Gratulálok

Ez is sikerült. Gratulálok a rombolóknak, a megtévesztés művészeinek. A nagy átverés most is bejött. A Fővárosi Önkormányzat és az Országgyűlés nélkül sikerült megfúrni az olimpia megrendezését Magyarországon. Egy ismeretlen szándékú, ismeretlen pénzforrásokból támogatott mozgalom, a Momentum megetetett néhány tízezer embert, hogy aláírjon egy olimpiaellenes ívet.

Talán emlékszünk, hogy a rendszerváltozás idején a közmegegyezés, az ellenzéki és nemzeti ,,kerekasztal” a parlamenti, képviseleti demokrácia mellett döntött. Az elmúlt évtizedben azonban az egyre szaporodó, majd eltűnő, újra feltűnő civil alapítványok külföldi, főként Soros pénzekből önálló politizálásba kezdtek. A többségi demokrácia kikerülésével a háttérben meghúzódó, idegen érdekeket szolgáló, külföldről irányított szervezetek, alapítványok Magyarország lejáratásán dolgoznak, durván beavatkozva a magyar belpolitikába.

Olykor sikerül irányító szerepet is átvenniük. Olykor az ő kottájukból játsszunk.

Ezek a provokátorok, fizetett ügynökök, quislingek. Ehhez sajnos partnerek a hazájuk történelmét nem ismerő, megtévesztett emberek. Nevezzük nevén: a tudatlan butácskák, akiket felhasználnak hazájuk ellen. Nem beszélve a gyűlölködőkről, akiknek semmi sem jó, főként az nem jó, ha Magyarország sikereket ér el.

Ezek a Soros-féle szabadcsapatok, a Sorosgárda egyre nagyobb károkat okoznak országunknak. Ez már több mint nemzetbiztonsági kockázat. Magyarország jövőjét, gazdasági stabilitását ássák alá. Ilyesfajta “civileket” már Európa több országából kitiltottak, a Soros alapítványaival együtt. A pénzember saját bevallása szerint is, ha az Egyesült Államokban ilyen civilszervezeteket hozna létre, amelyek beleszólnának a belpolitikába, akkor páros lábbal kihajítanák.  

Hazánkban, az állítólagos diktatúrában azonban élnek, virulnak. Eszköztáruk kimeríthetetlen, pénzük van dögivel. Ha megnézzük ezeket az alakokat a különböző ,,civil” szervezetekben, szinte ugyanazok, külsőleg és belsőleg is. Nem sokban különbözik a tüntetgető Ha-hások, egyetemista szerveződéstől (vagy egyetemisták voltak, vagy nem!) a most előbújó Momentum mozgalom. Többnyire fiatalok, szakállasok, vagy kétnapos borostát hordanak és ártatlan szemmel folyékonyan hazudnak: bele a kamerába, bele a “pacekba”. Illetve a momentumosok mintha diszkrétebben öltöznének, jobbak a ruháik, nem olyan lezserek, a lányok-fiúk frizurája is rendezettebb.

Ja kérem, volt honnan megtanulni az átöltözést, az átalakulást.

Ezeket az új gonoszokat már nagyon felkészítették. Nem az erőszakhoz folyamodnak, mint elődeik, akik egyetemeket, nyilvános szórakozó helyeket foglaltak el, vagy megrongáltak középületeket, törtek, zúztak, mint például a Fidesz székházat. Ezek látszólag békés eszközökhöz folyamodtak, a betanult szövegeket mantrázzák a nemzetellenes ellenzékkel együtt: a milliárdokat nem az olimpiára kellene költeni, hanem a szétvert, szétrohadt egészségügyre, oktatásügyre.

Mindezt a nemzetellenes média hatalmas nyilvánosságával.

A nagy átverés tehát sikerült. Állítólag több mint 260 ezer aláírás támogatta, hogy ne rendezzék meg a magyarországi olimpiát. A kisebbségi hisztéria célba talált. A rendezők döntöttek. A 2024-es budapesti olimpiai pályázattól visszalép Magyarország – erre az elhatározásra jutott Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt, a MOB elnöke a napokban. Arra hivatkoztak, hogy megszűnt a korábbi konszenzus, a balliberális pártok nem támogatják az olimpiát és egy esetleges kudarc súlyos presztízs-veszteséget jelentene az országnak.

Mi történhetett? A kormány valóban megfutamodott, mint ahogyan a Momentum állította? Egy-két dolgot minél előbb tudomásul kell venni. A balliberális média mindig lépés előnyben van a kormánypárti, jobboldali médiával szemben. Messzebbre jut el a hangjuk, nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi sajtóban is, véleményük mindjárt megtalálható a világ legjelentősebb orgánumaiban. S ezt folyamatosan erősítik az itthon nagyon megbecsült magyar, liberális művészvilág hazánkat becsmérlő nyilatkozataival.

Minden összecseng. Ők tudják a második, harmadik lépést is.

Sokszor lemaradunk a méltó válasszal, egy-egy ügy színvonalas megvilágításával. Erőtlen a riposzt, gyenge a kommunikáció. Egy nyugat-európai, egy amerikai könnyezik, amikor látja az Arany Medve díjnyertes filmjének, Enyedi Ildikó filmrendező törékeny alakját, aki szégyelli hazáját, ahol szörnyű dolgok történnek. Lassan mi leszünk a gonosz birodalma. S a dezinformációk Magyarországról csak jönnek és jönnek.

Azért az mégiscsak  nevetséges, hogy bűnösek legyünk azért, mert egészséges, sportos nemzetet szeretnénk felnevelni? Az is nevetséges, hogy azért támadják a tenni akarókat, mert hitet, erős identitástudatot szeretnének adni a nemzetnek egy olimpia megrendezésével. Az meg különlegesen nevetséges, hogy egy csipetnyi “szabadcsapat”, akiknek már most csaknem tizenkét százaléknyi érvénytelen olimpia ellenes aláírásuk van, semmit nem tettek le az asztalra, azoknak nagyobb  hitele legyen a közvélemény szemében, mint a kormányzó pártnak, amelyik nap, mint nap, újabb és újabb döntést hoz a jobb életért.

Vagy mégsem így van? Mi látjuk rosszul? A rosszakaróknak van igazuk? Ők lennének a szájkaraté nagyágyúi? Jobb az ő sajtójuk, mint a miénk? Jobban jutnak el az ő üzeneteik az emberekhez, mint a sajátunk?

Ferdítések, csúsztatások  ezreivel szembesítsük őket. Bizonyítsuk be, hogy hazugság minden, amit mondanak. Tények ezreit hozzuk fel ellenük. S akkor kipukkannak, mint a léggömb.  Különben baj lesz. Az egész pályás letámadás erősödik. Figyeljünk és tegyünk. Szeretnék magunknak is ismét gratulálni.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

2 hozzászólás

  1. Azért ha én lennék a kormány, akkor a NAV-ot és a nemzetbiztonságot ráküldeném erre az álcivil senki által nem pénzelt formációra ! Csak és kizárólag az átláthatóság és korrupció üldözése jegyében.

  2. A bp fejlesztések innentől buktak.
    Kéretik ezt a pénzkeretet a vidékre költeni. Tudom,hogy egy részét a NOB állta volna,de lett volna ott az Országunknak is pénze.
    Nos. Az a pénz,vidéken egyrészt többet ér. Pesten,meg szinte semmit.
    Avagy tud nekem mutatni valaki egy kelet-nyugat,vagy egy észak-dél irányú autópályát amelyik nem a fővárosba vezet?
    Hosszan lehetne sorolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük