A pestis

Kinek ne jutna most eszébe Albert Camus, az egzisztencializmus egyik atyjának világsikert aratott regénye. A pestis a középkor egyik legdurvább járványa volt. Városok haltak ki, milliók pusztultak el, nem véletlen, hogy Camus regénye a második világháború borzalmai után jelent meg, 1947-ben. Az író először a háborúhoz is kötötte, ahogy írta: „A pestis, amely szándékom szerint több szinten értelmezendő, nyilvánvalóan az európai ellenállási mozgalomról is szól a nácizmus ellen. Ennek bizonyítéka, hogy anélkül, hogy név szerint is szerepelne, mindenki ráismert az ellenségre, Európa összes országában”. De aztán kizárta a közelmúltat, s elmélkedett: „A pestissel azt a légkört szeretném érzékeltetni, amely mindannyiunkra nehezedett, s a veszélynek és száműzetésnek atmoszféráját, melyben mindannyian éltünk. Ugyanakkor ezt az érzést az egész létre kívánom vonatkoztatni.”

A koronavírus világméretű megjelenésével, európai pusztításával, az első világháború utáni, a spanyol nátha óta eddig nem tapasztalt új helyzet állt elő. A szabadság, a szabad mozgás országaiban, az európai schengeni övezet korlátlan átjárhatóságában egyszercsak lezártak a határok, karanténba parancsoltak embereket, közösségeket, kijárási tilalmat rendeltek el, leálltak a vasutak, a metrók, a közösségi közlekedés, bezártak a vendéglők, a szórakozóhelyek, a munkahelyek ideiglenes felfüggesztése napirenden van, elmaradnak sportesemények, sőt a tokiói olimpia megrendezése is veszélybe került, egyszóval Európa és a világ számos városában megbénult az élet.

Ezt európai ember, a ma élő három generáció eddig nem élte meg. Most itt van teljes valóságában.

Bezártság, egymástól másfél-két méteres távolság, sorbanállás az üzletek és a patikák előtt, maszkok, lélegeztetőgépek, egészségügyi, rendőri, katonai készültség. Mi lesz velünk? Túléljük-e? Egyelőre a magyar lakosság többsége fegyelmezetten követi a hatóságok utasításait.

Camus regényét így mutatja be egy elemzés:

Az egységes, zárt szerkezetű alkotás szűken vett tárgya egy fiktív, de reálisan megjelenített orani pestisjárvány, tehát egy egyetlen városban dúló epidémia részletes orvosi-klinikai leírása (és erkölcsi, társadalmi hatásainak vizsgálata) egy képzelt eset ürügyén. Az általánosító mozzanatok a tér- és időviszonyok meghatározásában nyitottá, többjelentésűvé teszik a művet: a színtelen, semleges, múlt nélküli, ” kétszázezer lakosú algériai városban a kialakított szokásrendben unatkozó (viszont gazdagságra vágyó) lakók számára a járvány teszi nyilvánvalóvá (bűnös) gyanútlanságukat: akár veszélybe is kerülhetnek egy zárt város” csapdájában. A napok, hónapok pontosan követhetők a csaknem egy évig tartó eseménysorban (áprilistól februárig), de az év meghatározatlan marad (194..); „az emberek, emlékezet és remény híján, a jelenben ütnek tanyát; valójában jelenné vált számukra minden. (A pestis mindenkit megfosztott a szerelem képességétől. A szerelem ugyanis egy csepp jövőt kíván, de a mi számunkra már csak a pillanat volt.)”

Nézzünk a tükörbe, manapság nem ez zajlik körülöttünk?

Az emberek többsége önkéntesen vállalt zárt térben várja, hogy mikor suhan el feje felett a veszedelem, a láthatatlan, a magát mindenhová befészkelő vírus. Van, aki 30-60 négyzetméteren, van aki 200-400 négyzetméteren próbálja átvészelni a hihetetlent. Járják a métereket faltól falig, óráról órára, mert csak ők maguk a megmondhatói, hogy milyen a hosszútávfutó magányossága. A hosszútávfutó egyszer csak célba ér, a faltól falig járkáló nem tudja, mikor ér véget a rá kiszabott büntetés. 

Így folytatódik az elemzés:

Camus könyvében a gondosan felépített öt fejezet a járvány periódusait, fokozatait követi. Az alaptónust a kafkai indítás határozza meg: a hétköznapi környezet mindennapos szürkeségében szokatlan, megmagyarázhatatlan jelek tűnnek fel. A patkányok megjelenésének fura esete, elszaporodásuk után kicsit aggasztóvá teszi a helyzetet, a lakosok kezdenek nyugtalankodni, aztán már százával ömlesztik a patkányhullákat, s az emberek is titokzatos betegséget kapnak, hasonló tünetekkel (daganatok, tályog, láz, helyi gyulladások, nyirokcsomó-duzzadás, gennyesedés, szörnyű szag stb.).

A koronavírus láthatatlan, nincs kísérő jelensége (legfeljebb a fulladás, magas láz),  csak fertőz, támad és főként az időseket. Állítólag a járványnak mégcsak a kezdeténél tartunk. Áldozatait most mérsékelten szedi – bár minden emberélet fontos, drága –, de nem lehet tudni, mikor válik a fertőzés tömegessé. A koronavírus mindenkit megtámad, áldozatait viszont a gyenge immunrendszerű emberek közül szedi.

De nemcsak a vírus jelenléte a nagy baj, hanem a lelkek rombolása, az emberek közötti bizalmatlanság fokozása is. Ez a történet azonban nem Algériában játszódik, hanem Magyarországon. A meghirdetett vészhelyzetet a jelenlegi balliberális, valószínűleg itt-ott külföldi zsoldban álló ellenzék annullálja, akadályozza a koronavírus elleni hatékony védekezést. Ez hasonlóan veszélyes, mint maga a vírus, mert a hiszékeny, tudatlan embereket pánikba kergeti. S tudjuk, a betegségtudat sokszor veszélyesebb, mint maga a betegség.

Lehet, hogy ez egy nagy próba?!!

Próbatétel arról, hogy képes lesz-e az emberiség, a mi Európánk, közvetlenül hazánk, Magyarország legyőzni a minden eddiginél nagyobb veszedelmet? Ez itt most a kérdés. A felelős miniszterelnök, a felelős kormánytagok, egészségügyi szakemberek arra kérnek mindenkit, főként az időseket, hogy maradjanak otthon. Így védhetjük meg magunkat. Egy kisebbség, a magukat szabadság szószólóinak hirdetők viszont, a félelmet gerjesztik, az elégtelen kormányzati intézkedésekről papolnak, a diktatúra rémképét rajzolják fel, és tiltakoznak minden olyan lépés ellen, amelyek az emberek védelmét szolgálnák. Felelőtlen kommunikációjukkal, balliberális lakájmédiájukkal emberek százezreinek életét kockáztatják.

Ezekből lehet látni, hogy melyik járvány a veszélyesebb. A kozmopolita, globális, nemzetellenes ideológiai fertőzés, amely hatalommániájában a szellemet, a lelkeket fertőzné meg, vagy a valóságos vírus.

Albert Camus regényének tanulsága, hogy az emberi magatartás képtelenségei milyen messzire vezetnek.

Ahogy az elemzés írja:

„A pestis szedi áldozatait. Menthetetlenül pusztulnak a beteg emberek tömegei, mert a bolhák tízezreit terjesztették el a patkányok – végül megérkezik a hivatalos sürgöny: Pestisállapotot kihirdetni. Várost lezárni. A lakosok, akik a csapást valószínűtlen dolognak tartották, amelytől ők mentesek, kénytelenek végigélni a bizonytalan ideig tartó rettegés, elszakadás, száműzetés börtön-érzését; krónikussá válik a rosszkedv, a megzavart életmódban összeomlik a bátorság, az akarat, a türelem. Sokakban kitör a menekülési vágy, és  mesterkedéssel, szervezkedéssel próbálják elhagyni a vesztegzárat. Az általános képtelenségben közös, mély a szenvedés – és a jövőtlen, konok várakozásban a pestis egyhangúsága monoton kétségbeesést eredményez.

Az író mégis talál kivezető utat. Egy ember meggyógyul, élő patkányok tűnnek elő – a kezdetet és a véget a patkányok sorsa jelzi –, aztán a macskák és kutyák is. A pestis váratlanul vonul vissza, helyreáll a régi rend, az emberek megint biztonságban érzik magukat, de nem tanultak: úgy élnek, mintha nem jöhetne többé újabb csapás.

Minden rosszban van valami jó. Egy ilyen végzetesnek tűnő járvány a szolidaritásnak és a segítségnyújtásnak különböző formáit hozza elő. A kiszolgáltatottságban az együttérzésnek sokféle változata mutatkozik meg, mert bár tudják, hogy illúzióik sem lehetnek, csak a véletlenben reménykedhetnek, felismerik a tisztességes harc, az összetartás, a közösségvállalás lehetőségét. S az embernek azt az oldalát is megmutatja, hogy a lehetetlen ellen is fel kell venni a harcot: az orvostudomány eszközeivel, a hittel, a szeretettel és a szolidaritással.

Ez történik nálunk is.

A pestis regényt nem véletlen hoztam fel példának. Összehasonlítani a koronavírus-járvánnyal persze végzetes hiba lenne. De, veszélyhelyzetben emberi magatartásformák összevetésére kiválóan alkalmas.

Camus elítélte a vész alatt harácsolókat, a veszélyből hasznot húzókat, az önzőket. Az író a társadalomról, az egyénekről alkotott következtetései azért is fontosak a magyaroknak, mert ő volt az egyik meghatározó francia a baloldali értelmiségiek közül, aki nyíltan kiállt az 1956-os forradalom és szabadságharc mellett. Ő volt az, aki több írótársával együtt  tiltakozott Obersovszky Gyula és Gáli József írók kivégzése ellen. Ő volt az, aki a kommunista kádári megtorlás miatt a Magyarok vére című írásában a nemzetközi közvéleményhez fordult: „… A legázolt, bilincsbevert Magyarország többet tett a szabadságért, és igazságért, mint bármelyik nép a világon. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia-s ez a vérfolyam alvad az emlékezetben. A magáramaradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem- igazoljuk a gyilkosokat.”

Camus nem sokkal később rejtélyes körülmények között autóbalesetben elhunyt. A szovjeteknek, a kommunista blokknak és a gyáva nyugati elitnek kellemetlen volt igazmondása. Ma sincs másképpen. Jóslata hatvan év távlatából beigazolódott. Hányszor elárulták a magyarokat, hányszor tagadták meg a szabadságért életüket áldozókat.

Az igazi veszély tehát, az a pusztító vész, a kommunizmus, a neoliberalizmus, az erőszak vésze – mint egykor a fasizmusé –, amely az agyakat támadja meg. A pestis és a most előbukkanó koronavírus ellen tudunk védekezni összefogással, szeretettel, de a szellemi és a lelki fertőzés ellen már nehezebben. A rossz ellen ezért mindig küzdeni, harcolni kell. Camus példája is mutatja, hogy sem a betegség, sem az emberiséget sújtó titokzatos, pusztító erők nem legyőzhetetlenek. Higgyünk abban, hogy az emberek inkább jók, mint rosszak.

Fel kell venni a kesztyűt!

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Ali

Így nevezték őt a szakmában. Tizenhárom éve nem találkoztunk. A Magyar Nemzet újságírójaként hetvenedik születésnapján …

11 hozzászólás

  1. Íme a példa, ha valaki nem tanulta meg, nem ismeri, a történelmet, az örökre elveszhet!

  2. Vajda Miklós

    Most kell nagyon figyelni az emberi magatartásra. Mert most olyan helyzet van, amelyet később majd nem lehet félremagyarázni. Most színt kell vallani, mint tegnap a Parlamentben.
    Majd ’22-ben emlékezzünk azokra, akik a nemzet léte ellen szavaztak!

    • Dávid Zsuzsa

      A választók nagy többsége ezt el fogja felejteni. Azt mondják, a politikában fél év az átlagember emlékképe.

  3. Korábban keményebb dolog volt egy-egy járvány. Alessandro Manzoni a Jegyesek c. regényben két fejezetet szánt az 1630. évi milánói pestisjárványnak. Egy regényes fejezetet és egy pontos, történészi alaposságú leírást. Akkor is Milánó volt a a járvány epicentruma.
    L’epidemia è nota anche come peste manzoniana perché venne ampiamente descritta da Alessandro Manzoni nel romanzo I promessi sposi e nel saggio storico Storia della colonna infame. (Wiki)

  4. nemaztmondtákferi

    Talán csak évek múlva ismerjük fel,hogy mennyit tanultunk polgárvédelemben,oktatásszervezésben,logisztikában,egészségügyben,stb
    Minden rosszban van valami jó

  5. A kozepkorban , sot meg elotte is , pestis es mas jarvanyos betegseg is biologiai fegyver volt .
    A pestist ,varosrol-varosra terjesztettek ketrecben zart fertozott patkanyokkal . Melyeket hatalmas tarszekereken
    fuvaroztak korbe . A kerdes itt megint . Kik voltak az elkovetok ? Jahhhh … Errol nem szabad beszelni mert akkor talan
    eljutunk a mai elkovetokhoz is .

  6. ” Felelőtlen kommunikációjukkal”

    NEM!

    Aljas, tudatos, koncepciózus, népirtó szándékú kommunikációjukkal.
    Legyünk tárgyilagosak.

  7. Biztonságosabbá kell tenni környezetünket egyéni és makroszinten is. A jövő nagy feladata ez. Tulajdonképpen minden pillanata az emberiségnek ilyen válságos csak nem veszünk róla tudomást. A paradicsomi alma, a tudás, a környezet korlátlan uralása HARAP VISSZA, alázatra intve minket. A mostani helyzet a (1)korlátlan egyéni felelősség és a (2)mindennek feltétele van tantételre mutat rá ÖKÖLLEL. Az együttműködés feltétele például a jövő. A jövő ígérete. A REMÉNY.

  8. “A román kormány saját hatáskörében úgy döntött, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatályát, így a a szabad mozgás, a magán- és családi élethez való jogot, az otthon sérthetetlenségét, az oktatáshoz való és a gyülekezési jogot, a magántulajdonhoz való jogot, a sztrájkjogot és a gazdasági szabadságot ideiglenesen felfüggeszti a koronavírus-járványra hivatkozva.”

    Pedig,csak néhány napja érkeztek vissza ro-mániába,a külföldről kiebrudalt saját “polgártárs” etnikumuk.
    Norvégiában,minimumra csökkent a bűnözés….

  9. Egyetlen épkézláb és elfogadható érvet nem tud az ellenzék felhozni gátlástalan, gyűlöletkampányára és a védekezés minden eszközzel történő meggátlására. Miközben Karácsony diktátorként viselkedhet Budapesten az ő jóvoltukból meghatározatlan időre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük