Véráldozatok

A mostani politizálás – demokratikus keretekben – kísértetiesen hasonlít a kommunista diktatúrák politizálásához, amikor nem számított az ember. Amikor nem számított a lakosság akarata, amikor nem kellett elszámolni az emberrel, amikor csak a téveszme (a kommunizmus eljövetele) és a hatalom birtoklása számított. Ez több mint százmillió életébe került a kommunista diktatúrák országlásakor.  Magyarországon a kommunizmus áldozatainak száma 1919-től 1945-ön át 1956 utáni esztendőkig több tízezerre tehető.

Manapság a politikusi felelőtlenség iskolapéldáját maga Angela Merkel kancellár adja, amikor újra és újra kijelenti, hogy a milliós menekültáradattal Németország megbirkózik, megoldja a muszlimok százezreinek integrálását. Az csöppet sem zavarja, hogy az ISIS terroristái, beépülve a bevándorlók csoportjaiba már Németországot is célpontnak tekintik. Merkel muttit az sem zavarja, hogy közvetlen párttársai, szövetségesei és a német nép többsége élesen kritizálják politizálását.

Úgy látszik a német véráldozatok nem számítanak a volt NDK-s hölgynek, mint ahogyan a Közép-Kelet Európai országok kommunistáinak sem számított.

Egyre jobban idegesíti az embert, ha hülye politikusok miatt vagy „fogva tartott”, lefizetett politikusokért halnak meg százával Európában. A brüsszeli politikai elit már leszerepelt, bénázásuk az illegálisan beözönlő migránsok százezreinek kezelésében lehangoló, a terrorizmus elleni impotenciájuk, tehetetlenségük egyenesen felháborító.

Éppen ezért emlékeznünk, beszélnünk, legfőképpen tisztáznunk kell a hatvan évvel ezelőtt történteket, és erre az évforduló is okot szolgáltat. Hogy megértsük a bolsevizmus, a KGB, a Stasi, az ÁVH – sorolhatnám a hasonló szervezetek neveit – természetét, szerepét, érdemes elolvasni Jobbágyi Gábor új összefoglaló munkáját, amelynek címe 1956 És a Megtorlás Fekete Könyve.

A jogtudós kellő alapossággal izgalmas témákat elemez, mint például az 1956-os forradalom kirobbantásának szovjet-magyar előkészületei, a Rádió épületénél történtek, a tüntetők szándékos felfegyverzése, a sortüzek országszerte, a megtorlás koncepciós perei, majd dokumentumok a megtorlás húszezer halottjáról.

1656-okt-25

Mégis a véráldozatok legtitokzatosabb, leghomályosabb eseménye a Kossuth téren, a Parlament előtt történt 1956. október 25-én, a véres csütörtökön. Miért nem tisztázott ez a mai napig, hogy ki, kik lőttek, kinek a parancsára, mennyien haltak meg és miért? Jobbágyi Gábor professzor ezekre próbál választ adni. Tanulmánykötetében leszögezte: 1956. október 25-én a XX. század második felének egyik legnagyobb európai tömeggyilkossága zajlott le a Kossuth téren.

A szerző kutatásaira alapozva azt is megállapította, hogy a tömeggyilkosságot – csaknem ezer halott maradt a téren – nem spontán tüntetés előzte meg, hanem szervezett provokátorok mintegy behajtották a fegyvertelen, békés tömeget a térre, ahol lemészárolták őket. Egyébként ez volt jellemző más sortüzekre is, például Mosonmagyaróvárnál vagy Salgótarjánban.

A vérengzés mögött – a mérete miatt is – politikai döntésnek kellett lennie, a szálak egyértelműen az Akadémia utcai Pártközpontba vezettek, ahol a legfelsőbb pártvezetés és az ott tartózkodó szovjet elvtársak, így Mikoján, Szuszlov és a KGB vezetője, Szerov határoztak. A körsortűz szervezettségére utal, hogy az FM-ből, az Építésügyi Minisztériumból, az Országház étterem épületéből, a Báthory és az Akadémia utcából és a Parlamentből is várták a tömeget fegyveresek (zöld ávósok, a Partizánszövetség emberei, szovjet katonák, szovjet páncélosok stb.) s mikor megtelt a tér, tüzeltek.

Az tény, hogy a szovjetek és Gerőék készültek a forradalomra, sőt részesei, kirobbantói is voltak.

Már 1956 júliusában Andropov nagykövet, Malasenko ezredes és Tyihonov KGB-altábornagy – Bata István honvédelmi miniszter tanácsadója – kidolgozták a ,,Hullám” (Volna) fedőnevű hadműveletet, azaz a Különleges Hadtest bevetési tervét. A többi már ismert. A szovjetek sohasem vonultak ki Magyarországról, hanem folyamatosan jöttek. 1956. november 4-én már 20 hadosztály volt Magyarországon. Ez a hatalmas szovjet haderő – amely repülőgépekkel, nehéztűzérséggel, tankokkal, harckocsikkal volt felszerelve – sokszorosan meghaladta a könnyűfegyverekkel felszerelt forradalmárok harci erejét.

Ez a haderő a forradalom leverése után is Magyarországon maradt, csak a rendszerváltás után vonták ki.

Jobbágyi Gábor 1956 és a Megtorlás című könyve rendkívül izgalmas olvasmány, hiszen 1956-ról újabb és újabb kérdéseket vet fel, aminek egy részére válaszol is. A jogtudós és a volt KDNP-s politikus számára is meglepő volt, hogy a rendszerváltás után, az Antall-kormány idején a magyar igazságszolgáltatás tudatosan szabotálta a sortűzügyek jogi eszközökkel való felderítését és a döntéshozók felelősségének megállapítását. Tette ezt az igazságszolgáltatás annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság 1994-es határozata alapján erre minden jogi lehetősége megvolt. És akkor még mondja valaki, hogy a bíróság Magyarországon nem független. Én inkább úgy mondanám, hogy ítélkezéseiben több esetben önjáró, sőt tagjai egy részénél kísért a pártállami múlt.

koztarasasg-ter-hulla-6-56-D-460012-2

Hogy miért kellett egybevetnem a hatvan évvel ezelőtt történteket a maival? Hogyan lehet összevetni a diktatúra döntéseit a demokrácia döntéseivel? A válasz egyszerű. Sok esetben a parlamentáris demokráciában sem sokat törődnek az emberekkel, a véleményükkel és végső soron az életükkel sem. Európában, az Európai Unió politizálásában most ezt éljük át.

Szinte mindenki látja, hogy az engedékeny bevándorlás-politikával Európa a vesztébe rohan.

Vagy megadja magát az úgymond békés tízmillió és tízmillió migránsnak, tárt karokkal várja végzetét vagy véres háborúba keveredik, hogy megállítsák a szűnni nem akaró népvándorlást. Most még nem késő. Most még higgadt, összeurópai összefogással megállítható Európa összeomlása véráldozatok nélkül. De ehhez felelősebben kellene politizálni az Európai Unióban.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Győzött a józan ész!

Share Az utolsó pillanatban megjött az eszük az osztrákoknak. Azok után, hogy a szociáldemokrata és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.