Mondjuk ki! A kommunisták meggyalázták 1956-ot!

Hagyjuk azt a dajkamesét, hogy a kommunistáknak, a reformkommunistáknak volt döntő szerepe a forradalom-és szabadságharc kirobbantásában. A népfelkelést maga a nép indította el, az egyetemisták, a munkások, a jobboldali értelmiség, a pesti-budai srácok. Támogatóik a vidék népe, a mélyen megalázott, kifosztott parasztság volt. Az országnak elege volt a bolsevista diktatúrából, a törvénytelenségekből, a koncepciós perekből, a munkatáborokból, a lágerekből, a börtönökből és a szovjet megszállásból, a szovjet s…nyalásból.

A Magyar Dolgozók Pártját a hatalmi harcok osztották meg, amely hol a reformkommunisták, hol a Rákosi, Gerő, Farkas Mihály-féle keményvonalas pártvezetők között zajlott. Eszükbe sem jutott forradalmat kirobbantani vagy akár megszabadulni a Szovjetuniótól.

Pártharcok jellemezték a kommunistákat még a forradalom alatt is, ki kit tud megsemmisíteni.

Alig temették újra Rajk Lászlót és társait 1956 október 6-án, fogadkoztak, hogy „soha többé!”, Gerőék, Rákosiék, majd később Kádárék már az újabb belső tisztogatáson munkálkodtak. Szó sem volt reformról, a reformkommunista szó is átverés volt, mert mindenki tudta, hogy a kommunizmust nem lehet megreformálni. Nagy Imrét, a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának vezetőségi tagját, a padláslesöprőt a magyar parasztság megnyomorítóját, a szovjet NKVD egykor magasrangú tisztjét berángatták a forradalomba, eszébe sem jutott az első napokban forradalmárnak lenni. Október 22-én este elvtársaknak nevezte a parlament előtt a megvezetett tömeget, később, amint komolyabbra fordult a spontán felkelés, statáriumot hirdetett. Október 23-tól egyik statárium követte a másikat, kijárási tilalom, a fegyveres forradalmárokat pedig agyonlövetéssel, legszigorúbb büntetéssel fenyegette meg.

Nagy Imrét a hozzá hű, egykori sztálinisták, úgymond reformkommunista értelmiség emelte a hatalomba, nem a nép választotta meg miniszterelnöknek. A Magyar Dolgozók Pártján belüli harcokban október közepétől Nagy Imre és társai kerekedtek felül – valószínű szovjet beleegyezéssel –, hogy enyhítsenek a Rákosi-Gerő féle véres diktatúrán. 

De szó sem volt arról a kommunista párton belül, hogy elszakadjanak a Szovjetuniótól.

A szovjeteknek és a Rákosi-Gerő klikknek érdeke volt egy álforradalom megszervezése – arra gondoltak, hogy két nap alatt leverik az elégedetlenkedőket, mint Berlinben és Poznanban –, hogy utána legyen indokuk Magyarországon maradni. Ugyanis a párizsi békeszerződés szerint Ausztria után Magyarországról is ki kellett volna vonni a szovjet csapatokat.

Csak hát közbeszólt a magyar nép, és nem akart félúton megállni.

Arra senki sem gondolt, hogy néhány ezer szabadságharcos, a munkásság, az egyetemisták, a pesti és budai srácok, valamint a vidék népe, a parasztság megállítja, visszavonulásra kényszeríti a világ legnagyobb szárazföldi hadseregét, a szovjeteket. Nagy Imre miniszterelnök ezekben a napokban sodródott az eseményekkel. Ez abból is látszik, ami október 25-én, a parlament előtt, az úgynevezett véres csütörtökön történt. Máig erről a tömeggyilkosságról nem akarnak őszintén beszélni. A több mint 60 magyarországi sortűz közül ez volt a legvéresebb.  Bár a Kádárék által kiadott „Fehér Könyv” 1957-ben arról számol be, hogy fegyveres ellenforradalmárok gyülekeztek a Kossuth téren békés felvonulók között elbújva, és a zöld ávósok védekezésből adtak le lövéseket. A brosúra szerint 22 halott maradt a téren, és a tömeg békésen elvonult. 

4.0.1

A valóság viszont a következő volt. A Központi Vezetőség, a Katonai Bizottság Apró Antallal, Piros Lászlóval és Földes Lászlóval az élen a fővárosban, az Akadémiai Pártközpontban tartózkodó Szuszlovval, Mikojánnal és a KGB vezetőjével, Szerovval együttműködve elérkezettnek látták az időt, hogy megbüntessék, elrettentsék a felkelőket. Jobbágyi Gábor professzor kutatásai alapján fény derült arra, hogy a provokációt ők szervezték. A békés tüntetőket különböző pontokról (pl. Astoria, Deák tér) teherautókkal szállították a parlament elé, mintegy 10 ezer embert. Az FM épület tetejéről a zöld ávósok kezdték a mészárlást, amit a parlamentből a kék ávósok és szovjet egységek katonái folytattak és a bekötő utakról (Akadémia utca, Alkotmány utca stb.) körtűz alá vették a védtelen embereket. Volt néhány perc tűzszünet, majd a menekülő tömeget hátulról újra megsorozták. A parlament kapui zárva maradtak, a holtak, sebesültek szanaszét. A kórházi halott és sebesült lista 800-1000 halottat és több száz sebesültet bizonyít Jobbágyi Gábor kutatásai szerint. Ez volt az ‘56-os forradalom legnagyobb vérengzése, magyarul tömeggyilkosságot rendeztek a Kossuth-téren az elvakult kommunisták.

Máig nincs igazán felderítve, hogy mi történt ezen a véres csütörtökön.

Ötvenhattal foglalkozó marxista történészek, vagy az 56-os Intézet történészei valótlanságokat állítanak. Nem tudjuk, hogy ebben az időben Nagy Imre miniszterelnök a Parlamentben tartózkodott- e? Ki adott az Országházból tűzparancsra engedélyt? Hiszen az emberek Nagy Imre miatt vonultak a térre. Legalábbis ezt mondták nekik, hogy szólni fog. Nagy Imre tudott erről? A szovjet páncélosok részt vettek-e a mészárlásban, vagy önvédelemből lőttek a Földművelésügyi Minisztérium felé? Csupa megválaszolatlan kérdés. Miért hallgatnak máig?

Másik rejtélyes ügy a Köztársaság téri vérengzés. Igaz, itt nem ezer, hanem maximum két tucat ávéhás esett áldozatul. Ennek persze óriási az irodalma. Valószínű Mező Imréék a kommunista belharcoknak estek áldozatul, provokációt kreáltak, amihez a tiszta népi forradalomhoz semmi köze nem volt. Hollós Imre és Lajtai Vera megírták a „Köztársaság tér 1956” című hazugságkönyvüket. Ezzel is igazolni akarták, hogy Ötvenhat ellenforradalom volt. A Budapesti Pártbizottság épületét Mező Imre, Asztalos János és más ávéhás elvtársak őrizték. Október 29-én ment pártharc a Központi Vezetőségben, hogy ki vegye át a vezetést: Kádár János vagy Mező Imre. Miközben Kádár a Nagy Imre kormány tagja is volt.

A Köztársaság téren ugyanazt a provokációt játszották el a titkosszolgálati elvtársak, mint a Kossuth-téren. A tömeget azzal a szájpropagandával csalták a térre, hogy a földalatti kazamatákban forradalmárokat őriznek, kínoznak. Gyülekezett a tömeg az Erkel Színház környékén, amikor a pártházból sortüzet adtak le. Emlékezzünk csak a hordágyat golyózápor elől futva menekítő mentősökre. Ezt a felvételt a Köztársaság téren készítették. Így érthető, hogy a közelben harcoló felkelők (Tűzoltó utcából, Baross térről, a Thököly útról, a Corvin-közből stb.) a Köztársaság térre siettek.

Az agresszív, lövöldöző ávéhások azt hitték, hogy a tömeget megfélemlítik. De nem ez történt. A felbőszült emberek, a fegyveresek felvették a harcot. A kommunista csel bejött. Mezőéket magukra hagyták. Október 29-én a szovjet harckocsik eltávoztak a pártház mellől és elment ötven tüzértiszti főiskolás is. A pártházban pánik tört ki és olyanokat kiabáltak, hogy amit Nagy Imre csinál, az olyan, mintha ellenforradalmár csinálná. Ez sem bizonyított, hogy Nagy Imre rendelte volna vissza a katonai alakulatokat. Mező Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára segítséget kért telefonon a Központi Vezetőségtől, a Honvédelmi Minisztériumtól, de az ígért segítség elakadt, majd elmaradt. Október 30-án a pártház elesett. A felkelőkkel, a kapu elé kijövő, tárgyalni akaró Mezőt, Asztalost és Papp Józsefet először hátulról, az övéitől érték lövések. Mire a forradalmárok elkezdtek lőni, mert azt hitték, hogy becsapták őket, ezek nem békés szándékú parlamenterek. Az utána következő események, a tömeghisztéria, az ávéhások elleni gyűlölet nem váltak javára a forradalom jó hírének. A Life, amerikai magazin csak a szörnyűségeket fotózta, arról nem szólt mit élt át a magyar nép a kommunista diktatúra alatt.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Mező Imrét elvtársai miért hagyták cserben?

Ez a történet is objektív történészi igényel. Egy biztos, Kádárnak egy pártbeli ellenfelével kevesebb maradt, Mezővel legalább nem kellett leszámolni.

A Kádár-féle kommunisták története, 1945-től 1989-ig, a leszámolás és a megtorlás története maradt. Az 1956-os forradalom leverése volt a legvéresebb. Rajk és társai után a forradalom utáni koncepciós perekben olyan kommunistákat végeztek ki Nagy Imre és mint például Dudás Józsefet, aki nemcsak a Román Kommunista Párt és az MDP tagja volt, hanem mindenhol vezető tisztségeket töltött be. Őt is el kellett takarítani. Akárcsak Angyal Istvánt vagy Földes Gábor színházrendezőt, akik kiábrándultak a bolsevista kommunistákból. 

Azzal, hogy az 1956-os forradalom után csaknem 500 fiatalt, munkást, egyetemistát, értelmiségit kivégeztek, azzal a Kádár-féle kommunisták meggyalázták a munkásmozgalmat is. Nem voltak méltók ahhoz, hogy munkás-paraszt kormánynak nevezzék magukat. A kivégzettek döntő többsége fiatal munkás volt. A börtönbe zárt ezrek többsége munkás vagy paraszt származású volt. A megfigyelt rendőri ellenőrzés alá vont tízezrek többsége szociális gondolkodású, hazafias érzelmű magyar volt. Mitől nevezhette magát Magyar Szocialista Munkáspártnak?

Szellemi utódaik sem különbek náluk.

Gyilkolni most nem tudnak – ha tehetnék, csinálnák –, de az embereket kifosztani, a hazát eladni, a függetlenséget, a  szabadságot feladni, hamis liberális ideológiát gyártani; ehhez ma is kiválóan értenek. S akik ezt képviselik, azoknak semmi közük 1956-hoz.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Nagyon fájhat…

Így, a vasárnapi választások előtt jutottak eszembe Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök hírhedt szavai. 2006. június …

6 hozzászólás

  1. Vajda Miklós

    Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal. Igen, ma is gyilkolnának, és nem kizárt, hogy az utódaiktól sem áll távol ez a szándék. Az utóbbi időben volt néhány erre utaló megjegyzésük. Mindig úgy kezdődik, hogy először elveszik a vagyont. (a kampányban a Fideszesek ingatlanjait) aki nem adja, az a nép ellensége, ezért meg kell szabadulni tőle. A többi már csak ideológia kérdése.
    Ugyanazok irányítják a folyamatot, mint korábban Rákosi alatt, mint korábban a NOSZF alatt és után, mint korábban a farncia forradalom alatt.

  2. Stefka jól spekulál!
    Még mindig nem lehet eldönteni, provokáció volt-e a forradalom előtt, mert nincsenek meg a források, legfeljebb spekulálni lehet.
    “Egy kisebb fegyveres összecsapás kiprovokálását akarta az ÁVH és titkosszolgálat a diákok mozgolódása nyomán, hogy legyen indok a szovjet hadsereg Magyarországon maradására az Ausztriából való 1955-ös kivonulása után. ” Ez lehetséges, de nem igazolt. Tényként állítani nem történészi hozzáállás. Remélem, nem blokkolom a dolgokat most! De hát az “Öreg” újságíró, nem történész, és így helye van a spekulálásnak!
    A Vörös Hadsereg magyarországi tartózkodásának pedig a Varsói Szerződés keretében semmi akadálya nem volt. Nem volt szükségük semmilyen provokációra. Gondolom, az MDP vezetősége nem gördített volna akadályt ez elé.
    Nagy Imréről sem tudni, milyen alapon forgolódott, mint a szélkakas 2 hét alatt. Amíg a szovjet (orosz) levéltárak nem kutathatóak, addig sajnos csak efféle spekulációkra vagyunk utalva.
    Nagy Imre vagy egy hülye volt, aki azt sem tudta mit csinál, de valószínűbb, hogy a szovjetek jegelték, és mindenképpen a kormány élén akarták látni, mint régi moszkvai embert. Pl. minek mondta fel tárgyalás nélkül a Varsói Szerződést? Ez nem a legtisztább húzás a diplomáciában. Persze így meglett az amúgy nem is nagyon szükséges jogalap a beavatkozásra, amit már eldöntöttek Moszkvában. Hivatkoztak is erre sokszor. Aztán megkapta a jutalmát. Zűrös alak, annyi szent! Ilyen “hőseink” vannak, de hát ilyen a történelmünk. Jó lenne tisztán látni ebben, de hát nemcsak a szovjeteknek volt a homály az érdeke, hanem az oroszoknak is. A széthúzás nem árthat nekik.

  3. Ez a provokáció-elmélettel az a gond, hogy Poznan után és a lengyel válság közepette ez nem hiányzott a komcsiknak és a szovjeteknek, mint hatalomnak. Olcsóbban is megúszhatták volna a dolgot, de lehet, a gépezet már elszabadult…
    Csakhogy! Látni a szépen összekapcsolódó szálakat : Poznan – magyar-lengyel barátság a Bem téren – Hruscsov Varsóban – tán épp a magyar elintézéssel akartak nyomást gyakorolni a lengyelekre (pontosabban a lengyel kommunista pártra), Gomulkára. Lehet, azt hitték, a megtört magyarok hamar feladják, meg őket az utolsó csatlóst nem nagyon fogják sajnálni… Mindenesetre nagy reszkír volt, épp ez a gyanús, hogy 1956 nem társadalom-mérnökösdi volt.

  4. szilamérné

    Sajnos a komplett összefoglalásban két bántó elirás van, az egyik – nem október 22-én este elvtársozott Nagy Imre a Kossuth téren, hanem értelemszerűen október 23-án.
    A másik, – a Köztársaság tér 1956 cimű propaganda-könyv szerzőpárosa Hollós ERVIN és Lajtai Vera, nem Hollós Imre. Célszerű lenne javitani az egyébként nagyon jó, elgondolkodtató anyagot.

  5. valójában az 55-ös Ausztriából való orosz kivonulás váltotta ki, vagy adta meg 56-nak végső nagy lökést, tette lehetővé. Mert a nemzetközi egyezmények szerint az oroszoknak ki kellett volna vonulnia Magyarországról is, és szabad, demokratikus választásokon kellett volna dönteni az ország kormányáról, amire az oroszok kivonulása után esély is lett volna, és az emberek az osztrák kivunulás példáján felbuzdulva reális esélynek látták, hogy Magyarország megszabadulhat a szovjet megszállástól és durva politikai beavatkozástól, és a moszkovita kommunista klikk terrorjától, pusztításától és tombolásától, és úgy gondolták, csak követelniük kell az érvényes nemzetközi szerződések betartását. Tehát nem az égből pottyant oda az 56-os civil aktivitás, nem egyszerűen csak a rákosista klikk terrorja és országpusztítása váltotta ki. Biztos voltak provokációk, de azt kétlem, hogy a moszkovita kommunisták széles körben, nagy mennyiségben fegyvert mertek volna osztani. Épp elég csalódott ember lehetett a hadseregben is, nem olyan meglepő, hogy a civilek mészárlása után fegyverek jutottak ki. Bár, az is igaz, hogy a szovjeteknek érdekében álltak valamennyire az erőszakos események, mert így sokkal könnyebb volt indokolni a nemzetközi szerződések megsértését. Meg a civilek közé lövést is jobban lehetett így útólag igazolni meg elsikálni. Mindenesetre, amit szinte soha nem említenek meg 56 kapcsán, és ami a sarokpontja az eseményeknek, az az 55 -ös orosz kivonulás Ausztriából, amit egy biztató és jogos kezdetnek láttak a magyarok.

  6. A Parlament előtt a Házasságkötő terem falán lévő mély golyónyomokra mondotta apám, hogy tankra szerelt gépágyú-nyomok. Nos nehézfegyvereket vetettek be és nem dobtárasokból lőttek az FM teraszáról sem. (Nem a tetőről, hanem a teraszról a harmadik emeletnél.) Az FM-be rendes. lábakon álló géppuskát vittek lőszeres ládákkal. A halottak száma becslések alapján 250-300, de lehetett több is. A felkelők többségének csak vadászpuskája volt. Tárgybeli tévedés: A Parlamentből nem lőttek és senki sem tartózkodott az épületben. A parlamentőrök igen, de azok nem lőttek ki az épületből.
    A provokáció csúcsa valójában a Köztársaság téri csata volt, mert elhitették, hogy oda vitték be az elfogott ellenállókat, ezeket keresték a pincékben. A ÁVH.-sok mind megérdemelték a golyót és a kötelet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük