Hatodik koporsó

Share

Huszonnyolc éve, 1989. június 16-án, az 1956-os mártírok újratemetésének napján hangzottak el a Hősök terén Orbán Viktor történelmi szavai: „Jól tudjuk a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbéli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat (…) Valójában akkor, 1956-ban vették el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

Erre vártunk a rendszerváltással, de ezt akartuk, így akartuk? Két fontos kérdésre azóta sem kaptunk megnyugtató választ. Tényleg Nagy Imre és mártírtársai újratemetése zajlott le ott a Hősök terén, vagy párttemetés, illetve valóban ott volt-e abban a koporsóban a fiatalok jövője, tehát közelmúltunk harminc éve?

Köztudott, hogy a magyarországi kommunisták nagy trükkjei közé tartozott megalakulásuktól, 1918-tól, nemcsak pártjaik nevének folyamatos megváltoztatása, a köpönyeg cseréje, hanem az általuk megkínzott, meggyalázott, kivégzett párttársaiknak újratemetése, a nyilvános megbocsátás, bocsánatkérés. Ez történt a forradalom kitörése előtt 1956. október 6-án Rajk László, majd a hét tábornok „rehabilitációs újratemetése” napján, amikor a párt napilapja, a Szabad Nép hatalmas betűkkel hirdette címlapján „Soha többé!” Nem telt el néhány hét, amikor a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel a békés, fegyvertelen tömeg közé lövetett a Parlament előtt a Kossuth téren, Mosonmagyaróváron és az országban még vagy hatvannégy helyen. Miután a szovjet hadsereg leverte a forradalmat és szabadságharcot, már 1956 novemberétől 1965 végéig Rajkhoz hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait is.

A Fidesz akkori vezetése, Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval az élen nem akarta 1989. június 16-át, azaz azt, hogy ezt a temetést az MSZMP a hamis nemzeti megbékélés látszatára használja.
Nem akarták, mint ahogyan az MDF alapítói sem, hogy ez a temetés csak a törvénytelenül kivégzett kommunista elvtársakról (Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József) szóljon. Igenis szóljon a hatodik koporsóról is, az elpusztított pesti, budai srácokról, az egyetemistákról, a munkásokról, a forradalmárokról, vagyis az akkori fiatalokról.

És milyen lett a jövője huszonnyolc év alatt az akkori huszonéveseknek, egyáltalán a magyar népnek?

Hosszú lenne elsorolni, hogy mi minden történt velünk, jó és rossz. Egyet leszögezhetünk: jobboldali kormányainknak rendre a szocialista-szabaddemokrata vezetésű kormányok által eladósodott, kifosztott, pénzügyi csődbe hajszolt országunkat kellett kihúzni a bajból, és szociálisan átgondolt gazdaságpolitikájukkal újra és újra a helyes vágányra tenni. Most is ez történik és ez fog történni akkor is, ha újra mandátumot kapnak a balliberálisok az ország tönkretételére. Erre ezer példát lehetne hozni. Mindig ez van, ezzel a baloldallal örökké itt van velünk a hatodik koporsó fenyegető képe.

Azt tudnunk kell, hogy az elhíresült temetési beszédnek volt előzménye, méghozzá az 1989. március 15-ei. Orbán Viktor ekkor a Kossuth téri beszédében százezres tömeg előtt a következő kérdést teszi fel: „ …beszélhetünk-e nemzeti függetlenségről, amikor Magyarországot az 1956-os forradalom után újra megszálló orosz csapatok itt állnak a városainkban?” Majd kimondja az Ellenzéki Kerekasztal előtt(EKA): „Mi csak magunkban bízhatunk… Ne higgyük, hogy elérkezett az össznépi összeborulás ideje. Én nem hiszek a diktatúrát bevezetni képesek és az esetleges diktatúrát majd elszenvedni kényszerülők kézfogásának őszinteségében. Én abban hiszek, hogy mi így, együtt képesek vagyunk visszavezetni ezt az országot 1848 eszményeihez.”

Valószínű ennek a márciusi beszédnek azért nem volt nagy visszhangja, mert nem közvetítette a televízió. Akkor s még hosszú ideig a pártállami sajtó jelentette kizárólag a tömegkommunikációt. A Fidesz a közmédiában (MTV, Magyar Rádió) egyébként is le volt tiltva, hallgatásra volt ítélve. A Orbán beszéde ezért is volt akkora jelentőségű június 16-án a Hősök terén, mert ezt a tiltást a közmédiában feloldották. Orbán Viktor lényegében ugyanazt mondta el, mint március 15-én. A szónokok közül se Mécs Imre, se Rácz Sándor nem beszéltek a szovjet csapatok kivonásáról. Orbán nyíltan szólt az ötvenhatos követelések aktualitásáról s hangsúlyossá tette: „Ha nem tévesztjük szem elől 56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. (Antall József ezt meg is tette – a szerk.) Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.”

Nem is változott meg, csak átalakult.

Mindenesetre a Fideszt innentől kezdve kritizálták, támadták balról és jobbról is. Túl radikálisnak tartották. Még vélt eszmetársaik is nekik rontottak. Aznap este, a Vitányi-féle intézetben találkozott Adam Michnikkel, a példaképnek tekintett lengyel ellenállóval, aki így gratulált: „Jó beszéd volt ez, de azért kapitális hibákat vétettél!” Orbán megdöbbent a tolmács fordításán. „Mégis miket?” – kérdezett vissza. „ Először is elég nagy hiba volt hazaküldeni az oroszokat” – hangzott a válasz. Orbán Viktornak ez rosszul esett, hiszen szakdolgozatát a lengyel ellenállási mozgalmak történetéből írta és ehhez sok Michnik írást elolvasott. Erre így emlékezik: „Tudtam, hogy ezt a pontot sokan fogják vitatni, de biztos voltam benne, ha egész Közép-Európában csak egy ember is akad, aki ezt helyeselni fogja, az Adam Michnik lesz.”

Ezt Orbán rosszul tudta.

Ma már tudjuk, hogy Adam Michnik a lengyel liberális SZDSZ, a Soros-féle Nyitott társadalom elkötelezett tagja. Miért is várhattunk volna tőle több megértést a magyarság újbóli nemzetté válásának fontos pillanatában. A mi számunkra fontos lengyel szövetségesek nem Adam Michnik körében találhatók.

És ezzel elérkeztünk az 1989. június 16-ai újratemetési beszéd végső tanulságához. Ha nem akarjuk, hogy újabb koporsók körül álljanak a jövő nemzedékei, ahhoz meg kell védenünk nemzeti identitásunkat, önállóságunkat, nem engedhetjük meg, hogy akár külföldről vagy belföldről a terror (pénzügyi zsarolás, Soros-civilek, stb.) különböző eszközeit használják Magyarország ellen.

Csurka István halála előtt nem sokkal két látomásszerű drámát is megjelentetett, az egyik A hatodik koporsó. A drámában a magyarságot féltő szellemisége rövid esszenciája a XX. századi magyar történelemnek, melyben kifejti, hogy az elmúlt század a nagyhatalmak által szentesített halált, hazugságot és szenvedést hozta nekünk. Ebből az egyetlen kivezető út, a magyar út. A Hatodik Koporsó egyik szereplője, az Apród így érvel: „Erdély minden fejedelme törzsökös magyar volt, az Árpád-házig visszavezethető családfákkal, s ezek a protestáns és katolikus fejedelmek vallászabadságot teremtettek, és a Habsburgok ellen a törökkel, a török ellen a Habsburgokkal szövetkeztek, de fenntartottak egy magyar államot. Egy magyar államot, értik? Karddal, politikával, alkukkal és bölcsességgel”.

Elgondolkodtató.

Share

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Nemzeti zsidó

Sabbat, azaz szombat napján halt meg Vámos György újságíró kollégám. Talán szimbolikus, hogy éppen ezen …

2 hozzászólás

  1. nutellás nokedli

    A Fidesz pont olyanná vált, mint amilyen az MSZMP volt annak idején: hazug és korrupt hazaárulók bűnbandájává.

  2. Annak idején Orbán Viktor tessékelte ki a ruszkikat először, most meg ő hívja vissza őket. Ez nettó hazaárulás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.