Nem!- és nem!

Magyarországon nagyon sokan tudják, miért kell elmenni október 2-án vasárnap szavazni a kötelező kvóta ellen. Bár ez ilyen egyszerű lenne! A mumus, az ördög, a hazug suttogó ismét a nyakunkon van.

Mi, ,,öregek” tudjuk, mit jelentett a Kádár-korszakban a suttogó propaganda, ami megfertőzte az emberek lelkét, félrevezette a bizonytalanokat. Gyerekkoromból emlékszem az 1956-os forradalom- és szabadságharc leverése után a falra ragasztott plakátokra: Vesszenek a sötétben bujkáló ellenforradalmárok, Halál az uzsorásokra, Éljen a szovjet-magyar barátság… és így tovább. A kommunista diktatúra alatt, a kivégzettek és börtönben sínylődők árnyékában valódi megfélemlítés volt, senki nem mert ellene szólni.

Éppen ezért nevetséges és szánalmas, amikor a magukat baloldaliként meghatározók Orbán-diktatúráról beszélnek. Mi lehet nagyobb demokrácia, ha az emberek szabadon kifejthetik véleményüket az utcán, a sajtóban, a nyilvánosság különböző fórumain, mint egykor a periklészi görög demokráciában.

Ez a fajta ember mindig is gyűlölte a demokráciát, a népakaratot, főként a parlamentáris demokráciát, hiszen elsőként vettek részt 1947-48-ban az MKP( Magyar Kommunista Párt), majd az MDP ( Magyar Dolgozók Pártja), aztán az MSZMP és most az MSZP híveiként a demokrácia lebontásában. Az ő agyuk beszűkült, gyűlölik a nemzetet, a hagyományokat, a magyarságot, a kereszténységet, legyen az pártpolitikus, sajtómunkás vagy miegyéb.

Sajtómunkásaik, közvélemény kutatóik és hozzájuk kapcsolt részeik most a népszavazás, e nemzeti ügy ellen áskálódnak különböző módszerekkel. Egyrészt a suttogó propagandával, ahogyan elterjesztették, hogy kevesen mennek el a kvóta elleni népszavazásra és kevesen jelölik be a NEM-et. Éppen fordítva lesz. Sokan megyünk el. Járom az országot, ismerem az emberek véleményét és sokan mondjuk azt, hogy Nem!, nem engedjük, hogy az Európai Unió tíz-és tízezer migránst erőltessen hazánkra.

De dolgoznak a balliberális, Brüsszel akaratát tükröző közvéleménykutatók is. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából előre tudja, hogy nem lesz érvényes a népszavazás. Azt jósolja, hogy 47 %-a megy el az embereknek szavazni. A Median tovább megy, szerintük a szavazóknak csak a 42 %-a adja le a voksát. A HVG kutatás is negyvenkét százalékot jósol.

Nem sorolom tovább, de körülbelül ugyanezek a figurák dolgoztak 2004. december 5-én a kettős állampolgárság ellen. Akkor bejött. Ez most nem jöhet be.

De a 168 óra balos hetilap – ami főként a liberálszocialistákhoz köthető – sem akar kimaradni a sorból. Ezt kéri a magyaroktól, mint Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalició: „Mindenki maradjon otthon”. A 168 óra szerkesztősége még hozzá teszi: „A népszavazásnak csakis belpolitikai jelentősége van. Soha nem is volt más. A célja, hogy megszilárdítsa Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP szövetség hatalmát”.

Az Index máris csalást szimatol a vasárnapi népszavazás körül, mondván túlságosan kevés ellenzéki lesz a szavazóhelyiségekben.

Tehát nagy ellenerők – magyarán hazaárulók – dolgoznak azon, hogy érvénytelen legyen a népszavazás.

Az Európai Parlament jövő heti ülésén Strasbourgban, a balliberális képviselők a magyarországi vasárnapi kvótaellenes népszavazás miatt bosszút forralnak – tudta meg a PestiSrácok.hu. Barbara Spindli olasz képviselőnő kezdeményezésére újra elővennék a magyar ügyet, ami természetesen Orbán Viktor kormánya és Magyarország ellen zajlana. Niedermüller Péter, Gyurcsány pártjának képviselője természetesen csatlakozott a Magyarország elleni akcióhoz.

Nos, ilyenek ők. Ezt ne feledjük! – mi, ,,öregek”.

Egy másik hazáját „szerető” EU-s, magát magyarnak valló képviselő, Jávor Benedek ezt írja blogjában: „Rosszabb nemzet vagyunk, mint voltunk”. Ezt a lebecsülő, lesajnáló stílust, önazonosságunkat széttörni akaró ideológiát már ismerjük. Emlékezzünk arra, amikor a magyarság szimbólumát, a Szent Koronát smicisapkának nevezték, Magyarország védőszentjét, Szűz Máriát kurvának bélyegezték. Vagy emlékezzünk arra, hogy minket, magyarokat moslékzabálónak neveztek, akik bő gatyában járnak. Ugyanezek neveztek minket, antiszemitának, fasisztának és bűnös nemzetnek.

De ne feledjük azt sem, ezt a népszavazást nemes egyszerűséggel „savazásnak” nevezik. Ők így látnak bennünket. Vagy azt szeretnék, hogy mi lássuk így magunkat: kicsiknek, akik nem emelhetik fel a fejüket. Ezt szeretnék velünk csinálni most is. Észnél legyünk. Legalább mi, „öregek”.

Hozzátok is szólok most! A társadalom tapasztalt, sokat átélt öregjeihez. El kell menni szavazni és NEM-mel. Nemcsak miértünk, hanem az utánunk jövő generációkért kell leadnunk a voksunkat.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

3 hozzászólás

  1. Említettem már.
    AZOK tartsák el a nyakunkba taszajtott migránsokat,akik,nem mennek el szavazni.
    Nem bonyolult. Aki el méltóztatott fáradni a szavazóurnáig,legalábbb szavazott. (akár érvénytelent,de legalább szavazott.(más kérdés,hogy idióta) )
    Mi több,a nem szavazókat elég egyszerű megszámlálni. 🙂

    • Akár adót kivetni rájuk,akár kilakoltatni,és a helyükre migránsokat költöztetni.
      (Lenne para a Rózsáról elnevezett dombon. 🙂 )

      • A pesti parasztnak nem kell szavazni, mert ő az ország ura… szégyen, hogy az a szemétdomb Magyarország fővárosa.
        Migránsokat inkább a temetőbe költöztessük, vagy vissza a kurva anyjukba ahonnan jöttek, az igennel szavazókkal együtt…

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük