Németh Miklós a rendszerváltás Nagy Imréje? Na ne!

Mintha nem lett volna 1987-ben a lakiteleki találkozó, ahol először hangzott el: Kádárnak mennie kell! Vagy ne lettek volna a rendszerváltoztató pártok: MDF, SZDSZ, FIDESZ, FKGP, KDNP. És Horn Gyula se lett volna.

Ki nyitotta meg a nyugati határokat, ki adott utasítást arra, hogy a több mint kétszáz kilométer hosszú szögesdrótot szétvágják, leszereljék, ki engedte ki a keletnémet menekültek tízezreit 1989. szeptember 11-én Magyarországról Ausztriába? Horn Gyula külügyminiszter, Németh Miklós miniszterelnök, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, netán Pozsgay Imre, akkori államminiszter? Kérdések sora, amire máig igazán nem kaptunk tiszta választ.

Most külföldi alapítványok támogatásával bemutattak egy filmet, egy kísérletet a tisztázásra, 1989-Határon címmel. Egy önvallomás, egy portré, dokumentum bejátszásokkal Németh Miklós volt miniszterelnökről, aki saját hangján, saját szavaival számol be arról, hogyan látja azt a két évet (1988-1990) a pártállam utolsó miniszterelnökeként akkor, amikor kormányrudat negyven évesként úgy vette át, hogy Magyarország a felelőtlen hitelfelvételeivel gazdaságilag a csőd szélére került. Az Anders Ostergaard és Rácz Erzsébet dán-német-magyar-norvég koprudukciós dokumentumfilmje meglehetősen egyoldalúan mutatja be a rendszerváltás előtti évek fontosabb eseményeit. Ez persze gyengíti a film történelmi hitelességét, de talán érthető az az igyekezett, amely Németh Miklós egykori miniszterelnök szerepét túldimenzionálja, hiszen köztudott, hogy a német és nyugati babérokat, kitüntetések sorát mind-mind Horn Gyula akkori külügyminiszter vitte el. Ez azért persze önmagában igazságtalan, hiszen, ha Németh Miklós is ugyanúgy gondolkodott volna, mint az MSZMP főtitkára, Grósz Károly, akkor nem lett volna olyan sima a rendszerváltás, akár fegyverek is előkerülhettek volna. Tehát a németek részéről egyfajta rehabilitációs kísérlet volt ez a film, hogy a túlságosan  is háttérbe szorított Németh Miklósnak lehetőséget adjanak élete talán legfontosabb időszakának megvilágítására.

A távoli múlt persze mindent megszépít és az ember a szerepét akár fel is nagyíthatja. Röviden. Mit is állít a volt miniszterelnök? Jó indulás Monok-Kossuth Lajos szülőfaluja is, ahol a parasztszülőktől tartást, a munka becsületét és a haza szeretetét tanulja meg. A fiatal fiú rájön, hogy a gazdálkodás nem hoz számára kitörést, azért belép a kommunista pártba. Emiatt édesapja fél évig nem nem beszél vele. Karrierje fényesen halad felfelé, közgazdász lesz, bekerül az MSZMP pártapparátusába és a kommunisták nagy öregjei úgy gondolják, legyen fiatalon ő a miniszterelnök, vigye el a balhét. Innen peregnek az események. Az eladósodás vizsgálatakor Németh Miklós rádöbben arra, hogy egy óriási, titkosított költségvetési tétel mögött a nyugati határzár technikai megújítása áll. Ezt ő bátran, de kevéssé életszerűen félresöpri, és ebből fakad az első nagy összeütközése Grósszal. Kissé komikus az a jelenet is, amikor a Honvédelmi Minisztérium alagsorában a minisztertől kiköveteli az igazságot, hogy Magyarországon vannak szovjet atomtöltetű rakéták és ezen Németh végtelenül felháborodik.

A rendszerváltáshoz vezető út egyik fontos mozzanatáról azonban egy szó sem esik a dokumentum-játékfilmben. Pozsgay Imre a kormányzó MSZMP csúcsvezetőségének tagja, államminiszter 1989 január 28-án, a Kossuth Rádió 168 Óra című adásában bejelenti: az 1956. októberi eseményeket nem a szocializmus elleni ellenforradalomnak, hanem népfelkelésnek kell tekinteni. Csak a politikailag analfabéta nem látta, hogy ez szakítás volt az 1956 óta folytatott politikával és nyílt hadüzenet az MSZMP-nek. Persze nem véletlen, hogy erről nem beszélt a filmben volt miniszterelnök. Ugyanis ekkor nyilatkozta Németh Miklós ezt a félresikerült mondatát: az események elején lehet népfelkelésről beszélni, de a vége már ellenforradalom volt. Itt Németh álláspontja inkább közelebb volt Grószéhoz, mint Pozsgayéhoz. Mint ahogy egyetlen szó sem esik a rendkívül kártékony átalakulási törvényről, amely – valószínűleg szándékosan – lehetővé tette a rablóprivatizációt, pedig ha az egész rendszerváltás Németh Miklósnak köszönhető, akkor ez is csak neki…

De ennél kuszább a Nagy Imre és mártírtársainak temetéséről szóló filmrészlet. Nem tudjuk meg pontosan, ki volt a kezdeményezője, motorja, hogy felkutassák az ötvenhatos mártírok maradványait. Egy szó sem esik a legfőbb kezdeményezőkről, az Inconnu Csoportról, a Történelmi Igazságtétel Bizottságról, Krassó Györgyről. Ezt is leegyszerűsítve tudjuk meg, hogy a kormány a sírhantok feltárását nem akadályozta, ,,támogatta”? Az tény, hogy a második nagy feszültséggóc a miniszterelnök és a pártfőtitkár között nemcsak Nagy Imre és mártírtársai sírjainak kihantolása okozta, hanem  az ötvenhatosok újratemetése  1989 június 16-án. Grósz Károly megfenyegeti Németh Miklóst, ha a kormány részt vesz a temetésen, a koporsókba Németh is belekerülhet. Itt megint stand-up komédia lesz a film: a parlament díszlépcsőjén felsétáló Németh mögött összesúg két statiszta: ő olyan mint Nagy Imre, lehet, a sorsa is az lesz… Kapaszkodni kell a karfába!

A kormány ennek ellenére részt vesz az újratemetésen a  legfőbb vezetőivel: Németh Miklóssal, Pozsgay Imrével és Medgyessy Péterrel. Szűrös Mátyás PB tag is ott van. Grósz Károly azonban rátesz egy lapáttal és ezt nyilatkozza: Nagy Imrét és társait nem rehabilitálják. A pártfőtitkár felett elszaladt az idő. A végtisztesség-adáson közben ott vannak az ötvenhatos forradalmárok küldöttei, a polgári ellenzék vezető tisztségviselői, akik közül sokan megszólalnak. Orbán Viktor a Hősök terén mondja el híres beszédét: “Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk -mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Párt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

Egyszóval az 1989-Határon című film mintha a rendszerváltás előtti két évet, hónapokat leszűkítette volna pusztán Németh Miklósra, a rendszerváltás előkészítőjére. Mintha nem lett volna 1987-ben a lakiteleki találkozó, ahol először hangzott el: Kádárnak mennie kell. Vagy ne lettek volna rendszerváltoztató pártok: MDF, SZDSZ, FIDESZ, FKGP, KDNP. Tudom, nem lehet mindent belesűríteni egy filmbe, de ez a portréfilm elúszott a mellékszálakkal, így egy kelet-német család magyar határon való menekülésének tragédiájával. Ezért zavaros Németh Miklós szerepe a vasfüggöny feloldásában. A dokumentum eredeti filmkockákkal mutatja be az 1989. augusztus 19-ei Páneurópai Pikniket Sopronkőhidán. Az áttörést is, amikor több mint  ötszáz keletnémet átszökött a lazán őrzött határon Ausztriába. Ez valóban rést ütött a vasfüggönyön. Az is igaz, hogy a magyar kormány megtiltotta a határőrségnek a lőfegyver használatát. De a film rendezői elfelejtették megemlíteni, hogy a piknik fő védnöke Habsburg Ottó és Pozsgay Imre volt. S akik szervezték a pikniket, az MDF, a Fidesz és más ellenzékiek helyi szervezetei. Nélkülük aligha jöhetett volna létre a találkozó. Németh Miklós ekkor nyilatkozta azt, hogy hidat akar verni a Nyugat és a Kelet között.

Kétségtelenül a legneuralgikusabb pont a filmben az 1989. szeptember 11-ei határnyitás, amikor is csaknem kétszázezer keletnémet ment át a magyar-osztrák határon. Ez valóban történelmi tett volt a magyar kormány részéről. Egy német házaspár ezt nyilatkozta a magyar televíziónak: ezt a német nép nem fogja elfelejteni. Sajnos nem úgy tűnik. De visszatérve a filmhez: Egy snitt erejéig láthatjuk Horn Gyulát, amint a televízióban közli, hogy a magyar kormány döntött: kinyitja a határt. A vita nem zárult le. Horn vagy Németh volt a kezdeményező? A döntés joga természetesen a magyar miniszterelnöké. Dokumentum bizonyítja, hogy a volt miniszterelnök ebben az ügyben nemcsak Gorbacsovnál járt, de a német kancellárnál, Helmuth Kohlnál is. A németek azonban továbbra is Horn Gyula mellett tették le a voksot. De nem mindegy? Egy biztos. A határnyitással Európában egyedülálló tettet hajtott végre a magyar kormány, mert elindította azt a lavinát, amely a berlini fal összeomlásához vezetett, illetve a szovjet típusú rendszerek  megsemmisüléséhez.

Persze vannak kétkedők, másként gondolkodók. Grósz Károly még életében ebben a kérdésben ezt nyilatkozta: “Az NDK állampolgárainak kiengedéséről három ember döntött: Németh Miklós, Horn Gyula és jómagam. A párt elnökségét csak tájékoztattuk a tényről. Gorbacsovot is informáltam telefonon, ő csak annyit jegyzett meg, hogy ez a mi dolgunk.” Spiró György így látja: “Mindenféle legendák vannak forgalomban, hogy ki és hogyan engedte ki az NDK-sokat, ezek azonban komolytalanok. A nagyhatalmak zsírozták le, nekünk pedig ölünkbe hullott a rendszerváltás.” Persze ez a rosszindulatú, sommás megállapítás a másik véglet. Hiszen ott voltak a magyarok is a rendszerváltásnál. Ellenzékiek, reformkommunisták. Igen, Németh Miklós is. De az 1989-Határon elfogultsága sajnos egyáltalán nem segíti a rendszerváltás valódi történéseinek feltárását.