Folyamatos küzdelem a keresztény hitért

A rektorral készített interjú alapvető kérdéseket feszeget. Van-e létjogosultsága a csaknem 400 éves magyar katolikus egyetemnek Európában és Magyarországon? Ez a kérdés akkor kerül napirendre, amikor a világban soha nem látott keresztényüldözés zajlik, amikor Európa nyugati fele éppen elhagyni készül a keresztény értékeket, amikor szégyelli kimondani azt a szót, hogy keresztény, hogy katolikus, amikor Nyugat-Európában előnybe részesítik az iszlám vallást, katolikus templomokat bezárják vagy mulatóhellyé alakítják át. Szuromi Szabolcs Anzelmmel arról is beszélgetünk, hogy egy katolikus egyetem miért vette fel tantárgyként a holokauszt témakörét. Miért nem általánosan a népirtásról, a kommunizmus 100 millió áldozatáról és természetesen a vészkorszakról együttesen tanítanak?

Ezekre kapjuk meg a választ, a magyarázatot a videó interjúból és azt is, hogy manapság miért elengedhetetlenül fontos a hit és a keresztény erkölcs, a szeretet terjesztése.

Megdöbbentően fiatal, és mégis óriási egyházi, szakmai, oktatási, nevelési tapasztalat és tudományos munka áll mögötte. Csak röviden Szuromi Szabolcs Anzelm előéletéről. Teológiai tanulmányait a PPKE Hittudományi Karán végezte 1991-től. 1998. augusztus 15-én lépett be a Csornai Premontrei Prépostság tagjai közé. 1999-ben a Kaliforniai Szt. Mihály Apátság vendégnövendéke. 2000. XII. 17-én Csornán szentelték pappá. 2002. VIII. 15-én tett örökfogadalmat, ugyancsak Csornán. 1995-től jogot tanult, 1996-ban paleográfus, 1999-ben kánonjogból PhD fokozatot szerzett. 2002-ben megkapta a habilitált doktori címet a PPKE Hittudományi Karán. 2006-ban teológiából szerzett PhD fokozatot. 2010-ben állam- és jogtudomány területén elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora címet (DSc). 1996-tól 1998-ig a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium hittanára és cserkészparancsnoka volt. 1998-tól a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézet tanára. 2000 és 2002 között a szombathelyi Premontrei Rendi Szt. Norbert Gimnázium filozófia és hittan tanára. 2001-től 2011-ig lelkipásztorként ellátta a budapesti Szt. Ágoston Kápolnaigazgatóságot. 2002-től 2006-ig a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézet nyilvános rendkívüli tanára. 2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki. 2006-ban a római székhelyű Apostoli Szentszék megerősítésével az egyházjog alapján is elnyerte a nyilvános rendes tanári státuszt a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetben, és egyúttal kinevezték az Intézet elnökének. Ezzel párhuzamosan 1999-től 2006-ig a győri Széchenyi István Főiskola (majd Egyetem) Jogi Intézetében is tanított. 2001-től vendégprofesszor az Universidad de Las Palmas Jogi Karán, és a PPKE Jog- és Államtudományi Karán is oktat. 2002 és 2011 között a PPKE Hittudományi Kar levelező képzésében is tanít. 2005-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán is hirdet kurzusokat, valamint a Collegio San Norberto (Róma) vendégprofesszora. 2009-ben kinevezték a PPKE Hittudományi Kara Kánonjogi Tanszéke vezetőjének. 2009-től 2013-ig a Pontificia Università S. Tommaso (Angelicum) és az International Tribunal Institute of Archdiocese of Los Angeles közös képzésének vendégprofesszora. 2011-től kezdve pedig a Christendom College, Vita Consecrata Institute (Virginia, USA) vendégprofesszora. 2013-tól vezeti a PPKE Kánonjogtörténeti Kutatóközpontját.

Nevéhez fűződik a hittudománynak és a vallástudománynak a magyarországi tudományok felosztásában történő, és a nemzetközi tudományterületi felosztási elveket következetesen szem előtt tartó világos elkülönítése, azaz a tisztán hitéleti képzések hittudományként történő definiálása és ennek az elvnek az érvényesítése a MAB-on belül 2009-ben. 2007-ben kinevezik a PPKE rektor-helyettesének. 2008-tól a Stephan Kuttner Institute of Medieval Canon Law felügyelő bizottsági tagja, először München székhellyel, majd 2013. I. 1-jétől a Yale University-n (New Haven, USA). 2009-től 2011-ig tagja az Országos Doktori Tanácsnak 2011. szeptember 1-vel a római székhelyű Apostoli Szentszék megerősíti rektori kinevezését a PPKE élére. 

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Mondjuk ki! A kommunisták meggyalázták 1956-ot!

Hagyjuk azt a dajkamesét, hogy a kommunistáknak, a reformkommunistáknak volt döntő szerepe a forradalom-és szabadságharc …

25 hozzászólás

  1. Vajda Miklós

    Szervusz István!
    Köszönöm a riportot és a mély filozófiai gondolatokat. Az első, ami eszembe jut az, hogy a te riportod rávilágított arra, hogy az európai fehér keresztény ember az univerzális (Istentúől eredő) jogi szemléltetet követe, legalább a nagy francia szabadkőműves forradalomig. Utána jött egy napjainkig tartó, morális és vallási dekadencia. Ennek a mélypontja volt a bolsevizmus, és annak a liberális elágazásai.
    A riport legnagyobb erény az a figyelmeztetés, hogy amennyiben nem térünk minél hamarabb észhez, akkor felszámolódhatunk mint magyar nemzet, mint európai keresztény közösség, és visszasűlyedhetünk az egymástól függetlenné tett individuális létbe. Ott már nincs kapaszkodó, csak drog, alkoholizmus, stb.
    Ez a célja liberál-bolsevik, ateista ellenségeinknek.
    Köszönöm a figyelmeztetést, ezt a riportot mindenkinek látnia kellene.

    Vajda Miklós

    • A kereszténység betöltötte szerepét, nem a dekadencia miatt fordulnak el tőle az emberek. Minden vallás erre a sorsra fog jutni. Változik a világ, ennyi. Majd jönnek újabb vallások.
      Az, hogy mint Magyarok felszámolódunk-e, az elsősorban politikai és gazdasági kérdés.
      Attól, hogy egy nemzet kihal, a világ még megy tovább. A történelem során népek és nemzetek haltak ki.
      Az emberiség szempontjából ez nagyon keveset számít…
      Jelenleg éppen az egész emberiség van veszélyben kihalás szempontjából.

      • A kereszténység akkor töltötte volna be a szerepét, ha megvalósult volna az evangélium elfogadása és a regula positiva szerint élne az emberiség. Azonban nemhogy közelednénk efelé, de egyre távolabb kerülünk. Úgyhogy amit írt, az színtiszta materialista logika alapján is baromság. Azt persze nem is várja el kendtől senki, hogy higgyen az örök életben és Krisztust az egy élő Isten Fiaként tisztelje és higgye.

        • Az, hogy a kereszténység betöltötte szerepét, elsősorban abból látszik, hogy az emberiség egyre inkább túllép rajta. Az emberek érteni akarják a dolgokat, okokat és összefüggéseket keresnek a dogmák és a vak hit helyett. És ez így van jól.
          A kereszténység ezt nem képes megadni. Amit írtam, az logikus, az, hogy ezt valaki nem érti, az nem az én hibám, hanem az övé. A hiba az ön készülékében van.

          • A keresztény tanok tanulásból, tapasztalásból születtek (népi vallásosság, zsinatok). Épp oly objektívek, mint a tudomány. Régi a nyelvezete, de pontosabban leírja az emberi viselkedést bárminél. És “mellesleg” pozitívan, reményt keltően. (Jézus tanításait az emberi pszichikum tette valósággá, épp oly emberi mint bármi más. Az Abszolúthoz való igazodási kényszer, pedig nem helyettesíthető semmivel.)

  2. Nem csak a hittért, hanem elsősorban a keresztény kultúráért és erkölcsért.

    • Nem mehetünk el amellett, hogy definiálnánk ezt a keresztény kultúrát. Gondolom ebbe a kultúrába beletartoznak a csodálatos klasszikus zenei művek, a festészet, szobrászat és egyéb művészeti ágak is.
      Valamint ebbe a hagyatékba tartozik az a sok szenvedés, amit az inkvizíció okozott a művészi tökélyre fejlesztett kínzásaival, a háborúkkal, azzal, hogy a szexualitást valami bűnnek állították be miközben nemzedékeken át gyerekeket rontottak meg (ami Jézus Krisztus szerint az egyik legsúlyosabb bűn egyébként). Valamint az árvaházakban a gyerekgyilkosságok és egybek is ehhez a keresztény kultúrához sorolandók.
      Szóval csak a szépre emlékezem ugye? Az emberiség emlékszik a nem szépre is !!!

      • 1. Nem hiszem, hogy szexualitást nem kell kordában tartani. Sőt!!
        2. Az inkvizíciót eredetileg azért hozták létre, hogy eljárjon azok ellen akik úgy akarnak a mennyországba jutni, hogy öngyilkosok lesznek… (Rosszul tudom?)

        • A szexualitás kordában tartásának nem a démonizálása a megoldás. A különféle kínzóeszközök (erényöv és hasonlók) alkalmazása sem.
          A szexualitás szerepének a helyes bemutatása és a nevelés a megoldás.
          Ha a gyereknek a szexualitás úgy lesz bemutatva, hogy az egy természetes dolog és két ember szeretetteljes kötelékének a beteljesedése, akkor belőle egészséges szexualitású felnőtt ember fog válni, aki tiszteli a másik ember individualitását és szabadságát.

          2. Nem tudom, hogy miért hozták létre, de ami lett, az borzasztó. Szerintem éppen az egyház hatalmának a védelmezésére hozták létre, nem pedig valami jószolgálati célból.

  3. A veszély sokkal nagyobb annál, ahogy bárki képzeli. A keresztény ember eltűnésével minden eltűnik.

    1. A család régi értelme, méltósága, szeretetközössége, amiért élni érdemes.

    2. A társadalmi kohézió felebaráti szereteten alapulása. A lelkiismeretes ember helyett csak sima érdekvezéreltet lehet elképzelni, ahol a másik egy legyőzendő akadály, egy sima ellenség.

    3. A lelkiismeretes viselkedés a kulcsa az egyén centrumú, mégis közösséget teremtő “mágiának”. Közösség hiányában elvész a mondanivaló jelentése, univerzalitása.

    4. A relativizmusok oly mértékben tolják el az origót a valamikori keresztény centrumtól, hogy saját rendszerükön kívül sehol nem lesz értelmük és ott is ellentmondásos, irracionális.

    5. A tudományos eredmények legnagyobb hajtóereje a folytonos készenlét, “a biztos így van? kérdés” állandó felszínen lebegése. Ez dogmatikus(zárt rendszerű) vagy “felszabadult”(bárhogy lehet, bárhogy jó) gondolkodással nem biztosítható.

    6. Az ember legnagyobb védelmét a nyugodt ugyanakkor bátor magatartás biztosítja. Ez a védelmet megbontja a szellemi zűrzavar és megbontja a közösségi kohézió hiánya.

    stb

    • @bl

      A keresztény ember eltűnésével egy vallás tűnik el csak.

      1. A család és a szeretetközösség jellemzően jelen van a világ nem keresztény részén is.
      2. Ahol nem hiszik azt, hogy a test halálával az ember is elvész, ugyanúgy jelen van a társadalmi, közösségi felelősségtudat. Másrészt, sajnos a magukat kereszténynek valló társadalmakban is igen csak jellemző az önérdek.
      3.Az egyén centrumú helyett inkább az individualitás centrumú a helyes.
      4. Ez így nem igaz. A korok változnak, a kereszténység pedig sohasem volt valamiféle centrum. Krisztus tanításai fontosak (voltak) az akkori emberek számára és abban a formában, ahogy kapták. Ma más formákra van már szükség.
      5. A tudományos (logikai) megközelítés nélkülözhetetlen mindenféle megismerés számára.Ez alapoza meg az elfogulatlanságot.
      6. Az ember legnagyobb védelme a saját individualitásában rejlik.

      • 1-2 A máshol végbement törzsfejlődést, nem lehet ide adaptálni. Torz mása lesz az eredetinek.
        3. Nem érted amit írok. Szerinted hogy teremt az individualitás közösséget?
        4. A relatív az relatív. Mi fogja biztosítani, hogy nem megyünk el elmebeteg irányba? (Hogy példával éljek: Ha lehetséges az abortusz, akkor miért csak 12 hetes korig, miért nem 36 hetesig? Ha lehetséges 36 hetesig, akkor miért nem lehetséges születés után is? Ha lehetséges születés után akkor miért baj egy kis kínzás vagy szexus? Hisz akkor nem hal meg! És ez mind lehetséges egy relatív értelmű, azaz “elcsúsztatható” világban.
        5. A tudományos kutatás feszültsége nem a logikában van. A logika csak feloldja a problémát a végén, de nem mindig. Vannak logikailag ellentmondásos kísérleti eredmények is. A világ sose lesz ellentmondásmentes, logikailag teljesen leírható. És a tudományos megközelítés nem nélkülözhet emberi, erkölcsi megfontolásokat, azok relativizmusa érdekes kérdéseket vet fel.
        6. Az individuális ember gyenge, mert csak önmagára számíthat. Az individuális ember gonosz, mert csak önmagára számíthat. stb (Persze vannak előnyei is.)

        • @bl
          Az individualitás teremti meg a legstabilabb közösséget. A független, felelős ének szabad korrelációja.
          Sajnos te nem érted azt, hogy a modern ember számára miért nem felel már meg az a forma, ahogy Krisztus a tanításait annak idején adta.
          Az emberiség már elment az “elmebeteg” irányba, elég megnézni a környezetpusztítást. Ez nem jelenti az emberiség végét, csak egy kemény leckét. Ez mindig így megy.
          A világ mindig leírható lesz logikailag, de jelenleg nem vagyunk képesek mindennek az okát és összefüggéseit megtalálni.
          Az individuális ember a lehető legerősebb, és a fejlődés jelenlegi szintjén ez a fajta ember az, amelyik már “készen van”.
          Az individuális embert nem szabad az egoistával és a magányossal összetéveszteni.

          • Amit te individuálisnak nevezel, az nekem erős hit a tőlem független Igazság létezésébe és akarat a megismerésére. Ezzel máris az Abszolútnál vagyunk.

            A logikai leírhatóságba vetett hited, pedig lehet egy ateista alapvetés. Semmi se igazolja,mégis hiszel benne. Szerinted miben különbözik egy Istenhívő egy Egyenlőséghívőtől?

            A világ ezer dolga közti összekapcsolódások tünékenyek, ritkán tartósak. Ebből következően a logika csak egy szűk szeletére lesz alkalmazható. Örökkön,örökké.

  4. Vajda Miklós

    Stalin Leninson méltó a nevében rejlő népboldogítókhoz. Sok százmillió áldozat a tömeggyilkos materialisták kezétől.
    “A keresztény ember eltűnésével egy vallás tűnik el csak.” (Még a helyes szórendet sem ismeri)
    No meg mindaz, amit a kereszténység évezredek alatt teremtett. Kultúra, művészetek, építészet, moralitás, zene, irodalom, stb.
    Marad a végső kérdés: Ki eszi meg a másikat?
    Ez a racionalitása a saját individualitásában bízó élőlénynek. (Majdnem embert írtam.)

    • @Vajda Miklós: A szórend szándékos. Az értelmi szinted kevés ennek megértéséhez.
      A kereszténység el fog tűnni, ez a fejlődés rendje. Az egyik kultúrát váltja egy máik.
      A kereszténység előtti időkben is létezett az emberiség és utána is fog. Nevetséges elképzelés a kereszténységet az emberiség létalapjának tekinteni.
      Persze egy valamire való hívőt a tények sosem zavarnak meg.
      Ja, persze, az évezredek az mindössze kettő 🙂
      Egy embernek a legigazabb, legszentebb valósága az az individualitása.

      • 1. Vagyok aki vagyok (ennyit mond Isten a Bibliában)
        2. Egyedül vagy, szedd össze magad (mondjuk a hétköznapokon)
        E kettő az az individualitás amit hirdetel, csak az a hibája, hogy nem lehet objektív módon az ember az Isten, a mindenható, a minden dolgok eldöntője. Ez a probléma.

        • “1. Vagyok aki vagyok (ennyit mond Isten a Bibliában)” Nem. Azt mondja: Én az “én vagyok” vagyok.
          Az az “én vagyok” amivé az embernek válnia kell. Az indivíduummá…
          2. Az ember nincs egyedül. Sohasem. Szó nincs arról, hogy mindent neki kellene eldöntenie. Az individuális ember a felelősségteljes döntések embere. Az individuális ember a harmónia embere. Nem a magányosságé.

          • 2. Az ember alapvető valósága, hogy a feléje irányuló szolidaritás ritka (legtöbb esetben magára van utalva) és még a szabadsága is ezer ok miatt korlátozva van. A jobboldali ember magára számít és még abban sem bízik, hogy a szabadságjogai meg lesznek adva. Szerencse és boldogság a szolidaritás és a szabadság, de helyt kell állni ezek (részleges) hiányában is. A jobboldali ember az erő embere. Erősnek és jónak kell lennie, ezért lehet belőle táplálkozni(a) (a szolidaritásnak és a szabadságnak). Az Istenhit stabillá, tehát erőssé tesz.

    • Majd elfelejtettem… Nézzük már meg azt is, hogy a katolikus egyháznak hány áldozata volt ???
      Keresztes háborúk, válogatott kínzások az inkvizíció által, az emberi jogok kétlábbal tiprása, a boszorkányégetések, a szexualitás démonizálása és mindeközben gyerekek megrontása.
      Persze ti vagytok az erkölcsiség alapjai…. Éppen olyanok vagytok, mint a totalitárius rendszerek diktátorai. Amikor hatalmatok volt ugyanazt (vagy még rosszabbat) csináltatok.
      A két évezred alatt a kereszténység több fájdalmat és szenvedést teremtett, mint boldogságot.
      Persze Jézus Krisztus ezt egyáltalán nem így akarta. Ti, keresztények, meggyaláztátok a küldetését, az áldozatát! Szégyeljétek magatokat !!!! Mert most is az egyházakat képviselitek és nem Őt !!!!

      • A kereszténység a lelkiismeretre, a bűntudatra és bűnbocsánatra épít. Nincsenek egymással hadakozó csoportjai. Az egyetemességet képviseli. Ezért lesz hatásaiban béketeremtő.
        A keresztény világ valamikor a pápa és a királyok kettősségére épített. Egyik védi és legitimalizálja a másikat. Más filozófia mellett még nagyobbak lettek volna a kilengések.

        • Ok. Részemről itt a vége, mert ezzel a nagyfokú vaksággal nem tudok mit kezdetni.
          ” Nincsenek egymással hadakozó csoportjai. Az egyetemességet képviseli.” Ja, persze. Az anglikán egyház pl. nagyon is szemben áll(t) a katolikus egyházzal. Az angliai állandó vallásháborúk a katolikusok és protestánsok között az smafu ugye? Gyilkolják egymást szó szerint!
          Kis hazánkban is a mgát szintén kereszténynek tartó hit gyülekezete meg jehova tanúi is masszív konkurrensek.
          Látod, ez a baj a hittel, hogy vakká tesz. Persze kényelmes, mert gondolkozni fárasztó.
          A kereszténység sajnos az állandó bűntudatra épít és alapvetően igyekszik elérni, hogy az ember még csak véletlenül se érezze jól magát, hanem állandóan rettegjen valamiféle Isteni büntetéstől, vagy megtorlástól.
          Köszönöm szépen, nem kérek belőle!
          Amit Jézus tanított, az nem ez !!! Az ő tanításaiból az életigenlés, a boldogság, a szeretet sugárzik, szó sincs semmiféle Istentől való félelemről, amit az egyház sulykol állandóan. Épp ellenkezőleg.
          Kereszténység, köszönöm nem kérem. Ez ugyanúgy lejáratódott, mint a liberalizmus. Szomorú.

          • A bűntudatra azért kell építeni,mert így leszel érzékeny arra, hogy esetleg a másiknak is igaza van. Akiből ez hiányzik, azzal nem lehet együttműködni, annak csak behódolni lehet, vagy legyőzni. Azaz csak hibát, hibára lehet halmozni.

          • Azok a filozófiák nem alkalmasak a világ irányítására, melyek alapvetésükben szemben álló felekre osztják a világot (elnyomó-elnyomott, ezerfélesérülékeny kontra ezekenkívülesőek). Mert ezzel azonnal deklarálják a harcot is, melyek permanensek, hiszen bármelyik győzelme a filozófia eltűnését is jelentené. Az Istene előtt való egyenlőség, a másikra tekintettel lévő lelkiismeretes viselkedés az egyetlen helyes út,még akkor is, ha menetközben később szembenállásra is bukkanunk benne,mert az összes szembenállás feloldódik ebben az egységben, ebben a végső valóságban.

  5. Köszönöm a szerzőnek, itt a lényeg:

    “Hallottátok, hogy megmondatott: szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Mt 5,43-45)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük