Ez európai?

Azt hittem, legalábbis május 19-ig, hogy európaiak ülnek Strasbourgban. Az Európai Parlamentben, a plenáris ülésen, ahol a magyar ügyet is tárgyalták. Most nem 1956-ról volt szó – akkor is volt magyar ügy az ENSZ-ben -, arról a forradalomról, amit a szovjet hadsereg vérbe fojtott, hanem két témát láttak fontosnak napirendre tűzni az európai liberálisok, szocialisták, zöldek és a mindenféle baloldal: a halálbüntetés kérdését és az Európába bevándorlók, a menekültek ügyét.

Mert ezt ugyebár Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány hozta szóba, különböző fontossági sorrendben. Sőt: nemzeti konzultációt is merészelt indítani a kérdésről. Égbekiáltó bűn a néppel való párbeszéd, itt szakadt el a cérna a baloldali képviselőkben. Úgy tűnik, ők félnek a választóiktól. Érezték ismét: itt a jó alkalom, hogy a magyarokat kissé megleckéztessék és Tavares elvtárs valóságtól elrugaszkodott tavalyi feljelentése után újra megpróbálják országunkat a szégyenpadra ültetni.

Most leszögezem, ez nem sikerült, de ha mindig találnak valami mantrát, valami elfogadható ürügyet a belénk rúgásra, előbb-utóbb meglesznek a heccelés negatív következményei.

Tehát kedd, délután 17 óra, a rágalmazók és a mi igazunkat védelmezők (néppárti képviselők a magyarokkal együtt) mind ott vannak, az ülést Martin Schulz, az EP elnöke vezeti, jelen van Orbán Viktor miniszterelnök és népes szakértői csapata. Döbbenetes élmény olykor szemtől-szembe látni, saját füllel hallani az ülésterem karzatán, ahogy egyes európai politikusok milyen szánalmas érvekkel, komoly tények figyelmen kívül hagyásával, pártpolitikai érzelmekkel fűtötten, elvakultan nagypolitikát csinálnak, de ugyanezek az emberek máskor százmilliók sorsa felett döntenek.

A rikácsolás, üvöltözés, hadonászás közepette egy higgadt úr, Magyarország miniszterelnöke udvariasan így kezdte beszédét: „Azért jöttem ma önök közé, mert a hazámról, Magyarországról beszélnek. Ezek a témák közös jövőnk sorskérdései. Nem magyar problémák, hanem európaiak. Mi magyarok azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna, és Magyarországot is szeretnénk megőrizni magyar országnak.” Ez a mondat nemcsak a magyar kormányfő értékrendjét fejezi ki, hanem valójában Európáét is.

Mert miről is van szó? Meg kell védeni a több mint ezer éves európai kultúrát, a civilizáció bölcsőjét, a kereszténységet.

Orbán már a délutáni sajtótájékoztatón is azt hangsúlyozta, hogy igenis meg kell őrizni a homogén Magyarországot, mert az érték, a maga kultúrájával, hagyományaival, nyelvével immár ezeregyszáz éve. Mi itt a baj? Hogy nem multikulturális, hanem nemzeti? Ez számunkra így természetes. Mi együtt éltünk békében évszázadokon át azokkal a népekkel (szászok, kunok, románok, svábok, szerbek, ruszinok…), akik önként bevándoroltak vagy ide telepítettek. S ők hazájuknak tekintették Magyarországot, megőrizve nemzeti identitásukat. De miután nekünk nem voltak óriási gyarmatbirodalmunk, nem is éreztünk és nem érzünk késztetést arra, hogy távoli földrészekről százezreket befogadjunk. Ennek anyagi, nyelvi és kulturális akadályai vannak. Egyébként is, ez az egész multikulturális őrület mindössze néhány évtizedes, a liberálisok erőltetik.

Az EP liberális, szocialista képviselői nem akarják megérteni, nem akarják elfogadni a magyar érveket. Ez nem lenne baj, ha csak vitatkoznánk, de olyan nemtelen támadások érik hazánkat, olyan minősítéseket fogalmaznak, fogalmaztak meg egyes képviselők (rasszisták, antiszemiták, fasiszták, szívtelenek vagyunk), amelyeket természetesen vissza kell utasítani. Ezt tette Orbán Viktor, amikor kritizálta a kvóta alapján leszámolt menekültek elképzelését, ami egyszerűen őrültség. Ugyanis ez gyakorlatilag csábító ajánlat lenne, meghívó a több százezer afrikai, ázsiai és ki tudja honnan érkező menekülteknek. Éppen ezért javasolta, hogy adják nemzeti hatáskörbe az illegálisan beszökött migránsok ügyét, azaz minden érintett ország saját maga dönthesse el, kit fogadunk be és kit nem.

Az európai balliberális oldal ismét levizsgázott hiányos történelemi ismeretekből, műveletlenségből és tájékozatlanságból. Például Ulrike Lunacek, osztrák zöldpárti képviselő elég ízléstelenül hasonlította össze az ötvenhatos menekülteket a mai bevándorlókkal. Csak elfelejtette megemlíteni azt az apró tényt, hogy a magyarok akkor is az európai értékek védelméért (függetlenség, szabadság, polgári demokrácia, stb.) áldozták vérüket, a halál- és börtönbüntetések elől menekülve hagyták el országukat. A hozzánk érkező balkáni és egyéb menekültek kilencvenöt százaléka nem háború sújtotta országból érkeznek. A svéd Cecilia Wikström, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport tagja egyenesen Márai Sándort idézte és azt vágta Orbán fejéhez, hogy az író ma cenzúra áldozata lenne Magyarországon. Jézus Mária! Mit tud ez a szerencsétlen nő Márai Sándorról és a mai Magyarországról? Az aki – magyar volt?- írta neki a szöveget, csak azt felejtette Ceciliának elmondani, hogy a mai Magyarországon Márainak kultusza van, könyvei, naplói tízezrével jelennek meg, darabjait játsszák. S ha tudná, hogy a nagy magyar polgári regényíró éppen a diktatúra, a szovjet megszállás, a szólásszabadságot tiltó kommunizmus elől menekült el hazájából. Körbe nézek… hol van itt idegen megszállás, hol van diktatúra és cenzúra? Micsoda hülyeség ez!

A magyar balliberális képviselők hozzá szólásaira tulajdonképpen nem érdemes szinte szót ejteni – a miniszterelnök is ezt tette -, de azért csak meg kell, legalább néhány sorban Újhelyi István (MSZP), és Niedermüller Péter (DK) az európai pártcsaládjukhoz hasonló színvonalú felszólalásairól emlékezni, mert egyszerűen szánalmasak voltak. Mondhatni kritikán aluliak. Újhelyi széttépte az ülésen a nemzeti konzultáció kérdőívét, majd ezt mondta: „ (…) egy goebbelszi technológia ne szóljon több százezer magyar fiatal nevében”. A dékás gyurcsányista képviselő szégyenkezését hangoztatta, hogy nem ilyen az ő hazája, amit Orbán fest róla: nem autokratikus, nem illiberális és nagyon is szolidáris.

A balliberális magyar képviselők, akárcsak elődeik (Gurmai Zita, Göncz Kinga…) a belpolitikai sikertelenségüket hordják ki Nyugat-Európába és szokás szerint percenként feljelentik hazájukat. Ehhez képest Szanyi Tibor szocialista EP képviselő egy üdítő kivétel. Azt mondta a PestiSrácok.hu Strasbourgban tartózkodó újságíróinak, hogy ő nem szeretné lejáratni hazáját, mert az visszájára fordulhat, de persze otthon ezerrel támadja az Orbán-kormányt. Meg kell hagyni, Szanyinak van valami érzéke a politikához.

Nem sok szót érdemel a túlmozgásos Guy Verhofstadt, a liberális fració vezetőjének magánszáma. Talán annyi, hogy hozta önmagát, lobogtatta a nemzeti konzultáció kérdőívét és idézgetett belőle, természetese rossz fordítással. Így vádjai messze voltak a valóságtól. Na így együtt – még Frans Timmermanns, Gianni Pitella, Jávor Benedek (LMP) és a többiek – ők képviselik az európai baloldal ezer színárnyalatát, minőségileg messze-messze elmaradva a valamikori erős baloldaltól.

A magyar miniszterelnök világosan látta, amikor a sok mocsoközön után így válaszolt: „(…) sohase mernék ilyen hangon beszélni az Önök országában.” Igen, az egymás iránti tisztelet, az európaiság, a civilizáltság, egy ország történelmének, hagyományainak alapos ismerete, nos, ezek hiányoznak ezekből az emberekből. A 2008-as, az Egyesült Államokból induló gazdasági világválság, ami Európát és bennünket letarolt, világosan jelezte: a liberalizmus csődöt mondott. Nem szavazz rájuk a kutya se, de azért hangjukat továbbra is hangosan hallatni akarják. Továbbra is fő céljuk a társadalmi feszültség növelése, majd a hatalom visszaszerzése.

Ami bennünket, magyarokat illet, azért nekünk is változtatni kellene a stílusunkon. Több kompromisszum, szívélyesebb diplomácia? Nem biztos, hogy ki kellene tartani a nem fontos ügyek mellett. Élet-halál kérdése a halál-büntetés megvitatása? Igen, de nem a vita része. Valamit nekik is hagyni kell. Ez nem magyar ügy. A bevándorlás, a menekültek témája az viszont valóban létfontosságú ügye a magyarságnak. Erről tárgyalni, vitatkozni kell.

És azt sem ártana az érzékeny balliberálisok tudomására juttatni, hogy Magyarország továbbra is befogadó, vendégszerető ország. Ez volt a délszláv háború idején, amikor tízezrével menekültek hozzánk, szerbek, horvátok, bosnyákok, albánok, vajdasági magyarok és sokan mások. Az a több tízezer itt élő, itt dolgozó kínai, itt új hazát találó ázsiai, hívő muszlim, talán nem a magyar toleranciának köszönhetően vannak Magyarországon? Nem tőlünk kell az európaiságot számon kérni. Mi nem azért fogadunk be a harmadik világból embereket, hogy csatornát tisztítsanak, wc-t pucoljanak, azaz nem az alja munkát kínáljuk nekik. Érdemes lenne a nagy gyarmattartóknak is néha szembe nézni magukkal.