Cipolla

Share
A balliberális ellenzék május elsejei kormányváltó hangulatát figyelve, néhány politikusnál felmerült bennem a gondolat, hogy ezeket nem pszichológusnak vagy pszichiáternek kellene vizsgálni? Hátha tudnának adni tanácsot, hogy melyik utána orvoshoz forduljanak.

Azt tudjuk, hogy a balos ellenzék jelentős része, de még a jobbikos (Lovas Pista szerint Ballik) Vona Gábor is Orbán-fóbiába szenved. Nem tudnak egyetlen szitkozódó mondatot kiejteni Orbán Viktor neve nélkül. De amit Gyurcsány Ferenc csinált az ATV hétfői műsorában, az minden képzeletet felülmúlt. Folytatta megkezdett ámokfutását, miszerint ő látott egy titkosszolgálati dokumentumot – orosz kézben van -, ami a kormányfő bűneit tartalmazza. Ezzel tartja sakkban Putyin Orbánt. Persze nincs nálam ez a dokumentum – magyarázta Gyurcsány -, de kéthavonta megjelennek nálam ismeretlenek, akik el akarják adni. „A bűnnel szövetkezett ez a politikai garnitúra” – nézett áthatóan és jelentőségteljesen a kamerába Gyurcsány, majd nevetve rágalmazott tovább. Sejtetni próbálta, hogy olyan ember vezeti ezt az országot, aki konkrétan bűnöző. Ezek után elkezdett mosakodni a televízió képernyőjén, hogy ő nem olyan „pasi”, aki bizonyítékok nélkül beszél. Rónai Egon, az ATV szerkesztője persze nem az az ember, aki levegőben hagyja a dolgokat: „Ha ennyi kérdőjel van magában, akkor miért mondja el?”- szegezte neki a kérdést az újságíró.

„Magamat védem!” – válaszolt rögtön a volt kormányfő. „Ha nem ezt tenném, akkor ez lenne a politikai halálom”.

Az előremenekülő Gyurcsány ebben a témában már másodszor szólalt meg, sőt 72 órás határidőt is szabott Orbánnak a válaszra. Nos, ebben az esetben e politikai kalandor egyre jobban belezavarodott a szerepébe. Ahogyan elnéztem az arcmimikáját, gesztikulációit és azt, hogy ez az ember minden bizonyíték és következmények nélkül állíthat hazugságokat politikai ellenfeléről, bármit, amit akar, akkor elgondolkodtam: ennek az embernek a kezére volt bízva Magyarország csaknem hat évig. Ez az ember akart káoszt okozni 2006 október 23-án a fővárosban. Ez az őszödi ember vitte az államcsőd szélére az országot, ez vett fel IMF kölcsönt, amit nekünk kellett visszafizetni. S arra gondoltam, ezt az egyszer megúsztuk.

A magyar miniszterelnökök sorában, alig volt ilyen hazárdjátékos, mint Gyurcsány Ferenc.

Aztán eszembe jutott Thomas Mann 1930-ban megjelent kisregénye, a Mario és a varázsló, s a nagy hipnotizőr, Cipolla. Igen, ő a Cipolla. Bár az író az olasz fasizmust jeleníti meg, működésének mechanizmusát, de végül is ez éppen úgy ráhúzható a baloldal, a neoliberalizmus akaratátvitelének mechanizmusára. Hiszen a Cipolla, a bűvész egész magatartása, módszere az átverés. Azaz a bűvész legfőbb törekvése a másokon való uralom megszerzése bármi áron. Ha kell erőszakos úton.

Jó, nyugi. Gyurcsány már nem politikai tényező, de azért utoljára kavarhat egy retteneteset. A fékek és gátak rendszere nála nem működik. Módszere kísértetiesen hasonlít a fasizmus és a kommunizmus módszeréhez.

Követőiket is elvakítja a gyűlölet. Az Orbán elleni gyűlölet. Simicska Lajos, Vona Gábor, Széll Bernadet és újabban Fekete-Győr András hatalomániákusok, már most úgy érzik, kezükben van a kormányrúd. Ez különösen érződik az új párt, a Momentum elnökénél. Ugyanúgy rángatózik, csak kicsit türelmetlenebbül, mint Gyurcsány. A színpadon remegő, ordítozó, hadonászó Fekete -Győr András a szerepét már most rosszul játszotta: semmit a szívből, csakis a dühből. Kevesen hihették el, amikor vagy ötször elismételte hallgatóságának: Higgyetek! Higgyetek nekem… Higgyetek… Nem nekünk kell megállítani Brüsszelt, hanem nekünk kell utolérni Brüsszelt. Nem tudja, miről beszél.

Egyelőre nyugodt vagyok. Kis Cippolák ők. Csak nehogy úgy járjanak, mint a varázsló s híveik rádöbbenjenek valamire. Amikor Cippola hipnotizálta Mariót, és az ifjú a visszataszító bűvészben saját kedvesét látta, majd szájon csókolta, az már a vég kezdete. Kiké? A nemzetidegeneké? Nem tudom. De Márió magához tér és rádöbbent, mit csináltak vele. Elő kapta revolverét és lelőtte a varázslót.

Tudjuk az erőszak, erőszakot szül. Félek, hogy az erőszakot csak erőszakkal lehet legyőzni. Nem kell birizgálni az oroszlán bajszát.

Share

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Nemzeti zsidó

Sabbat, azaz szombat napján halt meg Vámos György újságíró kollégám. Talán szimbolikus, hogy éppen ezen …

4 hozzászólás

  1. András Bálint

    Tényleg azok lennének a hatalommániások, akik azt szeretnék, ha nem egy ember fóbiái és rögeszméi határoznák meg az országot, hanem az emberek tényleges akarata? Nem inkább az szenved hatalomkórban, aki képtelen elviselni, hogy az ő áldása nélkül népszavazás legyen egy mindenkit érintő ügyről (olimpa, Paks, korrupció, ügynökakták stb)? Nem lehet, hogy a szerző fordítva ül a lovon?

  2. A fickó nem elmebeteg, hanem egy masszív pszichopata, ami sajnos gyógyíthatatlan. Ajánlott irodalom: Robert D. Hare: Kímélet nélkül.

  3. Latinovits Cipollája azért kicsit jobb volt, ez s szánalmas fickó jobb ha nem próbálkozik, mert kilóg a lóláb

  4. Nekem Cipolláról inkább Orbán jut eszembe. Pont ugyanúgy manipulálja az embereket populista ígéretekkel és hamis érzelmekkel mint Thomas Mann regényalakja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.