Friss

Elvtársak!

Amilyen csöndesen, észrevétlenül, jelentéktelenül érkeztek Budapestre, ugyanígy mentek haza dolguk végezetlenül, néhány hazugság panelt, a szokásos Magyarország gyalázást pufogtatva. Igen, az Európai Szocialisták Pártja (PES) Budapesten tartotta internacionáléját, tizedik tisztújító kongresszusát, ami jó alkalmat jelentett, hogy a strasbourgi parlamenti ülés után ismét belerúgjanak egyet a magyarokba. Persze ez csak álca, magyarázat továbbra is az európai balliberálisok, szocialisták részéről, miszerint ők …

Még több »

Pitiánerek

Ők kevesen, akik úgy gondolják, hogy Magyarország számolatlanul, tízezrével engedje be az afrikai, ázsiai és ki tudja honnan érkező menekülteket. Ők az úgynevezett baloldal képviselői. Valljuk be, a baloldaltól a magyarországi hatalommegragadási kísérletei során soha nem volt idegen a rongálás, a pusztítás, a gyűlöletkeltés és az ellenség keresése.

Még több »

Június negyedike

Igen, a többi között ezeket a székely embereket tagadta meg Gyurcsány Ferenc és pártja, az MSZP, meg szövetségese, az SZDSZ. Ahogyan Bözödújfalun át elhagytuk Küsmödöt, Etédet és a kanyargós hegyi úton elérkeztünk Siklód határáig, a völgyi legelőről felhangzott a kaszakő ütemesen éles hangja. Egy szalmakalapos, nagy fehér bajuszú székely fente a kaszáját. 1971 június 4-ét írtunk, először jártunk Székelyföldön, feleségem rokonságát, a …

Még több »

Szenvedélyünk Magyarország

Időről-időre megfogalmazódik a magyar szellemi életben és politikaformálókban, főként amikor a csőd szélére, végveszélybe kerül Magyarország, hogy miként lehet megmenteni a hazát a végső megsemmisüléstől. Hiszen egy barátságtalan XVIII. századi történetfilozófus, bizonyos Johann Gottfried Herder ezt találta mondani: „a magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve s a századok múltán …

Még több »

Lövészárkok

Az első szabad választás után a média túlnyomó része ötödik hadoszlopként működött, s a múlt üzleti, pénzügyi, ideológiai érdekcsoportjait támogatta. A jobboldali pártok belső szétzüllesztése sokkal sikeresebb volt, mint gondolnánk. Antall József és kormánya nem ismerték fel a sajtó jelentőségét. Nem ismerték fel, hogy az erőfőlényben lévő balliberális sajtó, együttműködve a baloldali politikai erőkkel kamikaze-kormányt csinál belőlük. Bár huszonöt évvel ezelőtt, az első szabad parlamenti választás …

Még több »

Ez európai?

Azt hittem, legalábbis május 19-ig, hogy európaiak ülnek Strasbourgban. Az Európai Parlamentben, a plenáris ülésen, ahol a magyar ügyet is tárgyalták. Most nem 1956-ról volt szó – akkor is volt magyar ügy az ENSZ-ben -, arról a forradalomról, amit a szovjet hadsereg vérbe fojtott, hanem két témát láttak fontosnak napirendre tűzni az európai liberálisok, szocialisták, zöldek és a mindenféle baloldal: …

Még több »

Igazságot 1956-nak!

A rendszerváltozás a vérüket hullató, hosszú börtönéveket is letöltött ötvenhatosok számára nem hozta meg az áhított változást, függetlenül attól, hogy sokkal többet kaptak a nemzettől, mint amit egyáltalán remélhettek a kommunista, kádári diktatúra idején. Mégis az 1956-os forradalmárok és szabadságharcosok a több mint negyven évig elszenvedett bolsevista diktatúra után, a szabad választások beköszöntével, a többpárti demokráciában (1990) ugyanazt érezhették, mint azok a negyvennyolcas honvédek a kiegyezés idején 1867-ben, akiket szintén elfelejtettek, kihagytak az egész polgári átalakulásból.

Még több »

Londoni gyors

Nemcsak Közép-Kelet Európában, de Nyugat-Európa több meghatározó államában is egyre népszerűbb a választók körében a jobboldal, a konzervatív értékrend. Aminek oka az lehet, hogy balliberálisoknak nincsenek igazi válaszaik. Ha hatalmon vannak elmulasztják a megoldás lépéseit, ha ellenzékben vannak, akkor csak a becsmérlésre, a lekicsinylésre futja erejükből.

Még több »

Forradalom és ellenforradalom

Forradalom! Orbán Viktor a május elsejei interjújában hirdette meg ezt, s feketén-fehéren kiderült az is: a polgári eszmény megvalósítása a cél, melynek középpontjában a munka, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll. Orbán új jelszava ki fogja verni a biztosítékot! Hiszen az ellenfelek nem tisztességes, nyílt vitát akarnak, csak ismét labanckodni szeretnének, a meglévő jót szétverni, újra kiárusítani az országot. Ám a polgári forradalom győzelméhez idő kell és széleskörű társadalmi támogatottság! Vissza kell szerezni az elvesztett híveket. És az összetett munkához csak hiteles embereket szabad odaengedni. El kell gondolkodni azon is, hogy hogyan sikerült, kikkel sikerült 2010-ben és 2014-ben milliókat a jobboldali pártszövetség mellé állítani.

Még több »

Pocok út

Higgadt kormányzásra van szükség, itt az ideje lezárni a 2010-2014 közötti rendkívüli állapotot. Igaza van Kövér Lászlónak, a Fidesz ugyan követett el hibákat, arról beszélni is kell, de nem szabad hiszterizálni a dolgokat. A nyugodt párbeszédnek jött el az ideje.

Még több »

Kinek a gyermeke a Békemenet?

Bencsik Gábor állítása csak részben igaz. Az ötletgazda valóban András volt, Bayer Zsolt írása alapján, de a további történések már kimaradtak a publicisztikából. Hiszen idejében összefogtuk az erőket és egy nagy közös sajtótájékoztatón már együtt jelentettük be (Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László, Széles Gábor és Stefka István), hogy 2012. január 21-én elindul a Békemenet Magyarországért.

Még több »

Régi idők mozija

Ebben a politikailag zűrzavaros, átláthatatlan világban néha felüdülésként hat a Duna TV-ben vetített régi filmek bájos, romantikus és nagyon is humánus alkotások sora. Igaz a régi úri világ, a meggazdagodott középosztály életéről szóló utolsó filmek, olykor a paraszti világ látleleteit is láthatjuk, de ezek a filmek soha nem voltak lenézőek, lekezelőek a szegényebb osztályokkal szemben.

Még több »

Hazugságok

Nézzük Ronald S. Lauder amerikai milliárdost, aki nagyon utál bennünket, utálja a saját fajtáját, a magyarokat. Ő kiált igaztalanul antiszemitizmust, a sértett bukott ember.

Még több »

Tapolca: Ez lesz a tét!

Ezzel a választási győzelemmel tompulhatnak a miniszterelnöki tekintélyt romboló szándékok. Másrészt azért is nagy a tét, mert a győzelem a polgári kormányzást támogatók hitét megerősíti és az elmúlt egy évben elpártolókat visszafordíthatja a mérsékeltek táborába. Maradjon tehát vasárnapra is a régi szlogen: Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre! Persze nem mindegy, hogy ki győz, melyik párt lesz, amelyik elviszi a …

Még több »

Torzított múlt

Nem lehet szó nélkül elmenni, hogy több mint negyven éven keresztül április 4-én ünnepelték Magyarországon a felszabadulást, mivel ezen a napon verték ki a szovjetek a német és a vele szövetséges magyar hadsereget az utolsó magyar faluból is, Nemesmedvesből. Ez sem volt így igaz, de a volt kommunista diktatúra számára így lett kerek a történet. Azonban az, hogy hetven év után további történelemhamisítással, különböző csűréssel-csavarással, dátumok áthelyezésével, manipulálásával felszabadulásnak állítják be egyesek a rövid életű náci és nyilas rémuralmat felváltó hosszú szovjet megszállást - azért az túlzás.

Még több »