Levél Hargitából

Bocsássátok meg gyengeségemet! – búcsúzott el Gizella tőlünk Siklódon. Ez a székely asszony azt a kifejezést használta, amellyel a szegénységét, az egész életében munkában töltött nyomorúságát palástolta. Azt, hogy mindössze friss, gőzölgő, juhtúrós, rókagombás puliszkával várt bennünket – a házi baromfiból készült paprikás csirke és szilvapálinka mellett. Az „egyenessel”, mert ha egy kortyot iszik az ember belőle, akkor egyenesen marad. Holott Gizella talán tudat alatt érezte, hogy fenséges vendéglátásban részesített bennünket, lelkét adta, azt adta, amije volt. Ott fenn, a Hargitán, a Siklódi-kőnél a falubeliek az Árpád-kor óta mindig megküzdöttek a létért, az életért.

A Hegyiek – sok a Hegyi család – harcoltak a tatár ellen (Orbán Balázs írta meg), kiverték őket a környékről, de megküzdöttek a törökkel, a némettel és az orosszal is. Trianon, majd a Párizs környéki békeszerződések nemzetközi összeesküvői végül is a románoknak dobta oda őket, sok millió erdélyi magyarral együtt.

Egyszóval nehéz az élet odafenn.

Orbán Balázs több mint százötven éve Siklódot, a „hegyre szúrt” faluként jellemezte, amely a világ végén helyezkedik el. Ceausescu falu-, nyelv- és iskolarombolása végül is sikerrel járt. A többi között elvesztettük a szintén árpádkori Bözödújfalut (elárasztották vízzel), a magyar iskolák sok helyen kiüresedtek. Siklódon már alig van gyerek, a fiatalok a nagyobb városokba, főként Magyarországon vállaltak munkát, a falu elöregedett, egyre kevesebben vállalkoznak állattartásra. A mezőgazdaságot pusztítja a medve, csoportosan jönnek le a hegyekből, feleszik a kukoricát, a takarmányt, a gyümölcsöt, van, amelyik felmászik a fára és onnan szedi le a diót. Este Hegyiék verandájáról figyeltük, ahogyan az erdő mellett a  kert végében a medvebocsok az anyjukkal együtt csámcsogva eszik a földre lehullott almát, szilvát, körtét és a tőkékről a szőlőt. Én magánemberként örülök, hogy nem lehet a medvéket kilőni, mert csodálatos lények, de az itteniek hajtogatják, hogy pusztulunk, kiesznek minket, megöl bennünket a medve.

Ez van itt Hargitán, küzdelmes egy élet, köves, poros utak, dűlők, vizesárkok sok helyütt, hogy néhol betonút vezessen a „civilizációba”. Reményt talán az adja, hogy néhány vállalkozó szellemű magyar vagy holland vesznek kiüresedett házakat, kerttel (befektetésnek, megőrzésnek?), és a hazajáró székely fiatalok igyekeznek volt portájukat rendben tartani, fejleszteni, hogy a falu életben maradjon.

Jelzésértékű, hogy magyarországi magyarok Siklód legmagasabb pontján felállítottak fából egy Szent István szobrot saját pénzből, állítólag egy marosvásárhelyi művész faragta. Talán ez is a megmaradást erősíti. Az anyaországi testvér segít a kistestvérnek.

Megmaradás, megmaradás?

Hargita délre fekvő egyik utolsó falujában, Oklándon az élni akarás erősebb. Itt nem az elvándorlás a jellemző, hanem a helykeresés az életben maradáshoz, az önépítéshez. Ebben óriási szerepet vállal Kelemen Levente, Oklánd unitárius lelkésze, aki feleségével, Évával nemcsak a vallási közösségbe önt erőt, hanem a tanulni, néptáncolni, fejlődni, lovagolni vágyó fiataloknak is segítséget, útmutatást adnak.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere fogalmazta meg a tiszteletesről: Kelemen Leventében olyan unitárius papot, huszár hagyományőrzőt, fáradhatatlan közösségszervezőt, gazdálkodót és lótartó embert ismertem meg, akire azt gondolom, hogy ha Mikszáth Kálmán ma a Homoród-mentére látogatna, akkor elismerő dörmögéssel mondaná, hogy a nagytiszteletű úr a XXI. század székely Kovászembere.

Nem véletlen, hogy a PestiSrácok.hu évről évre elmegy október táján Oklándra, ahol tiszteletbeli székelyeket avatnak. Azaz, olyan magyarországi magyarokat, akik testvérüknek érzik a székelyeket, az erdélyi magyarságot és ki-ki tehetsége szerint tesz is értük valamit. Az ez évi ünnepségen most is részt vett Kövér László házelnök feleségével és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta: a címet akkor álmodta meg, amikor 2004. december 5-én a gyalázatos emlékű népszavazáson kevés volt a kettős állampolgársághoz az igenek száma. Mint mondta, a szocialisták a szabaddemokratákkal közösen megakadályozták, hogy a referendumon elegendő létszámban vegyenek részt a szavazópolgárok. Szász Jenő ekkor találta ki, hogy ha Magyarország nem fogadja be a székelyeket, akkor a székelyek befogadják azokat a magyarokat, akik vállalják az együvé tartozást, elfogadják a székely szellemiséget, az összmagyar történelmi hagyományokat, és történelmi közösséget vállalnak a határon túli egyetemes magyarsággal.

A jelképes címet eddig csaknem nyolcezren kapták meg. Hosszú lenne a neveket felsorolni. Az itt szerzett „magyarság-érzés”, az együvé tartozás azonban feledhetetlen. Ezért Oklánd szinte zarándokhellyé vált a magyarok számára.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy az egyik tiszteletbeli székely avatáson, az istentisztelet után, Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány Elnöke, a Tiszteletbeli Székely cím alapítója köszöntötte az egybegyűlteket, és  az új jelölteket arra kérte, hogy legyenek a székely nép követei szerte a nagyvilágban. Jókai Mór szavait idézve felsorolta a székelyek jellemvonásait: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol; okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó, mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.”

Ma már nem minden tulajdonság jellemző a székelyekre, amit egykor Jókai Mór leírt. Főként az nem, hogy szapora lenne. Hargita megyében, de egész Székelyföldön, Erdélyben ugyanazokkal gondokkal küzdenek, mint Magyarországon és Európában: a népességfogyással. Gizella asszony, akivel kezdtem levelemet, és aki négy gyermeket szült, ugyanazt mondaná ezekre a gondokra is: bocsássátok meg gyengeségemet! Én úgy gondolom, hogy most talán ennél többet kell mondani, tenni. Ma Magyarország erején felül segít a határontúli magyarság identitástudatának, életfeltételeinek  erősítésében. A hazai balliberális oldal magyarellenességének hatása fokozatosan háttérbe szorul. Mindenki tudja, hogy az Európai Unióban végzett aknamunkájuk mi célt szolgál: Magyarország, a magyarság elpusztítását. Egy rendes medveölelés talán kiverné belőlük ezt a gonosz szándékot.

***

(A fotókat Bori Zsuzsanna és Naszályi Kornélia készítette.)