Mindennek a legalja

Nem találok szavakat…

 

Mindennek a legalja
Nem találok szavakat…
Megjelent: Banánköztársaság (Városi Kurír)
Szerző: Körmendi Zsuzsa  2018.10.27

A Banánköztársaság nevű gyűlölködő szennyorgánum egy minősíthetetlen hangnemű írást közölt a PestiSrácok.hu-ról.

Ime:

„Az „ eeemúúút nyóóóc ééév” most már egyértelműen az Orbán-kormány jellemzője. Bevallom, ez az idő erőteljesen kettőssé tette a gondolkodásomat. Gyakran úgy vélem egy-egy intézkedési terv, vagy „kinyilatkoztatás” hallatán, hogy ennél mocskosabbat nem tehettek, nem mondhattak volna, erre erőteljesen rácáfolnak. Közben meg – önmagam előtt is titkolva – valahol mélyen abban bízom, hogy ennek mielőbb vége lesz.

Felháborító!

De csütörtökön  erre a – szinte eltemetett – reményre a Pesti Srácok rátett néhány lapáttal. Az ATV híradója számolt be a szerkesztőség Modellváltás ’89 című kétnapos programjának első napjáról. Sok mindent lehetett látni, hallani. De nekem egyetlen dolog maradt meg a fejemben. A hatalmas ugróiskola, amelynek kockáit Lenin, Sztálin, Marx, Kádár János, Horn Gyula képe töltötte ki. Mit lehet erre a felháborító ötletre mondani? Tiszteletlenség? Bunkóság? Ez már a legaljánál is lejjebb van! Minden nagyképűség nélkül állítom: a politikusok nagy többségénél jóval gazdagabb a szókincsem.

De erre már nem találok szavakat.”

Én sem találok szavakat.

Elgondolkodtató, hogy a PestiSrácok.hu kétnapos történelmi konferenciája a rendszerváltásról Körmendi Zsuzsából ezeket az indulatokat váltotta ki, miután látta a szemléltető kiállítást munkásőrségről, a keményen diktatórikus Kádár-rendszer meghatározó figuráiról és az ellenzékéről az ATV riportjában. „A hatalmas ugróiskola, amelynek kockáit Lenin, Sztálin, Marx, Kádár János, Horn Gyula képe töltötte ki. Mit lehet erre a felháborító ötletre mondani? Tiszteletlenség? Bunkóság? Ez már a legaljánál is lejjebb van!” – írja Körmendi.

Ezek az illusztrált képek a padlóra voltak kirakva.

Mi volt ebben a felháborító ötlet, mi volt ebben a tiszteletlenség, a bunkóság?

A kommunizmust, Lenin, Sztálin, Marx, Kádár és Horn tevékenységét nem a bolsevista terror, a megfélemlítés, a könyörtelen pusztítás és tízmilliók halála kísérte? Kádár és a pufajkás Horn nem felelős 1956 után ártatlan ezrek (sortüzekkel együtt) erőszakos haláláért, tízezrek börtönbe juttatásáért, százezrek megfigyeléséért, a szovjet katonai megszállásáért és Magyarország csődbe juttatásáért? Miket ír Ön, asszonyom?

Megnyugtatom, Lenintől Hornig, Horntól Gyurcsányig, Horntól Kunczéig, Heller Ágnesig, Konrádig és az egész balliberális politikai bagázsig egyenes a vonal húzódik, ami nem más, mint a hazaárulástól a hazaárulásig vezető út. Ezek az emberek percenként jelentik fel Magyarországot. Kár, Körmendi Zsuzsa, hogy Ön is erre az útra lépett. Kár, hogy csak az ATV egyik szélsőliberális riporter hölgyétől tudta meg, hogy mi történik a Vörösmarty moziban, a Premier KultCaféban.

Tessék megérteni, a konzervatív, nemzeti, keresztény politizálás az egyetlen út, amely megmenti nemzetünket, Magyarországot. S amíg a Fidesz-KDNP pártszövetség képviseli a többségi népakaratot, képviseli az ország érdekeit, addig nincs miről beszélni.

Kár magát s magukat fárasztani az Orbán-fóbiával, a gyűlölet szitásával.

Akkor, a gyengébbek kedvéért, újra elismétlem, hogy miről szólt ez a két nap, a Modellváltás ’89, a Tetszettünk volna..? történelmi fesztivál. És sok ilyen két nap kellene még szerte az országban.

A rendszerváltáskor hivatalba lépő Antall-kormány által átélt rendkívül nehéz helyzetről, az igazságtételi törvény elbukásáról, az elmaradt elszámoltatásokról beszélt egyebek mellett a Modellváltás ’89 történelmi fesztiválon csütörtökön Balsai István. Az Antall kabinet igazságügy minisztere ellenforradalmi lázadásnak nevezte a taxisblokádot, és rámutatott, azt olyan katonai precizitással szervezték meg a háttérből, amire laikus sofőrök képtelenek lettek volna. Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek különleges felelőssége volt az SZDSZ-MSZP hátterű lázadók felmentésében.

Balsai István a beszélgetésen számos kritikával illette Göncz Árpádot, illetve az akkori időszak média elitjének egy részét, akik a közrádióban és köztévében valóságos háborút indítottak a kormány ellen, amely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1994-ben visszatértek a kommunisták, és Horn Gyulát juttatták hatalomra. Balsai szerint a rendszerváltozást elmaszatoló háttérerők összefogásának eredménye a 2006 őszét jellemző rendőrterror, illetve az, hogy a történtek miatt indított büntetőperben a nyilvánvaló felelősségük ellenére felmentették az érintett rendőrparancsnokokat.

Borvendég Zsuzsanna történész rámutatott arra, hogy a hasonló fesztiválokra rendkívül nagy szükség van, mert a rendszerváltozás történetét eddig sem történeti, sem társadalmi szempontból nem sikerült tisztázni, miközben az emberek közül még azok is egyre többen válnak közönyössé a téma iránt, akik átélték a történelmi időket.

Schuster Lóránt kifejtette, hogy szerinte álságos bal- és jobboldali politizálásról beszélni, ugyanis egy igazi cél létezhet, az pedig Magyarország érdekeinek szolgálata, ez pedig minden más érdeket felülír. Lóri úgy vélekedett, hogy értelmetlen az ellenzék által gründolt álproblémákkal foglalkozni: a választópolgárok világosan kifejtették, hogy a többség miképp képzeli el hazánk jövőjét, és ezt komolyan kell venni, ez annak is kötelessége, aki nem szimpatizál a kormánnyal. A P. Mobil frontembere korábban Kövessy Róbert rendezővel, Miklós Péterrel és Árvai Viktorral elevenítették fel, hogy a kommunista diktatúra hogy próbálta meg ellehetetleníteni a nyolcvanas évek elején a hazai underground, illetve punk és rockmozgalmak prominenseit, majd miképp próbált beépülni azokba a közösségekbe, amelyeket tiltással nem tudott szétverni, megszüntetni.

Parázs viták tanúi lehettek tehát a Modellváltás ’89, – Tetszettünk volna…? – elnevezésű történelmi fesztivál vendégei. Az érdeklődők megismerhették Kiss Dávid történész előadásában egyebek mellett a munkásőrség felszámolásának kulisszatitkait, vagy a meghiúsult igazságtételi törvény sorsának lehetséges okait.

Kukorelly Endrétől (ex-LMP) a PestiSrácok.hu stábja megtudta, hogy a költő számára a rendszerváltás teljes, mert az üzletekben a kommunista érához viszonyítva széles a sajt- és a sörválaszték, és ehhez még a sajtószabadság is megvan.

Az ikonikus Inconnu-csoport egyik alapítója, Molnár Tamás szerint az emberiség a teljes elhülyülés felé tart, és ezzel a végzetébe rohanhat.

Deutsch Tamás és Kónya Imre a huszonnyolc évvel ezelőtti taxisblokádot felidézve értettek egyet abban, hogy szinte semmiben nem értenek egyet, Kónya azt azonban elismerte: a blokád napjaiban vált az MDF számára is teljesen világossá, hogy a Fidesz a kommunisták ellen és a rend pártján politizál.

Röviden ennyit a kétnapos fesztiválról, amely óriási közönség- és sajtósikert aratott, melynek szerkesztői Huth Gergely, Mező Gábor, Szarvas Szilveszter, Gyenge Zsolt és Stefka István voltak.

Ha Önnek, kedves Körmendi Zsuzsa, ez „mindennek a legalja”, akkor Ön szánni valóan ostoba.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

8 hozzászólás

  1. Minden magyarnak felfordul a gyomra tőlük Budapesten is, vidéken is, a tankokkal rájuk telepített a magyargyűlölő „baloldaliaktól”!

  2. Lenin, Sztálin, Marx, Kádár és Horn miért is érdemelne tiszteletet?

  3. ” a konzervatív, nemzeti, keresztény politizálás az egyetlen út, amely megmenti nemzetünket, Magyarországot.”

    Bizony! És ennek a történelmi tisztánlátáson túl a nemzeti kultúra kiemelt, programszerű, szervezett menedzselése az útja, beleértve a megfelelő általános tudás és ismeretanyagok tartalmazó és megkövetelő,
    kötelezővé tevő NAT-ot is.
    Ez ért kell eltáávolítani Soros embereit a kulturális kormányzatból,- és az összes stratégiai ágazatból, mint pl.
    Prőhlét, L.Simont, Szőcsöt, Feketét.

  4. Gáspár Anett

    “történelmi fesztivál.”
    Nem jó megnevezés a fesztivál, hiszen a jelentése: ünnep. Nincs mit ünnepelnünk
    a téma kapcsán.

  5. Gáspár Anett

    Sajnálom, hogy ebben az összefoglalóban elhallgattatik Döbrentei Kornél, igaz, megrázóan tömör
    mondanivalója, programadó beszéde. Vajon miért?!

  6. Körmendy Zsuzsanna, ha az volt a “dolga”, akkor nyomta a nemzeti szöveget a Magyar Nemzetben.
    Amikor 2003-ban az MSZP-sek vették át az újságot, honlapot, és kitakaríttatták az MNO fórumáról a nemzeti – keresztény jobboldali, kvalifikált értelmiséget, Zsuzsika akkor is maradt. Majd akkor is átállt, amikor a liberálfasiszták gründolták az MNO-t.
    M egkapirgálnám, hogy voltaképpen ki ez a Körmendy Zsuzsa amellett, hogy ostoba tyúk, amellett,
    hogy gerinctelen bolsevik fosszília?
    ” 1974-83 a Hírlapkiadó munkatársa, 1983-87 az Írószövetség belső tájékoztatójának szerkesztője, 1987- a Magvető Kiadó lektora, majd főszerkesztője. 2000-2002 a miniszterelnöki kabinet munkatársa. Jelenleg könyvszerkesztő a XX. Század Intézetben. ”

    És ez a kőbuta, ostoba liba volt az első Orbán-kormány miniszterelnöki kbineetjének munkatársa???
    Jessza! 🙁

  7. Hogy a tükröt nem szereti az efftársnő, az biztos!

  8. POROSZLAI RÓBERT

    neki az volt jó, mert busásan eltartotta a bárisnyát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük