A tét

Ez az év sok mindent el fog dönteni. Győzni fog-e Európában a neoliberalizmus, a neobolsevizmus, vagy visszatér Európa a keresztény értékrendhez, a nemzeti identitáshoz. Ez a harc most élesedett ki Nyugat és Közép-Kelet Európa között.

A kommunizmus alól felszabadult országok népeinek világos volt az állásfoglalása a rendszerváltáskor: nem kell sem a kommunizmus, sem a liberalizmus. Feltehetően Európa új társadalomfejlődési szakasz előtt áll: vagy az ázsiai, afrikai milliók bevándoroltatásával próbálja megoldani a népességcsökkenést, vagy egy új nemzetmegtartó, új családpolitikával őrzi meg a több mint kétezer éves európai civilizációt.

Nyugodtan ki lehet mondani, ennek a küzdelemnek, vagyis a liberalizmust és a bolsevizmust végleg felváltó új formáció élharcosa Orbán Viktor.

Nem véletlen, hogy egy újfajta liberális, kozmopolita, globalista „inkvizíció” indult a magyar miniszterelnök ellen. Ő lett a közellenség, a megsemmisítendő célpont. Mindezt annak ellenére teszik, hogy magyar nép döntő többségének támogatását maga mögött tudja, és nő a tábora Európában is.

Soros György, Jean Claude Juncker, Angela Merkel után Manfred Weber, az Európai Néppárt(EPP) csúcsjelöltje vette át a stafétabotot. Nem véletlen, hiszen Orbán konfrontatív politikájával és bevándorlás ellenes nézeteivel egyre növekvő befolyást gyakorol a német belpolitikára.

Miről is van szó? A többi között Manfred Weber legfőbb céljáról, az Európai Uniós Bizottság elnöki pozíciójának megszerzéséről is. Bár Orbán Viktor többször kijelentette, hogy támogatja Weber elnöki ambícióját, de ugyanakkor az EPP tagpártjainak jelentős része már régen nem keresztény és konzervatív, hanem liberális és baloldali befolyás alatt áll.

A kérdés, hogy mely szavazatok a fontosabbak? A zöld, liberális, sorosista szervezetek által támogatott erőké vagy a valódi keresztény, nemzeti politikát folytató országoké.

Ugye Weber három pontos ultimátumot küldött a magyar miniszterelnöknek. Végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát, a Fidesz bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól és a Közép-európai Egyetem(CEU) maradhat Budapesten – ezeket követeli Weber Orbántól. Ha Orbán ezeket a feltételeket teljesíti, akkor nem zárják ki a Fidesz-KDNP-t az Európa Néppártból. Az világos, hogy a követelések teljesíthetetlenek jelentős arcvesztés nélkül. Az is világos, hogy a kemény hangú ultimátumot nem lehet végrehajtani, mivel az eddig felépített magyar nemzeti és európai politikát a szemétkosárba kellene hajítani. A bajor politikust viszont szorítják azok a külső erők, amelyek a multinacionális szándékok alapján formálná át Európát. Ugyanakkor meg akar felelni a bevándorláspárti adminisztrációnak, a balliberális sajtónak és kisebb-nagyobb látszat-civil szervezeteknek.

A tét nagy.

A májusi európai parlamenti választás évtizedekre meghatározhatja nemcsak a magyarok, hanem a német CDU-CSU és az egész európai jobboldali, keresztény, konzervatív pártok sorsát is. Az egy dolog, hogy a bajor politikus európai uniós elnöki ambicióival mi lesz. De mi lesz Európával és Magyarországgal? Kettészakad Európa?

Azért azt látni kell, hogy két erő küzd hosszú idő óta a teljes hatalomért.  Az egyik a liberális hegemóniát akarja megvalósítani bolsevista, globalista, diktatórikus színezettel, a másik a nemzetállamok uralmát akarja látni, a demokratikus intézmények és a keresztény értékek megtartásával. Ebbe az Európát szétziláló, Magyarország függetlenségét veszélyeztető küzdelembe becsatlakoztak a magyar bolsevisták, ultraliberálisok Gyurcsány Ferenc és a szocialisták vezetésével. Árulásukkal „magyar ügyet” kreáltak az Európai Unióban, a Frankfurter Allgeimeine Zeitungban Gyurcsány Berlint elnéző magatartással vádolta. Gyakorlatilag továbbra is ezerrel támadják a Fideszt és a magyar kormányt.

Nekik semmi sem számít. Ha ők nem kerülhetnek hatalomba, akkor pusztuljon mindenki.

A küzdelem kétesélyes. A hazát kiárusítók mellett ott van a nyugati liberális lakájmédia, valamint a magyar megfelelői, Soros jól fizetett „civil” hálózatai és a globalista érdekek. Ők szolgálják a hazugságot, az emberek félrevezetését, a demokrácia szabályainak kijátszását, intézményeinek megkerülését, a parlament semmibe vételét és megsemmisítését. Ezt nap mint nap látjuk itthon is. Ez szükségképpen a bolsevizáláshoz, vagy ha úgy tetszik, fasizálódáshoz vezet.

Az egyetlen egészséges, építkező oldal a konzervatív, keresztény, nemzeti értékeket képviselők. Mellettük vannak a hazafiak, a polgárok, a nemzetiek és a saját érdekükben ébredő tízmilliók. A kérdés az: átadjuk-e Európa és Magyarország kulcsát az idegeneknek, a quislingeknek, vagy magunknál tartjuk?

A válasz nem kétséges.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Átpolitizált bírók

A rendszerváltás utáni huszonkilencedik évben van egy testület, amit alig legyintett meg a változás szele. …

13 hozzászólás

  1. ” A kérdés az: átadjuk-e Európa és Magyarország kulcsát az idegeneknek, a quislingeknek, vagy magunknál tartjuk?”
    Ha megengedik szerény vélemény nyilvánításom.
    Európa kulcsát sajna már elhagytuk és készülnek lecserélni a zárat.
    A sajátunkról időben döntöttünk,de nagyon kell rá vigyáznunk!

  2. Sajnos annyi az esély, kb., mint hogy itthon, a kultúrából kisöpörjük az internacionalistákat,
    akik kitiltják a nemzeti zászlót az Operaházból, s erre még saját kis ideológiát is gyártanak maguknak; akik szerint konzervatív tehetség nincs, mert ők még nem találkoztak eggyel sem (L.Simon, Pröhle stb.), akik a százmilliárdjainkat a magyarokat, a kormányt, Orbán Viktort gyalázó, a kultúránktól idegen filmes titánokra költik. A szavazók akarata adott. Élni kellene vele.
    A kampánynyitó átütő volt, úgy megmozgatta az EU liberális politikusait, hogy beleremegett a föld.
    Orbán Viktor mellett kiváló szakemberek dolgoznak, akik a plakát – és tájékoztató kampánynyitójukkal kiprovokálták az EU vezető politikusainak a nyílt színvallását, akik szabályosan toporzékoló hisztériarohamot kaptak. Ráirányította az őshonos európai szavazók figyelmét a magyar kampány tartalmára (!!!).
    Ezt nem szabad feladni, végig kell vinni!
    Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Hajrá, magyar nemzeti kultúra!!!

    • az EU zászlajának üzenete önmagában is(minden sarló-kalapács nélkül) fogság,bezártság
      hogy valami markában van,hogy valami karmai szorításában van

      • gyurcsányiviktor

        Ja, és a színe sem mindegy.
        Egyre nyíltabban lép fel a már nem-is olyan titkos háttérhatalom …

    • Nagyon, nagyon jó!

      És kiegészíteném azzal, hogy miközben ez a gyomorforgató csürhe világra szóló rikácsot csap, Viktort világszerte többen tisztelik! Kemény kampány, de híres, és a hisztit látva hatásos is! Rikács közben azért kinyalhatják, az elveikbe ez is belefér! Igazi mocskos emberi prostituáltak…. (Orbán hihetetlenül bátor!)

  3. Molnár József

    Kissé szkeptikus vagyok.
    Itthon az emberek többsége az EU választást kevésbé tartja fontosnak, mint az itthoni parlamenti választásokat.
    A Ny európai országokban olyan szintű agymosás folyik évtizedek óta, hogy ott elhiszik a választók, hogy a nemzeti érdekeket képviselő pártok szélsőségesek. Ezért nem is mernek-akarnak rájuk szavazni. Maradnak az ún. zöld meg hasonló bizonytalan identitású személyek által létrehozott pártok. Aki emlékszik még itthon is beették az emberek a centrum pártot. Meg tudja valaki mondani, hogy az mennyi ideig létezett?

  4. Karcsi bácsi.

    Nagyon át kellene gondolni kiket delegál a kormány Brüsszelbe, nehogy úgy járjunk mint Navratiliccsel vagy hogy is hívják ?!

  5. az EU zászlaja önmagában is(minden sarló-kalapács nélkül)soha nem látott diktatúrát üzen
    fogságot,bezártságot-hogy valakiknek a markában van,hogy valakik karmainak szorításában van

  6. „Nem véletlen, hogy egy újfajta liberális, kozmopolita, globalista „inkvizíció” indult a magyar miniszterelnök ellen.”
    Mondja az „Öreg”.
    És valóban, mert mint az Orbánt napi szinten fikázó HVG-ben Török Gábor elismerte:
    2018. augusztus. 03. Itthon HVG.HU
    Török Gábor öreg királynak nevezi Orbán Viktort
    Annyi történt, hogy egy ember a tehetségével, határozottságával, időnként a határok feszegetésével, sőt – nem jogi, csak szokásjogi – átlépésével képes volt egy ilyen politikai konstrukció létrehozására.
    Ez a tehetség és akarat erősebbnek bizonyult minden másnál.
    Nyilvánvaló, hogy az 1990 utáni magyar közéletnek Orbán Viktor a legkiemelkedőbb képességű politikusa.
    Amikor 2015-ben elindult a migránsválság, egy szokásos „egyrészt-másrészt” megközelítésben arról beszéltem, hogy amit Orbán csinál ebben az ügyben, az történelmi lesz.
    A normális elemzésnek mindezzel együtt az a kiindulópontja, hogy elismerjük, ritkán látott tehetséggel állunk szemben, aki a semmiből építkezve ma már világpolitikai realitás. A portugál miniszterelnök, António Costa nevét kevesen ismerik a világban, a magyarét viszont egyre többen – pedig mindkettő egy tízmilliós országot vezet.
    ***
    Szóval ezek az EU-s seggfejek megdöglenek az irigységtől, gyűlölettől, annak láttán, hogy Európa egén egy nagy egyéniség bontakozik ki, aki mellett ők eltörpülnek.

  7. Ahogyan Szűz Mária 12 csillagos koronája nem egyeztethető össze a sarló-kalapáccsal, éppen úgy nem lehet hasonlóságot keresni a kereszténység és az ateista liberalizmus között. Nem fér össze, mint a tűz a vízzel, de ez a jó, mert el lehet oltani a vízzel a tüzet.
    Robert Schumann megfordul a sírjában ha a képen látható galádság elkövetését meglátja.

  8. “Az ingyenélő bürokrácia, mely gyengíti”… mérhetetlenül kapzsi luxusban élő …
    Szomorúan jut eszembe újra és újra a mondat, amit Csintalan 2015 őszén mondott, hogy “nem kellett volna a II. vh-ban elüldözni a zsidókat Amerikába, hogy ne akarnának bosszút állni Európán”…
    Ha Clintonné lenne Usa elnök, valószinűleg nem sikerült volna még a magyar kerítés-építés se…

  9. A kerítés ijesztő előjele egy vasfüggönynek, a Nyugat ezt így látja.Ijesztő, mert azt jelenti, ők mennek magukban a levesbe, mindegy mit terveztek eredetileg. Ny-Európa egy ocsmány, embertelen társadalmi forma felé halad. NEM SZABAD VELÜK SODRÓDNI!

    Jó írás, tetszett!

  10. Kedves Stefka úr, Az Öreg!

    Találó a felmérése. A hazai hazaárulók azonban ök is elég sajátosak. Nincs mégegy ilyen az egész Európában.

    Weber Mani azt is mondta, valószínü a nyugati felháborodás csendesítése okából, hogy a hivatalos választási kampány kezdetekor egy azzal megbízott néppárti biztos fogja átvenni a néppártiak kampányainak a levezetését.
    Egészen és halálosan komolyan állítom, hogy a bocsánatkérés egy maszlag
    amellett, hogy megkövetelik a Szorosz féle egyetem Budapesti megmaradását! És nem véletlenül!
    Abba nem szabad belemenni, azt kell innen maradéktalanul kiebrudalni!!
    Persze, hogy a bocsánatkérés csak egy rossz vicc, úgy is lesz “kezelve.”

    Annak az intézménynek azonban takarodnia kell! Az történt, hogy se választásokkal sem a dicsö ellenzék kioktatásával nem sikerült a Fideszt kitúrni a kormányból vagy legalább valamilyen rohadt koalíció által “ártalmatlanná” tenni. Nos Orbán Viktor sem lehet miniszterelnök míg a világ. Ez a demokráciának csúfolt rendszer a négy évenkénti választással feleszi az embereket. Kohl sem bírta, Merkel sem, de kormányzási koncepciót sem enged véghez vinni, ha 4 évenként másfél évbe kerül a kampány, ha ott van a fertelmes kihívó, aki adott esetben minden eredményt nullává tehet.
    Ámérikában meg kezdettöl fogva korlátozva van az elnökség tartama,..
    Mi köze ehhez a szorosz féle intézménynek? Az, hogy az a kádergyáruk.Az, hogy a szorosz-féle ideológiai befolyás sokfélesége, a civilszervezetek szorgalmas müködése ledolgozta a nagy Nyugaton a balliberalizálási feladatait még az ún rendszerváltás elött. Ezért is fogadták a nyugatiak a bevándoroltatást úgy ahogyan, mi meg azon csodálkoztunk, hogy mind meghülyültek e az odavalók?

    A rendszerváltás után pedig elöször Prágába próbált befészkelödni, de azok okosabbak voltak. Az akkori magyar kormány postafordultával ígért meg nekik mindent s tette is.
    Világosan látszik, hogy ez az intézmény ballisi kádergyár! S ha eddig másként nem is ment a kormányváltás de az világosan látszik, hogy eddig is sikerült a kádergyártás, lásd az ottani végzettséggel rendelkezök tevékenykedését. A bíróság érzékenyítését, a tanárok befolyásolását, a lakósság kis részének de meghülyítését, a képtelen ellenzéknek beléjük vetett érvényesülési reményét.
    Szóval, ez a feladat s ezt jobban végzik Pesten mint máshol. A sok idevaló, nagyon is hasznos alkalmazottjuk, a doktorprofesszorok nem kényszerülnek ingázásra, ha meg felmondanak, honnan mások hirtelen? Bécs mindenkinek sokkal drágább, pénzébe kerül, szorosznak is, mint Pest; ahova szívesebben mennek a volt közép-keleti komcsialattvalók mintBécsbe, és így tovább,..
    A ballibsi uniónak érdeke az Orbán féle ellenállást minden úton, módon gyengíteni. A jövö nemzedék helyes nevelése és képzése nem mindegy hogy hogyan történik.
    Már a családmegsegítési program miatt sem, hiszen akkor még több kurucforma honos lesz, akikkel az uniónak el kell bánnia. A szélsöséges feministák ellenállása mellé társul a lakósságlecserélök aggodalma is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük