Legyen vége már!

Béke! béke már! Legyen vége már! Babits Mihály Húsvét előtt című verse 1916-ban jelent meg, két évvel az I. világháború befejezése előtt. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar katonák százezrei nem a magyar érdekekért áldozzák fel életüket.

Nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban nagyhatalmi érdekek húzzák el a háborút és talán a magyar királyságban is sejtették már, hogy a világ újrafelosztása mellett az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolása, a magyarság szétzilálása a cél. Cél egy új világrend kialakítása, melynek első rendű érdekeltjei az Antant és a hozzájuk csapódó, gyarmatosítani akaró kisállamok, birodalmon belül élő kisebbségek, mint a szerbek, szlovákok, csehek, horvátok és a románok. Az tény, hogy a Monarchia csapatai egyetlen fronton sem szenvedtek megsemmisítő vereséget, sőt az olasz fronton, a Monarchia határaitól egy tapodtat sem hátráltak, mégis vereséget szenvedtünk a békediktátumoknál csaknem száz éve.

És most megint megjelent egy hazugság, egy történelemhamisító film Napszállta címmel, amely 1,6 milliárd forint állami támogatást kapott az adófizetők pénzéből. Rendezője és forgatókönyvírója az a Nemes Jeles László, aki Oscar díjat kapott a Saul fia című filmért. A Magyar Idők napilapban olvasom Deák-Sárosi László filmesztétától, hogy a Napszállta azt akarja elhitetni a nézőkkel, hogy a Monarchia, Magyarország, azaz Budapest felelős az első világháború kitöréséért. Ennek a manipulatív, történelemhamisító, bűntudatot gerjesztő filmnek a Franciaországban nevelkedett rendezője mellett még két francia a szerzője. Franciák írnak a magyarok első világháborús felelősségéről filmet, akik a háborúban ellenségeink voltak, akiknek részben köszönhetjük, hogy a Történelmi Magyarország kétharmadát elvesztettük, akiknek köszönhetjük a trianoni békediktátumot és azt, hogy színmagyar területeket 5 millió magyarral elraboltak.

Mi ez, ha nem a történelmi tények meghamisítása?

Mintha nem lett volna Gavrilo Princip, mintha nem létezett volna a franciák, az angolok, az olaszok, és az amerikaiak gyarmatosító étvágya, mintha nem léteztek volna az oroszok pánszláv birodalmi álma vagy a németek hódító törekvései.

Ezek után azt mondom , legyen elég már!

Elég volt, hogy negyvenöt éven keresztül marxisták, bolsevisták mondták meg, hogy milyen legyen a történelmünk. Elég volt (még az emléke is!), hogy november 7-ét, – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom – a Szovjetunió ünnepét sajátunkénak kellett ünnepelni. Elég volt (még az emléke is!), hogy április 4-ét felszabadulásként kellett megélnünk és nem a megszállás napjaként. Elég volt abból is, hogy a rendszerváltástól a bolsevik, Révai József-féle, majd Aczél György-féle kulturális diktatúrát a liberális, nyugatias típusú kozmopolita diktatúra vette át. Történelmünket továbbra is arcátlanul meghamisítják az irodalomban, a film-és színházművészetben, egyáltalán a szellemi élet kulturális területein. Abba kell hagyni az olyan filmek állami támogatását, gyártását, amelyek minden történelmi alapot nélkülöznek, amelyeknek egyetlen célja van, hogy lejárassák a magyar nemzetet, agyagba döngöljék identitását, büszkeségét.

Révai József, a Rákosi-korszak népművelési minisztere

Az elmúlt napokban a készülő Hunyadi Jánosról szóló filmforgatókönyv nyilvánosságra kerülésével kirobbant botrány, közfelháborodás rávilágított arra, hogy a hét milliárd forinttal támogatott mű nem szól sem Hunyadiról, nem szól a nándorfehérvári diadal európai hatásáról, nem szól sem a hazáról, a magyar vitézségről, sem a hazaszeretetről. De ez a film, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap finanszíroz közpénzből, az tele van ténybeli hibákkal, tévedésekkel és inkább a török hódítóknak állít emléket, mint sem a végvárakon harcoló magyaroknak.

Abba kell hagyni a megfelelési kényszeres filmek gyártását, amelyek tudjuk, miért készültek, tudjuk, miért kaptak Oscart, Arany Medve és egyéb díjakat. Abba kell hagyni a magyar mea culpázást, a bűntudatkeresést, mert azóta három generáció nőtt fel, semmiért nem felelősek, és ennek ellenére továbbra is antiszemiták maradtunk Nyugat előtt, akármit is teszünk, akármennyire is tudja mindenki, hogy a vádak szemenszedett hazugságok.

Aczél György, a Kádár-korszak politikai bizottságának tagja

Ezek az idegen érdekeket szolgáló, megrendelésre készült filmek többnyire a magyarok lejáratására, történelmünk meghamisítására gyártódtak.

Ehhez adunk mi segítséget a magyar költségvetésből, mindannyiunk pénzéből fizetjük, hogy hülyét csináljanak belőlünk. Nekünk nem kell történeteket kitalálni, fikciókat írni, mivel a hun királytól, Attilától 1500 év óta izgalmas történelmi személyeken át valóságos történelmünk van. Tele vagyunk hősökkel az Árpád-házi királyoktól kezdve Nagy Lajoson, a Hunyadiakon, az erdélyi fejedelmeken át, Rákóczin túl, a reformkor, a magyar forradalmak óriási személyiségein keresztül napjainkig pozitív példákat mutathatnánk be. A magyar bizonyíthatóan befogadó nemzet, a menekülteken, az üldözötteken mindig is segítettünk, még a második világháború alatt is.

Ezekkel a valós történetekkel kellene foglalkoznunk!

Például nem ismerjük a XX. századi történelmünk tragikus végkifejletének (Trianon, 1919, Horthy-korszak, a második világháború és következményei, a szovjet megszállás, magyar nők ezreinek megerőszakolása, a bolsevista diktatúra, Rákosi és Kádár) valódi arcát.

Tessék ennek megvalósítására sok-sok pénzt adni!

Ez legyen a politikának és a kulturális kormányzatnak a felelőssége. Elvégre háromszor kétharmadunk van. Ne támogassák a nemzetüket, hazájukat, a magyarságot gyűlölő, lenéző alkotókat.

Elég volt a trükközésből!

Ők ne kapjanak közpénzt egy fillért sem. Történelmi hamisítványaikat készítsenek a saját pénzükből.

A jövő nemzedékének tudatformálása a tét. A tét az, hogy kinek a kezében marad a kultúra irányítása. Marad-e a balliberális, nyitott társadalmat akaró internacionalisták, sorosisták, a gender-elméletet megvalósítók kezében, vagy átkerül a nemzetet felelősen irányító hazafiak kezébe. Ez a tét!

S ezt tudom, nem kell már magyarázni. De sok az álnemzeti, az álhazafi, akik keresztbe tesznek a jó megvalósulásának.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

23 hozzászólás

  1. T.Stefka Úr!
    Olvasva írását megint eszembe jutott egy gondolat, amivel lehet, hogy kivívom mások haragját,
    de muszáj kimondanom: én nem szeretem a Himnuszt.Egyetlen egy mondatáért:
    ” Megbűnhődte már e nép
    A múltat s jövendőt!”
    Csak a bűnösnek kell bűnhődni, vagy azok vagyunk? Nem hiszem, hogy a magyar nép rosszabb lenne másoknál.
    Nekem a Szózat jobban tetszene himnuszként.

  2. Egyetértek! Igazi filmhősöket akarunk látni! Ki vagyunk már éhezve sikerre. S üzenjük a kormánynak, ha a Nándorfehérvár – amihez még az átkosban sem mertek hozzányúlni – film megbukik, a kormány is bukni fog. Ezt már nem fogják a magyarok lenyelni. Látni akarjuk, hogy milyen szenvedést okoztak a muszlimok Balkánon (később nálunk is), majd visszavágásként összefogva a megtámadott balkáni hősökkel a csatát látványos dunai hajós jelenetekkel. S Hunyadit, a gyerekeit, Kapisztránt és Dugonocs Títuszt majd a pápát aki a harangozási parancsot kiadta is látni akarjuk. Nem baj, ha tudjuk a végét, nem baj ha sírni kell Hunyadi Jánosért, attól még világsikerű filmet lehet rendezni, mert rajtunk kívül úgyse ismerik a témát.
    S ha már a törököknél tartunk: kérünk több filmet a hódoltságról, és nem a Kádár korszakbeli mókás végvári vitézesdis stílusban, hanem olyanban, ahol komoly áthallás van a nyugatiakra váró iszlám rabszolgasorssal. Mint az Egri csillagok egy-egy ilyen jó film többet segíthet a migránsok elleni harcban mint száz lesöpört petíció az isiászoshoz.

    • Ettől félek, félünk mindannyian!
      A panasz már nem elég. Követelni kell. Ennke a fórujma pedig a CÖF!
      Igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy eddig mi álltunk a CÖF mögé az ország érdekében,
      a kormánypártok érdekében, most mi várjuk el, hogy álljanak ki értünk, segítsék abbna a kormányt,
      hogy kénytelen legyen lépni.
      Pedig, ahogy olvasom, komoly a mozgolódás a liberálisoknál, és még keményebb
      abroncsot akarnak a kulturális életben körénk fonni.

  3. Másfél éve folyik a bizonyítékokat feltáró sorozat a Magyar Időkben, Stefka István úr publikációiban, nyilatkoztataiban, az Echo tévében és szerte a neten. PANASZKODÁS, PANASZKODÁS, PANASZKODÁS…

    EZ MOST MÁR NEM ELÉG!
    ÁLLJON AZ CÖF AZ ÜGY ÉLÉRE, ÉS NYÚJTSON BE PETÍCIÓT A KORMÁNYNAK, MÍG NEM KÉSŐ!
    MILLIÓK FOGNAK CSATLAKOZNI!
    Ellenkező esetben első körben az EU-választás, majd az önkormányzati választás fogja kárát látni.
    A szelep-szerep már valóban nem működik.
    Cselekedni kell. Ahhoz pedig hiteles közéleti ember kell, hogy a nemzeti 2/3 érdekeit érvényesítse!
    Én is megindítanám, de abszolút civil, akit senki sem ismer, annak nincs hitele.
    Mielőtt még a liberálbolsevikok ráugranának, mielőtt a Jobbik és /vagy a Mi Hazaárulók Vagyunk Párt ráugrana, sürgősen lépni kell.
    Higgyék el, hogy nagyon nagy a felháborodás, hogy ez már a harmadik 2/3, 70 éve várunk arra, hogy tisztességgel megélhessük a saját pénzünkön a saját kultúránkat.
    Gondoljunk csak arra a bizonyos patkóra, aminek a patkószegét rosszul ütötte be a kovács…
    “Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget![”
    Márpedig a patkószeg most a kormány kultúrpoitikája.
    Mi meg akarjuk tartani ezt a kormányt. A kormánypártok, a CÖF is akarjon megtartani minket!

  4. juhéjtrianondoncsu

    Nem is olyan ritka hogy a magyarok nem vagy nem csak magyar érgekekért harcolnak.pl Bécset hősiesen védtük az elsősorban azt elfoglalni akaró és V.Károlyt FRANCIA SZÖVETSÉGBEN támadó törököktől.Rákóczi szabadságharca legalább annyira francia érdekeket szolgált,mint magyarokat -addig is tudott harcolni amíg a napkirály küldte a pénzt.A pesti srácok 56-ban érdekek szempontjából teljesen értelmetlenül és kihasznált balekokként harcoltak,mert nemzetközileg(a hagyhatalmak által ejfogadott módon) Magyarország függetlenségéről és szabadságáról egyetlen pillanatig sem volt szó(mások meg röhögtek a markukban és brit lobogós kocsiból integettek a jó balekoknak és a médiában felkészítették a közvéleményt a nyilvánvalóan sok menekülni kényszerülő egyetemista befogadására(sajátos agyelszívás)

  5. VIKTOR (Orbán) !!!
    Amikor a KERÍTÉS kellett, Te határozottan, teketóriázás nélkül léptél, és ezt a HARMADIK(!!!) 2/3-al köszöntük meg !!!
    EZ, a látszat ellenére legalább olyan fontos !!!
    AZ ÖNBECSÜLÉSÜNKRŐL VAN SZÓ !!!
    (Ne ba..d el)

    • Többről van szó, mint az önbecsülésünkről! A megmaradásunkról van szó.
      A határ áll, őrizzük a határainkat.
      A belső “határainkat” nem őrzi senki, a kultúránk prédára vetve a balliberálisoknak.
      A kulturális intézmények 99,9% -a liberális kézben. A kuratóriumokban mindenütt liberális többség.
      Az MMA-ban is.
      A népi szokásokat -noha csekély mértékben-, támogatják, de senkit nem engednek labdába rúgni, aki a magaskultúrát képviseli, jelenti.
      Egy-két jobboldali kap némi pénzt. Meg is szolgálja szépen: “Nem értek mindenben egyet Szakács Árpáddal”, írja az egyik publicista, akinek nem kellett a filmjeiért olyan sokat killincselnie. Sokan lapítanak, mismásolnak, hogy “igen, igaz, de… ”

      Nem gondolnak arra, hogy először csak ritkábban nézik-olvassák őket, aztán már csak legyintenek rájuk… végül lenézik, mert csak konjunktúra lovagnak tartják őket.
      Vagy új alapokra helyezik a kultúrpolitikát, megszüntetik Vajna egyeduralmát, 2/3-os kuratóriumokat neveznek ki, vagy elveszünk!

  6. Kicsit nehéz a kérdés, el is kalandozik a szerző. Maradjunk Szarajevónál, a provokatív látogatásnál ahol a nacionalista Gavrilo Princip meggyilkolta a trónörököst. Nos nyílt titok, hogy a balkáni puskaporos hordó elsősorban a szerb nacionalisták miatt volt puskaporos akik Nagy-Szerbiát akartak (Később Jugoszlávia néven meg is kapták, láthatjuk mi maradt belőle.) Az első világháború után az Osztrák-Magyar Monarchia által megszállt Galicia az Lengyelország déli része lett, a másik két nagyhatalomtól (oroszok, németek) is visszakapták a lengyelek az országukat amely 1795-től csak elvileg létezett, gyakorlatilag teljesen meg volt szállva. Nem igaz, hogy kizárólag negatív volt az első világháború utáni rendezés. Magyar szemszögből mindenkép, de egyébként is éppen olyan igazságtalan volt a felosztás, mint előtte, vagyis az egész háború semmit sem oldott mag, illetve amit megoldott azt is rosszul.

  7. “Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget![”

    Ez így igaz, talán a Pestisrácok, élén Stefka Istvánnal megfogalmazhatnának egy peticiót amelyet el lehetne küldeni úgy a CÖF-nek mind a kormány illetékes testületének.
    Az aláirások érvényesítésére a Computer szakemberek kitalálhatnak valami elfogadhatót, ami az inkognitónkat nem veszélyeztetné.

    • Nem elég!
      A Békemenetet a CÖF szervezte!
      Az a nemzeti oldal civil szervezete.
      Álljon az élére maga a CÖF, ha hiteles akar maradni.

    • Én az aláírásommal mindig felfedtem az inkognitómat, címemet, nevemet, email címemet, ha kellett, a telefonszámomat is adtam. Kamu aláírással nem lehet sorsdöntő
      témában hitelesen fellépni.

  8. Ezek ma a 444-ben vannak, és még ezek is akkor az alábbit írták:

    Matula magazin.1995-2006, 11. évf. #047
    Bede – Magyari
    „Bûntudat – Holokauszt-emléknap az iskolákban, Páva utcai holokausztmúzeum, új magyar kiállítás Auschwitzban, Horn Gyula és Medgyessy Péter bocsánatkérései – formálisan tett már azért a politikai elit minden oldala, hogy ne gondolhassa senki bûnösnek a magyar népet.”

    Tényleg, mikor lesz ennek már vége ???

  9. “Ők ne kapjanak közpénzt egy fillért sem. Történelmi hamisítványaikat készítsenek a saját pénzükből.”

    Itt nem csak erről van szó.
    Ezek a tények rendszerré kapcsolódnak össze: az egész magyar kultúra irányítása és finanszírozása az ultraliberálisok kezében.
    Imával, érzelmi ráhatással nem megyünk semmire.
    Össze kell fognunk, a nemzeti oldal minden oublicistájának, akik a feltárásban közreműködtek, és
    most már cselekedni kell.
    Ha a kormány nem lép, a bizalmat csak egyszer lehet elveszíteni, de többé visszaszerezni képtelenség.

  10. AZ OKOS EMBER A MÁS KÁRÁN TANUL ! MI RE VÁR UNK ? NE VÁR JUK MEG A BAJT !

  11. Én mindig kiálltam a jelenlegi kormányunk mellett, ezután is ki fogok, de azért az nagyon megtisztelő lenne ha néhány kérdésre az arra illetékestől, adekvát választ kaphatnék (kaphatnánk)!

  12. Örvendek, hogy beindult valami, csak sajnos kecskére káposztát…. L. Simon, Pröhle, Szőcs, Schmidt Mária megüzenték a Miniszter Úrnak, a magyaroknak, hogy le lehet váltani Pröhlét, de az irány marad. Fekete Pál pedig biztosította őket lojalitásáról, s arról, hogy az ő szakértelmükre fog támaszkodni. Döbbenetes és felháborító, hogy a 2/3-os kormányunk apparatcsikjainál kell kilincselnünk, rimánkodnunk, meg kell alázkodnunk előttük, hogy tegyék kötelességüket, amiért ők a 2/3-ot kapták!
    Ne várják meg, míg az asztalra csapunk! Arról, ami a magyar kulturális életben folyik, messzemenően tehet L. Simon, Prőhle, Szőcs és a támogatóik. Szőlészkedik, borászkodik, itt avat, ott avat, borszakért… Felkent
    kultúrpolitikai szakértőnek képzeli magát… A magyar kultúra meg prédául dobva… Van mit jóvá tennie!!!

    (Fb. poszt. L. Simon oldalára.) A hozzászóló nevét nem írom, aki akarja nézzen utána. A tény a fontos. Íme:

    ” Kedves Laci! Magyar történelmi örökségünk a legdrágább, véren szerzett örökségünk! Már a 15-16. században iszlám uralom alá került volna Európa, ha nincs a két Hunyadi, a két Zrínyi, Nádasdi Tamás stb., végvári vitézeink és hőseink…
    Ezért is a jobb oldali s nemzeti érzelmű magyarok nevében minden országgyűlési képviselőnket, s téged is arra kérünk, hogy állítsátok le a tervezett gyalázatot, s egyik legnagyobb győzelmi dicsőségünk tudatos meggyalázását, s adjátok a magyar történelmi film(ek) ügyét méltó kezekbe…!

    A …. Filmalapnál pedig azonnali teljes személycsere s paradigmaváltás kell!

    S nagyon nem mindegy, hogy ki a forgatókönyv író, a rendező, s kik a színészek…!

    “Jaj annak a népnek, amelynek történelmét idegenek írják…!”
    Előre is magyar testvéri szeretettel köszönünk minden segítséget!”

    • Előzmény:
      L. Simon László posztja képekkel: “Brüsszelben vagyok az Európai Parlament kulturális örökségvédelemről szóló tanácskozásán, amit éppen az Antall József teremben tartanak.”

      A mi kulturális örökségünket és a jelenünk ki vé di, L. Simon úr?! Nem szégyenli magát?!

  13. Ez a Napszállta életem legrosszabb filmje.És ráköltöttek vagy 2 , azaz KETTŐ milliárd ft-ot.
    Az előzőnek a Saul-nak még volt legalább valami cselekményszerűsége, bár abban is van pár olyan jelenet- tény, ami vita tárgya.
    De ez a Napszállta egy szörnyűség, cselekmény nélküli 2 órás zagyvaság.
    A rendezőnek nagy zűrzavar lehet a fejiben és ez tükröződik az egész filmben.

    És ráköltöttek erre a filmre 8 millió 900.000 eurót- adat wikipédia
    a FILM 144 perces, 1 perc került 61 806 euro-ba, ami a 2019 november 19.-i árfolyam alapján MNB közép
    19 millió 870 ezer 486 ft
    Mennyi lélegeztetőgépet lehetett volna ebből venni.

    És Magyarország ezt a filmet nevezi a jövő évi Uszkárra hollíwudba-az ország szégyene

  14. Király Lajos

    Aki szeretne tiltakozni a Magyar Nemzeti Filmalap magyarellenes tevékenysége ellen, aláírhatja az alábbi petíciót! https://www.peticiok.com/tiltakozas_a_magyar_nemzeti_filmalap_mnfnemzetgyalazo_tevekenysege_ellen

  15. Tisztelt Stefka István Úr!
    Elnézést kérek, hogy túltengek az elemző írása alatt, de nem mehetek el szó nélkül a ma esti “élményem” mellett, nagyon fontos közreadnom, mert szorosan kapcsolódik a témához. Sőt! Konkrétan a Hunyadi-film témájához.
    Ma este ment a Magyar Nemzeti Színházban Székely János Caligula helytartója című drámája, mely a kőkemény Ceausescu érában született. Tiltott volt. Vidnyászky Attila úr a darab rendezésére azt a SZÁSZ JÁNOST kérte fel, aki a HÉT EZER MILLIÓS, HÉT MILLIÁRDOS HUNYADIRÓL ELNEVEZETT PROVOKATÍV PAMLFET rendezésének a várományosa
    Szász állítólag egy ideig hezitált, hogy vállalja-e, aztán igent mondott.
    Ezt nyilatkozta: “‘Nem vonatkoztathatunk el attól, hogy milyen közegben született a darab , ugyanakkor semmilyen buta aktualizálásba nem akartam belemenni. Elég egyértelműen és univerzálisan beszél ahhoz a mű, hogy szabadon gondolkodjunk róla”.
    A szabadon gondolkodással semmi bajom.
    A történet lényegét idézem Szásztól: “Petronius helytartó azt a parancsot kapta, hogy vigye be a jeruzsálemi szentélybe a császár-isten, Caligula szobrát. . Megteheti, mert minden hatalom a kezében van, ő mégis hajlandó vitába bocsátkozni Barakiással , A szentély papjával, aki népe kiirtársa árán is megakadályozná ezt… ” , stb, stb…

    Nos: a szobor becsomagolva felfüggesztve a színpad fölött, arccal a “víz” fölé fordítva…
    A darab az ordítozás és összevissza szaladgálás ellenére sem volt sodró lendületű… Vagy a színészek voltak indiszponáltak, vagy a rendezés középszerű, nem tudom eldönteni. A Házastársam anno látta Harag György rendezését, voltaképpen azért zarándokoltunk fel a fővárosba, mert szerette volna látni, hogy most mit barkácsol belőle a 7 milliárdunk várományosa. .. nos, a színészek szaladgálása és bóklászása közben nézelődvén egyszer csak szemembe tűnt, hogy az üvegpadló alól (ami a vizet hivatott jelképezni) némely jelenetnél a “víz” alól “tükröződik” vissza Caligula félprofilban kifaragott “arca”… Először azt hittem, hogy káprázik a szemem, odasúgtam a családnak (négyen mentünk), hogy ugyan nézzék már meg, hogy ugyanazt látják-e, amit én.
    Nos, a Louvre-ban látható Caligula büsztje: hosszúkás római arc, keskeny ajkak…
    Ezzel szemben a “víz alól” félprofilban, kerek arcú, telt ajkú arcmás tűnik elő és olykor elsüllyed a homokban… Persze ez így sematikusnak tűnik, mert milliónyi emberre jellemző lehet. Csak hogy minden egyéb vonásával is egyetlen személyt formáz. Ki tetszenek találni, hogy kik volt Caligula képmásának a modellje?! …
    Na, most, ha Orbán Viktort diktátorozzák, az már közhely. Ki mint gondolkodik, ki miben sántikál, úgy ítél. Az sem tilos, hogy némely rendezők “áthallásos” módon aktualizáljanak (Vidnyánszky nem egy klasszikus darabban élt ezzel a már unásig lejárt eszközzel). De könyörgöm! Szász János úr! Miért tetszik valótlant állítani, a PC-t félre dobva: hazudni?!
    Milyen rendező az, aki egy ilyen klasszikus, a világ drámairodalmának és a magyar drámairodalomnak egyik Németh Lászlói magasságokban említhető művét így lerántja a semmibe?!
    De hát ez is csak egyetlen egy pecsét a köpönyegen… Csak egy jelenség, ami ott van a palettán. De Szász ezzel a lealacsonyító attitűddel kiírta magát a komolyan vehető művészek közül… Végül is Szász művész?!
    GYÖKERES VÁLTOZTATÁSRA VAN SZÜKSÉG! MOST MÁR LÉPNIE KELL A FIDESZ-KDNP FRAKCIÓNAK, A CÖF-NEK, MERT TAVASSZAL MÁR KÉSŐ LESZ…
    Nem könyörgünk, hanem ELVÁRUNK!

    • Karácsony Márta

      Milyen várakozással tekintett a jónép alföldi távozása után (mikor a balliberális Budapest fele rohanva-rohant jegyet vásárolni alföldi utolsó Nemzeti szinház-beli rendezésére) a jövőbe… nagyon hamarosan bebizonyosodott, hogy Vidnyánszky nem méltó a Nemzeti élére… nemcsak az ilyen “furcsa” visszásságok miatt, a rendezései sem odavalók. Persze én könnyen beszélek, a hatvanas, hetvenes években jártam szinházba.. A mostani előadások, még a nem perverz, stb. sem érik el azt a szinvonalat, sem rendezésben, sem szinészi játékban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük