Soros

Amikor írom ezeket a sorokat, arra gondolok, hogy hetvenhárom évvel ezelőtt a Svábhegyen, a szomszéd kertben álló házban egy tizennégy éves kisfiút duplafalú szekrény mögötti szobában rejtegetett egy keresztény család. A náci-nyilas megszállás 1944. március 19-től mindent eldöntött: zsidókat, más véleményű magyarokat üldözni kell. Bajcsy-Zsilinszky Endre, Bethlen István volt miniszterelnök és sokan mások nem kívánatosak voltak Magyarországon, mint később a szovjet megszállás alatt, a kommunista diktatúrában sem. Ők is a náci és bolsevista diktatúra áldozatai lettek.

De térjünk vissza a mához. Lapozgatom Andreas von Rétyi George Soros című kötetét. A könyv „főhőse” multimilliárdosként mumusa, végrehajtó ura lett a világnak, Európának, akinek a migráció támogatásával Európa meggyengítését tulajdonítják, sőt azt is, hogy globális lobbiszerveződések hálózata révén az általunk ismert világ végét is okozhatja. Nos, egy pillanatra elő kell bányásznom a múltat.

Ki is a magyar származású Soros György és miért utálja ennyire a magyarokat, egyáltalán Kelet- és Közép-Európát?

Nem ígérem, hogy mindenre választ tudok adni. Persze a PestiSrácok.hu kiadásában megjelent Soros könyv eddig is többet mesél el a rejtőzködő, agresszív Soros világáról, mint gondolnánk.

Harminc éve történhetett, Szenteste átmentünk kislányaimmal egy kis zenei, irodalmi műsorral felköszönteni, a kerten át, a magányosan élő Muci nénit és Miklós bácsit. A szavalatok után váratlanul hozzám fordult Miklós bácsi és ezt mondta: Pista, szeretnék valamit elmondani és mutatnék neked valamit. A nappaliban kitárta az ónémet szekrény ajtaját és csak ennyit mondott: ha belépsz, a duplafalú ajtón át kijutsz egy kis szobába, ami a hátsó kertetek felé néz. Ott bujtattuk Soros Györgyöt, Gyurikát 1944-ben hónapokig. Akkor, 1988-ban még nem tudtam, hogy milyen nagyhatalmú emberről van szó. Ezért nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen a második világháború végén keresztény magyar emberek tömegével rejtegettek zsidókat.

De hogyan került Soros György Prohászka bácsiékhoz? Miklós bácsi csak mesélt, mesélt.

A Mezőgazdasági Minisztériumban mint hivatalnok dolgozott és 1944 nyarán kérte meg a Soros papa, hogy egyik fiát fogadja magához és rejtse el. Feleségével, Muci nénivel egy zsidókat szállító teherautóról parancsolták le Gyurikát, mondván, megint elcsavargott a fiúk. A lényeg, hogy a fiatal Soros Gyuri túlélte. Ahányszor keresték a svábhegyi villában rejtőzködőket a nyilasok, csak a házaspárt találták a fiúkkal. Nem kis kockázatot vállaltak ezzel.

George Soros fiatal menekültként Angliában

S most olvasom a George Soros könyv harmincadik oldalán a másik verziót, miszerint Soros György apja, Soros Tivadar megvesztegetett egy bizonyos Baumbach nevű embert, a magyar Mezőgazdasági Minisztérium egyik alkalmazottját, hogy a fiatal Györgyöt vegye magához és keresztényként állítsa be. A fiatal fiú hamarosan furcsa dilemmába találta magát. Egy olyan hivatalnok mellé került és segített neki elvégezni a kiadott munkát, aki azért volt felelős, hogy a zsidók tulajdonát kisajátítsa.

Akkor most melyik változat az igaz?

Prohászka Miklós azért mégis más név, mint a Baumbach. Aztán Miklós bácsi a rendszerváltásig, Soros hálája jeléül minden hónapban kapott húsz dollárt. De mégis mire fizetett a multimilliárdos? Ki hazudik, ki sumákol? Vagy úgy kell venni a Soros történeteket, ahogyan kell, miszerint minden Soros-ügynek egy másik olvasata is van? Talán ezért kiismerhetetlen Soros.

Egyébként erre a következtetésre jutott Steve Kroft, vietnámi veterán és sztárújságíró, akit hosszan idéz a most megjelent George Soros című könyv. Kroft interjújában a deportálásokról kérdezte Sorost: „Ön végig nézte, hogy rengeteg embert egyszerűen haláltáborokba küldtek”, amire Soros azonnal a következőket válaszolta: „Igen 14 éves voltam. Azt mondanám, hogy ekkor még kiforróban volt a személyiségem”. A beszélgetésben Soros megerősítette, hogy „segített a zsidók tulajdonának elkobzásában”, Kroft azonnal tovább kérdezett: „Nehéz volt?” „Nem egyáltalán nem. Egyáltalán nem.”- válaszolta Soros, és hozzátette: „Talán gyerekként-talán így az ember nem látja át az összefüggéseket.” Nem volt bűntudata?” – kérdezősködött tovább Kroft. „Nem” – válaszolta röviden és tömören Soros. – „(…) én csak nézője voltam az egésznek. A tulajdont elvették. Nekem viszont emiatt nem volt bűntudatom.”

Érdekes ez a Soros-lélek, a magyar rapszódia, ami a könyvben kirajzolódik.

Arról is beszélt Byron Wien, hedge-fund menedzsernek a segítségnyújtásról, hogy családtagjaival együtt cigarettát szerzett a zsidóknak, akiknek a sárga csillagos házakban kellett maradniuk. A könyv szerzőjének, Andreas von Rétyinek ezzel kapcsolatban máris kétségei ébrednek. Nekem is. Mennyire volt ez segítség vagy üzlet?

Nekem eszembe jutott egy utolsó jelenet Prohászka Miklós és Soros Györggyel kapcsolatában. A Közép-Európai Egyetem alapítása körüli ünnepségre kapott meghívót a kilencvenes évek elején Miklós bácsi. De légy került a levesbe. A meghívó csak egy személynek szólt, Muci nénit nem hívták. Ezt már Miklós bácsi felesége mesélte nekem. Prohászka bácsi ünneplőt öltött magára, fogta a meghívót és ment a Marriot szállodába. Mikor az üzletembert meglátta, odament hozzá. Átnyújtotta Sorosnak a meghívót és csak ennyit mondott: „Gyuri, Muci nélkül sehová nem megyek. Mucival együtt döntöttük el, együtt vállaltuk a kockázatot, hogy nálunk bújhassál, szerbusz!” – s ezzel sarkon fordult. Soros marasztalta, taxit akart küldeni a feleségéért, de az öreg makacs volt. Makacs magyar, régi vágású középosztálybeli volt, aki megszokta a rendet, a korrektséget, mint ahogy azt is, hogy évtizedek óta minden vasárnap ott voltak a kora reggeli misén a Városmajori templomban.

Jad Vasem kertjében nem jutott nekik egy örökzöld fa, a Világ Igaza kitüntetés, pedig nem zsidó létükre, életük kockáztatásával zsidót mentettek. S hányan lehettek ilyenek.

A George Soros könyv ezért is zseniális, mert megmutatja azt az ezerarcú férfit, akinek a keze benne van a többi között az Open Society Foundations (Nyílt társadalom) civilszervezeteken keresztül a tervezett káoszteremtésben Kelet-és Közép-Európában, a mesterséges forradalmakban (Ukrajna, Arab tavasz stb.) és a migráció támogatásában. Sokak szerint a menekültügyet a szervezetein keresztül generálja, sőt maga érdekében ki is használja.

Soros Györgyöt egyáltalán nem érdekli, hogy jótékonyságával a háború által sújtott országokban segítsen. Inkább abban érdekelt, hogy zavargásokat robbantson ki és embereket kényszerítsen menekülésre. Friederike Beck író, újságíró szerint: „Soros ezzel egyfajta csővezetéket akar felállítani, ami nem olajat vagy földgázt szállít, hanem embereket pumpál Európába Észak-Afrikából és Közel-Keletről. Ez olyan stratégia, amely kivérezteti, destabilizálja a küldő, de befogadó országokat is, és, ami – előbb vagy utóbb – Európa összeomlásához vezet”.

Ezért van Soros útjában Magyarország és miniszterelnöke, Orbán Viktor.

Mert mindent elkövet a migráció ellen, mindent elkövet az ellen, hogy szétdarabolják Európát. Soros tervei itt, a Visegrádi országok tájékán ütköznek a legnagyobb ellenállásba. A könyv is arra a konklúzióra jut: Soros se nem Amerika-ellenes, se nem Európa-ellenes, Soros György mindenekelőtt Soros-barát, Soros-párti. Nem árt ezt figyelembe venni.

Innen talán érthető, hogy miért nem rontott rá nemzetére a szintén zsidó származású Teller Ede, a hidrogénbomba atyja, Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus és sokan a zsidó származású honfitársaink közül. Talán megérintette őket valami, azokban az egykori magyar iskolákban, magyar gimnáziumokban.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

4 hozzászólás

  1. “Soros megerősítette, hogy „segített a zsidók tulajdonának elkobzásában”, Kroft azonnal tovább kérdezett: „Nehéz volt?” „Nem egyáltalán nem. Egyáltalán nem.”- válaszolta Soros”
    Scwartznak később sem voltak lelki skrupulusai,ha más emberek vagyonát,pénzét kellett megszereznie.
    lásd Angol font elleni támadás,távol-keleti tőzsdék elleni támadás…..
    Elég sokan szeretnék végrehajtani rajta,amit a náciknak nem sikerült.

  2. Gáspár Anett

    Soros nem magyar származású. Egy ideig Magyarországon élt. Nem mellesleg egy nyilassal együtt zsidókat fosztogatott a saját megvallása szerint.

    • Aniko Mattison

      Gaspar Anett miert mondod hogy nem magyar, Magyarorszagon szuletett es elt. Nem volt jobb a nyilasoknal hogy a sajat hittestvereinek a kifosztasaban megoleseben reszt vett. Tehetett volna mast is, ha voltak kereszteny papirjai.

  3. Gáspár Anett

    “alán megérintette őket valami, azokban az egykori magyar iskolákban, magyar gimnáziumokban.”

    Magyarok voltak. Ennyi. Teller továbbment. Azt mondta, hogy ha nem magyar az anyanyelve, ha nem magyarul eszmél, válik intelligens, művelt, gondolkodó, alkotó emberré, akkor legfeljebb középiskolai tanárságig vitte volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük