Ordítsatok!

Mint a fába szorult féreg. Ne maradjatok csendben! Üvöltsétek ki tehetetlenségetek fájdalmait, mert másra úgysem tellene.

Egy esetleges országgyűlési választásokon az 5 százalékot sem érnétek el, azt is csak úgy, hogy erőszakkal, dezinformációval, hazugságokkal megtévesztetek néhány jószándékú embert. Vegyétek tudomásul, Ti, akik az egészet generáljátok, nem vagytok mások, mint közönséges anarchisták. Az életetek a rombolás, a káosz, a pusztítás. Számotokra a nemzet, a magyarság, a hagyományok, a gyökerek semmit nem jelent. Magatok mögött a szemetet, a mocskot, a rendetlenséget hagytok.

Ez vagytok Ti! De ki fizeti a révészt? Majd megint mi? Ezt már sokan unjuk. Nehogy azt higgyétek sokan vagytok. Hangosak vagytok, kevesen. Félelmeteket, szorongásotokat túlharsogjátok. Csak vigyázzatok, hogy ne induljon el a Békemenet, a csendes, de mindent elsöprő tömegével. Ők a magyarok, a magyarság jövője. Nem ordítanak, nem káromolnak, nem hazudoznak. Tartásuk van, mint a valamikori hódító vándorló népeknek, a hunoknak, a magyaroknak, Hunornak és Magornak, Attilának és Árpádnak. Ez a vérvonal még nem tűnt el. A katyvaszt, az értelmetlen, hadaró beszédet nem tűri.

Művi utánzatok vagytok, az egykori anarchisták művi utánzatai.

Ami bennük volt, a gerinc, az már nincs bennetek. Soros György Karl Marx XX- XXI. századi alteregója. E mögött is a hatalom, a befolyás és a még több pénz megszerzése áll. Marx a Kommunista Párt kiáltványával (1848) az addigi társadalmi rendet akarta erőszakosan megdönteni.Kísértet járta be Európát – a marxista kommunizmus. Az vezetett el Lenin, Sztálin, Mai Cetung, Pol Pot, Fidel Castro, Rákosi és Kádár rémuralmaihoz, a 100 millió áldozatot ejtő tömeggyilkosokhoz.

Soros a Nyitott társadalom elméletével tovább ment.

Jól fizetett civil alapítványainak ezreivel a keresztény civilizációt, Európát, az európai kultúrát, benne az összetartó erőt, a nemzetállamokat akarja megdönteni. S ezt a műveletet csak erőszakkal tudja, akarja végrehajtani.

Érdemes megfigyelni Marx szavait, amit 1849-ben a Neue Rheinische Zeitungban írt: “A sajtó fő kötelessége most az, hogy a fennálló politikai állapot valamennyi alapját aláássa”. Mit tesz Soros a balliberális sajtóval? Ugyanezt. Az Egyesült Államoktól Európán át egészen Magyarországig a hozzá közelálló sajtó támogatja a migránspolitikáját – százmilliókat beengedni Afrikából, Ázsiából Európába -, amelynek célja Európa gazdasági megroggyantantása, az etnikai arányoka megváltoztatása és a nemzetállami identitás szétverése.

Aki ennek ellenáll, azokat meg kell semmisíteni.

Schilling Árpád rendező nyíltan, burkoltan lázadásra szólít fel: “Elfogytak a törvényes eszközök Orbánék ellen” – mondja. Akkor ezek után mi következik? Láthatjuk, a fővárosi tüntetések tülekedésbe, lökdösődésbe, majd erőszakba torkollottak: nekirontottak a rendőröknek, sapkájukat leverték, fejüket zászlórúddal ütötték és üvegeket dobáltak feléjük. A magyar rendőrök türelme, higgadtsága akadályozta meg, hogy nagyobb baj ne legyen. Mi lesz ennek a vége?

Egy idézet Otto von Bismarcktól, a Reichstagban 1886. március 31.én elhangzott beszédéből sok mindenre rávilágít: “Nos hát, hogy nevelt-e ki Marx gyilkosokat, nem tudom, de ahogy hallottam, a férfi, Blind, akinek lövései okozta sebeket most is magamon hordozom, Marx neveltje volt”.

Az Európába beáramló migránsterrorizmus és az őket tehetetlenségükkel segítő Európai Uniós vezetők ebbe az irányba terelik az erőszakot. Magyarországon a Soros által és más külföldről pénzelt civil alapítványok hivatottak a káoszt, az elégedetlenséget, a törvénytelen cselekedetek végrahajtását szítani, előkészíteni egy jogállamban megdöntését.

A Szabadság téri tüntetés is ezt sugallta. Itt a szónokok, míg putyin-orbánoztak, diktatúráztak, addig stílusosan a szovjet hősi  emlékmű elé állították az emelvényüket, amely szimbolizálta Magyarország megszállását, alávetettségét, rabságba kerülését. Ha tudták volna a szónokok, hogy 1921-től-1945-ig ezen a helyen állott az Ereklyés Zászló az elszakított országrészek szobraival, amely emlékeztetett Trianonra, akkor nem biztos, hogy ennyi zagyvaságot összehordtak volna. Gulyás Márton beszéde alatt végig “buzizott”, szerinte mindenki buzi az országban, egy plakát meg azt hirdette, hogy Jézus is buzi.

Szép. Ti vagytok toleránsak?

Ezeknek az embereknek semmi sem szent. Nagycsütörtöktől Nagyszombaton át, húsvétvasárnapig, a kereszténység legnagyobb ünnepe nekik nem ünnep. Ők tüntetnek. Az sem szent számukra, hogy festékes flakonokkal megdobálják a Terror Háza Múzeum falát, azt a falat, ahol a nyilas és kommunista diktatúra áldozatainak emlékét hívatott őrizni. Annak a több tízezer áldozatnak, honfitársainknak az emlékét mocskolták be, akik életüket adták a szabadságért, Magyarország függetlenségéért.

Kik ezek a megszentségtelenítők? Magukat politikai aktivistáknak nevezik, de valójában anarchisták. Külföldről jól fizetett anarchisták. A bíróság törvényesen közmunkára ítélte Gulyás Mártont és Varga Gergőt a rongálásért- a Sándor palotát is megdobálták-, de kifogásolták, hogy miért nem pénzbüntetésre ítélték őket? Még válogatnak is. Ők törvényen felül állva érzik magukat. A munka számukra büdös. Inkább fizetnének, igaz van miből, bár bejelentett munkája kevésnek van. Aktivisták. Ez is munka! Na, ilyenek ő. Marci fel van háborodva, hogy karaktergyilkosságot követnek el vele szemben – már ami vonzalmait illeti – ugyanakkor ő hazugságokkal járat le másokat.

Kifulladtatok gyerekek! Egyre többeknek, akik hozzátok csapódtak, elege van az agresszivitásotokból, rombolásra kész tettvágyatokból. Kudarcba fulladt a röszkei kerítésbontásotok is, mivel alig nyolcvan ember tartott veletek, Juhász Péterrel, az Együtt elnökével és más kis pártok anarchistáival együtt. A jelenlevők hetven százaléka fizetett külföldi volt, akiknek Magyarország semmit nem jelent. Egy jó buli volt, eszem-iszom-szívom és kész.

Fizetett szolgák vagytok, külföldi uraitok eszköze, más semmi.

Ha netán valamit is elértek, majd eldobnak benneteket, mint a rongyot. Csak így tovább, ordítsatok! Ne maradjatok csöndben! Ja, a szocik, a jobbikosok, az elempések és a többi kis törpepárt, a momentumosokkal az élen, akik rátok akaszkodtak, lassan rájönnek, hogy csak egy lufi volt az egész, amely szétpukkant. Magyarország erős, jegyezzétek meg! De ti, úgy látszik, nem tartoztok bele.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

10 hozzászólás

  1. Lassan már békés magamnak is elég.Ezek az elfajzott anarchisták, belvárosi nyikhajok a pofonláda tetejét feszegetik.Ki fog az nyílni, nemsokára.Lesz majd akkor nagy ajvékolás.Egyre jó mindez; elválik a szar a víztől.Láthatja mindenki, mi az, ami végképp nem kell.És, bár a türelem végtelennek tűnik, egyszer majd erősen arra kérjük az eszement boldogtalanokat, most már hagyják abba.Úgy fogjuk kérni, hogy két szippantás ellenére is meg fogják érteni.Egyébként érdekes megfigyelni, az ellenzéki pártok, leszámítva az ujhullámos hibbantakat, nem nagyon veszik ezeket a romkocsma prolikat nagyon a szárnyuk alá.Lehet, hogy még nekik is ciki ez az agymenés.

  2. Sajät magukat teszik hiteltelenne. Ök akik a demokräciät vedik ällitolag.Az eröszak nem fogja megoldani a dolgaikat räjötek hogy kevesen vannak es egyre fogynak.Most mindenäron provokälnak mert ketsegbe vannak esve.Szerintem ha fegyverhez jutnänak gond nelkül lönenek mindenkire gyerekre nöre idös emberre.Miert hogy az ö vilägnezetüket eröszakkal räeröltesek a nyugodt többsegre.Pont azt teszik amivel a mäsik oldalt vädoljäk.Vakok süketek gyülekezete vegtelen gyülölettel megspekelve.De mär vesztettek!

  3. Nekem tetszett a nyelvtörő nevű Klébelsberg Kunó mondása amit egy pár nappal előtti programban idéztek e negativ emberekről. Ez pontosan ráillik erre a csürhére.
    Ezknek semmi sem szent például egy más vallásúnak szent ünnepe a Husvét mivel ezek teljesen világosak nem lehetnek keresztények.
    Micsoda méltóságos és felemelő volt a Váci Székesegyház ünnepi nagymiséje a végén a magyar himnusszal és mennyire udoritó lealacsonyitó ocsmányság volt a Soros CEU hulladékok zajongása zavargása hangzavara a terrorizmussal lezárt pesti utcánkon és tereken.
    Ezek emberek? Ezek magyarok?
    Ugyanezek gyilkolták meg Apor Vilmost 72 éve És ugyanezek gyilkoltak meg két ezer év alatt nagyon sok igaz embert.
    Ezek sátánfiak belzebub fullajtárjai mefisztó férgei..

  4. Gáspár Anett

    “a csendes, de mindent elsöprő tömegével. ”

    Ezt meg kéne beszélni Bayerral is, mert ő már öklözni akar.

  5. Gáspár Anett

    “Ha tudták volna a szónokok, hogy 1921-től-1945-ig ezen a helyen állott az Ereklyés Zászló az elszakított országrészek szobraival, amely emlékeztetett Trianonra, akkor nem biztos, hogy ennyi zagyvaságot összehordtak volna. ”

    Tudják.
    Csoda, hogy oda nem csináltak.

    • Mindeg is gyűlöltem a szovjet megszállási emlékművet a Szabadság téren, de tegnap, ahogy láttam a tüntetési színpad hátterében, valami megváltozott bennem, és most úgy érzem, szükség van az obeliszkre a csillaggal a csúcsán. Álljon ott az idők végezetéig!

      Igen, álljon ott az az oszlop még sokáig. Soha ne felejtsük el, hogy azok, akik zengik a felszabadítás, szabadság és egyenlőség szólamait, azok mit hoztak Magyarországra. Ne felejtsük el, hogy az az ideológia állított a Szabadság terére megszállási emlékművet, amelyik most ugyanezen a téren az elképzelt diktatúra ellen tüntet.

      Ne felejtsük el, hogy kik is ezek valójában!

  6. Gáspár Anett

    ” Marci fel van háborodva, hogy karaktergyilkosságot követnek el vele szemben”

    Marci?! Miért becézzük a hazaáruló kreténeket?
    Amúgy ő gyilkolta le a saját karakterét a trágyadomb legaljáig.

  7. Mint 18 éves NEMZETÖR menekültem 1956 ban a forradalom leverése után Németországba. Mit ad Isten itt talákotam egy pesti srác haverommal, akit még a Református Gimnáziumból ismertem, aki közbem USA álampolgár lett, és visszajött Németországba mint “gyöztes hatalom”, Öregségére én lettem a gyámja.86 éves korába halt meg. Ö azt mondta, hogy nem megy többé Magyarországra mert ott sohasem lesz jó, mert mindig vannak lelkiismeretlen hazaárulok, akik a népet becsapják. Ö nem akarta, hogy Budapesten temettesem el, habár a Kerepesi temetöben van egy családi sirjuk. Ami most szényenletes, egy része a fiatalságnak ilyen aljas módon demonstrálnak a kormány ellen. HAJRÁ MAGYAROK!!!

  8. „Marx a Kommunista Párt kiáltványával (1848) az addigi társadalmi rendet akarta erőszakosan megdönteni.Kísértet járta be Európát – a marxista kommunizmus. Az vezetett el Lenin [-féle] tömeggyilkosokhoz.” – idézet a cikkből

    150 éve, hogy Marx megírta a Tőkét, 100 évvel ezelőtt Lenin véghezvitte gyalázatos forradalmát és megbuktatta a legitim cári rendszert. Ezek mind-mind kerek évfordulók és a nyugati média mégis alig vakkant egyet-kettőt ezekről az évfordulókról. És megintcsak Stefka István az aki ezekről említést tesz (ha nem is szentel rá egy egész cikket, de mégiscsak ír róla — és hozzászólásaitokban Stefkát mégis Ti pártálamizzátok?). Múltkor a VOA írt egy cikket Leninről, nem hiszitek el, de én voltam az egyetlen aki a cikk után hozzászólt, ill. szóvá tettem, hogy Lenin forradalmával kezdődött el 100 Millió ember deportálása, kényszermunkatáborok, tömeges kivégzések. Nyugaton Leninről csak hallgatnak, vajon miért? Lehet, hogy Lenin hatalomra juttatása még mai napig is kényes téma? Talán ideje lenne, ha az oroszok is végre kitálalnának, hogy Lenin forradalmával mekkora társadalmi- és kulturális kár érte Oroszországot és ezekért a károkért benyújtanák a számlát. A XX. század minden bajának kútfője Marx és Lenin voltak, ha szimbolikusan is, de érdemes lenne úgy Lenint mint Marxot utólag felakasztani, hogy az egész világ lássa mit lett ezekből a “dicsőséges” proletár forradalmakból.

    (Persze, Magyarországon úgy Marxot mint Lenint szóvá tenni csak egy-egy mellékmondat erejéig lehet, mert hát úgy-e, mit szólnának hozzá a Kínaiak…)

Hozzászólás a(z) Adorjani Szabolcs bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük