Nem lehet szó nélkül elmenni, hogy több mint negyven éven keresztül április 4-én ünnepelték Magyarországon a felszabadulást, mivel ezen a napon verték ki a szovjetek a német és a vele szövetséges magyar hadsereget az utolsó magyar faluból is, Nemesmedvesből. Ez sem volt így igaz, de a volt kommunista diktatúra számára így lett kerek a történet. Azonban az, hogy hetven év után további történelemhamisítással, különböző csűréssel-csavarással, dátumok áthelyezésével, manipulálásával felszabadulásnak állítják be egyesek a rövid életű náci és nyilas rémuralmat felváltó hosszú szovjet megszállást - azért az túlzás.

Torzított múlt

Share

Nem lehet szó nélkül elmenni, hogy több mint negyven éven keresztül április 4-én ünnepelték Magyarországon a felszabadulást, mivel ezen a napon verték ki a szovjetek a német és a vele szövetséges magyar hadsereget az utolsó magyar faluból is, Nemesmedvesből. Ez sem volt így igaz, de a volt kommunista diktatúra számára így lett kerek a történet. Azonban az, hogy hetven év után további történelemhamisítással, különböző csűréssel-csavarással, dátumok áthelyezésével, manipulálásával felszabadulásnak állítják be egyesek a rövid életű náci és nyilas rémuralmat felváltó hosszú szovjet megszállást – azért az túlzás.

Most azt állítja Révész Sándor a Népszabadságban, Azért is: felszabadulás című cikkében, hogy a világ a náci diktatúrától május 8-án szabadult fel – nem május 9-én, ahogyan a szovjetek diktálták, vagy 1945. április 4-én Magyarország, ahogyan szintén a szovjetek akarták. Szerinte az elkülönülésre Moszkva úgy talált ürügyet, hogy a fegyverszünet formálisan csak május 9-én 01 órakor lépett életbe a moszkvai idő szerint. De a mi közép-európai időnk szerint még ez a rossz ürügy is érvénytelen volt. A Népszabadság újságírója úgy látja, hogy a mindkét kikényszerített ünnep arra szolgált csak, hogy május 8-tól, „az igazi világünneptől, az igazi felszabadulástól elvágjon minket”.

Bárcsak naptári napokon, dátumokon múlt volna a mi igazi felszabadulásunk, szabadságunk.

Mit kellett volna ünnepelnünk? Rabságba esésünk, gyarmattá válásunk évfordulóit? Ugyanis ezeket ünnepeltük, igaz kemény kényszerrel. De nézzük a valóságot. Tény az, hogy a második világháború vége előtt Magyarország német katonai megszállását követte a szovjet hadsereg negyvenhat évig tartó megszállása. Mindkét megszállás iszonyú véráldozatokat követelt a magyarságtól. Több százezer zsidó honfitársunk veszett oda a náci megsemmisítő táborokban, több százezren a frontokon haltak meg. De a háború, az esztelen öldöklés, gyilkosságok se április 4-vel, se 1945. május 8-ával, és 9-ével sem értek véget. Németek és más nemzetek millióit, magyarok százezreit hurcolták el a szovjet GULAG koncentrációs táboraiba. Nyolcszázezer magyar hadifogolyból, politikai elítéltekből, malenkij robot ürügyén elhurcoltakból mindössze háromszázezren tértek vissza a Szovjetunióból évek múltán.

Ez milyen felszabadulás volt?

Az ezt követő Rákosi és Kádár terror évtizedei – szovjet katonai megszállással – szinte teljesen elpusztították, elűzték a magyar arisztokráciát, megtizedelték a magyar középosztályt, a tehetős parasztságot, a szakképzett munkásságot és megsemmisítették azokat, akik szembe mertek menni a magyar bolsevizmussal.

Ez milyen felszabadulás volt, milyen ünneppel?

Márai Sándor 1945-ben írott naplója világosan fogalmazott, pedig még akkor szinte csak az ostromot élte túl: „Mi dereng- e láthatáron? Permanens kényszermunka, éhségtől és járványoktól körítve… A szellemi szabadság teljes hiánya: a szabadság megint csak annyi lesz, hogy szabad szidni a múltbeli ellenfeleket, de tilos bírálni bármit is, ami a jelenből felbűzlik. Minden magasabb szellemi igény továbbra is belefullad a világnézeti, politikai cenzúrába s a nyomor közönyébe”.

Abban nincs is nézeteltérés, hogy a nácizmus, a fasizmus legyőzése meghozta a világ legtöbb nemzetének a felszabadulást, de ugyanebben a pillanatban Közép-Kelet Európa és Ázsia számos népének elhozta a vasfüggönyt a kommunizmus, és az újabb és újabb szenvedéseket. Schmidt Mária történész egyértelműen fogalmazott 2002-ben a Hamvas Intézetben rendezett konferencián, ahol a kommunizmusról, mint kísértő múltról fejtették ki gondolataikat kutatók: „1990 cezúra. Ami előtte volt: diktatúra, ami azóta van: demokrácia. A diktatúrákban a felelősség kollektív volt. Faji, illetve osztályalapon állapították meg, ki az ellenség, ki nyilvánítható szabad prédának.” A mi, úgymond felszabadulásunk tehát erről szólt. Ezért kell óvatosan fogalmazni, mikor felszabadulásról beszélünk. Inkább azt lehetne mondani, hogy hetven éve megszabadultunk egy pusztító diktatúrától, amit akkor elsősorban a németek képviseltek, exportáltak.

Mi először 1956. október 23-tól 1956. november 4-ig tartó két hétben voltunk szabadok. Ez volt a magyarság számára a fegyverrel kivívott és valódi felszabadulás, amikor nem az egyik fajta diktatúrát cseréltük le egy másik típusúra. Ezt úgy hívták: forradalom, egy nép szabadságharca. Legközelebb ebben az áldásban csak 1990 tavaszán részesültünk, az első szabad országgyűlési választáson.

rakosi

Volt még egy furcsa megállapítása Révész Sándornak. Írásában úgy vélte, hogy a nácizmus legyőzésével egy világ nyerte el azt a lehetőséget, hogy „egy minden eddiginél és minden ismertnél szabadabb rend, a liberális demokrácia domináljon benne”. Talán egy fél világ részesülhetett ebből a jóból, de Európa keleti felére azonban sötétség borult évtizedekig. Amíg Nyugat fejlődött, mi visszafejlődtünk. A szovjetek jóvátétel címén egész gyárakat vittek el és még évtizedekig rekvirálták mezőgazdasági termékeinket, hordták el bányakincseinket. Ezek után mi – a rendszerváltással – csak a liberalizmus negatívumaiból részesültünk. Az úgynevezett piacgazdaság a megmaradt iparunkat, az újra prosperáló mezőgazdaságunkat számolta fel. Az országot eladósították, a nemzet stratégiai ágazatait fillérekért kiárusították.

Nekünk a másoknak áldásos liberalizmusból ez jutott.

Ezért nem kérünk abból, hogy mint a pártállam idején, a történelmünket olyanok írják, akik idegen érdekeket szolgálnak. Nem kérünk abból, hogy ők magyarázzák múltunkat, nyelvünket, eredetünket. Ugyanis nem létezett felszabadító háború, ahogyan a szovjet történészek állították magyar követőikkel egyetemben. Akkor is, ahogy most is szerte a világon, a háború legfőbb célja a pusztítás, rablás, tolvajlás, erőszak és végül a gyarmatosítás volt. Bár a háborúban is felmutathat valaki emberi nagyságot, mégis: a véres háborúban nincs semmiféle emberi nagyság. Tisztességes, tényeken alapuló történelemírást, történelemoktatást akarunk, nem a történelem torzítását. Mert könnyen mi is rádöbbenhetünk, mint Márai Sándor, amikor elment Budapest ostroma után a szétbombázott Mikó utcai lakásához: „Szobámban, a kályha romjai között megtalálom a fényképet, mely Tolsztojt és Gorkijt ábrázolja a Jasznaja Poljana-i kertben, ekkor mondotta Tolsztoj Gorkijnak: Már nyolcvan éves vagyok, és sírnom kell, amikor arra gondolok, hogy hiába írtam mindent, az emberek nem tanultak semmit és nem lettek jobbak”.

Share

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Nevetgélnek

Mintha gyógypedagógiai vagy kisegítő iskolások lennének ott Nyugaton egyes politikusok. Mintha nem értenék ott, hogy …

3 hozzászólás

  1. “Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, “mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő “keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “kereszténymagyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a “jobboldaliság” igazi értelme.” (Márai Sándor)

  2. Azert az sem teljesen igaz, hogy a szovjet torteneszek igy velekedtek volna. Mivelhogy a nagy szovjet enciklopedia katonai kituntetesek cimszavanal erdekes osszefuggesekre dobbentetett ra az olvaso mar anno is …
    Ti. ott Varso, Kijev stb. viszonylataban akadnak a helyseg felszabaditasaert (aszvabazsgyenyije) elnevezesu erdemrendek boven. Azonban Budapest, Becs es Berlin eseteben a kulcsosz okkupacija-ra valtozott …

  3. Én óvatosabb lennéka szerző helyében. Ha orosz barátaink megneszelik a moszkvaellenes hangokat, elúszhatnak a keleti nyitás pompás eredményei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.