Az ötödik hadoszlop

Ennek a kifejezésnek irodalma van, Ernest Hemingway is írt róla a Vándorünnep című könyvében. A kifejezés maga az 1936-os spanyol polgárháború idejéből származik. Emilio Mola, Franco nacionalista tábornoka a Madrid elleni támadás idején azt mondta, hogy a város felé tartó négy hadoszlopa mellett van egy ötödik is, bent Madridban, amely majd csatlakozik a katonáihoz, amint elérik a várost. Közös erővel végül a szocialistákat és a nemzetközi kommunista brigádokat le is verték.

Ez az ötödik hadoszlop jutott most eszembe, mivel újabb csontvázak hullottak ki a napokban a Soros féle hatalmas szekrényből. Kiderült, az amerikai milliárdos embere Berlinben lobbizik hazánk ellen, méghozzá úgy, hogy német hátterű magyarországi cégeken – Mercedes, Audi és Bosch – keresztül nyomást gyakorolna a magyar kormányra. A Jerusalem Post birtokában van egy olyan felvétel, amelyben a Soros Györgyhöz közel álló Liberties (Civil Liberties Union for Europe) vezetője, Dénes Balázs bevallotta, keményen dolgoznak azért, hogy miként lehetne nemzetközi nyomás alá helyezni Magyarországot, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetekre vonatkozó törvényt visszavonják.

Dénes arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül, a magyarok munkahelyeivel – csaknem 300 ezer magyar munkavállalóval – zsarolja az Orbán-kormányt.

Hozzá kell tenni, hogy Soros ügynöke régóta kapcsolatban van az amerikai spekulánssal, miután 1997-ben a Soros pénzből fenntartott TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) munkatársa lett, majd 2004-től az elnöke. Mellesleg alapító tagja volt a könnyű drogok legalizálásáért küzdő, Juhász Péterrel együtt a Kendermag Egyesületnek.

Dénes Balázs, ez a díszfigura úgymond civil felszólalója volt a különböző ellenzéki tüntetéseknek. Nos, ezt a bujkáló embert és szervezetét, a Libertiest, azaz az NGO-t, nem kormányzati szervezetet jól kitömte pénzzel Soros: idei költségvetésük 1,4 millió euró, de várhatnak még vagy 600 millió forintot.

Így kell jó pénzért elárulni a hazát – ha egyáltalán van hazája ennek az embernek –, elárulni Magyarországot.

Dénes Balázs, az állítólagos magyar mindezt a gazemberséget titokban műveli. Nyilván gyáva ember, és csak ennyi telik tőle.

Jó hangulatú ügynökképzés, középen Dénes Balázzsal, háttérben Gulyás Marcival.

Mindenesetre ő ahhoz az ötödik hadoszlop nevű formációhoz tartozik – ellentétben a spanyol hazafiakkal –, akik belülről bomlasztják Magyarországot. Sajnos sok ilyen külföldről finanszírozott magyar szervezet létezik, akik suttyomban, olykor nyíltan Magyarország kárára dolgoznak. Az ötödik hadoszlop lényege, hogy tagjai titokban az ellenséggel szimpatizálnak, kémkednek, híreket visznek, hamis híreket terjesztenek, és ha kell, különböző szabotázsakciókat hajtanak végre.

Ezeket az embereket mind közönségesen hazaárulóknak szokták nevezni.

Őket ismerjük: balliberális képviselők. Megjelennek az Európai Unió Parlamentjében, de megjelennek magyar ellenzéki pártok, pártocskák élén és Soros pénzéből szervezkednek. De előfordulnak diáktüntetőként, és ilyenkor tőrnek, zúznak, erőszakoskodnak. Az amerikai milliárdos nyíltan támadja Magyarországot és a magyar kormányt – nemcsak külföldről, hanem belföldről is, a nem kormányzati szervezetein keresztül.

Ezek a Soros pénzzel megtömött álcivil szervezetek, például az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a Transparency International. De különböző intézeteken keresztül is érvényesíti akaratát, mint például az Eötvös Károly Intézet, vagy a CEU segítségével.

Egyszóval mindent elkövetnek nemzetközi kapcsolataikon keresztül, hogy lejárassák Magyarországot.

Fő céljuk a magyar nemzeti önállóság, az identitás megszüntetése, a jobboldali, konzervatív kormány megdöntése, a káosz, a felforgatás és az ország bevándorlókkal való elárasztása. Jelenleg ez a fő céljuk, elsőrendű programjuk. Megkaptuk tehát mi is az ötödik hadoszlopot.

Nem véletlenül jelennek meg rendszeresen a világsajtóban a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt bíráló cikkek. Rövid idő alatt több mint 48 millió dollárt költött Soros György a többi között a Politico, a The New York Times, az ABC, a CNN hírtelevízió, a Times, a USA Today, a Sky News kiadóira, szerkesztőségeire, hogy hagymázas terveit közvetítsék. Ebbe az anyagi támogatásba természetesen beletartozott hazánk folyamatos lejáratása, kritizálása.

Roger Reyab német író, a Menedék őrület című könyvében leírja, hogy bár Magyarország az egyik legbiztosabb hely Európában, de ki tudja, meddig tart még ez az ellenállás, hiszen öngyilkos módon, Nyugaton rendkívül elítélik ezért, és a magyar ellenzék is csak arra vár, hogy tönkretegye ezt a biztonságot.

A kezdeti lelkesedés.

Meg kell jegyezni, hogy amíg a magyar kormány harcol Soros globális világkormányzatának létrehozása ellen, amely legjobban szolgálná az oligarchák érdekeit,  és igyekszik megvédeni nemzeti szuverenitását a külföldi érdekeket képviselő NGO-k ellenében, addig Németország kormánya – az újonnan megalakult is – továbbra is felteszi a kezét, nem kell nekik ötödik hadoszlop, hiszen maga a kancellár, Angela Merkel testesíti meg azt és telepítene be Németországba további milliókat Afrikából, Ázsiából vagy Közel-Keletről.

A németek közül egyre többen úgy látják, hogy a kancellár a saját téveszméjét erőltette népére, amikor meghirdette az „Isten hozta Eldorádóban” tervét. Úgy képzeli, hogy Németország az ő lakása. Mindenkit meghív a lakásába, ami végül is a teljes Németország. Roger Reyab német író úgy látja, hogy ha a népvándorlás ilyen ütemben fog folytatódni Németországba, akkor Németországot lassan Szíriának fogják nevezni. Eddig ugyanis a 20 milliós háborús Szíriából négy millióan elvándoroltak. Vajon hol vannak? A kérdés önmagától adódik. A szírek problémáját a németeknek muszáj megoldania? Merkel szerint: igen.

Roger Reyab írói álnevet visel abban a Németországban, ahol állítólag szólásszabadság van. Nos, ez a valóságos író – hatvanezer eladott példánnyal a háta mögött – könyvében a következő kérdést fogalmazta meg: Németország legyőzte a nemzeti szocializmust; Németország legyőzte a kommunizmust; az, hogy Németország az aktuális politikai helyzeten változtani tud-e, le tudja győzni az akadályokat, azt csak a jövő válaszolhatja meg.

Horst Seehofer egy Németországban mostanában ritkán használt szervre mutat.

Az új belügyminiszter, a bajor Horst Seehofer talán meg tudja állítani ezt az őrült folyamatot. Kimondta a bűvös szót: az iszlám nem része Németországnak.

Így áll tehát Németország az egyik legfontosabb világpolitikai jelenséggel, a népvándorlással szemben.

Magyarország döntött. Továbbra is meg akarja őrizni magyar identitását. A magyarok döntő többsége nem híve az Isten-hozta-kultúrának. Éppen ezért nem vagyunk hívei azoknak a külföldről támogatott, Magyarországon müködő  ügynök szervezeteknek, amelyek ránk akarják erőltetni a népvándorlók beözönlését.

Nincs szükségünk Soros ötödik hadoszlopára. A legkeményebb törvényekkel el kell riasztani ezeket az embereket Magyarországtól.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Titkos életek

Most, hogy az Aranycsapat nagy krónikása is elment, sok minden eszembe jutott a korról. A …

10 hozzászólás

  1. Gáspár Anett

    “997-ben a Soros pénzből fenntartott TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) munkatársa lett,”

    Mint Schiffer András, a “normális liberális”. Ja!

  2. Gáspár Anett

    “Kimondta a bűvös szót: az iszlám nem része Németországnak.”

    Következésképpen szétterítenék szerte egész Európában a “hordozóit”‘, hogy másoknak is “jó legyen”.
    Azért ne ájuljunk el ennek a szélhámosnak a kijelentéseitől sem.
    Merkel meg báb, végrehajtja a kötelezőt.

  3. Gáspár Anett

    Sándor Rasalmatai(fb)!
    Nincs más tennivalód, mint hogy költözz oda, élvezd az áldásukat.

  4. Mindent Tudni Akarok

    Az ötödik hadoszlop már évszázadok óta itt van. Jelenlegi állapotunk ezt bizonyítja.
    A terror olyan mértékű, hogy beszélni sem szabad róla. Egy normális országban ezeket
    minimum kitiltanák, de ajánlott a 15-20 év fegyház.

  5. A rasalmatai CEU-s troll adja a hülyét, a szokásos gúnyos, indexes sablonnal jön, ennyire tellik neki!
    Pedig világosan összefoglalta az Öreg,azt amit átlagember már részben tud és tapasztal!
    1918/19 ne ismétlődjön meg, mert, ha a “demokratikus csőcselék” nyer, látni fogjuk a dénesbalázst és marcikát bőrkabátban grasszálni az utcán és örülni fogunk, ha nem kezdenek el lövöldözni!

  6. Egy Franco kéne ma is Európa élére.
    Rendet tenne ebben a disznóólban.

    • Kedves Péter, tudtommal Franco fasiszta volt. Volt is nemzetközi cirkusz, söt még magyarok is mentek segiteni a spanyol polgárháborut. Én igy tudom/tanultam, de lehet, hogy tévedek. Már régen jártam iskolába, megöregedtem……..

  7. “Kimondta a bűvös szót: az iszlám nem része Németországnak”. Sőt tudtommal,zéró toleranciát is bejelentett a bűnöző hajlamú migráncsok ellen.
    Ezt a puffmutti,azonnal nekilátott kimagyarázni,megváltoztatni.
    Vajon,melyiküknek van több esélye a másik kicsinálására? Ugyanis két ellentétes vélemény egy kormányon belül,hát legalább is,mintha a resztli pártok,alakítanának nálunk kormányt.
    Németország,de még Magyarország is sokkal jobbat érdemel!

  8. Kárász József

    Magyarország nem döntött semmiről, a 2016-os népszavazás érvénytelen volt.

  9. A civileket csak az antidemokratikus rendszerekben szokták üldözni. Ahol be akarják tiltani őket, ott jó esélle diktatúra van készülőben.

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.