Gyula! (Molnár)

Share
Horn Gyula után ismét van reálpolitikusa az MSZP-nek. A szocialistáknak nagy mázlijuk van, mert elkerülhetik a végleges süllyesztőbe kerülést.

Horn azzal hitelesítette a szocialista pártot 1994-ben, hogy koalícióra lépett az SZDSZ-el, az egyik rendszerváltó párttal, amely kommunistaellenességéről volt híres. Persze a szabaddemokraták csak szóban voltak bolsi-ellenesek, hamar lehullott a lepel, amikor a győztes országgyűlési választások után szövetségre léptek a volt állampárt utódaival. Sok akkori szabaddemokrata csalódottan ott hagyta pártját.

Horn sem tudta akkor még, hogy ezzel az MSZP-t elindította a lejtőn, mivel a szabaddemokraták keménymagja neoliberalizmusukkal, szociális érzéketlenségükkel sokkal nagyobb kárt okoztak a társadalomnak, mint az MSZP.

És most jött egy másik Gyula, nevezetesen Molnár Gyula, az MSZP nemrég megválasztott új elnöke, aki váratlan politikai fordulatot idézett elő pártjában. Látszólag? – ki tudja. Mindenesetre ez a trinyózás (labdarúgásban szakszó) elnöki címébe is kerülhet, sőt az MSZP további felaprózódásához is vezethet. Köztudomású, hogy Gyula és Gyurcsány szívlelik egymást, előbb-utóbb akár szövetségre is léphetnek. Ez az amúgy is megzavarodott szocialista választókat és politikusait hamarosan újabb dilemma elé állíthatja.

Mi is történt? Vegyük sorjában. Molnár Gyula, az MSZP elnöke az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal történt brüsszeli tárgyalása után kijelentette, hogy az MSZP kész támogatni a kormányt a kvótaellenes harcában, ha az EU valóban tervez ilyen lépéseket. Ez a kijelentés felkavarta a szocialisták érzelmeit és zavart okozott a párt vezető politikusai között is.

Holott két hónapja Molnár Gyula, frissen választott MSZP elnök egy keszthelyi sajtótájékoztatón a volt elnökkel, Mesterházy Attilával arra kérte választóit, hogy maradjanak távol az október 2-ai referendumtól, azaz az MSZP tagjai ne vegyenek részt a kiírt népszavazáson. Mi ez a pálfordulás? Az facebookozók sem értik, ilyeneket üzennek: „megvettek kilóra, Gyula?”, avagy „végelgyengülésbe (sic!) szenvedsz?”. Hozzátéve, hogy ezzel egyidőben a baloldali törpepártok vezetői (az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, Modern Magyarország Mozgalom-MoMa), Szigetvári Viktor, Karácsony Gergely és Bokros Lajos közös kampányt indítottak a népszavazás ellen. Óriásplakátjukon ez olvasható: „Hülye kérdésre ez a válasz!”, alatta pedig egy háttal ülő nő és férfi mutat be középső ujjával, „Aki otthon marad, Európára szavazz” és egy vörössel áthúzott „Népszavazás 2016” felírat.

Molnár Gyula, ha a népszavazásban nem is, de a népszavazás céljaiban a kormány mellé állt.

molnargyugyu01

Az előző elnökök, Mesterházy Attila és Tóbiás József fantáziátlanok voltak, nem tudták igazán megszólítani választóikat. A vezető kormánypárt, a FIDESZ minden megmozdulására a dacos nem volt a válasz. A választóvonal feltehetőleg a migráns kérdés kezelésében mélyült árokká a szocialista pártvezetés és a párttagok között. Sok MSZP-s – főként vidéken – támogatja a kormány kvótaellenes népszavazását, tehát pártjukkal ellentétben NEM-mel fognak szavazni a kötelező bevándoroltatásra.

A nemzeti függetlenség feladását és az Európai Unió szolgai kvótaajánlását elfogadó MSZP-s politika sok választót elfordított a szocialista vezetéstől. Molnár Gyula tehát új politikát ígért, új hangszereléssel.

A kérdés mégis az, ha az MSZP nem működik együtt a nemzetellenes politikát folytató baloldallal, de ugyanakkor befekszik a Demokratikus Koalíciónak, akkor ez is könnyen az MSZP megszűnését eredményezheti. Hiszen a DK – bevallottan – az egész baloldalt, mindenekelőtt az MSZP-t akarja maga alá gyűrni. A kvótaellenes népszavazás eredménye el fogja dönteni, hogy meddig mehet a balliberális oldal a magyar érdekek ellen. Molnár Gyula, ha ügyesen politizál, kommunikál és nem a mindenre „dacos nem!” (vonatkozó esetben a dafke igen) a válasza, akkor többet nyerhet a réven, mint a vámon.

Molnár Gyula vagy Gyurcsány Ferenc? Ez itt a kérdés. Ki tudja jobban elhitetni magáról, hogy ő baloldal vezére, tartalmas programjaik vannak és nem a veszekedő kispártok kakasai. Gyulán most a megkeseredett, elbizonytalanodott baloldal szeme.

Share

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Nevetgélnek

Mintha gyógypedagógiai vagy kisegítő iskolások lennének ott Nyugaton egyes politikusok. Mintha nem értenék ott, hogy …

2 hozzászólás

  1. Töreki Ottóné

    Az előbb írtam:megkérdezném ettől a sittes fazontól, nem volt elég a XI. kerület kirablása, most országunk tönkretételén fáradozik? Miért jó ez neki?

  2. Töreki Ottóné

    Megkérdezném ettől a sittes fazontól, nem volt elég a XI.kerület kirablása, most országunk tönkretételén fáradozik?Miért jó ez neki?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.