Igazságot Magyarországnak!

Száz éve a gyulafehérvári gyűlés 1918 december elsején kimondta a magyarországi románok és Románia egyesülését.

Egyben kimondta azt is, hogy teljes nemzeti szabadságot kívánja megadni Erdély népei számára, egyenlő jogokat és teljes vallásszabadságot minden felekezet részére. Nem mondtak újat, hiszen Erdélyben a legszélesebb önkormányzatiság működött, megengedte az autónom testületeknek, hogy maguk állapítsák meg tanácskozási nyelvüket, a községi közigazgatástól kezdve egészen a megyei, központi kormányzatig. A nemzetiségek adminisztratív és vallási autonómiáját kiegészítette a gazdasági autonómia. Például a szász hétbírák erdei, a csíkmegyei nagy erdőségek, a marosszéki székely birtokosok közösségének nagy vagyona, a krassó-szörényi és naszódvidéki románok erdei és alapítványai csupa autonóm nemzeti vagyon volt. Erdély földjén – a Nagy-Románia létrejötte, a trianoni békediktátum előtt – az autonómia szellemétől volt áthatva a közigazgatás, a köz-és gazdasági élet, a vallásos élet, a civilizáció minden intézménye. A gyulafehérvári ígéretekkel ellentétben az erdélyi magyarok, románok, szászok széleskörű intézményeinek Románia egy csapással véget vetett, eltörölte az erdélyi intézményeket és balkanizálta a közigazgatást és a közszellemet Erdélyben.

Ez a mai napig így van.

Nem véletlen, hogy az erdélyi demokrácia több évszázados hagyományait nem akarják azzal feléleszteni a románok, hogy Erdélynek, netán Székelyföldnek autonómiát adnának. Még a végén a románok is kedvet kapnának az önrendelkezésre. Félnek tehát ettől a lépéstől, mivel az erdélyi, székelyföldi románságnak is elege van abból, hogy Romániában az eluralkodott korrupció magával rántja az Erdélyben élőket is.

Az eltelt száz év nem rendezte megnyugtatólag az erdélyi magyarság sorsát sem az oktatás, sem a kulturális élet területén, sem a magyar nyelv használatának ügyében, a magyar tulajdonok visszaadásának, sem a jogegyenlőség kérdésében. A kisebbségi jogok továbbra is csak papíron léteznek. Amikor támogattuk Románia felvételét az Európai Unióba, akkor joggal gondolták a magyarok, hogy a nyugat-európai példákhoz hasonlóan valódi kulturális, önkormányzati autonómiát biztosítanak legalább a székelyföldi magyaroknak. Ez nem történt meg. Ahelyett, hogy tágultak volna az önrendelkezés határai a magyar lakta területeken, inkább szűkültek és ismét visszatértek a Ceausescu-féle kommunista diktatúra megfélemlítő eszközei.

Szokták mondani, a hála nem politikai kategória, de az ember mindig reménykedik.

Nem véletlen, hogy a mai magyar nemzeti, polgári kormány nem ad kitöltetlenül az ukránoknak biankó csekket a NATO-ba való belépés támogatásáért, amíg nem rendeződik a kárpátaljai magyarok sorsa. Akárcsak száz évvel ezelőtt a Nemzeti Szövetség tanácsától vártuk a megoldást az igazságtalan békediktátum orvoslására, ma is hiába várjuk az ENSZ-től, és az Európai Uniótól a határainkon kivűl élő magyarok kisebbségi jogainak biztosítását. Fontosabbnak tartják a nyugati nagyhatalmak a több milliós migránsáradat európai bevándorlásának pénzügyi támogatását, mint az Európai Unióban élő nemzetiségek jogainak garantálását.  Most éppen a migráns útlevelet készítik elő.

Száz év alatt nem sok változás történt a magyar kisebbségek ügyében.

Azaz nagyon is sok, ami a népek szenvedését, az emberek könyörtelen elpusztítását jelentik. Európa sokadik újrafelosztása, legutóbb 1990-ben, a berlini fal ledöntése után megtörtént – ebből mi kimaradtunk –, most folyik Európa szétverése ugyanazoknak (USA, Németország, Franciaország, Benelux Államok, Nagy Britannia stb.) a hallgatólagos részvételével, akik kirobbantották az első és második világháborút. A háborúskodást pedig jó lenne  elkerülni. A béke megtartásában sok függ a Közép-Kelet Európai Államoktól, különösen Magyarországtól.

Úgy tűnik, az Igazságot Magyarországnak! egykor elindított mozgalom, ami a területének kétharmadát elvesztő Magyarországért és az idegen uralom alá került egyharmadnyi magyarokért indult céljai, ennek az egész hazug, sunyi békének a revidiálása egyre távolabb került.  Bár a magyarok a két világháború között minden eszközt megragadtak, hogy a trianoni békeparancs igazságtalanságait eljuttassák a világ közvéleményéhez, a nagyhatalmak a saját területszerzéseikkel voltak elfoglalva. 1931. július 15-én indult útnak Amerikából Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor, akik Justice For Hungary (Igazságot Magyarországnak) feliratú repülőgépükkel első magyarként repülték át az Atlanti-óceánt. Lord Rothermere, a magyar revízió támogatója 10 ezer dollárt ajánlott fel, melyhez amerikai magyar emigránsok is csatlakoztak. A Lockheed típust és a repülő nevét is Rothermere javasolta. A gép vezetői útjuk során három világrekordot is megdöntöttek: a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére 13 óra 50 perc alatt, átlagosan 250 kilométer/órás átlagsebességgel ők jutottak el leggyorsabban Amerikából Európába, egyúttal ők repültek legtávolabb a kontinens belsejébe. Erőfeszítésük sajnos csak sportértékkel bírt. A területi revízióról végül is a második világháború döntött.

A magyar ügy, az igazságtalan trianoni békediktátum, majd az 1947-es párizsi béke, aztán az 1956-os forradalom és szabadságharc elkenése az ENSZ-ben, mindvégig a nyugati politikusok történelmi hiányosságai, kicsinyes politikájuk és rosszindulatuk miatt bukott el.

A rendszerváltás idején, 1990-ben lehetett volna igazságot szolgáltatni Magyarországnak, amikor elsőként nyitotta meg szögesdróttal bekerített határait a kelet-német menekülők előtt, elsőként mutatott példát a szolidarításra, amikor tízezrével befogadta a dél-szláv menekülteket. Lehetett volna kárpótlást nyújtani a magyaroknak, amikor a jugoszláv háború miatt szétestek a kisantak államok, trianoni és a párizsi békék által kreált országok darabokra hullottak. Ekkor lehetett volna tenni valamit Magyarországért, amely mindig önzetlenül védte a keresztény, civilizált Európát a behatoló barbár népek ellen. Egyedüliként adott menedéket a második világháborúban a nácizmus elől menekülő különböző nemzetiségű zsidóknak, a lengyelek tízezreinek.

Mi ne lennénk szolidárisak?

Helyette kaptunk egy Jean Claude Juncker Európai Bizottsági elnököt, aki együtt örül a románokkal – mondván a román ünnep, európai ünnep is – a századik évfordulón. Ami nekünk gyász, a több mint ezer éves történelmi Magyarország elvesztése, az nekik, a nyugatiaknak ünnep. Hová jutottunk? Valóban ők képviselnék Európát, Juncker, Merkel, Macron, Sargentini, Timmermans és a többi hasonszőrű?

Úgy látszik, még egy darabig várnunk és harcolnunk kell szuverenitásunk megtartásáért, és nem szabad megalkudnunk hazánk függetlensége ügyében. Az Igazságot Magyarországnak és most már Igazságot Európának egyelőre csak egy erős óhaj marad.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Trükközés a Hunyadi film körül

„Ki kopog? Mi kopog? Egy fekete holló! Nála még A levél, Vagy ahhoz hasonló.” A …

3 hozzászólás

  1. A Románok már a Kékestetőn járnak, a magyar tricolor fölé emleték a román zászlót.
    A lobbi ujságíró Pilissy Csenge ingerküszöbét ez a román provokáció nem érte el.
    Szomorú, hogy Heves megyében kívánatos minden olyan vendég, aki hazánkat sárbatipró gondolkozású.
    A vendélgátósóknak mindegy, csak az extraprofit a lényeg,
    “tessék fogyasztani, emeljék az életszínvonalamat”
    Szánalam és szégyen!!!!!!!!!!!!!!
    (Tisztelet- ha létezik- a kivétel)

    • zolatiguszti

      Látta a fotót? A Nagy igyekezetben mégis a Magyar színek takartak bele a románba nem fordítva…erőlködő barmok.Ennyire futja.

  2. A politikai élet vezetőinek

    Tisztelt Uraim! Önök mind óhajtják, remélik a népszerűséget, támogatottságot, elismerést, stb. Mindezek elérésének egyetlen eszköze van: a hitelesség. Hiteles ember, politikus az, akinél a gondolat, a kimondott szó és a tett egybeesik. Ha nem akarja, vagy nem mondhatja el az igazságot valami okból, akkor inkább hallgasson az ember, mint hazugsággal mentse magát, leplezze gondolatait vagy szándékait.
    Ezt a magyar külpolitika az átlag magyar polgár számára is átlátható hitetlensége okán mondom. Mert épeszű román, szlovák, szerb, horvát stb. nem hiszi, nem hiheti el, hogy magyar politikus (és aminek ezzel együtt kellene járnia: hazafi, a magyar érdekek képviselője) önként és dalolva lemond a magyar területek tízezer négyzetkilométereiről és népek százezreiről! Tudom, hogy saját erőtlenségük és a kisantant feltámadásának félelme munkál Önökben, s a „kompromisszum robotosaiként” folytatják a gyűlöletes kádári meghunyászkodást.
    De ez a magatartás nem lehet megoldás. Gennyedő seb leszünk Európa testén, és belepusztulunk, ha ki nem tisztítjuk, rendbe nem tesszük.
    Mondják ki végre az európai közvéleménynek: Igazságot Magyarországnak! Megrablóinknak szegezzük vissza saját érvüket, a magyar lakosságú terület csatlakozzék vissza Magyarországhoz, mégpedig az 1913-as állapot szerint. Sőt, azok a területek is, amelyeket a magyar királyok telepítettek német-száz betelepülőkkel, az is magyar, és nem szlovák vagy román terület. De tárgyalási alap lehetne például a terület négyzetkilométer/lakosság arányban történő el(meg)osztása az 1913. évi népszámlálás szerint. Azért az akkori, mert, azóta a jelenlegi bitorlók a saját javukra erőszakkal javították saját arányukat.
    Az így, hosszú tárgyalássorozat eredményeként kialakult, egyeztetett határt önkéntes lakosságcserével összekapcsolva lehet csak szerződésileg véglegesnek elismerni. Csak így szűnhet meg a térség Európa veszélyzónája lenni. E nélkül a közös NATO-tagság a Habsburg-monarchia utódállamaival, a kölcsönös ellenérdekeltség egy akolba zárásával ugyanolyan anakronizmus, mint volt a monarchia maga.
    A magyar külpolitikai propagandának arról kellene szólni, hogy a trianoni utódállamok elvesztették erkölcsi alapjukat a területszerzésre, mert sokkal aljasabbul bánnak a magyarokkal, mint azok ővelük, pedig a kisebb bűnökért minket sújtott a nemzetközi önkény. És emiatt ma is azt hiszik, hogy igazuk van. Azért meri Meciar azt mondani, hogy elmehetnek a magyarok. A tolvaj idegességével, mert attól fél, hogy a lopott földet egyszer vissza kell adni. Az ő rossz közérzetük, félelmük a mi igazságunk legfőbb bizonyítéka.
    Megengedhetetlen ás káros az a gyávaság, amelyet önök tanúsítanak. Ezt a gyávaságot ők önzetlenségként fogják föl, és nem hiszik el. Ki kell mondaniuk: mi nem akarunk háborút, de adjátok meg nekünk azt, amit magatoknak ki-és megköveteltek. Csak az igazság és a becsületes területi és kisebbségi jogrendszer lehet alapja a magyar és az utódállamok jövőjének!
    1996 Demokrata Hetilapban olvasói levélként megjelent!

    E század során bebizonyosodott, hogy az eltérő kultúrák képtelenek közös államban élni. Az eltérő kultúrákat egyesítő államok annál jobban szétválnak, minél erősebbek a kultúrák gyökereik. Az Egyesült Államok arra adott bizonyítékot, hogy a különböző kultúrájú népek békésen, sőt nagyon hatékonyan tudnak együtt élni – ha új környezetbe kerülnek. Ezzel szemben nem képesek közös állami keretben maradni az eltérő kultúrák, ha eredeti bölcsőjükben maradnak. Európa uniós kísérlet?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.