Balliberálisok hálójában

Ünnepi gondolatokat kellene papírra vetnem, de nem lehet, mert a nemzeti ünnepünket tüntetésekkel megzavarni szándékozók végül is ugyanazokkal a háttérrel rendelkező arcok, akik 2010-es jobboldali választási győzelem óta rendre azt akarják bebizonyítani, hogy mögöttük tömegek, a nagy többség akarata áll. Holott nincs másról szó, mint azokról a hálózatokról, akik évek óta nem tudnak beletörődni a vereségbe és az SZDSZ kimúlásába, és akik úgymond függetlenként, külföldről kapott súlyos pénzügyi támogatással lépnek fel a törvényesen megválasztott kormány ellen.

Úgy látszik legnagyobb nemzeti ünnepünknek az emlékezéssel nincs szerencséje. Március 15-ét eddig nem nagyon sikerült a magyaroknak méltóságteljesen megünnepelni, legyen az a kommunista diktatúra, a baloldali vagy jobboldali kormányzás ideje alatt. Amennyire zaklatott volt a márciusi ifjak forradalmi tette a tizenkét pont kinyomtatásával, s nem lehetett tudni mi lesz a kimenetele (Kossuth szerint ,,egy kis pesti lárma” volt csupán), ám mégis annyira aratott ez a kis forradalmi mag, a reformkor nagyjaival, a magyar nemzet többségével együtt világra szóló győzelmet a Habsburg Birodalom ellen. A magyar történelemben ez az a kor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, ami a mindenkori mérce, mérőpont lett a magyarság számára. Reformkori, nemzeti gondolkodású szabadelvűek, nemesek, arisztokrata hazafiak, parasztok, honvédek mutatták az utat, adták a szellemiségét az elkövetkezendő évtizedekben a magyar polgári átalakulásnak. Ebből nőtt ki aztán az a beteges csökevény, amit liberalizmusnak neveznek manapság úgy, hogy a nemzeti jelzőt undorodva dobták félre.

Ünnepi gondolatokat kellene papírra vetnem, de nem lehet, mert a nemzeti ünnepünket tüntetésekkel megzavarni szándékozók végül is ugyanazokkal a háttérrel rendelkező arcok, akik 2010-től, a jobboldali választási győzelem óta rendre azt akarják bebizonyítani, hogy mögöttük tömegek, a nagy többség akarata áll. Holott nincs másról szó, mint azokról a hálózatokról, akik évek óta nem tudnak beletörődni a vereségbe és az SZDSZ kimúlásába, és akik úgymond függetlenként, külföldről kapott súlyos pénzügyi támogatással lépnek fel a törvényesen megválasztott kormány ellen. Most a politikailag és erkölcsileg is zavaros hátterű Pukli István a sztár. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatójaként legfőbb céljának nem a tanítást, a nevelést, saját pedagógus közössége szakmai színvonalának emelését tartja, hanem a szervezkedést, a kormánybuktatást. S természetesen egyetért azzal, hogy a diákok ne menjenek be az órákra. Milyen tanár az ilyen? Politizál, ahelyett, hogy tanítana. Nem véletlen tehát, hogy a Tanítanék Mozgalom március 15-ei demonstrációján a Hősök teréről induló menet a Kossuth téren hallgatná meg Puklit. Aki persze meglepetéseket is ígér a híveinek egy kis fenyegetéssel mixelve. A másik kiszemelt, bizonyos informatikát tanító zuglói tanárnő, Szalayné Tahy Zsuzsa, aki március 15-től – tiltakozásul a pedagógus terhei miatt – nem adna osztályzatot a tanítványainak. Én szívesen megvizsgáltatnám szakmailag ezt a tanárnőt, hogy alkalmas-e egyáltalán gyerekeket osztályozni, érdemjegyeket adni.

De nézzük meg, kik vannak a háttérben, honnan mozgatják ezeket a tüntetéseket, amelyek eddig nagyon kis támogatottsággal rendelkeztek. Zavart tudtak okozni, de eredményt nem. Emlékezzünk csak a HAHA (Hallgatói Hálózat), egyetem foglalásaira avagy a FIDESZ-székház elleni rohamra, ami csak a rombolásról, a pusztításról szólt. Később derült ki, hogy a HAHA egyik vezetője, Barabás Richárd két társával együtt szövetséget kötött Bajnai Gordonnal, az Együtt és a Haza és Haladás Alapítvány vezetőjével. Függetlennek tüntették fel magukat, közben a baloldali politizálás foglyai lettek. Ki tudja milyen pénzügyi támogatással. Aztán ott volt Tétényi Éva építész, aki függetlenként, ,,civilként” balliberális sajtótámogatással Esztergom polgármestere lett. Hogy nem gondolta komolyan a tenni akarást, az abból is kitűnt, hogy állóháborút kezdett a fideszes többségű képviselő testülettel. Sikerült Esztergomot négy év alatt teljesen leamortizálnia. De világos az is, hogy a jelenlegi naiv pedagógusok egy része a liberálisok hálójába került. Hiába volt életpálya modell, fizetés emelés, a szemellenző formálói eredményesebbeknek tűnnek. Idén a PDSZ, a Hívatlan Hálózat és a Soros- és norvég tízmilliókból felhizlalt Humán Platform már egyszer ,,Országos tantestületi értekezletet” hívott össze, melynek eredménye lett február 13-án a tanártüntetés az oktatás helyzete miatt. Érdekes, hogy a szervezők – ki tudja honnan volt a pénz?- utaztatást is vállaltak a vidékről jövők számára, sőt az utazási költségeiket is megtérítették.

A Gurmai-fiú Gulyás Balázs, az álcivil mozgolódás szervezője a neten
A Gurmai-fiú Gulyás Balázs, az álcivil mozgolódás szervezője a neten
A háttérből valószínűleg most is az egykori SZDSZ-értelmiség, a HAHA és Gulyás Balázs, az MSZP-s Gurmai Zita fia mozgatja a szálakat. Arról a Gurmai Zitáról van szó, aki európai parlamenti képviselőként percenként jelentette fel Magyarországot és szocialista társaival együtt hazug információkkal látta el a portugál Taverest, aki már hazánk Európai Uniós tagságát is megkérdőjelezte. Nos, ezek a tüntetésszervezők vannak jelenleg is a háttérben, Magyarország jóakarói. Aztán említésre érdemes az elégedetlenséget szító liberális civil szervezetek legfontosabb tagja, a bevándorláspárti LMBTQ jogokat szélesíteni akaró, a Norvég Civil Alap támogatásából működő Humán Platform, mely aktív résztvevője volt a 2014-ben kudarcba fulladt tüntetéssorozatnak. A szervezetet egyébként Gulyás Márton, a Krétakör szóvivője építette fel. Tagjai között megtalálható a többi között a Hallgatói Hálózat, a Hívatlanul Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért, a Közmunkás Mozgalom a jövőért, a Mozgalom a Feltétel Nélküli Alapjövedelem Bevezetéséért, vagy az Oktatói Hálózat és a Szabad Oktatást! Csoport. Két pártoló tagjának egyike a Város Mindenkié Csoport, akik önkormányzati közmeghallgatásokon okozott botrányaikról is hírhedtek. Liberális gyökereiket nem tagadhatják, hiszen ez a hálózat megjelölés emlékeztet az SZDSZ elődjére, a Szabad Kezdeményezések Hálózatára.

De azt nehéz letagadni, hogy a Norvég Alap pénze is közrejátszott a különböző civil megmozdulásokon. Nem véletlen, hogy ezek a ,,civil” szervezetek körül megtalálható Soros György is. A Krétakör 2012-ben 35 millió forintot kapott egy Soros által finanszírozott alapítványtól, akik nem annyira az oktatás érdekeit viselték szívükön, hanem a Fidesz székházat 2013-ban ostromló ,,Az alkotmány nem játék” elnevezésű csoport működését. Aztán a Humán Platform már 2012 decemberében is szervezett tüntetést a kormány felsőoktatási reformja ellen, melyen több baloldali politikus is felszólalt: Szanyi Tibor, Kunhalmi Ágnes, Karácsony Gergely és Jávor Benedek.

Tehát így nézünk a március 15-ei tüntetések elé. A szervezők szinte ugyanazok, mint az elmúlt hat évben. Háttérpénzek, háttérhatalmak mozgatják a szálakat. Alapvetően baloldaliak és liberálisok, ennek ellenére a kimúlt kommunista diktatúra visszaálmodói. De miért is lehetnének mások, mint marxisták, kommunisták, liberálisok. Most például az Oktatói Hálózat – aki ott lesz a nemzeti ünnepen a tüntetésen – szervezi a nemzetközi petíciót Lukács György szellemi hagyatékáért. Azért a marxista, kommunista Lukács Györgyért aggódnak, aki a Tanácsköztársaság ideje alatt forradalmi népbiztosként Poroszlón nyolc ember főbelövetésére adott ki parancsot. Ez az Oktatói Hálózat azért a gyilkosságokért felelős Lukács Györgyért áll ki, aki az MSZMP befolyásos embereként a magyar szellemi élet kiválóságait, például Hamvas Bélát, Weöres Sándort szorította ki a közéletből és sok magyar értelmiségit tett tönkre, emigrációba kényszerített. A többi között Heller Ágnes volt egyik legkiválóbb tanítványa. Tudjuk azt is, hogy ő hol áll, kiket képvisel. Nos, az ezekhez tartozó, ilyen szellemiségű Oktatói Hálózat miért akar beleszólni a magyar közoktatásba?

A liberalizmusról azonban nem árt egy-két dolgot megjegyezni. Az úgynevezett neoliberalizmus az egyén szabadságát már másodlagosnak tekinti-ezt nyíltan soha sem fogja bevallani-, sőt hajlandó feláldozni azt annak érdekében, hogy mindenben szabad kezet adjon a gazdaságnak, a tőkének a profitszerző tevékenységnek. A másik. Egy igazi liberális, neoliberális szerint az átverés, a csalás, a hazugság normális üzletmenet, s ez az élet ,,törvényes” velejárója, azokban semmi elítélendő nincs. Gondoljunk csak Gyurcsány Őszödi beszédére, kormányzására, vagy a balliberális sajtó hazugságaira.

Erről van szó, mint volt pedagógus mondhatom kedves Tanártársaim, Barátaim. Nem mindegy kivel vegyülünk, kinek hiszünk!

(A vezető képen Gulyásék legutóbbi “balhéjának”, a netadó elleni tüntetésnek a végkifejlete: a Fidesz-székház feldúlása.)

2006. március 15. - mesterlövészek a Nemzeti Múzeum timpanonján. Gyurcsány a Nemzetbiztonsági Bizottság szerint is indokolatlanul keltett rettegést tíz éve - ne feledjük, ezt is a baloldalnak köszönhettük
2006. március 15. – mesterlövészek a Nemzeti Múzeum timpanonján. Gyurcsány a Nemzetbiztonsági Bizottság szerint is indokolatlanul keltett rettegést tíz éve – ne feledjük, ezt is a baloldalnak köszönhettük

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

egy hozzászólás van

  1. “Erről van szó, mint volt pedagógus mondhatom kedves Tanártársaim, Barátaim. Nem mindegy kivel vegyülünk, kinek hiszünk!”
    Tanítani való mondat.
    Ha még mindig nem elég figyelmeztetés,akkor egy általam kissé sajátosan látott dolog ideillik.
    Az szdsz(azóta szétszéledt,mindenféle törpepártba) vezetése erősen antikommunista vonásokat mutatott. Aztán jöttek az ÁVH-s utódok,és hirtelen,összeálltak a bolsevik utódpárttal. 1994-ben. Ahogy nézem a Fing (puki) úr is ilyenben mesterkedik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük