet jobbról, egyet balról kényeztet. De szerinte ezzel semmi baj, „ez a színészet”. A következő jelenetben már estélyi ruhában látható, ahogy őt kényezteti egy előtte térdeplő férfi. A színészet „magas csúcsát” jelenti a szintén pucér rendező, Schilling Árpád megjelenése, az úgymond bántalmazott Sárosdi Lilla férje. A durva, ütésekkel tarkított, pornográf szitokszókkal kísért előadás éppen nem az illendő párkapcsolatról, úriemberi viselkedésről szól. A nőt földre lökik obszcén szavak kíséretében.

A videót nézve, a színházi előadásnak nevezett valamit áthatja a fülledt szexualitás. Férj és feleség egy színpadon. Furcsa egy pár. Na, ezek, ők! Szerintük ez a színészet. Szerintem meg undorító.

Nemrégiben láttam sokadszor A tizedes meg a többiek című filmet a köztelevízió M3-mas csatornáján. Színészóriások szerepeltek ott: Sinkovics Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Ungvári László, Márkus László és még sokan mások. A kis szerepeket játszó színészek, mint Szabó Gyula, Horváth Tivadar is kiemelkedtek a színészi játékukkal.

Nem őket sírom vissza, hiszen egy korszaknak vége.

De ez, ami egyes szélsőliberális színpadokon folyik manapság, a krétakörös társasággal az élen, az alsó gatyában üzengető, politizáló Schilling Árpád vezetésével, az maga az alja a színészi játéknak.

Színház az egész világ! – írja William Shakespeare az Ahogy tetszik-ben. Majd Szabó Lőrinc fordításában így folytatódik: És színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár az Életében...

De ez a cerka-történet, a kivetkőzött realitás milyen szerep? Elég gusztustalan a való életben, de még egyes színházak világában is. Hiszen mi a lényeg? Talán mégis csak a tények hétköznapjai, amelyek a legközelebb vannak a valósághoz. Anno, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról még megközelítette a való életet, a valódi érzéseket.