Áttörés

Josszi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete, háttér támogatóival – Heller-Konrád-féle kör, a MAZSIHISZ elnöke – együtt próbáltak belerondítani az Orbán-Netanjahu nagyszabású csúcstalálkozóba, egy kis antiszemitizmussal való rémisztgetéssel, de nem sikerült. Lepattantak, mint a gumilabda. Sokkal nagyobb témák kerültek itt szóba ezen a minapi közép-kelet európai kis dzsemborin, ahol Izrael volt a “díszvendég”.

A csúcstalálkozón gazdaságpolitikai kérdésekről folyt az egyeztetés nem olyan pitiáner ügyekről, mint a Soros plakátok, a Soros-féle migráns vízió megvalósítása, vagy éppen Magyarország és Orbán Viktor antiszemitizmussal való megvádolása.

Valljuk be őszintén, hogy a magyarországi zsidó értelmiség (Heller Ágnes, Konrád György, Karsai László, Vágó István, Zentai Péter és így tovább) egy kis szűk, militáns rétegének a magyarságot lejárató igyekezete kudarcba fulladt.

És éppen az izraeli miniszterelnök határozott fellépése miatt lett kudarcos a kísérlet. Benjamin Netanjahu azonnal visszavonatta az izraeli nagykövettel a Soros Györgyöt ábrázoló plakátkampány ellen korábban kiadott közleményét, amelyben Josszi Amrani azt írta, az alkalmas a gyűlölet szítására, a félelem és az antiszemitizmus erősítésére. Mi több, szomorú emlékeket idéz. Minden normális magyar állampolgár tudja, a Soros György elleni fellépés nem a zsidóság ellen irányul, hanem csak azok ellen, akik Magyarország biztonságára törnek. A magyar miniszterelnök, a MAZSIHISZ elnökének, Heiszler Andrásnak írt közleményében világossá tette: ,,… Aki Magyarország biztonságára tör, azzal szemben származására, vallási hovatartozására, vagyoni állapotára tekintet nélkül érvényesítik a magyar állam politikai és jogi erejét. Soros György le akarja bontani a határt védő kerítést és az általa finanszírozott NGO-k (civil szervezetek) segítségével illegális migránsok százezreit akarja telepíteni Európába és Magyarországra…Az illegális bevándorlók nem ritkán antiszemita nézeteikkel veszélyt jelentenek az európai és a magyar zsidó közösségre.”  Világos válasz az antiszemita kártyát újból és újból előhúzó szűk elégedetlenkedőknek. Számukra, így például az Amnesty International számára

Orbán és Netanjahu egykutya.

Ez minősíti objektivitásukat és világnézetüket. Mint ahogy elítélik Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbiját, aki a magyar zsidóságot szerintük “fideszesíteni” akarja, de abban is bűnös a főrabbi, hogy a sorosozást nem tartja antiszemitizmusnak. Nincs béke az olajfák alatt, maguk a magyarországi zsidók sem értenek egyet lényegi kérdésekben.
Miért írtam az Áttörés címet. Nem véletlenül, mert példátlan magyar diplomáciai sikerről beszélhetünk. Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek először sikerült a rendszerváltás óta izraeli miniszterelnököt Magyarországra hívni és először sikerült tető alá hozni egy olyan Közép-Kelet Európai csúcstalálkozót (Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh és Beata Szydlo lengyel miniszterelnökök részvételével), amelynek hosszú távon is jelentős hozadéka lesz. Ha csak az eddigi eredményeket nézzük: a terrorizmus ellen közös munkacsoport alakult, együttes közös fellépést ígérnek a migránsválság megoldásában. A V4-ek és Izrael együttműködik egy technológiai kooperáció elősegítése érdekében. Megállapodtak a többi között abban is, hogy az Európai Unióban a V4-ek lobbiznak Izrael legitimációért folytatott küzdelmében.

Egyértelművé vált, hogy a visegrádiak osztják Izrael álláspontját, miszerint minden nemzet szempontjából kulcsfontosságú a határvédelem, mivel a szabad vándorlás növeli a terrorkockázatot.

Ami nagyon fontos volt az izraeli-magyar párbeszédben, hogy a magyar miniszterelnök ismét hangsúlyozta a zéro toleranciát az antiszemitizmussal szemben. Orbánnak partnere lett Netanjahu. Világossá lett, hogy az izraeli miniszterelnök nem ugrik a hazug és félrevezető antiszemitizmust riogató szóbeszédekre. Izrael világpolitikai tényező, óriási befolyása van és nem szabad lebecsülni. Ennek jelentőségét mérte fel a magyar kormány az Európai Unió néhány befolyásos politikusával szemben. Bármennyire próbálta a hazai balliberális ellenzék megzavarni ezt a találkozót, a találkozó eredményességét, nem sikerült. Külön külpolitikai sikernek kell elkönyvelni a volt kisantant országokkal (cseh-szlovák) kialakult jó viszonyt. Különleges kapcsolatnak nevezhető Robert Fico szlovák kormányfő és Orbán Viktor magyar kormányfő barátkozása. Innen már csak egy lépés, hogy a felvidéki magyarság emberségesebb bánásmódot kapjon. Végül is miért ne történhetne meg? Ahogyan elnéztem a televízió képernyőjén Ficó arcvonásait, akár magyar is lehetne. De az biztos, hogy ez egy Kárpát medencei fiú, akinek őseivel a magyarság csaknem másfél ezer éve él együtt. Csak ezt érdemes erősíteni: a közös múltat, a közös hagyományokat és részben a közös gyökereket. Izraellel, a magyar és a zsidó néppel való hasonlóságot hangsúlyozta Orbán Viktor: mindkét nép folyamatosan harcol a függetlenségük megőrzéséért, a szuverenitásért. De Netanjahu sem maradt adós, amikor történelmi kapcsolatainkra emlékeztetett. Lehet itt sunnyogni, rosszindulatú suttogó propagandát terjeszteni, maradjunk kicsik, maradjunk csendben.

Lehet diktatúrázni, fasizmusról böffenteni, ezek a rémhírterjesztők a nevetség tárgyaivá válnak.

A tény, hogy Magyarország Közép-Kelet Európában tényező, összekötő kapocs a V4-ekkel együtt Nyugat és Kelet között. Számunkra továbbra is Magyarország érdeke a fontos. Nem véletlen, hogy egy igazi nagyhatalom vezetője, a világot befolyásoló Putyin orosz elnök is ide látogatott nem olyan régen. Becsül minket, becsüli a magyar politikát. Egyszóval számít Magyarország, akár tetszik, akár nem. Még sikeresnek is mondható.

A címlapfotón Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő (b2), valamint a visegrádi országok vezetői: Orbán Viktor magyar (j), Robert Fico szlovák (j2), Beata Szydlo lengyel (k) és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Pesti Vigadóban július 19-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

6 hozzászólás

  1. Úgy néz ki, hogy a kormánynak lassan sikerül az összes hamis kártyáját kivonnia az ellenzék paklijából. De így lapjuk sem marad.

  2. Gáspár Anett

    ” a Soros-féle migráns vízió megvalósítása”

    Ez azért nem pitiáner ügy…

  3. Gáspár Anett

    “a magyarországi zsidó értelmiség (Heller Ágnes, Konrád György, Karsai László, Vágó István, Zentai Péter és így tovább) egy kis szűk, militáns rétegének a magyarságot lejárató igyekezete kudarcba fulladt.”

    Szögezzük le: ezek nem értelmiség.

    Amúgy hol lakik a magyarországi zsidó kisebbség valódi értelmisége?!
    Miért nem szólalnak meg?!

    • Dr. Szabó Ilona

      Sajnos Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban, New Yorkban! Magyarországiak, csak nem magyarok Stefka István pontosan fogalmazott!

  4. Gáspár Anett

    ” Minden normális magyar állampolgár tudja, a Soros György elleni fellépés nem a zsidóság ellen irányul,”

    Háborús bűnösnek nincs identitása, csak BŰNE VAN.

  5. Gáspár Anett

    Hét, ha Csurka ezt megérhette volna….
    Vajon hogyan értékelné ezt a fejleményt?!….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük