Pitiánerek

Kétségbeesett belső harc dúlt eleinte az MSZP berkeiben az európai parlamenti választás végeredményének lezárásakor, miután kiderült, hogy csupán egy mandátum jut a szocialistáknak. Végül is győzött az, aki a legjobban befeküdt az európai liberálisoknak, a szociáldemokratáknak és a zöldeknek. Az  igazi píszí /PC/, azaz a politikai korrektség lett a nyerő. Persze Magyarországon más véleménnyel vagyunk a politikai korrektségről. Mi úgy gondoljuk, hogy a nyílt párbeszéd, és nem a sunyiság, a hazudozás, hanem a valóság feltárása, az őszinte beszéd az igazi – még ha fájdalmas is – az a korrekt.

Tehát a nyugati mércével mért Ujhelyi István megy Brüsszelbe – döntött szombaton titkos szavazással az MSZP választmánya. Ismert, az MSZP–Párbeszéd a voksok 6,68 százalékát kapta múlt vasárnap az EP-szavazáson, és mindössze egy képviselőt küldhet az EP-be a pártszövetség.

A tét mindössze az volt, hogy a listán második Ujhelyi, vagy a harmadik Szanyi  Tibor legyen a képviselő.

Kunhalmi Ágnes a választmányi ülés után közölte, kétharmados többséggel úgy döntöttek, hogy fenntartják az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben is Brüsszelben. A választmányi elnök hangsúlyozta, az MSZP továbbra is a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele és az együttműködésben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy a következő, őszi önkormányzati választáson sikeresen küzdjenek a NER helyi képviselőivel szemben.

Világos az MSZP üzenete: továbbra is harcolnak a magyar nemzet ellen és nem képviselik a magyar érdekeket az Európai Unióban.

Egyébként secko jedno=vsetko jedno(szlovákul), azaz minden mindegy, hogy Szanyi Tibor vagy Jávor Benedek ment volna Brüsszelbe. Szanyi kapitányban talán több a magyar virtus, a jópofaság, de jó pénzért ő is inkább képviseli a balliberális oligarchákat, mint megtévesztett választóit. Jávor Benedek az ismeretlenség homályából került elő, zöld őrületeivel, a paksi beruházás elleni támadásaival valószínűleg egy magasabb rendű, multinacionális, globalista érdeket képviselve, aminek megbízatásából most kibukott. Úgy látszik a magyaroknak nem volt szimpatikus az ábrázata. S maradt az MSZP-nek ez a kis pitiáner Ujhelyi, aki támogatásáért cserébe a SZEVIÉP-pel újjáépítte a házát, vagyonnyilatkozata hiányos és eddig minden bevándorláspárti határozatot megszavazott,  miközben ott kullog a kis tehetségű Timmermans táskahordozójaként.

A többi között így állnak most fel az önkormányzati választásokig a szocialisták: egy helyesen írni nem tudó, patkányozó Bangónéval, egy televíziós studió ajtónak nekirohanó Kunhalmi Ágnessel, egy megkeseredett, őskomcsi Szanyi Tiborral és egy íztelen, szagtalan, a Fidesz politikusainak börtönbe zárásával fenyegetőző Tóth Bertalannal.  

Az Európai Parlamentbe bejutó magyar balliberális ellenzékkel tehát nem büszkélkedhetünk.

Mindenhol erkölcsi foltok, múltbéli bűnök, súlyos emberi gyengeségek, az ország és az emberek kifosztása (devizahitelek, vissza nem fizetett kölcsönök, stratégiai ágazatok áron aluli eladása stb.) kísérik cselekedeteiket. A zsidózó, a parlamentben listázó, majd a balliberálisoknak aláfekvő  jobbikos Gyöngyösi Márton megy Brüsszelbe, hogy elfoglalja a csúfos választási vereséget elszenvedő Jobbik egyetlen egy mandátumát. Képzelhetjük, hogy milyen érdekeket fog ott képviselni öt éven át Gyöngyösi.

Nemkülönben a Momentum két képviselője, akik beolvadni látszanak a DK-ba. Itt van például Cseh Katalin, az állítólagos nőgyógyász, aki egy rádióban önmagát Professzor Paprikának nevező aktivistával beszélgetett. Nos, Papp Réka Kinga elképesztő módon, botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt, amire a szülész-nőgyógyász  végzettségű Cseh Katka, aki azonos a Momentum vasárnap megválasztott EP-képviselőjével, Cseh Katalinnal, csak idétlenül nevetgélt, majd hozzátette: „Ezt még nem hallottam (…) Majd elterjesztem én is a kis körömben.” Hab a tortán, hogy az orvosi esküjét nevetségessé tevő Cseh Katalin együtt kampányolt Dobrev Klárával, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot vérbefojtó Apró Antal unokájával.

A 888.hu is megírta, hogy talán a legszembetűnőbb közös vonása a DK-nak és a Momentumnak, hogy egyikőjüknek sem kell a szomszédba menni a megtévesztésért. A Momentum szemrebbenés nélkül képes olyan iskolás szintű utópisztikus ígérgetésekre, mint például a „Véget vetünk a szegénységnek!” szlogenek, de talán ennél is aljasabb a DK időseket megtévesztő „egységes európai nyugdíj” hazugsága. Nyilvánvalóan egyik sem lehetséges, de a szavazók naivitását, kétségbeesését vagy Orbán Viktor iránti gyűlöletét ideiglenesen be lehet csatornázni ilyen mézesmadzagokkal.

Ugyanúgy a megtévesztésen alapszik az Európai Egyesült Államok rémálma.

Gyurcsányné Dobrev Klára azzal kampányolt, hogy több Brüsszelt és kevesebb Magyarországot akar. Nem tagadta meg férjét, a bukott miniszterelnököt, az egykori KISZ-est, kommunista vezetőt, akinek álma az Európai Egyesült Államok megteremtése kicsi Magyarországgal.

Ilyenek és hasonlók fogják nyolcan képviselni a rájuk szavazó magyar választókat, ráadásul megtévesztően magyarként feltűntetve magukat. Tehát kevesebb Magyarországot és több Brüsszelt akarnak ők. Ismerős ez Rákosi elvtársék idejéből, amikor több Moszkvát akartak, sőt Magyarországot Szovjetunió tagköztársaságaként akarták működtetni.

Csak hát közbejött 1956.

Azt már tudjuk, hogy 1919, a vörös kommün, a magyar Tanácsköztársaság óta van egy réteg (kis-közepes létszámú, agresszív támogatókkal), akik gyűlölik Magyarországot, megvetik népét, hagyományait, keresztény kultúráját és időről időre teljes mértékben kiszolgáltatják egy-egy nagyhatalom érdekeinek, és ha kell, prédának oda dobják hazánkat. Ez a folyamat máig tart. Mindig előtűnnek más ruhákban, más eszmeiséggel, más arccal. Egy közös bennük, hogy ártanak a magyaroknak. A másik, hogy hatalmukat vagy katonai megszállással (szovjet), vagy külföldi pénzügyi támogatással tudják ideiglenesen megszerezni. Szabad választással a kommunisták és örököseik, a mindenkori balliberális oldal 1945 óta soha eddig nem jutottak semmire.

Ne legyenek illúzióink! Az eddigi tapasztalatok alapján az európai parlamenti politizálásban a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Jobbik képviselőitől sem várhatunk mást.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

9 hozzászólás

  1. Vajda Miklós

    Újhelyinek abszolút létkérdés, hogy Brüsszelben maradjon. Ezért bármire képes, és – gondolom – hűséget ígért Sorosnak, aki leszólt a megfelelő helyre, hogy kit kell kiküldeni.
    A DK és a Momentum képviselői fényesen bizonyítják a rendszerváltás elszabotálását. Ugyanis a bolsevik rendszer haszonélvezőinek a leszármazottait küldik Brüsszelbe. (Donáth Ferenc és Apró Antal)
    Cseh Katka esetében még súlyosabb a helyzet. Orvosnak tanult, de a Planned Parenthood fehér embereket legálisan irtó szervezet elveit és gyakorlatát követi. Erre példa a botmixeres megnyilvánulása. Ehhez egy adalék, az a megjegyzés, amelyet a You Tube-on találtam egy dal alatti beírásban. Ettől a szemem is könnybe lábadt. Most ide írom, és nem kell hozzá kommentár, mert megborzongató.
    Bob Marley lover
    10 hónapja
    “Apa soha nem volt velem…. Nem tudom milyen egy apa:((( De aztán amikor bajba került ott voltam vele, csak nem érdekelte…. Egy nem tervezett gyerek vagyok akit el akartak vetetni csak Apukám nem ment el aláírni a papírt…. Ezért vagyok:((”
    https://www.youtube.com/watch?v=L8B1PVnqSoc&list=RDL8B1PVnqSoc&start_radio=1
    Ez a rögvalóság. Hogyan lehet leélni egy életet úgy, hogy az embernek nincsenek szülei, nem kap szeretetet, és abban a tudatban él, hogy ő fölösleges, hiszen nem kívánták. 7 millió magyar gyermeket gyilkoltak le Cseh Katka elvtársai. És ez a szellemi tömeggyilkos megy most Brüsszelbe!
    Ez maga a pokol borzalma.

    • Kele Loránt

      Nagyon igaz írás! Hozzátenném a többi „kommlib” gazembert is!

    • Én arra lennék kíváncsi, hogy Tóth Bertalan vajon mit kap Újhelyitől a mandátumért cserébe. Mert hogy ingyen nem mondott le a vastag borítékról, az biztos.

  2. Hát, így van ez

    Az az igazság, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ki megy az MSZ)M)P-ből – vagy a többi komcsi pártból az EP-be, hiszen a hazájukat elárulni itthon is, és ott is “kiválóan” tudják.
    A helyszín csak másodlagos szempont ezeknek a sz@rháziaknak, a lényeg – az ő felfogásuk szerint – az aljas mocskolódás, az ország mindennapos gyalázása, feljelentgetése, és még valami: >>>>>>> a havonta felmarkolható, több, mint négy millió forint !!!!!!

  3. Tulajdonképpen ezek a mindig és mindenkor magyarokat gyűlölők soha nem is voltak a nemzet részei. Visszavágynak kazárföldre, nem véletlenül szívügye Soroséknak Ukrajna leigázása. Már korábban kinézték maguknak hazánkat és össze akarván kötni Ukrajnával egy olyan ország megvalósításán dolgoznak, ami tartalékként szolgálna, ha nem bírják tartani Izraelt.
    Nem én találtam ki, hisz ha jól emlékszem Simon Perez vágta ezt a mi és a lengyelek képünkbe nem is oly rég.
    Ők ezért mindenkit gyűlölnek, akik ragaszkodik a saját hazájához és nem szeretne a kiválasztott nép kiszolgálója lenni saját ősföldjén, légyen az ukrán, magyar, román, szlovák, lengyel.
    Most a muszlimokkal egyezkednének. Eladnák Brüsszelben nekik nyugatot, az ottani társaik terveznek ide települni, s cserébe megkapnának minket rabszolgának.
    Mivel ez nem megy az eredeti terveik szerint, innen a vicsorgó gyűlölet…

  4. Szőke ciklon

    Számomra az emberi aljasság, kétszínűség, cinizmus csúcsa az, amikor Nagy Imre újra temetésén, az akkor a miniszterelnöki széket bitorló, a Nagy Imre és a többi áldozat halálos ítéletében aktív szerepet játszó Apró Antal unokájának férje, Gyurcsány költői kérdést tett Nagy Imréhez, “Mondd Imre, te most mit tennél?” Több millió ember válaszolt helyette, amikor 2010-ben elzavarták a hatalomból őt és bandáját. Ez az ember(?) azonban olyan, mint panelépületek csótányai, azokat csak 2-3 ciánozás után lehet kiirtani. Sajnos az emberek egy része könnyen felejt, az ilyen hamis próféták olcsó hazugságokkal könnyen megtévesztik őket.

Hozzászólás a(z) Vajda Miklós bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük