Médialázadás!

Én már benne voltam egy médiaháborúban. Nem szeretnék még egyszer ilyenben részt venni. Mert 1990 és 1994 között nemcsak fejek hullottak, újságírói egzisztenciák mentek tönkre, hanem az első jobboldali kormány is elvesztette a választásokat.

Ami most történik, azt sok mindennek el lehet mondani: médiazűrnek, médiakáosznak, médiaháborúnak, médialázadásnak, médiahelyezkedésnek és így tovább. Mindenesetre, akik jól járnak vele, azok a mindig csendben meghúzódó médiaparaziták. Ők azok, akik semmiféle ütközést nem vállalnak, de pénzért, hatalomért gondolkodás nélkül eladták, eladják nem létező elveiket, értékrendjüket, átváltoznak, alkalmanként új politikai mezt öltenek és a mindig új gazdihoz dörgölődznek. Ezek a médiamunkások a legkártékonyabbak, mert soha jelentősebbet nem alkottak, de annál többet ártottak. A tragédia, hogy mindez most a jobboldalon történik. Valljuk be: Goodfriend után, most Simicska jött. És egy ideje már az utóbbi is ugyanazt az érdeket képviseli? – nem tudjuk.

Nincs nyugi. Orbán Viktorral való nyilvános szakítás nagyot szólt, nagyot kavart és most még nem lehet tudni, hol ér véget. S persze nem máshol nyilatkozott a jobboldali médiabirodalom tulajdonosa, mint a balos Népszavában, amely több mint 140 éves történetében – főként ha bolsik, komcsik voltak hatalmon – rendre jól belerúgott a nemzetébe. Persze ennek a barátságnak voltak előjelei: amikor a 2010-es nagy szocialista vereség után a Népszavát a baloldal anyagilag magára hagyta, a gáláns pénzember hirdetéseivel szívószállal életben tartotta a napilapot. Erre talán figyelni kellett volna. Valljuk be, Lajos most egyszerűen beleköpött a gazdagon feltálalt húslevesbe, tulajdonképpen saját levesébe is. Most már világos: nyugalmat, nyugodt építkezést ne várjon ez a konzervatív oldal. A bérpofozók folyamatosan üzemben vannak, hol balról ütnek, hol jobbról. Ezt megüzenték külföldről is, belföldről is a balliberális ellenzék, az ország multikulturális, multinacionális ellenségei.

Mi lehet a Simicska-Orbán ellentét kirobbanásának oka és következménye. Ugye a legfőbb probléma a reklámadó kiterjesztése mindenkire a nyomtatott és az elektronikus sajtóban. Ez fáj mindenkinek. Aztán a Simicska-féle médiabefolyás korlátozása, sőt az állami hirdetések csökkentése. De ezért mindent fel kell rúgni? Barátságot, elveket, célokat, jövőt? Pusztán a pénzért? Nem tudom megéri-e. Azért azt túlzás állítani, hogy a reklámadó támadás lenne a demokrácia vagy akár a sajtószabadság ellen. Az adózás mértékéről, az arányosságról persze kell tárgyalni, kell vitatkozni. A politikusok, a törvényhozók az utóbbi időben valóban elhamarkodottan, átgondolatlanul, mindenfajta egyeztetés, felmérés nélkül hozták meg végső döntéseiket. Ez árt mindenkinek. De nagyon árt a jobboldali kormányzásnak, a konzervatív-keresztény pártszövetségnek is. Kár elveszteni a nehezen megszerzett bizalmat. Az éremnek tehát két oldala van és figyelembe kell venni mások, az emberek érdekeit, akaratát is.

Mindenesetre hosszú idő óta úgy tűnt, hogy monolit a jobboldali sajtó és nagyon megerősödött. Nem lehet rést ütni benne. De ezek a döntési hibák, aztán Simicska Lajos médiaámokfutása mégis éket vert az egységesnek hitt konzervatív sajtóban. Aligha lehetett volna több százezres békemeneteket szervezni a polgári kormányzás megmentéséért a jobboldali média összefogása, azonos gondolkodása nélkül. Ezzel az egységgel nem szabadna játszani, nem érdemes kockáztatni, elveszíteni a megszerzett többségi hatalmat kapkodással, olykor hozzá nem értéssel vagy érdemtelen emberek foglalkoztatásával. Kiért fognak százezrek végigvonulni a Hősök terétől a Parlamentig, a Bem tértől a Hősök teréig, ha a jobboldali szavazóban megrendül a bizalom politikusaiban, akik eddig garantálták a biztonságot, az építhető jövőt és távol tartották a soraikban a zűrzavart, az acsarkodást és pitiáner küzdelmeket.

Én már benne voltam egy médiaháborúban. Nem szeretnék még egyszer ilyenben részt venni. Mert 1990 és 1994 között nemcsak fejek hullottak, újságírói egzisztenciák mentek tönkre, nemcsak hasonló erők, mint most járatták le külföldön Magyarországot, hanem következményeként az első jobboldali kormány is elvesztette a választásokat. Nem beszélve, hogy a legnagyobb rendszerváltó párt, az MDF is erodálásnak indult a végső megsemmisülésig. Egy esetleges médiaháború óriási károkat okozhat, amelynek igazi kárvallottja maga a közvélemény, a magyar lakosság. Ami most történik, az mélyítheti az emberek közötti apátiát, csalódottságot, kiábrándultságot. Az a médiaháború amit átéltünk, annak csak vesztes szereplőit ismerjük jobb és baloldalon, nyerteseit aligha. Bármennyi pénze is van egy oligarchának, azért azt nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy a nemzeti érzelmű jobboldali olvasók, hallgatók, nézők, internetezők a Magyar Nemzetet, a Hírtévét, a Lánchíd Rádiót nem Simicskáért szerették, aki finanszírozta a működésüket, hanem Orbán Viktort, pártját becsülték és azt, amit képvisel Magyarország védelmében. Ha ez a média szembefordul azokkal, akik választások útján képviselik hazánkat, akkor könnyen elveszíthetik támogatottságukat.

Egy valamit nem szabad elfelejteni, amit nemrég Boross Péter volt miniszterelnöktől hallottam a CÖF-CÖKA, civileket egyesítő legutóbbi konferenciáján. A történelmileg is nagyon képzett, tapasztalt politikus a következőket mondta: ,,Vannak kormányzati hibák, de annak nemzeti jellege vitathatatlan. S aki ezt nem látja és hozzájárul a balliberális oldal újbóli hatalomra jutásához azok számíthatnak ismét egy Károlyi Mihály-féle korszak létrejöttéhez, aminek a végeredménye a káosz és Magyarország felszámolása.” Azt már én kérdezem, ezt akarjuk? Gyurcsányék, a szocialisták és a liberálisok – Károlyiék, Lukács Györgyék, Rákosiék, Kádárék szellemi utódai – ismét a tönk szélére vitték az országot. Nehezen lehetett a szakadék széléről visszavezetni az országot. Az elmúlt öt év kormányzása erről szólt. Legyenek itt ismét Kun Bélák?

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Középút pedig nincs

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje óriási tévedésben van. Európai politikai térképen ma …

egy hozzászólás van

  1. Gazdag emberekkel gyakran előfordul, hogy azt hiszik: vagyonuk növekedésével párhuzamoson növekednek szellemi képességei is, és egy idő után kezdenek hinni saját tévedhetetlenségükben. Simliska is elérte ezt az állapotot, vagy egyszerűen csak nagyon berúgott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük