Forradalom! Orbán Viktor a május elsejei interjújában hirdette meg ezt, s feketén-fehéren kiderült az is: a polgári eszmény megvalósítása a cél, melynek középpontjában a munka, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll. Orbán új jelszava ki fogja verni a biztosítékot! Hiszen az ellenfelek nem tisztességes, nyílt vitát akarnak, csak ismét labanckodni szeretnének, a meglévő jót szétverni, újra kiárusítani az országot. Ám a polgári forradalom győzelméhez idő kell és széleskörű társadalmi támogatottság! Vissza kell szerezni az elvesztett híveket. És az összetett munkához csak hiteles embereket szabad odaengedni. El kell gondolkodni azon is, hogy hogyan sikerült, kikkel sikerült 2010-ben és 2014-ben milliókat a jobboldali pártszövetség mellé állítani.

Forradalom és ellenforradalom

Forradalom! Orbán Viktor a május elsejei interjújában hirdette meg ezt, s feketén-fehéren kiderült az is: a polgári eszmény megvalósítása a cél, melynek középpontjában a munka, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll. Orbán új jelszava ki fogja verni a biztosítékot! Hiszen az ellenfelek nem tisztességes, nyílt vitát akarnak, csak ismét labanckodni szeretnének, a meglévő jót szétverni, újra kiárusítani az országot. Ám a polgári forradalom győzelméhez vissza kell szerezni az elvesztett százezreket! És az elvesztett régi hívek, barátok bizalmát. Hiába van három év, hiszen eszkalálódhat a helyzet. Gyorsan kell cselekedni!

Nem babra megy a játék. Óriási a tét. Sikerül-e egy új polgári berendezkedést megvalósítani az elkövetkező években, tartóssá tenni azt az azutáni évtizedekben, vagy az építkezés megakad, megakadályozzák? S éppen azért nagy a tét a magyar nemzet számára, mert a kor mai ellenforradalmárai, a kommunisták, a volt MSZMP-sek szellemi örökösei, a nyugatimádó, a nyugatot kiszolgáló liberálisok mindent elkövetnek immár huszonöt éve, hogy ne legyen Magyarországon független, polgári társadalom. Gyakorlatilag a múlt harcol a jövővel. Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén az ECHO TV-ben, Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában világosan és egyértelműen fogalmazott: “2010-14 között forradalom zajlott, amely tavaly győzött, a győztes forradalom után pedig egy új, polgári berendezkedést kell megvalósítani, ami jelenleg is tart. Ennek középpontjában a polgári eszmény, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll és ezekben minden évben teszünk egy lépést előre.”

Az utóbbi időben ez volt a kormányfő legfontosabb nyilatkozata, mert szinte minden olyan kérdésre válaszolt, amely komoly népszerűségvesztést okozott a pártnak és személyesen Orbán Viktornak. Így felelt a kialakult jobboldali médiazűrre, a kommunikációs problémákra, a Simicska-ügyre, a bróker botrány hátterére, a halálbüntetés körül kialakult mizériára, a bevándorlás országunkat veszélyeztető kérdéseire és a Fidesz-KDNP-kormányzás belső gondjaira, a pártközösség legfőbb céljaira.

Nem kell magyarázni tehát az orbáni nemzetegyesítő gondolatnak az igazságát, valóságtartalmát, mert bárki is számba veszi, utána néz, hogy az elmúlt öt évben mi minden történt ezekben a kérdésekben, azt a saját életén is tapasztalhatta. Nem nagy szavak ezek, nem üres fecsegés, hanem a valóság. Most kell mindannyiunk számára a magas fokú realitás érzék és a jó emlékező tehetség.

Gondoljunk Gyurcsány Ferencre, ígéreteire és politikai támogatóira! Mit ígért 2006-ban, a választás előestéjén a televízióban az Orbán Viktorral folytatott vitában? Nem lesz áremelés, nem lesz vizitdíj, és így tovább. Aztán jött az özönvíz… Emlékszünk, tudjuk, mindenben az ellenkezője valósult meg az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt. Sőt, a mértéktelen hitelfelvételekkel, a devizások millióinak becsapásával a gazdasági tönk szélére sodorta az országot. Most a majálison, a Városligetben megint bort ivott és ingyenvizet prédikált. Konkrétan ingyen vizet és ingyen áramot ígért Gyurcsány, ha hatalomra kerül. Szabályosan hülyére vette híveit. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év legalább az ország kétharmadának adósa maradt, ezért ennek az ,,elfeledett hatmillió” embernek kell igazságot adnia. Nos, ez a felelőtlen ígérgetések folytatását jelentené. Ugyanezt tette az MSZP is a munka ünnepen, amikor béremelést ígért, de a Jobbik is hasonlóan a levegőbe ígérgetett.

A Fidesz nem vett részt hivatalosan a május 1-ei ünnepségen, de annál fontosabb üzenetet tett le az asztalra a kormányfő televíziós szereplésével. Orbán Viktor fáradtan, kicsit megnyúzva, kialvatlanul, de megtalálta a hangját. Szerintem idejében, mert az ellenzék már a jobboldali pártszövetség összeomlásáról vizionál. Azzal, hogy forradalomról beszélt (a közigazgatás, a gazdasági, a pénzügyi átalakítás forradalmáról, társadalmi forradalomról, az ország új alkotmányát is bele véve) azzal Orbán új dimenzióba helyezte a rendszerváltás utáni Magyarország társadalmi berendezkedését, magát az ország jövőjét. Ugyanis ezek az öt év alatt megtett kétharmados lépések visszafordíthatatlanok, békés úton aligha (nem lesz még egyszer kétharmad) és csak erőszakkal vagy fegyveres ellenforradalommal dönthetők meg. Ennek felelőssége viszont a mindenkori ellenzék számlájára írható. Most már eléggé világos, hogy a vezető balliberális politikusok, megmondó emberek kinyilatkoztatásai – diktatúra van, nem működik a gazdaság, éheznek a gyerekek, négymillió ember nyomorog stb. – olyan messze vannak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Felelős, államférfiúi összegzés volt a kirobbant, egyre elcsendesedő Simicska-botrányról. Miszerint bár nem lehet túllépni rajta, de az ilyen ügyek személyes vonatkozásait le kell választani az ország ügyeitől. Ez az. Amikor valaki összemossa a média tájékoztatási kötelezettségét, saját médiahatalmát az anyagi érdekeltségeivel és azt felhasználná saját politikai, befolyásolási hatalmának térnyerésével. Ezzel akár kárt is okozhat nemzetének. De ez a megállapítás remélhetőleg vonatkozik minden olyan közszereplőre, akiknek az elmúlt évtizedekben annyira gyarapodott a vagyona, hogy tán kedve lenne beleszólni a politikába. De ott, ahol a politika és az üzlet összefonódik, a közpénz és a magántőke egymásra talál, ott ellenőrizhetetlenné, kiszámíthatatlanná válik a politikai irányítás, a kormányzás. Ezt akadályozta meg idejében Orbán. Ebben benne volt például, hogy nem engedte az országos takarékszövetkezetek további megcsapolását néhány multi által, így a takarékszövetkezetek többsége állami ellenőrzés alá került. De így lett a kialakult giga- és nagybirtok rendszer visszafogásával is, a közép-és kisbirtokrendszer javára, a jelentős támogatásokat most ők kapják.

Ezek az intézkedések előszobái az új polgári berendezkedés megteremtésének, a középpolgárság megerősítésének.Végül is e polgári eszmény megvalósítása a cél, melynek középpontjában a munka, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll. Orbán Viktor úgy látja, hogy ebben a kérdésben minden évben egy lépést tesznek előre. Ehhez viszont idő kell és széleskörű társadalmi támogatottság. Magyarán vissza kell szerezni az elvesztett híveket, a Fidesztől elfordult százezreket. Az összetett munkához azonban csak lózungok eregetésétől tartózkodó, hiteles embereket, hiteles politikusokat szabad odaengedni. El kellene gondolkodni azon, hogy miért sikerült, mivel sikerült, kikkel sikerült 2010-ben és 2014-ben milliókat a jobboldali pártszövetség, egyáltalán Orbán Viktor mellé állítani. Ez a gondolkodás mintha elindult volna. Televíziós interjújában arra utalt a kormányfő,hogy ismét mozgalomként kellene viselkedniük. Meg kell találni újra azt a hangnemet, amivel eddig is tudtak beszélni az emberekkel. Nos, ezt a volt sikeres hangnemet, az őszinte párbeszédet kell visszahozni, azt hogy miért, mire való ez a küzdelem, miért érdemes dolgozni.

Az 1956-os forradalmat szovjet segítséggel leverték. Vízióit vérbe fojtották. Most is egy hangadó kisebbség külföldi segítségre, beavatkozásra ácsingózik. Ezért szaladgálnak külföldre. Hiszen önállóan nem megy. Kár lenne ezért a győztes forradalomért. A vívmányainkért, amit nem szabadna veszni hagyni. Forradalom! Már a kifejezés is ki fogja verni a biztosítékot! Nem tisztességes, nyílt vitát akarnak ők, hanem labanckodni szeretnének, a meglévő jót szétverni, újra kiárusítani az országot. De a forradalom győzelméhez új hangnem, más stílus, más kapcsolatrendszer (régi-új) kiépítése szükséges. És természetesen arra van szükség, hogy az elvesztett, régi hívek, barátok bizalmát vissza lehessen nyerni. Hiába van három év. Nem lesz elég. Eszkalálódhat a helyzet. Gyorsan kell cselekedni.

Fotó: Gyurcsány könyvet dedikál a majálison – MTI/Balogh Zoltán

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Rólam – először és utoljára

Share Tisztelt Olvasóim! Miután néhányan, névtelenül megbújva, az írásaim után megengedhetetlen módon gyaláznak, hazugságokat terjesztenek …

7 hozzászólás

  1. 1989/90-ben rendszerváltás volt Magyarországon. A kommunista diktatúrából plurális polgári demokrácia született. A demokráciához képest meghirdetett újabb “forradalom” azt jelenti, hogy visszakanyarodunk a Kádár-rendszerhez. Kérdés, hogy a magyar nép eltűri-e a régi rendszer restaurációját. Szerintem nem.

  2. Stefka szövege olyan, mintha az 50-es évek pártkommünikéit olvasná az ember:

    ‘Nekünk most erősíteni kell Pártunkban az önkritikát, a demokráciát, hogy ezzel újra mélyebbre eresszük gyökereinket a tömegekbe és megszüntessük a tömegektől való elszigetelődés veszélyét… A kritika nem kampány, hanem az önkritikával együtt mindenkor alkalmazni kell. A kritika, amit gyakorolunk, legyen építő, ne legyen sekélyes, kicsinyes, ne könnyítse meg az ellenség munkáját, hanem erősítse a Pártot, fokozza a Párt befolyását és vonzóerejét… Különösen a bürokratikus elemek ellen kell felvenni a küzdelmet. Sztálin elvtárs a bürokratizmusban látta a szocialista fejlődésnek egyik legnagyobb akadályát.’

  3. A szerző vagy nem érti a forradalom szó jelentését, vagy nem akar a 89 utáni demokratikus jogállamban élni. Egyik sem szívderítő lehetőség.

  4. Szorgos népünk győzni fog. Éljen a Párt!

  5. Orbán “illiberális demokráciá”-ja ugyanolyan hazug, embertelen és irracionális agyrém, mint a fasizmus és a kommunizmus, még ha nem is követ el tömeges emberirtást (megelégszik az emberek kifosztásával, elűzésével). Remélhetően pár éven belül ugyanúgy a történelem szemétdomjára kerül, mint a másik kettő. Nem kár érte.

  6. Új idők új hülyéi . S mindjárt öt darab.
    Ámbár a cikkíró úr eleve tudta,hogy ki fogja verni a biztosítékot néhány mondat.
    Számomra a legszebb,hogy nem a gyurcsányi kormányzati ideje alatt aggódtak,hogy visszatér a kádári rendszer,hanem most. Amikor az únió a legapróbb lépésünket is mikroszkóppal vizslatja. (gyurcsányi idején a lovasroham sem bántotta a csőrüket)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.