Több mint kétszázszor jelentették fel Nyugaton mondvacsinált okokkal Magyarországot. Mi az oka ennek az itt-ott fellelhető magyarellenességnek? Csak pénzügyi és multinacionális érdekek súlyos ellentéteiről van szó, avagy arról, hogy másoknak kell az országunk?

Magyarellenesség

Több mint kétszázszor jelentették fel Nyugaton mondvacsinált okokkal Magyarországot. Mi az oka ennek az itt-ott fellelhető magyarellenességnek? Csak pénzügyi és multinacionális érdekek súlyos ellentéteiről van szó, avagy arról, hogy másoknak kell az országunk?

Előre elítélve – Egy hecckampány története címmel adott ki mindenki számára közérthető internetes tanulmánykötetet az OIKOSZ Alapítvány. Szerzője Panyi Miklós, aki közvetlen közelről megfigyelhette-, mint az Európai Parlament Fidesz frakciójának sajtómunkatársa-, hogy miként ér össze, miként fonódik egybe a magyar szocialista és liberális baloldal, az EP szocialista, liberális, zöld és még ki tudja milyen bal-színárnyalatának képviselőivel. Közös céljuk: lejáratni a magyar jobboldali, konzervatív kormányt, Orbán Viktor miniszterelnököt és természetesen Magyarországot. A szomorú ebben az, hogy a mai magyar balliberális oldal folytatja azt a gyalázatos lejáratást, amit műveltek 1919-ben, a Tanácsköztársaság kitervelői Károlyi Mihállyal, Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Jászi Oszkárral, Kunfi Zsigmonddal, Bíró Lajossal, Linder Bélával, Pogány Józseffel, Lukács Györggyel és Rákosi Mátyással az élen, akiknek csak egy cél lebegett a szemük előtt, hogy a történelmi Magyarországot megsemmisítsék és ha kell akár szerb, csehszlovák vagy román uralom alá hajszolják népünket.

Végül is hazánk kétharmadát sikerült idegen uralom alá hajtani. Ezt a kommunista mentalitást folytatják kései utódaik. Mintha ma is Magyarország megsemmisítése lenne a céljuk. Amióta az Európai Unió tagjai vagyunk – nyolc éve -, azóta Tabajdi Csabával, Herczog Edittel, Göncz Kingával, Haraszti Miklóssal, Kovács Lászlóval, Gurmai Zitával, Ujhelyi Istvánnal, Niedermüller Péterrel, Jávor Benedekkel az élen több mint kétszázszor jelentették fel különböző, mondvacsinált okok miatt, kötelezettségszegési eljárásokkal Magyarországot, és citáltak a magyar kormányt, Magyarország képviselőt az Európai Parlament, vagy a strasbourgi bíróság elé. Csak a teles Európai Parlament előtt már ötször tárgyalták Magyarország ügyét az Orbán-kormány 2010-es, kétharmados győzelme óta. Orbán Viktor miniszterelnök minden alkalommal kielégítő válaszokat adott a hazug vádakra, míg megsemmisítő vereséget szenvedtek a külföldi bérenc-képviselők a parlamentben, akik fontos multinacionális, pénzügyi, másságorientált érdekcsoportokat képviseltek.

Az ElőreElítélve.hu görbe tükre
Az ElőreElítélve.hu görbe tükre

A magyar balos értelmiség, a megmondó embereik egy része, mintha elvesztették volna józan ítélő képességüket. Olyan képtelenségeket terjesztenek hazánkról-  amit a nyugati, balliberális sajtó (főként német) egy része minden kritika nélkül átvesz -, és ami teljesen lejáratja nemzetünket. Ujhelyi István szocialista képviselő legutóbb a strasbourgi Európai Parlamentben (miközben Orbán Viktor miniszterelnök megvédte hazánkat az igaztalan támadásoktól) úgy fogalmazott, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos nemzeti konzultáció valójában a ,,goebbelsi tudatmódosítás” eszköze. Ezt mondja egy magyar, európai parlamenti képviselő a plénum, magyarán egész Európa előtt. Ujhelyi saját fajtáját köpte szembe agyament túlzásával. Mit tud ez a fiatalember a valódi goebbelsi módszerekről, amely Rákosi és Kádár diktatórikus, félelmetes kommunikációját is jellemezte? Vajon miért csinálja? Az MSZP diktál neki, külföldi érdekcsoportok irányítják, feltűnési viszketegség betegségében szenved, vagy valóban nem tudja mit csinál?

Aztán Konrád György író, a volt SZDSZ egyik szellemi atyja a Fidesz 2010-es kétharmados győzelmét a nácik 1933-as győzelméhez hasonlította. Hát van komoly politikus Európában, aki ezt beveszi? Sajnos vannak jó néhányan. Képesek elhinni a szolgalelkű, külföldön és itthon lefizetett nyugati újságírókkal együtt, hogy egy parlamentáris demokráciában, jogállamban náci uralom van. Arra oda sem hederítenek, hogy a magyar választók döntő többsége, kétszer kétharmaddal a konzervatív, keresztény jobboldali Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazott? Ennyi hülye nem lehet Európában és a hazánkban! Vagy Konrád mindenkit hülyének néz? Nem szabad kifelejtenünk Heller Ágnes kivételes hazugságát sem, vagy idősödő feledékenységét. Ő azt állította egy külföldi lapnak, hogy 2006-ban a Gyurcsány-féle rendőrség nem lőtt meg senkit, nem alkalmaztak erőszakot. Még a CNN is filmet forgatott a békés tömeg elleni durva rendőri atrocitásokról, a lőtt sebekről, a vérző arcokról és erre Heller egy jó nagyot hazudott. Ezek a lelkükben mélyen gyökerező komcsik, hiába járhatták meg anno Nyugatot az MSZMP-s Aczél György engedélyével, maradtak akik: bolsevista mozgalmárok.

Heller Ágnes
Heller Ágnes

Labanckodásukra azonban egyre gyakrabban fény derül és a nagy nyilvánosság előtt is lelepleződnek. Lázár János miniszter legutóbb arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a magyar hírszerzés már feltérképezte azokat az érdekcsoportokat, amelyek folyamatosan lejáratják az országot. Nevezetesen az Információs Hivatalnak bel-és külföldön is tudomása van magyarellenes fellépésekről. A német külügyi intézet tanulmánya feltárta, hogy a német sajtó, amerikai összeköttetésekkel miként torzította el a Magyarországról kialakult képet, természetesen a hazájukat elárulni kész magyar segítséggel. Eklatáns példája volt az un. Tavares jelentés Magyarországról. Maguk a szocialisták, köztük Herczog Edit vallotta be, hogy a nyersanyagot a portugál Tavaresnek ők szolgáltatták. De mivel valótlanságokat tartalmazott a jelentés, így nem tudták elmarasztalni hazánkat. Arra persze jó volt, hogy ébren tartsák a magyarok elleni gyűlöletet. Lázár az IH jelentésére utalva kifejtette: ,,Egyértrelmű információink vannak arra, hogy mely magyarországi gazdasági csoportok teszik a kormány által okozott gazdasági sérelmeiket uniós kötelezettségszegési eljárások tárgyává”. Most a multinacionális dohánylobbi támadja Magyarországot az adótörvények miatt, a Philips Morrisal az élen. Itt pénzről van szó és gazdasági érdekekről, amely minden erőt megmozgat, hogy érvényesítse akaratát. S mindezt a magyarság kárára. Holott nem történik más, minthogy a jobboldali Fidesz kormány megvédte a magyarok elementáris érdekeit: ez történt, amikor az étkezési és üdültetési utalványokat francia kézből magyar kézbe adta.

A Szép kártya, az Erzsébet utalvány haszna a magyar családoké és az államé lett. A francia elnökig, Sárközyig, sőt az Európai Unióig futottak panaszkodni a franciák. Hiába. Orbán Viktor visszavásárolta az MSZP-SZDSZ által eladott stratégiai ágazatokat (vízművek, elektromos művek, gázművek, MOL…). Az ügy Merkel német kancellárhoz is eljutott, a feljelentések végig futották a szokott kört. De nekünk lett igazunk, így jöhetett létre a rezsicsökkentés. A bankadó is nemzetközi felháborodást keltett. De jogos volt, hiszen részt vettek a devizahitelezésben, amely százezrek teljes anyagi csődjét okozta, okozhatta volna. Végül sikerült ebből a csapdahelyzetből is kijönni.

Számtalan ilyen példát lehetne sorolni, amely az elmúlt öt év alatt kihúzta az országot a csődhelyzetből. Mi az oka tehát az itt-ott fellelhető magyarellenességnek? Csak pénzügyi, multinacionális érdekek súlyos ellentéteiről lehet szó, avagy hogy kell az országunk másoknak? Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, így csak néhány magyarázatra van lehetőség. Először is az ideológiai különbözőségekről van szó. Az élet-halál harcát vívó liberális Európának nem jól jött egy erős, jobboldali, keresztény kormányzat Közép-Kelet Európában. Másrészt Európa, sőt a világ nem volt hozzá szokva ahhoz, hogy egy kis állam, ilyen erősen, következetesen képviselje hazája érdekeit. Ahhoz voltak hozzászokva, hogy a balliberális vezetés mindig szolgaian alkalmazkodik a nagyobb hatalmak kéréseinek, s ahhoz hogy Magyarország engedélyt ad folyamatosan saját nemzete kifosztásának. Ennek vége lett. Az Orbán-kormány keményen képviseli Magyarország érdekeit- lásd most a bevándorlási kvóta ügyében- és nem is eredmény nélkül. Ez tiszteletet is ébreszt jó néhány európai államban, máshol elutasítottságot. Aztán a magyarellenesség táplálkozhat abból is, hogy a Kárpát-medencében csaknem ezerötszáz éve a magyar kultúrával, a kereszténység felvételével, törvénykezésével, államalkotó, egy-egy háború utáni újrakezdési képességével megkerülhetetlenné vált a magyar jelenlét. S ehhez hozzá járul nyelvünk, a magyar nyelv különlegessége, egyedülállósága. Kommunikációnk a világgal sokkal nehezebb, mint más országoké.

Egy biztos. Eddig is akkor jutottunk előre, amikor saját utunkat jártuk. Ez persze nem lehet akadálya, hogy más nemzetekkel szövetkezve a közös európai utat is járjuk.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

4 hozzászólás

  1. A háttérben,meg vidáman röhög egy arab ellenes,falemelő társaság. Hisz már megint nem velük foglalkoznak.

  2. Csak(?) azt nem értem, hogy miért nem hoztak létre, vagy módosítottak már 25 évvel ezelőtt olyan törvényt, ami szigorúan büntetné Magyarország gyalázását, rágalmazását stb. Ilyen esetben a visszahívhatóság azonnali hatályú lenne.

    • Igen! Mert, ha valaki nagy nyilvánosság előtt ócsárolja, elárulja saját nemzetét és uszít másokat is erre külföldön! – rűáadásul választottan esküt tett képviselőként – azt az eskűje szándékos megszegéséért azonnal vissza kellene hívni. Egyébként meg a rágalmazásért és az uszításért felelnie kellene. 25 év nem volt elég erre törvényre? Azért teszik, mert büntetlenül tehetik, mitöbb a szemébe röhögnek, aki szól érte …

  3. Hiller Piftitől jó előre kapott Heller Ágnes 100 millió forintot pályázatra.A téma:Lukáts György filozófiai munkássága.
    A tömeggyilkos Lukács Hillernek olyan fontos,hogy milliókat érne egy dolgozat!Lófaxt!Ebből finanszírozzák a vén múmia EZ-s zavarkeltéseit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük