Cserbenhagyás

A Magyar Nemzet napilapot tulajdonosa elhajította, mint egy rongyot. Cserbenhagyásos gázolással is felér ez a lépés. A súlyos, halálos sebesültet több mint száz újságíróval ott hagyták az út szélén.

Hiába próbálta megtenni a mór a kötelességét, a választási propagandalap nem teljesítette az elvárásokat. A Fidesz- és Orbán-gyűlöletre felturbózott újság  a „G-nap” után már nem képviselte a konzervatív, nemzethez elkötelezett értékrendet. Újságírói jórészt kicserélődtek, főként a volt Népszabadság, Figyelő, Origo, HVG és más balliberális orgánumok munkatársaival töltötték fel az állományt, és a megmaradtakkal ők alkották azt a gárdát, akik szakítottak azzal a hazához hű gondolkodásmóddal, amiért korábban látszólag őszintén küzdöttek. A Magyar Nemzetet a választások másnapján nem Orbán Viktor szüntette meg – mint ahogy a Népszabadságot sem –, hanem Simicska Lajos rosszul kiszámított, önző, szűklátókörű politikai és üzleti ambíciói.

Nem először állapíthatjuk meg, hogy a rendszerváltás óta ismét újságírókon csattant az ostor, most annak a százvalahány újságírónak a családját hozta egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe az érzelem nélküli, kegyetlen nagytőke.

De mielőtt ráébrednének az érintettek, hogy mit is csináltak velük, amíg hűségesen szolgálták a milliárdos és a globalista üzleti világ érdekeit, azért néhány dolgot tisztázni kell!

Megtehetem, hiszen tíz évig magam is a Magyar Nemzet főmunkatársa voltam. Magát a nyolcvanéves lapot még nem kell végleg elsiratni, hiszen többször feltámadt tetszhalott létéből. Először a német megszálláskor a Gestapo zárta be a nyomdát, számolták fel a lapot 1944. március 22-én. Barankovics István főszerkesztőnek, a későbbi Demokrata Néppárt elnökének is menekülnie kellett. A koalíciós időkben a másik alapító, Hegedűs Gyula lett a főszerkesztő, majd a kommunista hatalomátvételkor Rákosiék újra ledarálták a Magyar Nemzetet, míg végül 1949-ben a kommunistákhoz hű Mihályfi Ernő kapta meg a lap vezetését. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor a kisgazda Pártay Tivadar lett az újság főszerkesztője. A forradalom hangjai szólaltak meg néhány hétig a lapban, de az újabb katonai, most már szovjet megszállás ismét bedöntötte a lapot. Egy év hallgatás után szerveződhetett újra a szerkesztőség a Hazafias Népfront égisze alatt, de csak az MSZMP mindenható felügyelete mellett.

Kétszer támadt fel tehát a Magyar Nemzet.

Harmadszor akkor kelt új életre, amikor kiszabadult a Horn Gyula által menedzselt, szocialisták által gründolt Postabank kezeiből. Kétezerre rohamosan csökkent az eladott példányszám, míg végül a megszűnés előtt álló Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarországgal, Liszkay Gábor főszerkesztésével.

Ez volt a Magyar Nemzet harmadik virágkora.

Mindenki, minden munkatárs számára világossá vált, hogy ez egy polgári napilap, konzervatív, keresztény értékrenddel és érdekelt a nemzet felemelkedésében. S ha a nemzeti felemelkedést, a nemzeti szuverenitást, a nemzet biztonságát, a nemzeti egységet a Fidesz-KDNP pártszövetség képviseli, garantálja, akkor őket kell támogatni. S ezt, az akkor ott dolgozó újságírók minden gyámkodás nélkül magukévá tették.

Ezt a folyamatot, amit a Magyar Nemzet képviselt, és amit az alapító főszerkesztő Pethő Sándor fejtett ki, miszerint „a Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”, ezt a tradíciót szakította meg az új szerkesztőség 2015. február 6-án, amikor alárendelte a lap szellemiségét egy milliárdos gyűlöletkampányának.

Tehát nem igaz, amit a Magyar Nemzet április 11-ei, szerdai számának vezércikke állít, hogy a kezükből a tollat a politika ütötte ki.

Simicska Lajos ütötte ki a tollat az újságírók kezéből és a háttérben meghúzódó politikai, üzleti érdekek.

Nem igaz az, hogy amikor a G-nap szerzője és tulajdonosa 180 fokos fordulatot tett (megtagadva az eddigi szellemiséget s a szerkesztőség 70 százaléka otthagyva a Magyar Nemzetet, ment a bizonytalanságba), akkor Pethő Sándor lapja visszanyerte régi fényét. Nem. Sötétségbe borult, mert szolgálatába állt azoknak, akik azon ténykedtek, hogy kiárusítsák Magyarországot a külföldi multinacionális erőknek, szolgálatába állt azoknak, akik a Soros-terv alapján elárasztanák Magyarországot az illegális népvándorlókkal, szolgálatába állt azoknak, akik megtagadták külhoni magyar testvéreinket és szolgálatába állt azoknak, akik megtagadták múltunkat, hagyományainkat, az ezeréves keresztény értékeinket.

Nos, erről van szó. Cserbenhagyás történt, nem más.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

11 hozzászólás

  1. A szebb napokat látott Magyar Nemzetet megy, de a MAGYAR NEMZET maradt és maradni is fog, köszönhetően a vasárnapi eredménynek. Ámen.

  2. Nem Magyar Nemzetet, hanem Magyar Nemzet. Elütöttem.

  3. “Tehát nem igaz, amit a Magyar Nemzet április 11-ei, szerdai számának vezércikke állít, hogy a kezükből a tollat a politika ütötte ki.”
    Ha ezt írták, és miért ne írták (mondom hazudták) volna ezt, akkor igazándiból nem érdemlik meg a túlélést. Legalábbis nem ezen név alatt. A kedves urak menjenek el Facebook cenzornak, vagy vmi. hasonló (van rá hajlam, adottság), kell ott is az írástudó…

  4. Nem vagyok újságíró.
    De eddig 3 munkahelyemet számoltak fel. És ez baj? Baj volt akkor.

    • Ja?
      Valamikor járattuk a Nemzetet. Jó újság volt. Aztán megbetegedett. Lajoskórba esett. És onnantól nem kellett.

  5. Pont a Jibejájisok nem tudják? ??? Ilyen a piac… amire nincs kereslet az megszűnik. A kedves olvasók nem voltak kíváncsiak, fogékonyak a mucsaiságra, a mocskolódásra, így vették a lapot és többé nem vették a lapot. :):)

  6. Ez nagyon tetszik!☺☺☺

  7. Szőke ciklon

    Nem tudom sajnálni a munka nélkül maradt újságírókat(?), mert aki, egy személyes bosszú kiszolgálójaként ilyen munkára vállalkozik, az megérdemli a sorsát.
    És ez vonatkozik azokra, közülük akad néhány jobb sorsra érdemes, tehetséges műsorvezető is, akik a HIR tévében vállalták, hogy egy minősíthetetlen Csintalan egy Kálmán műsorvezető, és néhány rosszarcú névtelen hírolvasó munkatársa legyen a bosszúhadjáratban.

  8. A Nemzetnél is cenzúrával indult,aztán irányváltással érték el a megszűnést.
    Remélem,nem vették át a cenzoraikat!

  9. Lehet menni Brüsszelbe sirni a HAZAÁRULÓKNAK kálmánszolgának. és TÖBBI FIZETETT GYAURNAK.PÉNZÉRT MÉG A ANYJUKAT IS ELADNÁK.Van melo irány a közmunka simi majd fizeti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük