Lenin-fiúk, Soros-fiúk

Egy tőről fakadnak. Száz év se telt el az 1919-es kommün óta, a gyilkolásba, rombolásba soha el nem fáradó Lenin fiúk ismét feléledtek. Lukács György szellemi gyermekei ismét itt vannak. Egyazon ideológia táplálja őket: az erőszak, a hatalom mindenároni megszerzése, az internacionalizmus, a kozmopolitizmus, a szélsőséges liberalizmus, azaz nemzet, a haza, a család tagadása. És az identitászavar.

Veszélyes pályára léptek a vérgőzős Tanácsköztársaság követői. A napokban betörtek a Momentum Párt vezetői Fekete- Győr András vezetésével az Origó szerkesztőségébe, ahol az újságírókat megfenyegették, felelősségre vonták, számonkérték újságírói munkájukat és fenyegetőztek, hogy hatalomra kerülésük esetén újságírói tisztogatás lesz, főként a közszolgálati médiában. Ezt a példa nélküli atrocitást, támadást a sajtószabadság ellen azzal magyarázták a felháborodott momentumosok, hogy az Origó az összeállításban közölte:  összességében több mint tizenhat millió forintot kerestek hallgatói önkormányzatos beosztásaik révén az olimpiaellenes mozgalomból párttá alakult Momentum egyes tagjai. Például a HÖK kasszából Zaránd Péter, a Momo egyik alapítója 6 millió 400 ezer forintot zsebelt be.

Érdemes végigvezetni, hogy az eddig csendesen háttérbe húzódó, úgymond magyar ellenzéki politika hirtelen támadóvá vált, új, eddig ismeretlen kormányellenes erők, civilügynökök, szervezetek felszínre kerülésével. Az is érdekes, hogy ezzel egyidőben felerősödött a Soros által támogatott Európa Uniós balliberális politikusok Magyarország elleni lejárató háborúja. Az csak egy végső figyelmeztető jel volt a héten, hogy az EP képviselői 393 szavazattal 221 ellenében, 64 tartózkodás mellett megszavazták a 7-es cikkely megindítását, miszerint Magyarország ellen élesíteni kell a szankciókat. A magyarországi EU-s balliberális képviselők (Molnár Csaba, Újhelyi István, Niedermüller Péter és Szanyi Tibor) csatlakoztak és erősítették a hamis vádat: súlyosan romlott Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság állapota. S felszólították a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket…

Ami viszont tény. Egyidejűleg külföldön és belföldön  támadás indult Magyarország szuverenitása, független jogállamisága és demokratikus államberendezése ellen. Ma már lelepleződtek: face to face folyik a harc. Az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban, egyáltalán az Európai Unióban nyílt küzdelem folyik Magyarország ellen és mindent elkövetnek, hogy megbuktassák a törvényesen megválasztott magyar kormányt és miniszterelnökét, Orbán Viktort.

Legnagyobb bajuk Magyarországgal, hogy jobboldali, keresztény kormánya van.

Azt sem titkolják, hogy a magyarok a legfőbb akadályai a  sok tíz millió ember bevándoroltatásának Európába. A nyílt háborúhoz a magyar függetlenség ellen, a Soros és más szervezetek által pénzelt hazai civilszervezetek és kreált kis pártok adják a támogatást, a muníciót.

Az álarcot levették. Most már a törvényes rendet, a jogállamiságot, a parlamentarizmust támadják. Behatolnak az “ország házába” is, és ott megszegve a parlament házszabályát megzavarják a munkát.

Most, csak “szelíd” erőszakkal. Holnap majd fegyverrel.

Magyarországon a szólásszabadság hiányáról hazudoznak, de ha róluk megjelenik bármiféle kritika, a kormánypárti sajtó diktatúrájáról beszélnek. Áthágnak minden íratlan szabályt.  Berontottak az Origó szerkesztőségébe, de mi a biztosíték arról, hogy holnap más szerkesztőségeket nem foglalnak-e el? Mi a garancia arra, hogy holnap fegyverrel a kezükben nem rohanják meg a független újságírás központjait, a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Magyar Postát, mint tették a bolsevikok Oroszországban 1917-ben és a Lenin fiúk, Kun Béláék, Szamuelyék, Pogányék 1918-ban, 1919-ben? Akkor mit számított nekik egy miniszterelnök, Tisza István meggyilkolása? Ma mit számít? Kik ezek a fiúk? Honnan jöttek? Hová mennek?

Ébresztő! Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Itt háború van uraim! Engedély nélkül elfoglalták az utakat, köztereket, a Terror Háza Múzeumot meggyalázták, a Parlament és a Köztársasági Elnök palotájának tekintélyét semmibe vették. Március 15-én, a forradalom és szabadságharc napján durván megzavarták a nemzet ünnepét. Meddig kell ezt tűrni?

Ez, ami történt, az a Charlie Hebdo elleni terroristatámadással ér fel.

Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz. Ugyanilyen bután, békésen fognak ránézni az újságírók akkor is a támadókra? Akkor is meglepetés lesz? Még mindig nem világos, hogy az ő szavuk az erőszak? Ezek nem akarnak békés eszközökkel szót érteni a másikkal.

Nem akarnak választást. Mert nincs szavuk, nincs érvük. Számukra sürgős a hatalomátvétel. A megbízotti pénz fogyóban. A kérdés az, hogy a szabad választás által megszerzett hatalmat, csak úgy simán, fenyegetőzésre átadjuk- e? Meddig terjed az angyali türelem?

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

7 hozzászólás

  1. Nem akarnak választást
    Gondolom tudják,hogy a korrekt választásokon semmi esélyük. Csalással is nehezen,ráadásul,már nem a rittyóemilia a választást levezénylő csapatnak.
    Nyilván ezért szeretnének polgárháborús helyzetet kreálni,hiszen a saulalinsky általuk igen kedvelt művében is benne van,hogyan kell cselekedjenek.

  2. Elmehetnek a budos p.-ba ez a sok zsido meg a berenceik, most mar erzik kozeleg a veg, de ez nem olyan lesz amit emberukkel hitlermayerrel OK csinaltak,ez egg komolyabb veg less szamukra.a par tupelo meg megint holokamukazhat 100 evig

  3. Jó meglátás.

    A Csurka által “új lenin fiúknak” nevezett szadesz törmelékei újra ugyanazzá a mozaik-képpé állnak össze.

    Internáci komcsi nem veszett el, csak átalakult – kozmopolita libsivé. Látjuk, a libsi sem vész el, csak átalakul – internácivillé.

    Az új ÁVH-EUVH már megalakult Brüsszelben; most képezik ki a jövőbeni Magyar Protektorátus ifjú helynökeit a CEU-n, most próbáltatják ki velük a hatásosnak szánt “civil” meggyőzési módszereket.

    A bolsik is “civilként” kezdték.

    A témához illik még:
    http://magyarhirlap.hu/cikk/88481/Momentan_ennyi

  4. Igen, ez egy lehetséges és valószínű forgatókönyv: eszkalálás az erőszak felé. A TEK és társai remélem teszik a dolgukat, és ha kell, valóban lépnek.

    Ezek veszélyesebb irányba menetelnek, mint a Budaházy-féle gittegylet.
    Látható, hogy a saját hitük – és az internáci támogatóik különösen – egyre radikálisabbá teszik ezeket. Látják, hogy hamarosan a jelentéktelenségbe süllyednek, ha nem lesz terror.

    Amire az INTERNÁCI csürhe egy része igen kapható: lásd a RAF és latin társaik történetét!

    Egyébként amúgy is szigorúan követik Lenin 1905-ös tanácsait, hülye lukácsról és frankfurtiáner társairól nem is beszélve.

  5. Stefkának természetsen igaza van. Ezeknek a kis szaroknak az ideológiája semmiben se különbözik attól a leninista-sztalinista-kgb-cia-alinsky- és a többi felforgatásban érdekelt, hol anarchista, hol lukácsista-frankfurter gyakorlattól, ami mindig az erőszak eszkalációja felé vezet!

    HA MEG NEM ÁLLÍTJÁK! A magukat “forradalmárnak” vélő idióták természetesen képtelenek saját gondolatokat és megoldásokat kitalálni, egyedül a rombolás az egyetlen cél és eszköz. Seggnyaló kis hülyék bandája.

    AHOGY MÁR KORÁBBAN leírtam – érdekes, hova tűnt????

  6. Ujváry Andorné

    Az össznépi pesszimizmus helyett ,minden külső és belső veszély és támadás ellenére nem
    veszíthetjük el önbecsülésünkben és önrendelkezésünkben vetett hitünket.
    GYŐZNI FOGUNK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük