Nagy Imréről folytatólag

Tény, hogy a kommunisták a hatalom megszerzése után egymást is gyilkolászták. Ez a hagyomány 1917-ben született, a leszámolás volt a lényeg, a leszámolás volt permanens, nem a forradalom.

Olykor Lenin is aggódott a kétfrontos  harc miatt, nem véletlenül adta ki a jelszót, hogy egy lépés előre, két lépés hátra. Azaz néha meg kell alkudni az ellenfelekkel, akár a jobboldaliakkal is. A „kommunizmus “lényege mégis az egymás elleni leszámolásban csúcsosodott ki, főként Sztálin hatalomra jutása idején.

Nem néhány ember haláláról van szó, hanem tízmilliók eltüntetéséről. Ez volt a bolsevizmus, a kommunizmus.

Ennek egyik vezető szovjet, később magyar szereplője volt Nagy Imre. Mint sokakat, őt is elpusztították az elvtársai. A „jó” elvtársak. Akiknek eszmetársai ma védelmezik 1956 „arcát”, a vértanút. Micsoda álságosság! A hazugság ködébe burkolózva úgy lépnek fel mai elvtársai, mintha valóban valódi könnyeket hullatnának érte.

Gyurcsány Ferenc, a gyenge epigon, amikor bajba került, szinpadiasan elment a Nagy Imre szoborhoz és tegezve, a bronzszobortól kérdezte: Mondd, Imre, te mit tennél? Az elvtárs, az elvtárstól. Mindenesetre a forradalom 50. évfordulóján Fletótól sem volt idegen az erőszak. Lehet, hogy Gyurcsány is hatvan éves korára megszelídül? Hiszen Nagy Imre elvtárs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik fontos vörös katonája, a szovjet hatalom belső embere, majd a kommunizmus 1945 után Magyarországra küldött rendteremtője végig aktív résztvevője volt belügyminiszterként, pártvezetőként a polgári pártok szétverésében, a letartóztatásokban, a koncepciós perekben, a gyilkosságokban, a paraszti gazdaság felszámolásában – legalábbis tudott róla –, amely erőszak néhány év alatt hosszú időre szétverte Magyarországon a demokráciát, a nyugodt, élhető polgári társadalmat.

A nagy hazugok, a nagy átöltözők, liberálisok és volt komcsik a Nagy Imre szobor, az Idol eltávolítása kapcsán nyilvánítottak véleményt a Vértanúk terén. Mécs Imre, az 1956-os kádári megtorlás egykori halálraítéltje, volt SZDSZ-es, majd MSZP-s politikus a forradalom arcának nevezte Nagy Imrét. Elfelejtette, hogy mit tettek vele a börtönben, mit köszönhet a Rákosi- és Kádár-korszaknak.

Kövér László tényszerű megállapítást adott nemrégiben egy interjúban a PestiSrácok.hu felületén: „Akié a múlt, azé a jövő, mondják. Hét évtizeden át a kommunistáké és utódaiké volt a múltunk, hiszen a szovjet megszállástól a rendszerváltozásig, majd azt követően egészen mostanáig ők mondták meg, mit hogyan kell értelmezni. Tudatában vannak a múlthamisításban rejlő hatalomnak, ezért is ragaszkodnak körömszakadtukig a saját hegemóniájukhoz. A rendszerváltozás után felnőtt generációk még mindig az általuk kialakított történelemértelmezést szívják magukba az iskolarendszeren és médián keresztül. Hogy mennyire cizellált gondolkodásúak a sokszor – egyébként hibásan –  általunk intellektuálisan lenézett komcsik, arra jó példa, hogy Nagy Imre szobrát éppen a vörösterror áldozatai emlékművének helyére állították föl, majd nevezték vissza Vértanúk terévé az eredetileg egészen más vértanúk előtt tisztelgő helyszínt. Nagy Imre szobrával elfoglalták tehát ezt a teret, és azt üzenték, hogy még vértanú is csak az lehet, aki kommunista. Sőt, a kommunisták vértanúja is csak az lehet, aki maga is kommunista. Hozzá kell tenni, hogy sem az alkotónak, sem pedig a kezdeményezés jóhiszemű szponzorának, a néhai Demján Sándornak nincs semmi vétke ebben, de az eredeti ötletgazdák pontosan tudták, hogy mit miért csinálnak. Őszintén szólva, én is csak mostanában gondoltam bele ebbe az egész aljasságba, amikor elhatároztuk, hogy vissza kell állítani a Kossuth tér kommunista rombolás előtti arculatát.

PS: Sokakban felmerül, hogy amíg Nagy Imre szerepe nem tisztázódik, hogy kinek is a mártírja ő – a kommunistáké, vagy az egész országé -, illetve amíg nem ismerjük pontosan a szerepét a cári család meggyilkolásában, a két világháború közti, Sztálin melletti munkában, a svábok kitelepítésében, a padlássöprésekben vagy akár a Kossuth téri sortűzben, kell-e állítanunk Nagy Imrének ilyen központi emlékhelyet?

Kövér László: Ezzel a felvetéssel egyáltalán nem értek egyet! Nagy Imréről mindenki tudja, hogy kommunista volt, mégpedig a legrosszabb fajtából, a felsorolt bűnlajtsrom nagyobbik részében tisztázott a semmivel sem mentegethető szerepe. Az ’56-os forradalom után mégis volt egy pillanat, amikor a meg nem alkuvó módon, önként vállalt halálával felülírta mindezt. A Jóisten majd elbírálja a tetteit. Amit mi Nagy Imréről gondolunk 2018 decemberében, az pontosan megegyezik azzal, amit 1989 júniusában, az újratemetésének napján elmondtunk róla. Nagy Imre kommunista múltján nincs mit szépíteni, de a halála önmagában is hősies és minden magyar számára példaértékű. Élete döntő – és egyben egyik utolsó – pillanatában a saját nemzete oldalára állt az elvtársai helyett, pedig megúszhatta volna. Tudjuk, hogy nagyon sokan megúszták, és őket sincs jogunk elítélni, mert csak az tehet ilyet, akinek volt módja az akasztófa árnyékában meghozni a döntését.”

Ezzel az értékeléssel teljesen egyet lehet érteni.

Végül feláldozta az életét a kommunizmus oltárán. De azért néhány mondatot megér, hogy Nagy Imre miért jutott idáig. Nagy Imre  a jó rendőr volt, de ugyanazt a kegyetlen bolsevizmust szolgálta, mint Rákosi Mátyás, Rajk László, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor, Kádár János és a többiek. Nagy Imre nevéhez, miniszterelnöksége idejéhez fűződik a kommunista történészek szerint a magyar internálótáborok (100 internálótábor, 45 ezer embert tartottak fogva) felszámolása, a börtönajtók megnyitása. Az igazság viszont az, hogy Sztálin halála (1953 március 5.)nyitotta meg részben a börtönkapukat. Recsk, Tiszalök, Hortobágy és a többi kényszermunkatábor felszámolása, a kitelepítettek hazaengedése, a Gulag koncentrációs táborai magyar foglyainak szabadon engedése elsősorban Sztálin, a szovjet diktátor halálának köszönhető.

A jó rendőr követte az idők szavát.

Közben, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt, a szovjet gulágokról hazatérő magyar foglyok tízezrei közül, az ávéhások zaklatásainak köszönhetően, sok ezren újra börtönbe kerültek, a sok ezer embert  megfigyelés alá helyeztek. A kínzások, a megaláztatások, a megfélemlítések továbbra sem maradtak abba. Igaz kiengedték a börtönből a kommunistákat, így Kádárt, Losonczy Gézát és Donáth Ferencet, de újak kerültek vissza, vagy maradtak a koncepciós perek jobboldali, polgári áldozatai.  Mindszenty József hercegprímás még mindig börtönben volt. Grősz József kalocsai érsek is. Üldözték a keresztény vallást, a papokat. Ordass Lajos evangélikus püspököt, Ravasz László református püspököt szigorú megfigyelés alatt tartották. Az ÁVH 1949-1953 között 650 ezer ember ellen folytatott eljárást, 387 ezret el is ítéltek. Ezenkívül 850 ezer ember sújtottak rendőrségi büntetéssel. A belügyiek munkáját több mint 40 ezer besúgó segítette.

Moszkva parancsára Rákosi helyett Nagy Imre lett a miniszterelnök, amely valamilyen enyhülést hozott, de a kommunista diktatúra lényege alig valamit változott. Nem véletlenül telt be a pohár 1956-ra és lett népfelkelés. Tehát a kommunista, szovjet tipusú rendszer valódi ellenségeit – ezreket – továbbra is a börtönben tartották, a többi között Fehérváry Istvánt, Tollas Tibort horthysta katonatiszteket, Kéthly Anna a szociáldemokraták vezetője könnyítésként házi őrizetbe került, Pártay Tivadar kisgazda vezető a börtön után fizikai munkásként tengette életét.

A vidéki Magyarországon, az agrártársadalom nagy részében nem olyan pozitív Nagy Imre-kép élt, mint a budapesti reformkommunistákban. Ismerték a moszkovita és 1945 utáni múltját, végső soron annak a rendszernek volt oszlopos tagja, amely eljuttatta az országot ’56-ig.

A parasztság szemében ő is a rendszer gyűlölt figurája volt.

Emlékeztek a könyörtelen padlássöprésekre, ő volt az az élelmezésügyi miniszter, aki az utolsó szem gabonát elvette tőlük, és belügyminiszterként az ő hatáskörébe tartoztak a háborús bűnösök mellett a kommunisták ellenfeleivel is leszámoló népbíróságok. Ugyanabban az időben szerepe volt több, a kommunisták által elkövetett gyilkosság eltussolásában, ráadásul a németek erőszakos kitelepítése idején is ő volt a belügyi tárca vezetője.

Népszerűsége viszonylagos volt, és igazán csak a reformkommunisták bíztak benne, de nem a nép.

Nagy Imre hívei, a reformkommunisták korábbi kőkemény sztálinisták közül kerültek ki (például Méray Tibor, Aczél Tamás, Losonczy Géza, Vásárhelyi Miklós), akik irányt váltottak Sztálin halála után. Részben miattuk alakult ki torz Nagy Imre-kép a köztudatban. Írásaikban idealizálták Nagy Imrét. Ő lett a jó kommunista.

Ma már tudjuk, hogy a kommunizmust nem lehet megreformálni, ahogyan a fasizmust sem. Nagy Imre miniszterelnöksége idején kormányrendeletbe foglalta Sztálin dicsőítését, noha éppen a szovjet vezető halála utáni változások nyomán léphetett elő; akkor adták ki Moszkvában a parancsot a tehetetlen Rákosi leváltására és új kormányprogram megírására.

Ennyiben volt ő reformer.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Nagy Imre végig ott volt a párt vezetőségében, és részt vett a döntésekben is, amelyek erősítették a kommunista diktatúrát. Nagy Imre 1956-ban nem volt a forradalom vezetője, nem volt a forradalom egyetlen arca, bár miniszterelnök volt. Valójában ő végig az eseményeket követte.

Abból is látszik, hogy nem tudta pontosan mi történik október 22-én, 23-án  Budapesten és az országban uralkodó hangulattal sem volt tisztában, hiszen erről tanúskodott a hírhedt »Elvtársak!« megszólítása a Parlament előtt álló tömeg előtt. Az események kezdetekor is a sztálinista énje jött elő, amikor  a Magyar Rádióban fasiszta ellenforradalmároknak minősítette a felkelőket. A statárium folyamatos meghosszabítása, a fegyverletétellel, fegyverbeszolgáltatással való fenyegetőzés elbizonytalanította az embereket, hogy valójában kinek a miniszterelnöke végül is Nagy Imre?

A forradalom arcai a magyar társadalom többsége előtt továbbra is a pesti és budai srácok, a munkások, a parasztok, az egyetemisták, a vidéki és városi polgári értelmiség, akiket a többi között megtestesített Pongrátz Gergely, Tóth Ilona, Hegedűs László, a mentős, Wittner Mária, Regéczy-Nagy László, Obersovszky Gyula újságíró, Tollasi Ilona,  Végvári Vazul, a szerzetes, Pákh Tibor, Mansfeld Péter és sok ezren az ismertek, ismeretlenek, akik életüket áldozták fel vagy kockáztatták a szabadságért. Ők ma is a forradalom arcai, és az a szerény becslések szerinti hatszáz kivégzett, akiknek történetének feldolgozása még várat magára.

Milyen államférfi, példakép az, aki a parlamentben működő rádióban azt mondja 1956 november 4-én hajnalban, hogy „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”, majd elmenekül a jugoszláv nagykövetségre? Tudjuk, hogy magyar katonákat bezárták a laktanyákba, nem engedték ki harcolni. Akik felvették a harcot szovjet ármádia ellen, azok a szabadságharcosok voltak, köztük voltak olyan katonák is, akik a hadparancs ellenére, a haza védelmének parancsát követték.

Nagy Imréről folytatólagosan egyelőre ennyi.

Még sok minden ki fog derülni idealizált életéről, pályafutásáról. Eszembe jut Bethlen István miniszterelnök, aki életét áldozta fel Magyarországért. Tárgyalni ment  a szovjetekhez a magyarság sorsáról. Lefogták és Sztálin parancsára Moszkvába szállították. Államférfiként a Butirszkája börtönkórházban halt meg rejtélyes körülmények között. Államférfiként halt meg Teleki Pál miniszterelnök, aki ellenszegült a náciknak és halálával tiltakozott Jugoszlávia német megszállása ellen. Államférfi volt Tisza István miniszterelnök, akit felheccelt kommunisták gyilkoltak meg. De államférfi volt Antall József is, aki a halálos kór ellenére nem adta fel, hogy megalapozza a parlamentáris demokráciát Magyarországon.

Hosszú a sor a magyar hősökből, a magyar példaképekből. Van honnan merítkeznünk.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Átpolitizált bírók

A rendszerváltás utáni huszonkilencedik évben van egy testület, amit alig legyintett meg a változás szele. …

11 hozzászólás

  1. A legjobb megoldás az lenne mindannyiunk számára, kormánypártiak, ellenzék, ha Nagy Imre szobrát odaadnánk Fletónak, helyezze el a szemlőhegyi villa kertjében és diskuráljanak naphosszat, hogy mit hazudtunk reggel, éjjel, meg este.

  2. Vajda MIklós

    Szervusz István!

    Köszönöm a cikket, és a benne rejlő értékelést.
    Szerintem Nagy Imre valóban teljes mértékben bolsevik volt. Nem tudok rá pozitív módon gondolni, mert a nagyszüleim vagyonát éppen az ő minisztersége alatt, az általa aláírt rendeletek alapján fosztották meg minden vagyonuktól, (padláslesöprés N. I. begyűjtési minisztersége idején,), majd államosítás címén elvették az ingatlanjaikat is. Ezt ugyanúgy előkészítették, mint amikor néhány évvel ezelőtt a devizahiteles csalást is törvényileg fedezték. A cél mindkét esetben ugyanaz volt: a magyar polgári rétegnek a teljes kisemmizése, mert akinek nincs vagyona, annak szabad akarata sem lehet.
    Mint jó bolsevik, tudta, hogy lejárt a szerepe. Az elvtársai Rajk Lászlót is ugyanígy eltették láb alól, majd 1956. október 6-án újratemették, és olyan molinókat vittek maguk előtt, amelyekre az volt írva, hogy “Soha többé.”
    De néhány héttel később újra lövettek a magyar népre. (1956. október 23, a rádiónál)
    Ezt követte a forradalom 50. évfordulójának megcsúfolása Gyurcsány pribékjei által. Amelynek az volt az üzenete, hogy újra (vagy még mindig) itt vannak.
    Most újra (minden áron) vissza akarnak térni a hatalomba, és ehhez megvan a támogatásuk is, azoktól, akik évszázadok óta el akarják söpörni a nemzetállamokat és a kereszténységet a föld színéről.

    Sikerekben gazdag új évet kívánok neked és a családodnak, összefogást a nemzetnek az ellenünk fenekedő világerőkkel szemben.

    Vajda Miklós

    • Hasonló sorssal,hasonlóan vélekedem erről a kérdésről. Minden szavát igazolhatom saját élményekkel.A kitelepítést ,a teljes vagyonvesztést,a több évtizedes albérletben hányódást nem lehet elfelejteni és ezt még Nagy Imre halála és a vele szemben elkövetett komcsi galádságok sem teszik bocsánatos bűnné.Ráadásul láthatjuk utódaikat,akik még elvetemültebbek,mint nyagyapáik voltak.

  3. „1957 februárjában Nagy Imre az MSZMP KB-nak levelet írt, amelyben kijelentette, hogy továbbra is a párt tagjának tekinti magát,”
    Wikipédia.
    „Végül feláldozta az életét a kommunizmus oltárán.”
    Igen, pont úgy mint a másik TÖMEGGYILKOS Rajk László, akiről tudható, hogy amivel ELVTÁRSAI megvádolták, hát abban pont, hogy nem volt bűnös, de egyébként vele kapcsolatban is, ugyan úgy mint Nagy esetében akár az emberiség elleni bűntett is megállta volna a helyét, pontosan úgy mint a nácik esetében.

  4. “A rendszerváltozás után felnőtt generációk még mindig az általuk kialakított történelemértelmezést szívják magukba az iskolarendszeren és médián keresztül. ”

    És fogják is! És ki a hibás?!
    Most készül a már ki tudja, hányadik “új NAT”, és ami még benne volt, azt is kifilézték belőle!!!
    Elegünk van a következmények nélküli ténymegállapításokból, s ez vonatkozik a kulturális életre is.
    Vérlázító, amit Gulyás a minap Pröhlével és a kormány kultúrpolitikájával kapcsolatban állít.
    Komolyan elhiszik, hogy ennek nem lehet következménye, és a jobboldal ezt lenyeli?!
    Nem lehet már visszatuszkolni a szellemet a palackba!
    Orbán Viktor miniszterelnök úr Tusványoson kimondta, hogy változások jönnek ősszel. Nem lettek.
    Sőt, vezető politikusok továbbra is minket néznek hülyének!!!
    Ha a 7 milliárdot lenyúlhatják Vajnáék, ha tovább folyik a magyar kultúra liberálisoknak a kormány támogatásával, jóváhagyásával történő lealjasítása, az biztos, hogy a mi buszunk nem indul el többet a Békementre, s ez kapásból 30 fő. Egyelőre…
    akkor

  5. Bolsevik mártírgyártás: meggyilkolod az elvtársadat, aztán tisztelegsz a szobra előtt.

  6. Szépen lelépett a parlamentből Nagy Imre.
    Marosán könyve érdekes. Ír arról is, hogy Kállai és Losonczi le akartak lépni 56-ban. Már készen voltak a hamis papírjaik is, amiko a szovjetek betörtek a csapataikkal.

  7. Nagy Imre is éppen olyan moszkovita volt mint Kádár. Szovjet hatalmat szolgálta nem magyar érdeket….. Társai felakasztották mert szembe ment velük de hű maradt a bolsevik eszméhez…. Nem a magyar érdekért akasztották fel hanem hatalmi harc ment …. Nagy Imre volt aki parasztokat a saját vagyonából kiüldözte földönfutóvá tette ,itt kezdődött a magyarság nyomorúságos élete … Magyar nép ország a kommunisták rombolásnak még midig érzi hatását. Fosztogató kommunisták 1989 után gazdát cseréltek ,nyugatra szaladtak megismétlődött a magyarság kifosztása .

  8. Vajda MIklós

    Fábos György: Apáról fiúra

    Istenem, de rég volt, hogyha visszanézek…
    Tán nem is voltatok „Jó ötvenes évek”!
    „B” lista és nyomor, sok elfojtott átok…
    Fekete POBJEDÁK, hosszú bőrkabátok.

    Esti beszélgetések hideg szobában…
    Mást hallottam otthon, mást az iskolában.
    Társaim vasárnap mind moziba mennek!
    Miért születtem én osztályidegennek?!

    Miért nincsen kolbász? Miért csak zsíros kenyér?
    Hisz Apám törekszik, robotol, nem henyél!
    Miért retten meg Anyánk, ha nyílik az ajtó?
    Miért jön minden héten hozzánk végrehajtó?!

    S a játék hevében miért ne kiabáljak?
    Miért féljek a szomszédtól, mert ő tanácstag ?!
    Mikor mondhatom el, mit Apámtól hallok?!
    Hogy mindenki tudja, más nézetet vallok!

    Azt, hogy éhen halnak emberek a télen,
    Mert rabló bugrisok állnak fenn az élen.
    S ha egy szót mersz szólni, mi nem tetszik nékik,
    Évekre bezárnak, s a körmöd letépik.

    Hogy bolsevik eszmék kolerája pusztít!
    Népük ellenében szolgálják a ruszkit.
    S ha téged gyűlölnek, a fiadat marják,
    Tested nyomorítják, s lelked is akarják.

    Mint gutaütöttnek a rekkenő hőség,
    Agyukra ment ez a fene nagy „dicsőség”.
    Mert ez az időszak példája volt annak,
    Mit tesznek a tahók, ha hatalmat kapnak.

    Kik a kínzásokban örömüket lelték,
    Majd ötvenhat után mindezt megfejelték.
    Aztán kitüntették a sok rohadt hóhért,
    Érdemérmet kaptak „Munkáshatalomért”.

    Vérdíj nyugdíjukból mai napig élnek,
    Ha nem is komolyan, titkon kicsit félnek.
    Fiaikban bíznak, kik zsíros állásban,
    Mindenütt ott vannak, honnan „befolyás” van.

    S hogyha pert indítasz, vágyva igaz szóért,
    Jusztícia mögül kiröhög a hóhér.
    Kinek lelkén szárad annyi ember veszte,
    Kap koszos két évet, – azt is felfüggesztve!

    Vígan politizál a volt ÁVO-s gyerek,
    Hírhedt bolsi nevek tovább kísértenek.
    De elégedjünk meg! Javul a baloldal,
    Az apa gyilkos volt, fia már csak tolvaj!

  9. Rothwaldmann Izidor

    Ha leszíjazott kezeden, körmeid alá gombostűt szúrnának, amit elektródákkal egy indukciós áramforráshoz csatlakoztatnak, majd így a semmiért ájulásig vallatnak, akkor NEM istenítenéd valaha is a kommunistákat. Főleg akik a szovjet NKVD cucliján nevelkedtek. Tették ezt mindenkivel, kommunistával is és nem csak. NAGY IMRE részese volt ennek a terrorkommandónak, úgy, mint Joseph Mengele a hitleri vészkorszaknak!
    Nagy Imre lánya jobban tenné, ha apja gazemberségeit, bűntetteit nem palástolná, mert így bűnrészes szemünkben!
    Nagy Imrének ezeket a Niagarányi bűneit sosem felejtjük, nem bocsájtjuk meg! Nagyszüleink iszonyatos elszenvedett fájdalmát helyrehozni? Ki fogja? Már senki! Viszont az emlékezet mély sóhajt gerjeszt emlékezetünkben.
    Valójában ki is volt ez a hírhedt kommunista NAGY IMRE?
    Szobrát, ma dédelgetve áthelyezik… Pedig, szívem szerint az olvasztóban lenne a helye! Rokonaim számtalan megélt, elmondott fájdalma, deformált körmei mondatják mindezt velem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük