A hazugság tüntetése

Hadházy Ákos újra földre került. Egyszer már megismerkedett a padlóval, amikor LMP-s párttársa, Sallai Benedek a hazugságok miatt egy sallerrel igazította útba a radiátor irányába.

Most Hadházy és Szél Bernadett függetlenné vált országgyűlési képviselők, miután képviselői igazolvánnyal bejutottak (Kunhalmi Ágnes az MSZP, Varjú László és Vadai Ágnes a DK, Bősz Anett a Liberálisok politikusa szintén) az MTVA székházába, de ez nem volt elég nekik. Be akartak törni valamelyik stúdióba, hogy beolvassák ötpontos memorandumukat. A helyszínen éjszakázó képviselők félreértelmezték jogosítványukat és reggel erőszakhoz folyamodtak, lökdösték a televízió biztonsági őreit – akárcsak előzőleg, a parlamentben tették –, míg a biztonsági őrök feladatukat végezvén a dulakodás közben kitessékelték az MTVA-ból a hisztériázó Szél Bernadettet és Hadházy Ákost. Közben Hadházy Ákos ismét földre került, jobban mondva lefeküdt, hogy ne lehessen kivezetni. Ekkor ragadták meg a képviselőt, hogy végül saját lábán hagyhassa el a köztelevíziót.

A kérdés az, hogy milyen jogosítványokkal rendelkezik egy magyar országgyűlési képviselő?

Az tény, hogy az ellenőrzés, az információ begyűjtés, a vizsgálódás jogával rendelkeznek. De van e olyan jogosítványa egy képviselőnek, hogy erőszakkal betörjön egy televízió stúdiójába és átvegye a műsorvezetőtől a mikrofont? Van-e ilyen joga? Mert az agresszíven fellépő képviselők valami ilyesmit akartak. Hogy ez büntetőjogi ügy vagy politikai, azt nem tudom. Mindenesetre arra volt már példa, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András betört az Origo szerkesztőségébe és megfenyegette az újságírókat. A példa ragadós.

Mi történik itt? Mintha egy banánköztársaságban történtek tanúi lennénk, ahol nincs jog, nincs demokratikus választás, csak erőszak és felheccelt csőcselék. S ebben a balliberális ellenzéki képviselőknek és a Jobbiknak óriási felelőssége van. Semmibe veszik a 2018-as országgyűlési választások eredményét, a Fidesz-KDNP kétharmados többségét és erőszakkal, törvénytelen úton akarja egy kisebbség a hatalmat az utcáról átvenni. Éppen most. Milyen érdekes. Közeledik az európai parlamenti választás.

Szögezzük le: törvényes keretek tüntetni között mindenkinek joga van.

Orbán Viktort és a Fideszt szidni, gyalázni mindenkinek joga van és nem járhat következményekkel. De ha ehhez párosul a rombolás, a rendőrök elleni támadás, akkor ennek következményeivel számolni kell. Miről van szó? A munka törvénykönyvének a módosítása elleni elégedetlenség csak ürügy a káosz megteremtéséhez. Valójában a munka ellen tüntetnek. Tüntetnek az ellen, hogy többet keressenek az emberek. Tüntetnek az ellen, hogy több jusson a családoknak, a gyerekeknek. Tüntetnek az ellen, hogy az érintettek saját maguk dönthessék el, hogy vállalnak-e többletmunkát vagy nem. Tüntetnek az ellen, hogy törvényesen, biztonságban keressenek többet az emberek, mint azelőtt. Vagy ismét a hatszázezer munkanélküli országában szeretnének élni?

Kik vannak az utcán?

Azok az idősek, azok a lecsúszottak, az egykori pártállam volt hívei, akik éppen a balliberális kormányok gazdaságpolitikájának – Horn-Kuncze, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai – köszönhetik, hogy nem tudtak talpra állni. Az utcán tüntetnek a hivatásos gyűlölködők, a liberálisok, a bolsevisták, akik utálják mindazt, ami nemzeti, ami hagyomány, ami keresztény, ami magyar. Ott vannak az utcán a volt nómenklatúra kedvezményezettei, az apák fiai, lányai, akik bár jól élnek most is, élvezik a jelenlegi család- és lakáspolitika áldásait, mégis szeretnének még többet, még többet… Aztán a tömegben elvegyülnek a bűnözők, a drogosok, az alkoholisták, akik egy kis pénzért nekimennek a rendőröknek, az ország karácsonyfájának és a gyerekeknek gyüjtött szánkóknak is, meglovasítva belőlük egy csomót. Aztán ne feledkezzünk meg a Soros-féle álcivil szervezetek aktivistáiról, a CEU hallgatóiról és a külföldről ideküldött (francia, belga, német) anarchistákról, akik hivatásszerűen végzik rendbontó feladatukat.

Azt, hogy a békés tüntetésből harcias tüntetés legyen.

A polgári rend ellen lázítók között természetesen nem szabad elfeledkezni a választási vereséget szenvedő balliberális ellenzéki és a Jobbik politikusairól sem. Akik nemcsak a parlament ülésén léptek át minden határt, de az MTVA-székház elfoglalása kísérleténél is. Az Országházat, a törvényhozást és az MTVA köztelevízió székházát is egyfajta zsibvásárrá akarták átalakítani, miszerint mindenkinek mindent szabad. Hozzá kell tenni, hogy a tutyi-mutyi politikát folytató szakszervezetek, amelyek 1948, a kommunista hatalomátvétel óta nem szabadok, azok jelenleg is a bolsevista, liberális politizálók szolgálóleányai. Nem a munkavállalók érdekeit képviselik. Meg kell említeni a bulizni járó, jószándékú tömeget is, akik biztosítják a csendes hátteret, fogalmuk sincs, hogy mi az a túlóra, de nem is nagyon érdekli őket. Sok fajta nép, sok fajta vegyület.

Ami most történik Magyarországon ellenzéki politizálás címén, az nem más, mint a bolsevista,  sorosista, globalista káosz megalapozása. Végterméke pedig az, amit az ENSZ és az Európai Unió megvett politikusai szeretnének.

Az, hogy bevándorló országgá tegyék hazánkat.

Ez pedig Magyarország 1100 éves történelmének végét jelentené. Ezért tudnunk kell, hogy ami most folyik, az a hazugság tüntetése.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

13 hozzászólás

  1. Hadházy “Senkiházy” Ákos kioktatást tart korrektségből, jogállamból és tiszta kezek politikájából.
    Az, aki erre az emberre fel tud nézni és követni akarja, az maga is egy csődtömeg lehet. Tessék visszanézni azt a történetet, amikor szórakozott a mandátumával. Nem kell a mandátum OV-tól. Azért a fizetés mégis kell, inkább mégis átveszem, de nem fog kezet azzal, aki átadja. Hőzöng, provokál, aztán fetreng a földön, hogy megverték. Feljelent. Undorító, sunyi, kisstílű patkány.

  2. Tisztelt Stefka István úr!

    Maradjon közöttünk, de a kormány kommunikátorai nem érnek egy maszatot a macskám bajszán sem.
    Még mielőtt a törvénytervezetet tárgyalni kezdték volna, világosan, logikusan, érthetően meg kellett volna magyarázniuk, hogy:

    1. a túlórakeret azt jelenti, hogy összesen hány túlórát írhatnak ki három év alatt.
    Tehát felhasználhatja másfél év alatt, akár három év alatt azt az összesen 400 órát.
    Vagyis a három év alatt négyszáz óra a plafon.
    2. a munkavállaló személyesen, egyénenként szerződik a munkaadóval.
    3. a munkaadó a szerződéseben vállalt és havonta ledolgozott túlórát havonta fizeti, mint eddig is.

    Kinek volt az érdeke, hogy a politikusok összevissza makogtak, mintha minden átlagpolgárnak kötelessége
    lenne a jog bikkfanyelvét ismernie, megfejtenie?
    Kinek volt az érdeke, hogy csak slágvortokban tettek kijelentéseket, legfeljebb tagadták az ellenzék
    hazug állításait, de a mai napig nem állt ki egyik szakember sem, hogy elmagyarázza a félanalfabétáknak is,
    hogy milyen jogosítványt ruházott a munkavállalóra a törvény?
    Miért nem magyarázták meg már jó előre, vagy a tárgyalások megkezdésekor?
    Az ellenség mindenre ráugrik, de ezt tálcán kínálták nekik.
    Ezért ki a felelős?

    “Ami most történik Magyarországon ellenzéki politizálás címén, az nem más, mint a bolsevista, sorosista, globalista káosz megalapozása. ” (Stefka István)

    A megalapozása sajnos a kultúra és oktatás átengedésével folyamatos, de a család még mindig tudja ezt egyensúlyozni, mint ahogy az a Rákosi és Kádár-érában is megtörtént. A szűk csőcseléken kívül és a fizetett, küldött provokátorokon kívül nincs vevő erre.

    Ezek a nyilasok és a Kun Béla-Szamuely patkány nemzedék utódai. Mindent felvonultattak:
    -Szent Korona; a keresztény ünnep szimbólumainak, az Országháznak a megtámadása.
    A jobboldali újságírók Andrássy úton való akasztásával fenyegetőznek. Kérdésem, hogy vajon Schmidt Máriának tartania kell -e attól, hogy elfoglalják az Andrássy út 60-at, ami ma a Terror Háza, ahol a nyilasok és ávósok egymásra találva gyilkolták a magyar polgárokat?!

    • Kedves Győző!
      Érdekes, hogy sok kommentelő társam és én is tudjuk miről szól a törvény.
      A tüntetők NEM AKARJÁK TUDNI!!!
      Jobb balhézni, rongálni, kiélhetik aljas ösztöneiket, az ellenzéki politikusokról nem is szólva. Ők ezen a cirkuszon akarnak hatalmat nyerni, mert másképp nem megy.

    • Gál György

      Hát igen! A megelőző,alapos tájékoztatás jó lett volna mindenkinek! Ez,sajnos,igazából nem történt meg! Ez egyértelműen a Fidesz hibája-hiányossága! Úgy látom,ez már nem az első eset! És persze az úgynevezett “melósoknak” is jóval alaposabb ismertetést,mintegy “bátorítást” kellett volna adni,hogy ne féljenek sehol az országban megvédeni saját jogaikat! Persze ez az ún. ellenzéket ez nem menti fel alantas viselkedésétől.ezért felelni kell nekik4

    • Gál György

      Teljesen így igaz!

  3. A hatházinak ez a kedvenc póza. Fetrengeni a padlón,incselkedni,és kiabálni,hogy mééég,méééég,alázzatok.
    Önsanyargató a drága képviseltes “úr”.
    Remélem ezzel a mandátumát is elveszíti.

    • Incselkedni, s verbálisan már lincselkedni!

    • Sajátos, hogy Schmidt Mária kijelentette, hogy büszke a fia politikai sikereire.

      • Ezzel,mi a baj?
        Az a kisebbség,megszokta már,hogy öt,hat gyerek esetén,mindegyik másik pártban politizáljon,mert hátha így tud valamikor segíteni a rokonságán.
        Akár át is keresztelkednek.
        Senki nem készítette fel erre Önt?

  4. A MTVA székháznál és székáhzban történtek szégyenletes kiteljesedései annak a negatív választási kampány stratégiának, amit az MSZP a 2002-es választások idején RON WERBERG irányításával az addig konszolidált hazai politikai életbe injektált. Tévedés ne essék, személy szerint az erőszak minden formáját elutasítom és elítélem azokat a politikusokat, akik egy TÁRSADALMI érdekű problémát meglovagolva az ország politikai labilitására játszanak! De!!!!
    Az ebben a cikkben elhangzottakkal sem értek teljes mértékben egyet.
    Miért is? Mert félre vezető állítás, hogy a törvény a munavállalók azon szándékán alapul, hogy “TÖBBET AKARNAK KERESNI!”
    A munkavállalói jövedelmek növelésének ugyanis sokkal egyszerűbb és törvénymódosítást sem igénylő eszköze a munkabérek munkáltatók általi emelése. Ebbe persze csak a minimálbér esetében lehet beleszólása a kormánynak és a parlamentnek, és alkalmanként a munkáltatókkal vívott látványos kardcsörtetés közepette emelgetnek is egy kicsit, de lényegében az életszínvonal változás ennél sokkal, de sokka lassúbb. Mert a hírek jóformán csak a béremelésekről szólnak, az árak folyamatos és a bérnövekedést meghaladó növekedéséről viszont nem.A fogyasztó kosár nevű statisztikai humbikot félre téve az látható, hogy az EU nyugati feléhez képest az átlag magyar fogyasztó jóval kevésbé érzi a növekedés hatását. Ugyanakkor nem, vagy alig-alig szól a fáma arról, hogy az Európa keleti felén élők és dolgozók kizsákmányolásában az unió élen jár, és a nemzeti kormányoknak alig van lehetőségük ezt a folyamatot befolyásolni.
    De térjünk vissza a többlet munkára. A túlóra vagy “rabszolga törvény) indoklása szerint a túlórával többet keres a dolgozó! Nem! Ez így nem igaz. Az időkeretben túlóráztatott dolgozó előbb elvégzett többlet munkája után előbb kapja meg azt a bért, amit a törvény módosítása nélkül később kereshetne meg, ugyanakkor a később átcsoportosítva kiadott szabadnapok miatt az alapbérét sem keresi meg!!!! Van e törvénynek egy fontos kiterjedése is. Jelenleg, ha a munkáltató nem tud a szerződésben rögzített törvényes munkaidőn belü munkát biztosítani akkor a munkavállalót akkor is megillteti az alapbére. Ez abbó a jogviszonyvból származik, hogy a munkaképességét és tudását adja bérbe a munkáltatónak. Így nem jogalanya annak piaci műküdésének, vagyis, nem szólhat bele az üzleti folyamatokba és nincs tulajdonosi viszonya a termelő eszközök felett és nem részesül a tevékenységből származó profitból sem. BÉRT kap….
    A “rabszolga törvény” alapján a három éves munkaidőkeret tartamát alkotó munka és szabadnapok átcsoportosítása előre is megtörténhet. Vagyis, ha a munkáltató foglalkoztatási gondokkal küzd (csökkenő megrendelés, szállítási vagy értékesítési problémák) előr kiadhatja a három éves munkaidőkeret szabadnapjait. Így viszont nem kell “állásidőt” fizetnie munkavállalójának, aki viszont ez idő alatt jövedelemmel sem fog rendelkezni. (ha csak feketén nem!)
    Szélesebb körben értelmezve tehát ez a törvény a munkaadók versenyképességének növelését szolgálja a munkavállalók érdekeinek és jogainak nagy fokú sérelmére. A versenyképesség pedig vállalati (üzleti) és nem munkaerőpiaci kategória!!
    Tovább sérül a munkavállók érdekképviseleti jogrenszere, hiszen a szakszervezeteknek korlátozottan sincs lehetőségük a folyamatokat kontorllálni, vagy befolyásolni. A “dolgozó beleegyezése” pedig nem értelmezhető jogi értelemben,hiszen a termelés folyamatába éppen azért mert nem jogalnya a folyamatnak, beleegyezési joga sem keletkezhet!!!!!!

  5. A MTVA székháznál és székházban történtek szégyenletes kiteljesedései annak a negatív választási kampány stratégiának, amit az MSZP a 2002-es választások idején RON WERBERG irányításával az addig konszolidált hazai politikai életbe injektált. Tévedés ne essék, személy szerint az erőszak minden formáját elutasítom és elítélem azokat a politikusokat, akik egy TÁRSADALMI érdekű problémát meglovagolva az ország politikai labilitására játszanak! De!!!!
    Az ebben a cikkben elhangzottakkal sem értek teljes mértékben egyet.
    Miért is? Mert félre vezető állítás, hogy a törvény a munavállalók azon szándékán alapul, hogy “TÖBBET AKARNAK KERESNI!”
    A munkavállalói jövedelmek növelésének ugyanis sokkal egyszerűbb és törvénymódosítást sem igénylő eszköze a munkabérek munkáltatók általi emelése. Ebbe persze csak a minimálbér esetében lehet beleszólása a kormánynak és a parlamentnek, és alkalmanként a munkáltatókkal vívott látványos kardcsörtetés közepette emelgetnek is egy kicsit, de lényegében az életszínvonal változás ennél sokkal, de sokkal lassúbb. Mert a hírek jóformán csak a béremelésekről szólnak, az árak folyamatos és a bérnövekedést meghaladó növekedéséről viszont nem.A fogyasztó kosár nevű statisztikai humbikot félre téve az látható, hogy az EU nyugati feléhez képest az átlag magyar fogyasztó jóval kevésbé érzi a növekedés hatását. Ugyanakkor nem, vagy alig-alig szól a fáma arról, hogy az Európa keleti felén élők és dolgozók kizsákmányolásában az unió élen jár, és a nemzeti kormányoknak alig van lehetőségük ezt a folyamatot befolyásolni.
    De térjünk vissza a többlet munkára. A túlóra vagy “rabszolga törvény) indoklása szerint a túlórával többet keres a dolgozó! Nem! Ez így nem igaz. Az időkeretben túlóráztatott dolgozó előbb elvégzett többlet munkája után előbb kapja meg azt a bért, amit a törvény módosítása nélkül később kereshetne meg, ugyanakkor a később átcsoportosítva kiadott szabadnapok miatt az alapbérét sem keresi meg!!!! Van e törvénynek egy fontos kiterjedése is. Jelenleg, ha a munkáltató nem tud a szerződésben rögzített törvényes munkaidőn beül munkát biztosítani akkor a munkavállalót akkor is megilleti az alapbére. Ez abból a jogviszonyból származik, hogy a munkaképességét és tudását adja bérbe a munkáltatónak. Így nem jogalanya annak piaci működésének, vagyis, nem szólhat bele az üzleti folyamatokba és nincs tulajdonosi viszonya a termelő eszközök felett és nem részesül a tevékenységből származó profitból sem. BÉRT kap….
    A “rabszolga törvény” alapján a három éves munkaidőkeret tartamát alkotó munka és szabadnapok átcsoportosítása előre is megtörténhet. Vagyis, ha a munkáltató foglalkoztatási gondokkal küzd (csökkenő megrendelés, szállítási vagy értékesítési problémák) elöre kiadhatja a három éves munkaidőkeret szabadnapjait. Így viszont nem kell “állásidőt” fizetnie munkavállalójának, aki viszont ez idő alatt jövedelemmel sem fog rendelkezni. (ha csak feketén nem!)
    Szélesebb körben értelmezve tehát ez a törvény a munkaadók versenyképességének növelését szolgálja a munkavállalók érdekeinek és jogainak nagy fokú sérelmére. A versenyképesség pedig vállalati (üzleti) és nem munkaerőpiaci kategória!!
    Tovább sérül a munkavállalók érdekképviseleti jogrendszere, hiszen a szakszervezeteknek korlátozottan sincs lehetőségük a folyamatokat kontrollálni, vagy befolyásolni. A “dolgozó beleegyezése” pedig nem értelmezhető jogi értelemben,hiszen a termelés folyamatába éppen azért mert nem jogalanya a folyamatnak, beleegyezési joga sem keletkezhet!!!!!!

  6. Csak az évszámokat kell átírni!
    Ilyen az ember egyedüli példány!
    A világháló az éveket percekké nyomja össze!
    A gyorsítás más területen hatásos, habár az is csak bajt hozott!

    A MAGYAROKHOZ

    1807

    Forr a világ bús tengere, oh magyar!
    Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
    S a föld lakóit vérbe mártott
    Tőre dühös viadalra készti.

    Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
    A bálti partot s Ádria öbleit
    Vér festi, s a Cordillerákat
    S Haemusokat zivatar borítja.

    Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
    A Dardanellák bércei dörgenek,
    A népek érckorláti dőlnek,
    S a zabolák s kötelek szakadnak.

    Te Títusoddal hajdani őseid
    Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
    A bölcs tanács s kormány figyelmén
    Állni-tudó legyen a habok közt.

    Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
    Ordítson orkán, jőjön ezer veszély,
    Nem félek. A kürt harsogását,
    A nyihogó paripák szökését

    Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
    Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
    Ez tette Rómát föld urává,
    Ez Marathont s Budavárt hiressé.

    [1807]

Hozzászólás a(z) Magd@ bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük