Szögesdrót

Az ember nem változtathat a természetén, kommunista kutyából sem lesz demokratikus szalonna. Megmarad kommunistának és megmarad kutyának. Ahogy MSZMP-és családból származó MSZP-alapítóból sem lesz hazafi és a nemzethez hű, elkötelezett politikus.

Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is bizonyította az MSZP kongresszusán tett nyilatkozatával, hogy társaival együtt továbbra is Magyarország ellen küzdenek, Magyarország lejáratásán dolgoznak. Szögesdrótot vizionál, vasfüggönyözik, pontosan azoknak a pártoknak (Kommunisták Magyarországi Pártja, Magyar Dolgozók Pártja, Magyar Szocialista Munkáspárt) a szellemi örököseként, akik kiépítették a vasfüggönyt, az aknazárat Nyugat felé, hogy határsávban, menekülés közben, emberek ezrei haljanak és sebesüljenek meg.

Miközben a magyar nép millióit elzárták a szabadságtól.

A múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes éveiben Magyarország valóban Gulág volt, koncentrációs tábor, amely később a „jó” diktátor akaratából „vidám barakk” lett, ahol rotyog a fazékban gulyáskommunizmus. Ne feledjük a kifejezés valódi értelmét: barakkban éltünk és nem szabad otthonban. Tehát nemcsak hiteltelen, hanem egyenesen visszataszító Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt minden szava.

Csak gondolkodjunk! A mai védelmi kerítést, amely megakadályozza, hogy millió és millió migráns letarolja hazánkat, azt össze lehessen hasonlítani a valamikori vasfüggönnyel? Micsoda beteges fantazmagória ez!

Szerintem az MSZP miniszterelnök-jelöltje inkább ne is vegye a szájára a nemzet szót. Még úgysem, ha a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosának nevezte a Fideszt.

Most kacagjak vagy sírjak?

Talán Botka Lászlónak magára kellett volna nemzetgyilkos szót használnia. Mert az akar lenni. Ő, aki le akarja bontani a kerítést, szétszerelni a határzárat, ha hatalomra kerül. Legalábbis ezt ígérte híveinek, amivel veszélybe sodorná Magyarország és egész Európa biztonságát. A szögesdrótos Botka egyszer már odaígérte Szegedet Martin Schulznak, az Európai Parlament volt elnökének, tárt kapukat ígért a migránsoknak, a saját szakállára. Csoda, hogy a szegediek nem háborodtak fel ezen.

Most, hogy erősebb támogatottságot érez a háta mögött, most Magyarországot tálalná fel az Európai Uniónak, Sorosnak és a bevándorlók millióinak. Valóban veszélybe sodorná mind Európa, mind Magyarország biztonságát. Talán fogalmazhatnánk úgy, hogy a valódi nemzetgyilkosok, családpusztítók, álomgyilkosok a szocialisták vezetői, Botkával és Újhelyivel az élen. Ha ma még nem egyeznek meg a DK- val, Gyurcsány Ferenccel az élen, mert a „koncon” vitatkoznak, holnap megegyeznek.

De kiegyeznek a Jobbikkal is. Hatalom bármi áron! Ez a jelszavuk.

A háttérben ott van Soros György, Simicska Lajos és a többi milliárdos machinátor. Szabad utat akarnak, de ehhez el kell takarítaniuk Orbán Viktort és kormányát, majd az egész magyar népet. Szegény balos szimpatizánsok még nem tudják, milyen szerepet szánnak nekik. Amint a mór megteszi kötelességét, mehet a levesbe…

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a héten Brüsszelbe utazik további eligazításért. Mint valamikori elvtársaik tették Moszkvában. Ők csak ezt tudják, csak erre képesek.

A szocialisták úgy gondolják, hogy 2018-ban „halál komolyan” győznek. Demokratikus választásokkal biztosan nem fog menni. A mai magyar választók többségének esze ágában sincs átadni a hatalmat. Mi országot akarunk építeni és nem országot rombolni. A patkányforradalom óta pedig másról szem szól a baloldal története. Ebből nem kérünk, ahogyan Botkából sem.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

4 hozzászólás

  1. Gáspár Anett

    “Szögesdrótot vizionál,”

    Már van.
    Csak sajnos rövid és nem elég magas. Az aknazár és a fegyveres őrizet hiányzik. Vissza kell állítani.

    Nem az a baj, ha a határokat szigorúan őrzik. A Rákosi-Kádár érában sem az volt a baj.
    Hanem az, hogy se ki, se be. Útlevél csak némely kiválasztottaknak járt, a határon túlra kényszerített rokonainkat is legfeljebb három évenként látogathattuk
    Akkor van baj, ha a határállomásokon nem lehet útlevél felmutatása ellenében szabadon átjárni akkor, amikor akarok. Ha a határokon rám lőnek, engem robbantanak fel aknával, aki ki akarok menni világot látni.
    A szabad ki -és bejárás adott.
    Az illegális, engedély nélküli bejárás nem.
    AZ EGÉSZ ORSZÁGOT KÖRBE KELL ZÁRNI ISMÉT.
    Akinek szabályos útlevele van, bármikor jöhet-mehet.
    Aki erőszakkal ránk tör, azt az USA-ban is gyakorlott módon kell fogadni és elhárítani.

    • Pont erről van szó! Egy házba is a kapun át lehet bemenni, az ablakon nem szokásos bemászni. Akinek tisztességes szándéka van az odamegy a kapuhoz és bekopogtat.

    • Vasfüggöny, ahogyan azt hajdanában Churchill is megfogalmazta, az azért mégiscsak más volt. Ez már nem olyan vasfüggöny, amelyen ki nem-, legjobb esetben csak bejönni lehetett, hanem olyan, amin be nem-, de hivatalos pontokon, határátlépőkön kimenni azért lehet rajta — ez mégiscsak minőségi különbség.

      „Csak gondolkodjunk! A mai védelmi kerítést, amely megakadályozza, hogy millió és millió migráns letarolja hazánkat, azt össze lehessen hasonlítani a valamikori vasfüggönnyel? Micsoda beteges fantazmagória ez!” – idézet a cikkből

  2. Gáspár Anett

    “A szocialisták úgy gondolják, hogy 2018-ban „halál komolyan” győznek”

    Nekik az sem számít, ha szó szerint sok ember halálának árán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük