Pünkösdi morzsák

Négy emlék kísért, ha a Szentlélek eljövetelének ünnepe közeledik.

Az egyik 1948 pünkösdjéhez kötődik. Előzményének meg kell említenünk, hogy Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára (később Magyar Dolgozók Pártja) már az év elején felvázolta beszédében a kommunisták egyházpolitikai koncepcióját, amelyet sajátos módon a párt öklével, az ÁVH-val kívánta rendezni: „a demokrácia feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése… Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik… A magyar demokrácia eddig minden problémát megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik”.

Rákosi (is) a demokráciára hivatkozott, holott tudjuk, kőkemény diktatúra volt, méghozzá véres diktatúra.

A népbíróságok, bíróságok egymás után hozták a koncepciós halálos ítéleteket, súlyos börtönbüntetéseket. A  katolikus papok közül sokan mártír- és vértanúhalált haltak. Bírósági ítélettel, vagy a nélkül. Nos, Rákosiék beváltották ígéretüket. 1948 tanév végén államosították az egyházi iskolákat, és ezzel felgyorsították a szovjet övezet országainak kiszakadását az európai kultúrrendszerből.

Én akkor hittanra jártam az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekhez (Szent Margit Gimnázium), ahol az apácáktól kisgyerekként komoly egyházi, erkölcsi nevelést kaptam. Odajárásomat hamar észrevették az épület egy részében, akkor már működő állami elemi iskolában. Egy kislány meglátott, amint kijöttem az iskola kápolnájából, és beárult az igazgató néninél. Meglett az első igazgatói intőm is, amely fenyegetésekkel volt teli. Többet nem járhatok hittanra, nem jöhetek norvégmintás pulóverben (nagynéném kötötte), mert ez reakciós viselkedés – írták össze az ítéletet az intőben. A kövérkés igazgatónőt valószínű nem érintette meg a Szentlélek.

A világ a béke helyett egyre keményebb lett.

Az iskolákat átpolitizálták, folyt az osztályharc, mindenhol Rákosi, Sztálin és Lenin szobrokat tettek ki. A szovjet emberek lettek a példaképek, a hősök, a nagy tudósok; ők jelentették a csúcsot. Az egyházüldözés a tetőfokára hágott, miután Mindszenty József hercegprímást, esztergomi bíborost hetven éve letartóztatták, Péter Gáborék ávéhás pribékjei megkínozták, majd 1949-ben koncepciós per során elítélték.

A kommunista diktatúra az ezeréves keresztény államra a döntő csapásra készült, amikor 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket. Huszonhárom férfi szerzetesrend került feloszlatásra csaknem kétezerhatszáz szerzetessel. Ugyanakkor mintegy negyven női rendet szüntettek meg körülbelül négyszázötven rendházzal és tízezer apácával.

A szétszóratás idejéből jön elő a második emlékem. Akkor már hét éves voltam, és a Gellérthegyi házunkban adott menedéket apám vagy két hétre az elűzött jezsuita szerzeteseknek az emeleti szobákban. Tizenkét egyforma vaságyat hoztak, matraccal, fehér lepedővel. Az ágyak barna pokróccal voltak letakarva, párnájuk kemény volt. Azért emlékszem erre, mert kora reggel a tizenkét jezsuita elment – nehogy a szomszédok felfigyeljenek jelenlétükre – és délutánonként kíváncsiságból felmentem az emeletre. Az egyik párna alól fényes valami lógott ki. Felemeltem a szalmával tömött párnát és egy tenyérnyi széles, szöges fém övet pillantottam meg, mellette fakereszttel. S ekkor érkezett meg József, a fiatal, szakállas szerzetes, akiről később tudtam meg, hogy szakács. Nem teremtett le, hanem mesélni kezdett. Beszélt Krisztus szenvedéseiről és arról, hogy a szerzeteseknek is hasonlóan kell végigélni a szenvedéseket. Egyszerűen, önmegtartóztatóan kell élniük, ezért szokta éjszakánként a derekára kötni a szöges övet . Összebarátkoztunk. Aztán egyik éjszaka mozgolódásra ébredtem fel, a jezsuiták csomagoltak, apám és barátai autóval, oldalkocsis motorkerékpárral szállították el a holmikat, élelmiszereket, emlékszem egy kis hordó mézet is betuszkoltak a kocsiba.

Másnap kértek a szüleim, hogy az iskolában erről egy szót se szóljak, így is nagy a baj. A házunk alagsorában lakó házmesterünk – Kisvárdáról fogadtuk be őket – feljelentett minket az Ávéhánál, hogy különös emberek mozognak a házban. Jöttek is a nyomozók, a szekrényekben arany ékszerek után kutakodtak, kérdezősködtek, dollárokat is kerestek, a Révai lexikonokat rázták lefelé, de nem találtak semmit. Ezt még megúsztuk, de egy év múlva a Gellérthegyi házunkat is államosították. Mint annyian – sok százezren –, a rendszerváltás után mi sem kaptuk vissza tulajdonunkat.

A jezsuitákról csak annyit, hogy dolgozó rend volt, így mindenki elhelyezkedett, megtartva hitüket. Zsiga bácsi vidéken gazdálkodó lett, karácsonyonként nagy csomag disznótorost hozott a postás. Ilyenek voltak ők, nem felejtettek. Kisfiúként nem tudtam, hogy mekkora kockázatot vállalt apám a jezsuiták befogadásával. Ez is része volt a keresztényi magatartásnak.

Hány tízezren tették ekkor ezt Magyarországon? Az erőszak, a sötétség birodalmában? Nagyon sokan.

A hitet, a vallást abban az időben még sokan megtartottuk. Jártunk a körmenetekre. Mi  a Szent Imre templomba jártunk, a hívők sokasága hosszú sorban kanyarodott a Nagyboldogasszony (Ménesi út) útjára. Egyfajta csendes tüntetés volt a rendszer ellen.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc még inkább erősítette az összetartozás erejét, a hitet. Ez különösen megerősödött pünkösdkor. A Szüret utca és Ménesi út sarkán volt egy kis kupolaszerű imádkozófülke, Jézus szoborral és a kereszttel. Az asszonyok rendre rózsaszirmokat szórtak a kegyhelytől a Szüret utcán lefelé. A szent pillanatokat imádkozó, békés emberek tették élővé, akkoriban nem járt busz és autó arrafelé. A hatvanas években ismét bekeményített a hatalom, most Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával az élen. Az utcai körmeneteket betiltották, csak a templomban vagy a templomkertben lehetett istentiszteletet, egyházi szertartást tartani. A Szüret utcai rózsaszirmozás is megszűnt. Százával tartóztattak le vezető papokat, kispapokat, szeminaristákat. Reakciósoknak, ellenforradalmároknak, a nép ellenségeinek nevezték őket. A magyar keresztény egyházaknak – főként a katolikusoknak – ez volt az utolsó nagy ellenállása.

A kegyetlenkedések, az erőszak, a beszervezések végül megtörték a papi ellenállást.

Negyedik pünkösdi emlékem  Csíkmadarashoz, Csíkdánfalvához és Csíksomlyóhoz kötődik. Akkor a hetvenes évek elején még nem volt divat Erdélybe járni. Onnan tudtuk meg, hogy valaki Székelyföldön járt, ha gépkocsija elejére fenyőgallyakat tűzött. Mi is ebbe az egyre gyarapodó közösséghez tartoztunk. Feleségemmel, Nellivel nászútra a székely rokonokhoz indultunk Hargitába, Siklódra. Budapestről két-három nap kellett, amíg felértünk az Árpád korabeli faluba. Útközben a Csíki medencében, Csíkmadarason megpillantottuk a katolikus templom tornyát és megálltunk, hogy megnézzük. Pünkösdi ünnepek voltak, az istentiszteletről jöttek a templomból kifelé az emberek. Kerestük a plébános urat. Meghatározó volt a találkozás Tivadar bácsival, a község plébánosával, akitől először tudtuk meg, hogy milyen is a székelység sorsa Ceausescu Romániájában. Nem szaporítom a szót, ott marasztalt bennünket, Panni nénivel, a plébánia házvezetőjével pityókalevessel kínáltak meg ,majd rókagombás puliszkát ettünk.

A székely vendégszeretet két nem engedett el bennünket. Megnéztük az 1700-as években épült templomot is, átmentünk a feketemázas fazekasság központjába, Csíkdánfalvába és elmentünk a szent kegyhelyre, Csíksomlyóra is.

Akkor nem voltak ott százezrek, csak kevesen, hiszen a nagy fogadalmi zarándoklat csak 1990-ben, a román diktatúra bukása után kezdődhetett újra.

A csíkmadarasi plébános, az áldott jó Tivadar bácsi csak mesélt és mesélt. Elmondta, hogy a 227 cm-es aranyozott, festett hársfa szobor eredetileg egy szárnyasoltár központi alakja lehetett. Maga a kegyhely központi alakja Mária, aki a földgömbön és holdsarlón áll, feje körül tizenkét csillagból álló glória, a holdsarlón egy emberarc van. Jobb kezében királynői jogart, baljában a gyermek Jézust tartja.

Az 1567-től ismert székely hálaadás, a csíksomlyói búcsúzarándoklatán ma már százezrek imádkoznak a magyarságért, az összetartozásért és a katolikus hit megtartásáért.

Akkor, 1971-ben csak hárman imádkoztunk.

Csaknem ötven év távlatából azt is tudjuk, hogy a csíksomlyói zarándoklat a nemzeti összetartozás szimbóluma lett, az ember és az Isten megújuló szövetségének ünnepe, melynek lényege a nyitottság, a megbocsátás, a szentlélek kiáradása. És a hit.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Titkos életek

Most, hogy az Aranycsapat nagy krónikása is elment, sok minden eszembe jutott a korról. A …

2 hozzászólás

  1. Megható igaz történet Sajnos amit itt Stefka István leírt, mindazoket részben magam is átéltem, emlékszem az iskolák államosítására, lévén 10 éves kisiskolás, aki református iskolába járt. Nem értettük, hogy mi történt, csak többé nem imádkozhattunk óra előtt, és tanítás után nem énekelhettük el Nemzeti Imádságunkat. Aztán később amikor megtiltották a hittanoktatás, illetve kezdetben a szüleinknek külön kellett kérni,hogy hittanra járhassunk. Elvették tőlünk az Istent, helyette úttörőnek kellett lenni, Aztán vége lett az iskolának, továbbtanulásról szó se lehetett, kellett a keresetünk a nagy családnak, ugyanis 12-en voltunk testvérek. Csak később asszony koromban tudtam leérettségizni. Hosszan tudnám sorolni én is a történetemet, de minek.Sajnos most megint itt vannak, azok gyerekei, unokái, akik akkor is megmondták, hogy mit szabad és mit nem, Szerencsére ma már mi is tudjuk, hogy mit kell tenni. Ezért szavaztunk 2/3-ot Orbán Viktornak!

  2. Megint megjelenik, hogy Orbán miért megy az erdélyi magyarokhoz… Mondanám, azért, mert a magyarság egyik kiemelkedő vezetője., összefogója. Azt teszi, amit kell tenni!
    Amikor regnálása idején a sok szemétségét mesélte Gyurcsány, a külügyér bácsi, akkor nagy volt a kuss. Hasonló hozzászólók nem ítélték el a balos szarkeverőket. Most azt is megpróbálják elhitetni, hogy ezen múlt a fidesz győzelme… ezen miért nem agyal, kedves hozzászóló, hogy mekkora marhaság? Sőt kirafinált gyalázat a baloldal részéről… amúgy meg választási csalásról beszélni manapság, amikor egyszínű szinte az egész ország?!
    Ébresztő!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.