És.

Magyar újságíró ritkán ismeri el, hogy tévedett, hibázott. Bár valószínű ez külföldivel is így van. Mindenesetre egy meglepő beismerést olvastam az Élet És Irodalom hasábjain (2016. január 22.) Megyesi Gusztáv tollából. A többi között a következőket írta: “Tavaly nyáron szakmányban készültek a cikkek, hogy Orbánnak vége, kiközösíti őt Európa a menekültpolitikája miatt, ez nem lehet másképp, mert Európa a civilizáció, Orbán pedig a barbárság maga. Ma már Európa is kerítést épít, Merkel asszony minisztere határlezárást fontolgat… s olyan ellenzéki ikonok, mint Konrád György vagy Paul Lendvai írják és mondják, hogy Orbánnak jöttek be a számításai.”

Majd így folytatja, a mindig is balliberális oldalon álló Megyesi: “De még soha egyetlen ellenzéki potentát nem kért elnézést, hogy bocsánat, tévedtem, rosszul mértem fel a helyzetet, az országot, Európát, holott az nem volna szégyen, hiszen az ország és Európa olyan helyzetbe került, mint még soha, és évek kellenek, mire megérti és feldolgozza önmagát. Egyetlen ellenzéki politológus, filozófus, esztéta, elemző-közgazdász, közíró (magunkat is ideértve) nem ismerte be, hogy melléfogott, hogy nem jól ismeri a saját országát, Európát, hogy ebben az új világban már nem érnek semmit a korábbi sztereotípiák. Nem csoda, hogy egész korosztályok röhögnek rajtunk, hiszen évek óta egyfolytában csak tévedünk, és nem találunk el semmit, velünk öregednek a gondolataink is: elkél hát a jövőben a szerényebb és kételyekkel teli hang.”

Gratula! Ehhez a kitöréshez kellett nagy levegőt venni, ehhez az önbenézéshez kellett bátorság. Ez olykor néha ránk is férne. Mi is szoktunk félre nézni, félre következtetni. De most persze más a helyzet. De folytatva a gondolatsort, nem szabad alábecsülni azt sem, hogy az újságíró-közíró többes szám első személyben szólalt meg, mint a téves információk, interpretációk, következtetések egyik alkotója.

Megyesi Gusztáv számomra hiteles személyiség, mert mindig ott állt, ahol jelenleg is van, a balliberális oldalon. Mindig próbálta megmagyarázni, megvédeni a maga sajátos módján a Horn, a Medgyesy, a Gyurcsány és a Bajnai kormányok melléfogásait. Mindig igyekezett aláásni, nevetségessé tenni az Antall, a Boross és az Orbán által vezetett kormányok igyekezetét, fáradozását egy valóságos polgári lét megteremtéséért. De most már nála is betelt a pohár. Szemmel látható, hogy ez a jelenlegi baloldal tehetetlen, széthúzó, agresszív, fantáziátlan, képtelen kitörni az elszigeteltségéből és nem lehet megtudni, hogy ezzel a garnitúrával van-e jövője. Az Élet és Irodalom újságírója most nem nekünk üzent, hanem saját táborának: Ideje felébredni, ideje átértékelni mindazt, amit az elmúlt másfél évtizedben csináltak vagy nem csináltak.

Egy francia gondolkodóról Voltaire ezt mondta: a “legegyetemesebb elme, amelyet XIV. Lajos százada szült”, nos ez a bizonyos gondolkodó, Fontenelle viszont ezt írta le: “Nem könnyű meggyőzni az embereket arról, hogy szemük helyett eszükkel nézzék a világot.”

Most is ez zajlik Európában és a világban. Vannak persze olyanok, akik előbb-utóbb megvilágosodnak.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

egy hozzászólás van

  1. Beismerésnek,beismerés. Az elnézést,vagy a bocsánatkérést azt nem találom benne,illetve másoknak ajánlgatja.
    Ettől függetlenül némi előrelépésnek mondhatnánk.
    Azt azért senki ne gondolja,hogy a cselekedeteik meg fognak változni. Maradnak akik voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük