Permanens médiaháború

Azzal, hogy visszatért a Hír Tv a jogos tulajdonosához – a politikai többséghez, a jobboldal politikai közösségéhez –, még egyáltalán nincs vége a csatának. Most jutott el a magyar média  arra a pontra, a fifty-fifty szintre. A rendszerváltozás óta eltelt 28 év, és a balliberális, valamint a jobboldali, nemzeti média befolyása végre egyenlőnek tekinthető. Hogy világosan lássunk, emlékeznünk kell a tényekre, újra és újra el kell mesélni, miként jutottunk el idáig?

A kommunisták, azaz az MSZMP meghatározó emberei 1988-90 fordulóján a zseniális Sárközy Tamás professzor jóvoltából megalkották az átalakulási, a privatizációs törvényt.

Ők már akkor többet tudtak a rendszerváltásról, és ezt a tudást a maguk javára fordították.

Azt le kell szögezni, hogy a bankoktól vissza nem térítendő kölcsönt (akkori bankvezetők a többi között Apró Piroska, Bokros Lajos, Demján Sándor, Fekete János…) csak a pártállam köreihez szorosan állók kaphattak. Hangsúlyozom vissza nem térítendő sok száz milliós kölcsönt kaptak. Nem hogy nem kamatozott a hitel, hanem vissza se kellett fizetniük az akkoriban állami tulajdonban lévő pénzintézeteknek. Így kerültek fillérekből magántulajdonba nagy értékű állami vagyonok.

Egyszer ugye a kommunisták elvették a gyárakat, a bérházakat és minden mozdíthatót – mindenféle kompenzáció nélkül. S ugyanezek vagy leszármazottaik megkapták sajátjukként a volt államosított vagyont a rendszerváltozás során.

Ezért nevezzük ezt a folyamatot rablóprivatizációnak.

Ez nem vadnyugat volt, hanem vadkelet. Még viccesebb az volt, amikor az állami tulajdonban lévő országos sajtót (Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap stb.) és megyei napilapokat eladták jó pénzért nagynevű külföldi laptulajdonosoknak. Az MSZMP irányítóinak csak egy kikötésük volt: a volt nomenklatúra megbízható újságíróit, rovatvezetőtől főszerkesztőig, meg kellett tartani. Ez így is történt. Innentől kezdve a rendszerváltás simán lezajlott, többnyire a komcsik elképzelése alapján, hiszen a sajtó a kezükben maradt, akárcsak az előző negyven évben.

A magyar hírszolgáltatás, beleértve a kormány hatáskörébe tartozó Magyar Rádiót, Magyar Televíziót és a Magyar Távirati Irodát, az első szabadon választott országgyűlés és jobboldali győzelem ellenére  szintén a kommunisták és a balliberálisok kezében maradt.

Azaz: 98 százalékban az információkat (tele hazugságokkal, ferdítésekkel, dezinformációkkal) a volt komcsik, a volt beszervezett állambiztonsági újságírók szolgáltatták.

Nem véletlen, hogy 1994-ben megbukott az Antall-Boross kormány és az egész nemzeti oldal. Az akkor formálódó polgári oldal nem vette komolyan a sajtót, azt hitte, média nélkül is lehet választásokat nyerni.  Nem lehet.

Antall József, aki maga is gyakorlott történész-újságíró volt, az Orvosi Hetilapba írt, valójában lenézte az újságírókat. Hiába volt. A Híradó, A Hét, a Panoráma, a Parabola, a Pesti Hírlap, a Magyar Fórum és néhány elszigetelt nemzeti médium, az kevés volt az emberek meggyőzéséhez és a polgári demokrácia megőrzéséhez. Az emberek a volt kommunista diktatúra puhább formájára szavaztak (3,60-as kenyér, 3 forintos lángos, 5 forintos korsó sör, olcsó szakszervezeti üdülés stb.), Hornékra és az őket igazoló „kommunista-ellenes” liberális pártra, az SZDSZ-re. Ezzel bár lelepleződött az úgymond rendszerváltó párt, de előrevetítette, hogy a hatalomért a liberálisok bárkivel képesek összefeküdni. A későbbiek során ez bebizonyosodott.

A médiaháború első szakasza a szocialisták és liberálisok teljes győzelmével ért véget.

Minden a kezükben volt. A közszolgálati csatornákon kívül övéké lett a két kereskedelmi csatorna, a TV2 és az RTL Klub is. Ekkor lehetett volna terjeszteni, hogy nincs jogállamiság Magyarországon. De nem volt médium, amelyik hatásosan leleplezte volna a tolvaj MSZP és a tolvaj SZDSZ üzelmeit. Külföldnek áron alul eladták a stratégiai ágazatokat, a műemlék épületeket a fővárosban, elkotyavetyélték termőföldjeinket, a Bokros-csomaggal rohamosan csökkent az életszínvonal, nőtt a munkanélküliség. Közben kijátszották a magyarok ellen az antiszemita- és a cigánykártyát is, hogy az elégedetlenek száját csukva tartsák.

Mi volt a lényeges különbség a médiaháború korai szakaszától (1990-1997) kezdve, az elmúlt tíz évben folyó, azaz a ma zajló folyamatok között (2007-től)? A  rendszerváltáskor a volt kommunista, kozmopolita, liberális, hazájukat kiárusító újságírás ütközött meg egy kicsiny népi, nemzeti, polgári értékeket valló újságírással. Az előbbi akadályozta a rendszerváltást, legfőbb szószólója lett a taxisblokádnak, a Demokratikus Charta tüntetéseinek. A nemzeti újságírók segítették megvilágítani a jobboldali kormánykoalíció célkitűzéseit, a polgári demokrácia megteremtését és megpróbálták helyére tenni az elmúlt évtizedek történelem-hamisításait.

A médiaháború második szakaszát 1997-től számíthatjuk. A jobboldali ellenzék egyetlen napilapját, az Új Magyarországot kiéheztetik – nincs fizetés, nincs áram, kikapcsolják a gázt –, végül Horn és a szocialisták által támogatott tulajdonos, a gázügyleteiről hírhedt Kelemen Iván (Jeszenszky Géza ajánlotta) lehúzza a Mázsa téren a rolót.

Senki sem sír, nincs média hörgés, nincs külföldi tiltakozás.

Több, mint nyolcvan újságíró az utcára került, de ami még nagyobb baj volt, hogy a harmadik szabad választás előtt néhány hónappal média nélkül maradt a jobboldal. A média-csata folytatódik, az utolsó pillanatban összekapta magát a Fidesz, s végül 1997 végén létrejött a Napi Magyarország – főként az Új Magyarország munkatársaiból –, amely nagyon gyorsan a jobboldali olvasótábor kedvenc lapja lett. Nem véletlen, hogy a Fidesz vezetésével a konzervatív, keresztény pártok győztek 1998-ban, az emberek többségének elege volt a komcsi ígérgetésekből, becsapásokból.

(Ami a jobboldali sajtó belső helyzetét illeti, elvégezték a saját tisztogatásukat, a volt rendszerváltó újságírókat lapátra tették, helyükbe saját embereiket ültették. Ez sajnos jellemzi máig a jobboldali újságíró társadalmat. Az irigység, a féltékenység miatt a mi házunk táján sem előny jó szakembernek lenni, sokszor érvényesül a kontraszelekció. Így nehéz felvenni a küzdelmet a magukat mindennek tudó liberálisokkal.)

De végül a jobboldal lassan ráébredt arra, hogy erős, jól felkészült konzervatív média nélkül nem tud tartósan hatalomban maradni.

Bár 2000-ben a Napi Magyarország és a már balra tolódott Magyar Nemzet egyesült, mégis lett belőle egy erős  polgári napilap, ennek ellenére 2002-ben a jobboldal elvesztette a választásokat. Innentől kezdve a nemzethez közel álló erők nagy irammal kezdték építeni a nemzeti sajtót. A Hír TV 2003-ban kezdte sugározni adását. Lassan beindult a Lánchíd Rádió is és végül a Fideszhez közelálló  médiacsoport (Magyar Nemzet, Hírtv, Heti Válasz, Lánchíd Rádió), Liszkay Gábor vezetésével, irányította a jobboldali sajtót.

A Bencsik András főszerkesztősége alatt működő Demokrata mellett még egy jobboldali médiacsoportosulás erősödött meg, a Széles féle ECHO TV és a Magyar Hírlap 2005-től. Az a különleges helyzet állt elő a médiapiacon, hogy egy szélsőliberális napilap (Magyar Hírlap) középre, illetve a polgári oldalra pozicionálta magát.

Persze ez teljes személyzeti, újságírói cserét is jelentett a lapnál.

A posztkommunisták és szélsőliberálisok kiestek a sorból, és jól képzett jobboldali újságírók vették át a vezetést – a többi között Bayer Zsolt, Huth Gergely, Szenvedi Zoltán, Szarvas Szilveszter, Szentesi Zöldi László, Sinkovics Ferenc, Szajlai Csaba, Csákó Attila, Máté T. Gyula, Pindroch Tamás – az irányításom alatt.

Egyik fő szervezője voltunk a Magyar Hírlappal a Békemenetnek. Személyében Orbán Viktort és kormányát védtük meg a csaknem hatszázezres tömegdemonstrációval az Európai Unióból indított nemtelen támadásokkal szemben. 1956 óta ez volt a legnagyobb tüntetés.

Sajnos döntő fordulat nem történhet véráldozat nélkül. Ez a Magyar Hírlapra is jellemző volt. Az áldott állapot a napilapnál hat évig tartott. Bár a hatalmának teljében miniszterelnökösködő Gyurcsány Ferenc mindent elkövetett, hogy ne vásároljanak minket, ne fizessenek elő a Magyar Hírlapra, ez a sajtószabadságot sértő erőlködése kudarcba fulladt.

Az Európai Unió, a világ és a magyar libsik nem sivalkodtak a média szabadságért.

A Magyar Hírlap eladott példányszáma megháromszorozódott. A balliberális túlsúly a sajtóban azonban így is nyomasztó volt. A nemzeti oldal elleni lejáratókampány a televíziókban, rádiókban, a nyomtatott sajtóban mindent túlharsogott. Közben az MSZP-SZDSZ vezette roncskoalíció a gazdasági szakadék szélére vezette az országot. A még kisebbségben lévő jobboldali média áldásos hatása és a kiváló Fidesz-KDNP kommunikáció meghozta az eredményt: először kétharmad, másodszor kétharmad és harmadszor is kétharmados győzelmet hozott (2010, 2014, 2018) a keresztény, konzervatív pártoknak.

A médiaháború harmadik szakasza a polgári oldal első kétharmados győzelmével kezdődött újra (2010), és most ért el a csúcspontjára. A jobboldali sajtó és a polgári kormány fúziója azért volt különleges, mert nemcsak érdekeik vágtak egybe, hanem az értékrendszerük is. Mik ezek? A nemzeti függetlenség megtartása, a magyar érdekek védelme az Európai Unióban és a világon mindenhol, az összmagyarság egyben tartása a kettős állampolgárság törvénybe iktatásával, a történelmi múlt –  különösen 1956 jelentőségének feltárása, oktatása, terjesztése –, a sztálini alkotmány szemétbe dobása, a családpolitika és sok minden fontos érték Alaptörvénybe foglalása. Ez mind-mind a volt kommunisták, a szocialisták, a liberálisok pártjainak, a kis Soros-féle kamupártoknak, a Soros-féle álcivil szervezeteknek és persze a sajtójuknak dacos ellenkezését váltotta ki.

Sírt a jogállamiságért, a sajtószabadságért a Népszabadság, a Népszava, a Klubrádió, a 168 óra, a HVG, az Index, az RTL Klub, az ATV és számos balliberális médiumuk.

Különlegességük az volt, hogy az Európai Uniós tagságunk óta a szocialista, liberális európai parlamenti képviselők szakmányban jelentik fel Magyarországot az úgymond jogállamiság és a sajtószabadság hiánya miatt. Tudják, hogy hazugság amit jelentenek hazájukról, de inkább vállalják a kollaboráció megalázó címkéjét a hatalomért, minthogy  itthon küzdjenek a választók az elismeréséért. Ehhez a feljelentgetésekhez kapcsolódnak a kommunista sajtómunkások a Klubrádióval és az RTL Klubbal az élen, valamint a hazájukat megtagadó ballibsi magyar értelmiség. Iszonyú károkat okoznak Magyarországnak.

Ezért még számolniuk kell, lesz még jogi, politikai és erkölcsi elégtétel ezért is…

A balliberális oldalnak kapóra jött egy sértődött, bosszúra éhes volt fideszes multimilliárdos, aki a Magyar Nemzetet, a Hírtévét, a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ a törvényesen megválasztott jobboldali kormány ellen uszította. A fő célpont persze Orbán Viktor miniszterelnök volt. A médiatúlsúly ismét a balosok felé billent.

Az egykori polgári médiumok vadásztak a jobboldali politikusokra, különösen Orbán Viktorra és családjára, és igazi liberális fake news taktikát alkalmaztak: hazug álhírekkel, kitalált történetekkel próbálták lejáratni a Fideszt és a KDNP-t. Nem sikerült.

A harmadik kétharmados választási győzelem bebizonyította, hogy az emberek meg tudják különböztetni a valóságot a dezinformációktól.

Tehát nem minden a média. A médiát jól kell és becsületesen kell használni, akkor lehet hasznos.  A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, hát még egy ülőmunkát végző újságírót.

Európát és Magyarországot tönkretevő Terv, ami egy ideig összecsengett Simicska Lajos tervével, egyelőre megbukott. Megbukott a milliárdos is. Összes vagyontárgyát, a médiumaival együtt dobra verte. Első körben a Hír Tv visszakerült alapítóihoz. Tulajdonosok, pénzemberek csatája zajlott le az orrunk előtt. A Népszabadság is azért tűnt el a süllyesztőben, mert a baloldal, főként a szocialisták nem voltak hajlandók áldozni a lapért.

Hozzá voltak szokva, hogy mindig más fizet.

Ez az MSZP belügye, nekünk, illetve a kormánynak és a Fidesznek nincs köze hozzá. Ezért a sundám-bundám dumát mellőzzük.

Egy valamit azért érdemes megjegyezni a permanens médiaháború látszólagos pihenőidején: az újságírók morális kiállását valamiért. Ez egyre nagyobb érték lesz. Vannak olyan újságírók a jobboldalon, akik 1989-90 óta ugyanazt vallják. Nem ingáztak egyik oldalról a másikra. Ezért érthetetlen az a felháborodás egyes magyarnemzetes és Hír Tv-és újságíróknál, akik gondolkodás nélkül egy nemzeti értéket felvállaló médiától  átigazoltak a gyűlölködő balra. Most meg csodálkoznak, hogy nem kellenek sem az új tulajdonosoknak, sem a jobboldal támogatóinak, olvasóinak.

Gyerekek, át kell húzni a libsikhez! Ott még van hely. De árulókra se a haza, se mi nem tartunk igényt.

Ennyi. Az újságírás morális, becsületbeli ügy. Az újságíró nem pártokhoz, személyekhez kötődik, hanem az emberekhez, a társadalomhoz, a valósághoz. Félrevezetni, hazudni az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak tilos. Ez a liberálisokkal fúziót kötő szélsőjobbosok sajátja. Ennyi. Aki ezt az utat választja, az meneteljen Gyurcsány Ferenccel, Vona Gáborral, Újhelyi Istvánnal, Niedermüller Péterrel és a többi ballibsivel együtt.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

14 hozzászólás

  1. “Ők már akkor többet tudtak a rendszerváltásról, és ezt a tudást a maguk javára fordították”

    Meg is tartották maguknak ezt a tudást (amúgy már a 70-es évek végén, nyolcvanas évek elején megkezdődött a gmk-zásokkal a vagyon kilopása.
    Szóval megtartották maguknak a tudást, és átvertek minket a palánkon, mint a megszálló barbárok a teletermelt csomagjaikat Celutánál.

  2. ” kommunisták elvették a gyárakat, a bérházakat és minden mozdíthatót – mindenféle kompenzáció nélkül.”

    Aztán a vérházakat lerothasztották, s a 90-es évek elején, amikor már szétlopták a tanácsokat (ma önkormányzat), az IKV-t (Ingatlankezelő Vállalat), akkor eladták a bent lakóknak részletre, kikötve hogy vagy megveszik részletre, vagy eladják a fejük felett, és aztán mehetnek világgá.
    Sok idős ember, ha nem volt unoka, akinek a szülők a nevére íratva megvegyék, komolya bajba kerültek. Aztán kötelezték az így megalakult társasházakat klf. felújításokra (kémények, elektromos hálózat, gázhálózat, épületszerkezeti rekonstrukciűk), mindarra, amit 50 év alatt elmulasztottak. Persze a palotákban, a villákban a pártállam apparatcsikjai éltek szerte Pasaréttől-Rózsadombig, Sashegytől végig Dél-Buda és a pesti palotanegyedek, Andrássy út stb. összes legdrágább, patinás ingatlanjaiban, s azokat simán lenyúlták. Volt, hogy úgy, hogy állampénzen restauráltatták, aztán részletre, fillérekért ELprivatIZÉLték…

  3. ” Az MSZMP irányítóinak csak egy kikötésük volt: a volt nomenklatúra megbízható újságíróit, rovatvezetőtől főszerkesztőig, meg kellett tartani.”

    Jól lenne tudnunk, hogy kik kötötték ki nekünk, hogy kötelesek vagyunk a liberálisok markában hagyni a teljes kulturális kormányzást. Ennek már paktum szaga van.Mert hogy Pröhle ide, Fekete György oda, az összes intézmény és grémium élén egész a középvezetésig az ultraliberálisok irányítanak. A magyar filmművészet megszűnt, helyette ócska, amerikai filmipar. És esélyünk sincs, hiszen Pröhle kijelentette: “Tudjuk, hogy hol van a helyünk”, valamint kórusban, cinikusan dobták az arcunkba, hogy a nemzeti oldalon nincs tehetség, s hogy a “liberális elit” nem váltható le. Cinikus, gonosz megközelítés: senkit sem kell leváltani. Liberális “elit” ugyanis nincs. Minden szerzőt és műveiket a kalasszikustól a kortársakig a helyükre kell emelni, támogatni, finanszírozni, szerepeltetni. A liberális csak egy szubkultúra színe a palettán. Ennyi.
    Erre nincs akarat, pedig ugyanúgy kellene eljárniuk, ahogy a médiumokkal tették. Már a negyedik Orbán-kormány jár helyben a kultúra tekintetében. Nincs középen állás. Nincs szükség bizonygatásra, “nehogy támadjanak minket”” Ez álságos, farizeus magyarázkodás. Mindig támadtak és mindig is támadni fognak minket. Nekünk ez nem szerepelhet a szempontjaink között. Akinek meg szerepel, azt le kell váltani. Rossz üzenet, hogy Pröhle marad.
    Legalább olyan rossz üzenet, mintha a HírTV-be most visszavennék azt a Kisberk Szabolcsot és stábját, aki a határbetöréskor a családanya operatőrt küldte ki a határra, a háborús övezetbe forgatni, s mikor megtörtént a véletlen baleset, mindenféle vizsgálat nélkül azonnal, gyáván, férfiatlanul, a kollegialitást, a bajtársiasságot nem ismerve azonnali hatállyal kirúgta. Ugyanúgy kell haladni a kultúrában, mint a médiáéban. Nincs mese. Ez nem maradhat így, és a látványos, a felszínt simogató megoldásokra már nincs lehetőség, mert nagyon sokan vagyunk, akiket a Magyar Idők cikksorozatai, a nyilatkozatok “kiengedtek a palackból”. Nem hagyjuk magunkat vissza tuszkolni. Tudomány, művészet, kulturális élet, mindent és mindenkit a helyére kell emelni! Úgy legyen.

    • Rakovszky István

      A “rózsadombi paktumra” gondolsz⁉
      A SZovjetúnió már nem létezik és a többieknek aki aláírták kérdéses az aláírási joguk‼
      Törvényben kell kimondani, hogy az egy kriminális cselekedet volt, amiért az aláírók akár büntethetők is.

  4. Nem csak az állami vagyon került hozzájuk! Elvették a földet a parasztoktól, jött az erőszakos szövetkezesítés az 1950-60-as években. Majd a rendszerváltás után, közben kinek a magántulajdonába kerültek a tsz-ek? Szabad a gazda: az Ő tulajdonukba! Így lettek az egykori téeszelnökökből, elnökhelyettesekből, főagronómusokból a mezőgazdasági kft-k szocialista tulajdonosai.

    Kérdés: hogyan lett az egykori leginkább antikommunista SZDSZ-ből a kommunista utódpárt, az MSZP partnere? Mi változott meg négy év alatt (1990-1994)? Semmi! Nagyon jól tudták már 1990-ben is, hová húznak valójában, csak nem akartak kilógni a sorból. Négy év múltán, miután kiderült, a rendszerváltás sem hozta el a Kánaánt (hogy is hozta volna el, negyven elcseszett évet nem lehet bepótolni mindössze négy év alatt…), már nyíltan beálltak azok mellé, akikhez valójában mindig is tartoztak.

    A 2002-es, 2006-os választások balliberális győzelméről, a hazugságaikról, csalásaikról regényeket lehetne írni! Igaza volt ám nagyon Orbán Viktornak Nagy Imre temetésén: nem csak negyven évet vettek el tőlünk, hanem még húszat. Húsz év kellett 1990 után, hogy végre az emberek zöme normálisan lássa a dolgokat. Húsz év kellett az első kétharmados győzelemhez.

  5. Vajda MIklós

    Kedves István!

    Nagyon jól összefoglaltad a lényeget. Mindez azt mutatja, hogy az un. Rózsadombi Paktum létezik. Mondják ugyan, hogy az csak egy kitaláció, egy hamisítvány, (mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve.) de érdekes módon minden úgy történik, ahogy abban le van írva. Ettől kezdve teljesen indifferens, hogy valódi, vagy hamisítvány.

    Gratulálok a cikkedhez.

    Vajda MIklós

  6. Kiss István

    Sokan nem hitték, hogy lesz még 3,60-as kenyér, de lett! Csak éppen sajnos a tizedesvessző nélkül…

  7. Nehéz dolog ez.
    Az emberek sorsával, megélhetésével és akkori élethelyzetével kapcsolatban szerintem csak az érintetteknek van morális joguk nyilatkozni. Meg kell őket kérdezni – például jó műsor ötlet lehetne a HírTv-n egy ilyen, első kézből jövő információk képi feldolgozása több részben: MI TÖRTÉNT “simicska mocska” TV-nél?

    Az Echo meg már kinőtte magát annyira – HÁLA ISTENNEK – hogy tudjuk kik és mit képviselnek, ezért nézzük a műsoraikat.
    A cikk egyébként érdekes volt – Köszönöm

  8. Szekértábor

    Anélkül, hogy a főbb megállapításokat vitatnám, azért kicsit elnagyoltnak érzem azt a sajtótörténeti áttekintést, amely a sajtótermékeket úgy osztályozza, hogy ami az Antall és Orbán kormányokhoz közel állt, az jobboldali, ami pedig nem, az balliberális. A Magyar Fórum és Barikád folyóiratok például kimaradtak a szórásból.

  9. “A Híradó, A Hét, a Panoráma, a Parabola, a Pesti Hírlap, a Magyar Fórum”

    Mindegyik főszerkesztőjét levadászták, fasisztázták, antiszemitázták, beledöngölték a betonba.

  10. “Az akkor formálódó polgári oldal nem vette komolyan a sajtót”

    Részigazság: hiányzott a pénz (30% fölé kúszott az infláció a taxisblokád után!), hiányzott a lapterjesztő hálózat, és főleg hiányzott a hiteles jobboldali újságíró ( MN már 90 előtt átvedlett szadeszossá, “ejtőernyősök”, Bálint B. András-félék lerakatává)

    Aki megmaradt jobboldali újságírónak, tapasztalatlansága, az olvasói visszajelzések nehézkessége miatt gyakran tévelygett ide-oda. Még az MDF 3 szárnya is ingadozott a népnemzeti (Csurka, Fekete), a kereszténydemokrata (Antall, Csapody) és a nemzeti liberális (Kónya, Elek) között. A hazafiság nem bizonyult összetartó erőnek, a választók – köztük a jobboldali újságírók is – elbizonytalanodtak.

    Túl korán jött a rendszerváltozás, amely a többséget tudatilag felkészületlenül érte.

    • Kónya, főleg Elek akkor volt nemzeti liberális, amikor Csurka István a térdén ringatta cPető Ivánt és fodor Gábort. SOHA! Elek alattomos, nyálkás anarcholiberális nímand.

  11. Kápó Olga már akkor tudta, hogy hova lesz a visszafele, amikor elszerződött Simicska G-Tévéjéhez.
    Ebben légy 1000% biztos.
    Ezek az ballib médiumokban roadshow-znak szertefele. Az egyikből ki, a másikba bele, aztán körbe-körbe.
    Már akkor gyanút fogtam, hogy valamiféle kulturális paktum köttetett, amikor Rákay mint intendáns feltöltötte a TV-t az RTL leharcolt alakjaival: A szánalmas Jakupcsek, a Heti Hetes félanalfabéta Csiszára (aki végül csak betolta magát konzulnak… S itt jut eszembe Pröhle… meg a Pröhle -klán… ).
    Szóval, nem kellenek bennfentes “súgók”, elég, ha az ember olvas, s összerakja a mozaikokat,
    ráérez a mozgásokra, és attól tart, hogy itt valamilyen másféle kultúraváltás lesz… De lesz… 2019…
    Mikor kicsi voltam, minden télen vágtak nagyapámék. Ez már a 60-as évek. Nagyapám mesélte, hogy a disznók már napokkal előbb megérezték, hogy mi fog történni…

  12. TISZTOGATÁST KÉRÜNK MINDEN TERÜLETEN VÉGRE: SAJTÓ,IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS,KULTÚRA,KUTATÁS……MERT CSAK ÍGY LEHET A ballib SZEMETET KISÖPÖRNI VÉGLEG—A LÁBUK ALÓL A TALAJT KELL KIHÚZNI—HOGY ELHÚZZANAK VÉGRE !!!
    A PARLAMENT ELŐTT MEG LE KELL BONTANI EGYSZER ÉS MINDENKORRA A SÁTORTÁBORT —AZTÁN SIVALKODJANAK–NA ÉS ?????!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük