A rombolás megszállottjai

Különleges anyagból vannak ezek gyúrva, akárcsak a kommunisták. Nem térülnek el, nem zavarja meg őket semmi, angyali, földöntúli  arccal mosolyogva rombolnak, pusztítanak.

Mekkora hittel, lobogó hajjal magyarázták, hogy nem kell nekünk olimpia, minek az, micsoda rútság, csak írják ezt a papírlapot itt alá! S elhitték néhányan balgán, kicsit többen, mint kellett volna. És lőn, nem lett olimpia. Elhitték maguk is, hogy jó ügyet szolgálnak, mert mögöttük ott állt Soros György arany ostorral, a nyitott társadalom ostorával.

De mindig akadnak olyanok, akiknek csak ez kell: a rontás, az irigység mániája, amiben látni vélik szűk agyukban, hogy több lélegeztetőgép lesz, több CT. Ezt látták akkor is a nyomorultak, amikor anno szétverték a kommunizmus jegyében a paraszti társadalmat, kifosztották a tulajdonukból a magyar gazdákat, a magyar embereket és beterelték őket a kolhozokba, a téeszcsékbe, a gyárakba. Szinte élvezték, hogy akik munkájuk révén lovat, tehenet, bárányokat neveltek, földjüket művelték, vagy saját tulajdonukban ipari, kereskedői munkát végeztek, azokat most éppen olyan mélyre süllyesztették, amitől ők nem tudtak megszabadulni, netán dologtalanságuk miatt nem akartak felemelkedni.

Mai reinkarnációjuk a Momentumosok.

Vegyes társaság, de vezetőik zömmel külföldön születtek, külföldi, nyugati iskolákba, egyetemekre jártak. Magyarul gyökértelenek, idegen nekik Magyarország. Rájuk a multikulti hat, szeretnék, ha olyan lenne hazánk, mint Kanada, az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa nagyvárosai, akár Berlint, Hamburgot, Brüsszelt, Párizst vagy Amszterdamot említhetnénk. Itt találhatók a drog, a szexuális aberráció központjai. Nem véletlen, hogy vonzódnak a mássághoz, a meleg- és gendervilághoz… Befogadók, de csak más szakállára. Népi mondás szerint más f….val verik a csalánt.  Ők azok. Az is jellemző rájuk, hogy a való élettől távol állnak, belvárosban laknak, belvárosiak. Szűk, de erőszakos réteget képviselnek. Eddigi minden megmozdulásuk erre vall. 

A Momentum a kis SZDSZ, amelyik naggyá akarja kinőni magát. Faltörő kosként használják az ultraliberálisok, az MSZP bolsevistái, az egykori MSZMP-t és a KISZ KB-t képviselő Demokratikus Koalíció Gyurcsány vezetésével és a többi kis libsi pártocskák. 

Érdekes módon a Jobbik fiatal fasisztái, bolsevistái kokettálnak a legjobban a Momentummal. Ebből még kijöhet valami. Ha Cseh Katalinékat, Dobrev Kláráéket, Donáth Annáékat látod Magyarország ellen lobbizni az Európai Unióban, akkor akár Károlyi Mihályékat, Jászi Oszkárékat, Bőhm Vilmosékat láthatnád a Népszövetségben vagy a világ nyugati felén, amint lejáratják Magyarországot.

Nincs a világon még egy olyan ország, mint Magyarország, ahol az ellenzék saját nemzete ellen áskálódik. Ezt csinálták negyvenöt éven keresztül a Rákosi és a Kádár rendszer beépített emberei, vazallusai is.

Céljuk a rontás, a rombolás.

Ezek a gépszerű, érzéketlen momentumos emberek, maradjunk abban: percemberkék, nagyon félnek a családtól, mint a nemzet megtartó erejének legkisebb és legerősebb egységétől. Ezért most célba vették a karácsonyt, a család, a béke, a nyugalom, Jézus születésének ünnepét. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke újabban beviszi a politikát, a veszekedés lehetőségét a szent ünnepbe. Fegyőr olyan megoldást is kínál, miszerint miként érhető el, hogy a fideszes rokonok ne szavazzanak többé a szerinte „korrupt és múltszázadi Fideszre”.

Többek között ezeket javasolja:

  • Beszélgess velük az elvándorlásról, olyan embereket is említs meg, akiket ismernek.
  • Állítsd át a kezdőlapjukat a neten, (szerinte sokaknak még mindig a „kőkemény propagandát nyomó Origo” az) lehetőleg az Index, a 444 vagy a hvg egyikére.
  • A televíziójukon az egyes csatornát – amennyiben ez az M1 vagy a TV2 – állítsd át az RTL Klubra vagy a National Geographicra. Az ajándékot csomagold „független” újságba, például a Magyar Hangba. 

Ez a sz….zi társaság most már az emberek magánéletébe is be akar hatolni.

Ideje felébredni fiatalok! Álomvilág, amit ezek ígérnek. Nem én mondom, hanem ugyancsak a PestiSrácok.hu-n Maróth Miklós professzor a multikulti világ csábításáról. Csak itt már nemcsak rólunk felnőttekről van szó, hanem a Ti jövőtökről. Ezek a momentumos fiúk az átverés nagy bajnokai minden erkölcsi felelősség nélkül. A jövőtökkel játszanak. Jelszavuk: engem jól megfizetnek, nekem jó lesz! De hogy nektek?

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Összenő, ami összetartozik

Sokan úgy emlékeznek, hogy ezt, a címben szereplő alapigazságot Magyarországon először Orbán Viktor használta. Ugyanis …

28 hozzászólás

  1. Vigyázat,mert az szdsz már volt kormányon!
    Ahogy nézem,ezek is odaigyekeznek. És nem tudom,hogy még egy liburnyák rombolást túl fog élni-e ez az ország.

    • Azért a Fidesznek komoly felelőssége van abban, hogy ezek a hazaáruló liberális emberek köztünk vannak és tényezők lehetnek. 10 éve vezeti az országot a jobboldal. Hogy a viharba lehetséges, hogy ezek a szarháziak következmények nélkül lehetnek hazaárulók? Kedves Fidesz, vége az uriemberkedésnek! Térjetek észhez, ez már komoly kihívás 2022-re. Ha továbbra is puhap…csöt játszotok hatalmas pofon lesz a vége. És ezt mi, a kisemberek fogjuk megszívni.

  2. A momentumos SZDSZ-re vigyázni kell, ezek nem magyarok, kanadából innen onnan összeverödött szemetek. Mindent elakarnak követni a magyar társadalom ellen Soros segitségével. De az a jó, hogy Budapesten 2 millioan lehetnek tehát a fövárosnak fuccs, de az ország többi részén meg a 8 millió magyar a kormány mellett áll, ezérrt lesz 2022-ben is 2/3.

  3. A Momentum a modernkori „kun bélák” pártja, akik képesek teljesen idegen érdekeket kiszolgálni a magyar nemzeti érdekekkel szemben! Nem holmi ifjanti hevületből eredő idealizmusból, hanem nagyon is kézenfekvő anyagi előnyökért! (Annak idején Kun Béla is rubellel kitömött bőröndökkel jött Moszkvából Budapestre „forradalmat csinálni”, majd 133 nap után, véres terrorral összerabolt kincsekkel teli „aranyvonattal” hagyta el az országot Bécs irányába…) Bizonyos szempontból sokkal veszélyesebbek mint a részeges Gyurcsány antidemokratikus koalíciója, mert ők képesek – már csak az életkoruknál fogva is – a hitelesség látszatát keltve, megtéveszteni a szinte kizárólag csak a fake news gyártó internetes médiából tájékozódó Y, Z, α – és még kitudja milyen – generációt, épen a nagy hatalmú és bőkezű külföldi támogatóik (Soros, Facebook, stb) jó voltából. Ezen gyűlölködő, más nézeteket vallókat kirekesztő, nemzetellenes társaság inkább visel magán antidemokratikus jegyeket, mint demokratikusat …. Az ő olvasatukban a demokrácia addig tart, amíg valaki ellent mer mondani nekik, – a PS ezt különösen megtapasztalhatta – onnantól kezdve, azonban, az „ellentmondó” bizton számíthat e jeles modernkori bolsevik csőcselék minden haragjára…

  4. Attila Kerekes!
    Tolvaj a Fidesz!
    Ja!
    Csak éppen az elmúlt 50 év legdinamikusabb fejlődése történik 2013 óta.
    Ja, mert sok pénzt kapnak az EU-tól…
    Ja, 2010 előtt nem kaptunk? Akkor miért szívtunk?
    Ja, tolvaj a Fidesz, korábban nem volt tolvajlás, akkor miből volt a -10%-os (eltagadott) költségvetési hiány? Tán a “nép” zsebében landolt? Akkor miért emelkedett a külső adósságunk a GDP 86%-ára 55%-ról? Tán a “nép” zsebébe tömték a kölcsönöket?
    Attila Kerekes!
    Ja, mutyista a világ, de gondolod, hogy egyébként a te zsebedet tömnék az elvtársak? Te úgysem kapsz semmit, ha a DK-MOMA lesz hatalmon, legfeljebb az újabb válságot és a felvett kölcsönök visszafizetését.
    Attila Kerekes! Ki vitt Putyinnak pulit?
    Attila Kerekes! Ja, az oktatás és az egészségügy korábban virágzott, he? Berzárt iskolák, kórházak, ja az a DK-MSZP-SZDSZ banda műve volt, most kivel állt össze a kis kötsög Momentumod?

    • Tongori Tibor

      Nagyon jol megfogalmaztad, bárcsak többen lennénk, akiket nem lehet megetetni az állandó korrupciós vádaskodásokkal !!!

  5. Hegyi J.Csaba! Sötét vagy mint egy szénbánya mélye.Én dolgoztam egy Mészáros féle cégnek , kettőezer ötszáz forintos órabérért.Na ezt kapd be te barom.Ja és nyuvadj meg a süket komcsi dumáddal együtt.

  6. Rakovszky István

    A momentum külföldön is gyűjtötte az aláírásokat a budapesti olimpia ellen‼
    ha meg vannak még a gyűjtőívek akkor le lehet ellenőrizni és alaposan megbüntetni Schwartz-Győréket.
    A külföldi momosoktól el kell venni a magyar állampolgárságot, mert akkor kiesnek az EP-ből‼

  7. Ezek csak nyomulnak ! Ne várjuk már meg,hogy újra , PADLÁSLESÖPRÉS LEGYEN ! Az ÜGYELETES kapa,ásó, kasza, készen legyen ! Mert ezek csak az erőből értenek ! Szenvedtünk negyven évig eleget ! ÉBRESZTŐ MAGYAR EMBEREK !

  8. “Az Öreg” cikkírónk szerintem túlságosan is jóindulatú, amikor azt feltételezi, hogy a momentumos Soros ügynökök a nyugati nagyvárosi létet akarják nálunk is megvalósítani.
    Nem szabad ilyen sokat feltételezni, mert akkor elhisszük, hogy ezek a lények egyszer emberiesen is képesek viselkedni.
    Hiába a remény, mert ezek pszichopaták. Soros gazdi pontosan ezért terelte és képeztette ki ezeket mert biztos lehet benne, a pszichopata nem ember, nem tud emberül érezni.
    Ezek még a főnök fizetése nélkül, önként is rombolnak, mert csak és kizárólag akkor érzik magukat jól, ha mások rosszul. Minél több a feszült, rettegő emberi lény, ezek mintha lélekvámpírok lennének, attól élvezkednek, ha más agyhullámaiban (tömegesen pláne!) magas rezgési feszültség van, amit mintha leszívnának. Valahogy fordítva van agyukban bekötve az örömérzet rendszer.
    Ami csak a szánalmas ebben a javaslatban, az a gyerekes ötletelés. Mintha azon versengenének az óvodások, hogy ki tud másokat legjobban bosszantó rosszaságot kitalálni.
    Mert mit is eredményezne egy TV átállítás? Két pofont azzal: “Babráld a sajátodat, te majom! A mi TV-nket állítsd csak vissza!”. Vagy újságospapír meg olvasás nélkül megy a kályhába. Az ünnepi asztali vitával se térítenek meg időseket, hisz pont arra a korosztályra mondják eme ifjoncok, hogy begyöpödsödtek.
    Ezek a mű esések a TV folyosóján, a “Ló—t” tábla mutogatások meg a sípolások biztosan nem hoznak idősebbeket a szavazóbázisba, s egy idő múlva újabb és erősebb inger kell a saját korosztályuk figyelmét fenntartani. A gréta hiszti, a sorozatban rajtakapott hazugságaival máris kifulladni látszik, és ha a Dákó-Momentum csipet-csapat nekiáll a városokban adókat emelni, fogyni fog a BárkitcsakOrbántnem hívőtábor is.
    Addig jár a korsó a kútra míg hiteltelen legyintéssé válik. Tanulj Momo-tinó a Jobbik ballépéséből, tán ökör még lehet belőled…

    • fürgerókalábak

      Kiváló. Érdemes lenne feltárni a kapcsolati hálójukat. Ezek valószínűleg amerikai-francia titkosszolgálatokhoz vannak becsatornázva (a nyomimentumosakat nagyon szeretik a frhansziák, ahogy d-209et is az OSF meg echte SZIA fedőszervezet)

    • `Éleslátású, kiváló jellemzés. Én se, soha nem hittem, hogy ennek a momentumos bandának lenne valamilyen terve az országot illetöen. Ezeknek a perc számít, becsületes, de csak a választott nevük. Ilyen bevezetö agitátor munkára minden korban volt valaki, akik azután eltüntek a valódi vezér jóvoltából. Föleg ha nem lettek túl követelöen szemtelenek. Igazi pestises banda. Ezeket mások dolgoztatják, látszatra, hiszen nekik még nincs annyi a fülük mögött mint a tulajdonképpeni akarnokoknak.
      De nem veszéjtelenek!

  9. Te mocskos, alattomos, mindent rombolo FEGYOR! Utolso szemet vagy, a rombolason kivul mashoz sem ertesz, eletedben egy kapavagast nem csinaltal, a szemedbol a betegseg tor elo, beteg vagy a dilihazban van a helyed, csak rombolod a fiatalok lelket,te utolso,szarember!

    Ti meg, Fideszesek, a 2/3 ddal, mire vartok, csukjatok be ezt a szemetet, satant a bortonbe vagy a dilihazba ne rontsa a levegot.Mar volt egy 1919, ha nem cselekszetek ezek a sopredekek ellen (fegyor, gyurcsotany, dobrevklara, stb.) ezek ujbol nagy veszedelmet jelentenek 2022-ben!

  10. Poroszlai Róbert

    hát akkor majd nem hagyjuk!

  11. Nagyon fontos, hogy ne vegye fél vállról a Fidesz a Fegyőr barátunkat !! Ő a külföldről legjobban pénzelt zsoldos katona és megvan a magához való esze. Minden durva, már jól bevált és külföldön betanult aljas eszközt be fog dobni és maga mögött tudja az EU korlátlan támogatását is. Őt (és a két halál angyalát) csak RAVASZSÁGGAL lehet majd félreállítani. Kár a gőzért a lelkiismeretre ható fellengzős nyilatkozatokkal, azaz hogy ő mekkora hazaáruló és micsoda gazember. Nem hatja ez már meg a meglévő választóit és nagyon sok fiatalt sem, akiket majd még meg fog nyerni. Mert fiatal, mert forradalmárnak állítja be magát, mert az igazságért és a demokráciáért küzd stb. Legalábbis ez a duma. Szedje össze magát a Fidesz stáb és találjon ki valamit, hogy 2021-re már forduljon valahogy a róla alkotott egyre menőbb képe a fiataloknak. Különben ez az ember és a háttérhatalom brutálisan fogja visszarántani Mo-t a fejlődés útjáról. Most még nem késő…

  12. időgyógyász

    A vigyázó tekinteteket a Momentumra szegezzétek, a fiuk már a spejzban vannak !!! Ha ezeket nem tudjuk megállitani ujból visszazuhanunk husz évet. A fiataljainkat a digitalizáció nyelvén kell megszólitani, nem beszélni kell a dolgokról hanem a képi világon keresztül kell elérni őket.Az állandóan diktaturáról beszélő fiuknak pedig többször levetiteni a Foglyok c. filmet. Osztályfőnöki orákon is jól mutatna ez a film. A TV- átprogramozó, családokban viszályt keltő ötleteket pedig ossza meg egymással Andris és a szelfis Dákó Dick

  13. Le kell vadaszni az osszes rohadek hazaarulo momentumos parazitat !!!

  14. Momentumos rokonom szerencsére nincs, de ha lenne és átállítaná a tévémet meg a böngészőmet biztos, hogy páros lábbal rúgnám seggbe. Ez a pökhendi fasz azt gondolja, hogy 40 éves kor felett az emberek már az sem tudják mit néznek, egyszer be lett nekik állítva 1-re az m1, azóta csorgó nyállal azt nézik. Aztán odamegy hozzá a felvilágosult momós, átállítja neki a minőségi “ertéelkluppra”, és láss csodát azonnal “felébred” az illető és momentum szavazóvá válik. Én meg azt mondom erre, hogy fordítsuk meg a dolgot. Az idősebbek kezdjenek el mesélni a momentumos fiataloknak, hogy pl. mi volt 2010 előtt. Hozzáteszem az interneten is elérhető, csak akarni kell. Állítsák át az ő eszközeiket pl a vadhajtásokra, vagy ide a pestisrácokra, valamint adjunk a kezükbe valódi történelmi könyveket. Meséljünk nekik a háttérhatalomról, illetve arról, hogy mennyire megvezetik őket, ami a történelemben már többször megismétlődött. Mutassunk nekik a tanácsköztársaságról, a kommunista hatalomátvételről vagy a rendszerváltásról cikkeket, könyveket. Mondjuk el neki, hogy működnek a háttérhatalom hálózatai, mint pl. a szabadkőművesség, vagy a soros birodalom, amihez az ő pártjuk is tartozik. Milyen veszélyei vannak az internacionalizmusnak, a multikultinak, vagy a tömeges népvándorlásnak. Itt meg lehetne említeni korábbi népvándorlások hatását az országra nézve. Melyek azok a népcsoportok, amelyek “kultúrája” összeegyeztethetetlenek az európai keresztény kultúrával, és mennyire lett sikeres az integrációjuk. Persze ne pont karácsonykor, ráér majd utána egész évben.

  15. Nem tudom hogy a Trockijk, stb hittek e abban
    amit prédikáltak,gyanitom nem.Az Ő fajta globalizmusuk,
    ie.intenacionalizmusuk és kollectivizmusuk is csak a célt,a
    teljes hatalom gyakorlását szolgálta.De ezek az unokák
    még meggyőződést sem tudnak szimulálni,de ettől még
    nem kevésbé veszélyesek,mert a fiataloknak ez a sekélyesség
    még jopofa is lehet az interneten felszolgálva külföldi
    mázzal bevonva.

  16. Ó, de ismerős ez a történet! A fényes szelek nemzedéke a negyvenes évek végéről. Aztán jött a sírás, rívás, hogy nem ilyennek képzeltük, csalódtunk, stb. Ennél a balos értelmiségi söpredéknél nincs idiótább népség. Érdekes, hogy a hatelemis paraszt ösztönből felismerte a bolsevizmus természetét. Ennyit az ész hatalmáról.

  17. Attila Kerekesnek, és elvbarátaiknak: mielőtt vádolnak, minősítenek számoljanak el a Számvevővel, és vegyenek mély levegőt, nehogy belefulladjanak a gyűlöletbe! Önök soha nem nyernek ismét az én kevés hátralévő életemben, mert ahhoz a kispesti, újpesti vakokká, és süketekké kell tenniük az egész országot. /sajnos 50-es és a 90-es években átmenetileg elérték az önöknél kissé szervezettebb elődeik, családtaqjaik./
    Csak egy felvetésére -Tiborcz ügy-válaszolok, ismereteim szrt: OLAF jelentésre az érintettség okán a GE -volt TUNGSRAM- válaszolt több oldalas műszakilag alátámasztott érvekkel. /nyilvános/. Visszautasította az állításokat. OlAF azóta sem reagált a cégnek. /talán nem Magyar B. rágalmaiból kéne kiindulnia! Igen a FIDESZ hibás, hogy ezt az ügyet is ellenlépések -rágalmazási feljelentés- nélkül hagyta./ Csak értelmes vitába állok be, ezért továbbiakban hidegen hagy minden gyalázkodás, gyűlölködés, -röhögök rajta-, amely a gyengeség jele, fiú!

  18. Több szerzö is jogosan feltette a kerdest, miert olyan tetlen a jobboldal a ballib hazug tamadasai es hazaarulo akcioi ellen. A minimum az lenne, hogy mi is tünteteseket szervezzünk elsö lepesben, bizonyitando, mennyire visszautasitja a magyar tarsadalom többsege az ellenzeki aknamunkat. Ez meg akkor is velemenyformalo lehet – talan meg külföldön is – ha a mediak negativan kommentalva tudositanak erröl. (remeletöleg nem hallgatjak agyon, de ez ellen lehet talan tenni valamit). Igy legalabb a sajat fegyverükkel vagnank vissza, ahelyett, hogy nemes elökelöseggel “türnenk a kritikat” hagyva hogy rank egjenek a hazugsagok es a külvilag ezeket igaz tenykent fogadja el.

  19. Molnár József

    A fiatalok nagy része pedig bedől ennek a momentumos agymosásnak. Sajnos ezeket a fiatalokat mi tettük ilyenné. azt szerettük volna, hogy nekik már könnyebb legyen. Mivel ők mindent készen kaptak, azt gondolják, hogy az csak úgy magától van.
    Ilyenkor eszembe jut, hogy az ánti világban nem véletlenül nem a gyerek szedhetett először az ételből, hanem az aki megteremtette a hozzávalókat!
    Nem is becsülik a szüleiket, meg úgy általában az időseket ezek az elkényeztetett hülyegyerekek!

  20. Kovács Alexandra

    ez egészen siralmas, azok után hogy azt hinné az ember hogy mindenki tudja, hogy ezek a momentumosok kiárusítanák a tiszántúlt is a románoknak ha rajtuk múlna, még mindig mit keresnek a politikai porondon, miért nem zárja őket börtönbe Orbán Viktor elnök úr!!!

    tessék itt egy bizonyítéka, amikor a románokhoz mentek talpnyalóskodni és megosztani a Magyar ellenes dumájukat!

    https://pestisracok.hu/roman-jeloltet-eltette-momentum-a-romanoknak/https://hu.flatfy.com/

    sírnom kell ennek láttán-hallatán…

  21. Hálózat örök.Cohnbéla-Rosenfeld-petőiván-Black-Raab! Folyt .köv.

Hozzászólás a(z) kasza tibor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük