Trükközés a Hunyadi film körül

„Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.”

A Hunyadiak címere, a fekete holló mindig is a reménységet, a győzelmet, a nemzeti büszkeséget jelentette. Arany János csodálatos verse (Mátyás anyja) engem is megihletett, ezért a levelesládámban találtam egy forgatókönyvet Az utolsó bástya címmel, Hegedűs Bálint tollából. Az Egri csillagok óta (rendezte: Várkonyi Zoltán -1968.) nem készültek jelentős történelmi filmek a magyarság nagy győzelmeiről, de most végre adódik egy hatalmas lehetőség, filmet készíteni a nándorfehérvári diadalról, Hunyadi Jánosról. A lehetőség szó azonban keserű szájízzel keveredik, mert olyan emberek kapták meg a lehetőséget ismét egy film készítésére, mint Szász János vagy Hegedűs Bálint, akik nem jelentenek garanciát arra, hogy ezt a hatalmas, világraszóló magyar győzelmet (1456) a nemzet történelemtudatának megfelelően, a nemzettudatra jótékony hatással alkossák meg.

A kétkedők sorát éppen Szakács Árpád kezdte a Magyar Idők Kinek a kulturális diktatúrája című sorozatában.

„Emlékeznek Szász János rendező úrra? Megbízható forrásból úgy tudjuk, őt szemelték ki arra, hogy végre megcsinálja az igazi magyar történelmi filmet. Kvízkérdés: na, kiről? Hát Hunyadi Jánosról! De van egy másik terv is, ami Hunyadi Mátyásról szólna, ennek Gát György lenne producere, rendezője. Mindketten igazi garanciái annak, hogy a leendő nagy magyar film nem lesz túlzott nacionalizmussal vádolható még az erre érzékeny nézők körében sem.”

De ez semmi. Most jöjjenek a tények. Erről Huth Gergely számol be a PestiSrácok.hu-n szeptember 21-én.

„A filmalap posztkomcsi káderei bohózatot csinálnak a Hunyadi-filmből is?

Betelt a pohár a magyar filmszakma a nemzeti sorskérdések iránt fogékony, mindmáig elnyomott köreiben, amikor kiderült: a sok éve megálmodott történelmi eposzt, azaz a Nándorfehérvár diadalát a művészileg egyre terméketlenebb, ellenben a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Spielberg-epigonnak, Szász Jánosnak adták. Ráadásul a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává – némi rinocéroszbőrt kölcsönözve az önnön arcára – Hegedűs Bálint lépett elő, aki, hogy-hogy nem, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, hogy egy – a belső ügyeket nyilvánvalóan tökéletesen ismerő – névtelen szerző megnyitotta az >>Andy Vajna kommunistái<< című blogot, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra kegyeltjei miként hekkelik meg az Orbán Viktor által meghirdetett kulturális térfoglalást.”

No, de én ennél tovább megyek. Elolvastam Hegedűs Bálint forgatókönyvíró – Gárdonyi Gézától kölcsönözve – epigonszerű alkotását 94 oldalban. A véleményem lesújtó. Az állítólag Hunyadiról szóló film nem szól sem a törökverő Hunyadiról, nem szól sem a magyarság történelmének egyik legnagyobb győzelméről, a Nándorfehérvári diadalról, nem szól a hazaszeretetről, a kereszténységről, nem szól Kapisztrán Jánosról,  nem szól az azóta felcsendülő déli harangzúgásokról, egyszóval nem szól rólunk, magyarokról. De annál inkább szól a törökökről, a janicsárok vitézségéről, a hamis romantikáról, a hamis fikciókról, és szól a történelmietlen kitalációkról.

Akkor vegyük sorjában, hogy mi nem fér bele a 7 milliárd forintnyi filmötletbe és mi nem fér bele a forgatókönyv oldalankénti egy-kétmilliójába!

Ugye kilencvennégy oldalról van szó. Hatvankét oldalon keresztül azzal traktálnak, hogy egy Faradzs nevezetű „megnyerő külsejű, férfias török aga” hogyan hurcolja el láncra verve a magyar falvakból a magyar gyerekeket, akiket majd janicsárokká nevelnek. (Ugye ismerős? Gárdonyi Egri Csillagok című művében szereplő Jumurdzsák is így kezdte a forgatókönyv elején, de ő nem volt szimpatikus, még Várkonyi filmjében sem.) Menjünk tovább! A Hegedűs forgatókönyv szerint  Kócos és a Csikó testvérpárból Kócost rabolják el. Évekkel később Nándorfehérvárnál találkoznak, ott küzdenek meg, Csikó Hunyadi János katonája, Kócos janicsár lett.

A vontatott, álromantikus, művi történet végén felismerik egymást, egy nőbe lesznek szerelmesek, aztán a testvéri szeretet Kócost a nőről (Lucáról)való lemondásra készteti. Közbevetőleg milyen magyar nevek ezek? Kócos? A cigányoknak adnak ilyen neveket, nem egy harcosnak. Mint ahogy a Csikó is milyen végvári vitézt tetesít meg? De közben semmit nem tudunk meg Hunyadi Jánosról, Hunyadi török elleni harcairól, kormányzói tevékenységéről, meg arról sem, hogy Hunyadi János korának egyik legjobb, legképzettebb hadvezére volt. Hol van a valódi romantika, az aggódó feleség Szilágyi Erzsébet, az anya, aki a nemzet két nagy alakját nevelte Hunyadi Lászlót és Hunyadi Mátyást? Amíg Szász Jánosék kergetik a fikciót, a nem létező alakokat, Kócost és Csikót, addig László és Mátyás sehol sincs a képben. Inkább ilyen képtelenségekkel foglalkozik az ütközet pillanataiban Hegedűs Bálint a 75-ik oldalon (mindjárt vége van a történetnek), hogy „ …ünnepélyes gregorián dallam szól. A baldachimos ágyban Csikó és Luca szeretkezik. A távolból ünnepi harangjáték szól.”

Mi ez?

Ezek az olcsó  fogások végigkísérik a történetet. Végül Kócos, a janicsár a török táborból áthozza a magyar táborba a janicsárokat, akikről kiderül, hogy elrabolt magyar gyerekek. Az nem derül ki, hogy ki volt Kapisztrán János, a pápai küldött, aki szuggesztivitásával, személyes példamutatásával ezrével gyűjtötte a kereszteseket a táborába, így a parasztokat, a kézműveseket, a diákokat, és indult a harcba. Az sem derül ki, hogy II. Mehmed szultán, a kiváló hadvezér, a világhódító személyesen vezette az ostromot Nándorfehérvár ellen, amit az első tíz napban Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védett mintegy 7000 főnyi seregével, míg a Dunán ezután érkezett Hunyadi János kétszáz egységből álló flottája élén áttörte a török hajózárat. Arról az erőfeszítésekről sincs szó, hogy szultán a heves öldöklésben maga is megsebesült, menekülni kényszerült ágyúit és egyéb felszereléseit hátrahagyva.

Viszont benne volt a forgatókönyvbe, hogy a képzelt alak Kócos, akit Faradzs janicsár vezér „árulásért” hátulról leszúr, végül – Dugovics Titusztként – utolsó erejével ráugrik a lófarkas zászlót tartó törökre és magával rántja a mélybe.

Nem értem. Miért kell egy gyönyörű, valóságos történetet megmásítani?

Miért nem jó nekünk a magyar képzeletben élő Dugovics Titusz, akit Wagner Sándor 1859-ben egy megrázó képben megfest? Miért kell egy újat alkotni, ami nem igaz? Nem értem. Miért kell kisebbíteni a magyar bátorságot, amit Balassi Bálint is megénekelt verseiben – Eger, Kőszeg, Gyula, Drégely, Esztergom stb. –  a végvári magyar vitézekről? A nándorfehérvári küzdelemben külön kiemeli a forgatókönyvíró a cigányokat(lovári pattantyusok), a horvát huszárokat, a szerb sajkásokat, a héber tüzéreket, a cseh huszitákat és így tovább.

De akkor hol voltak a magyarok?

Mi közük Hunyadinak és a többi magyarnak Nándorfehérvárhoz? Holott tudjuk, hogy így ez a képzelt történet történelmietlen. Sehol sem lehet igazolni. A várnai csata után a románok, a bulgárok visszautasították Hunyadi felhívására a török elleni harcot. A horvátok valóban derekasan harcoltak a magyarok mellett, ahogy a rác hajósok is odatették magukat, de pápai felhívásra indított keresztes hadjáratokban soha nem vettek részt zsidók, a cigányok meg éppenséggel még csak a túloldalon kalapálták a kicsorbult kardokat, a husziták pedig a pápa ellenségei voltak. Ennyit a történelemről.

A nándorfehérvári harcot egyértelműen a keresztények és a keresztény magyarok vívták meg az iszlám hódítás ellen.

Ma, amikor az iszlám erőszakos nyomulása, térhódítása egyre nyilvánvalóbb Európában, megengedhetetlen egy olyan Hunyadi film létrehozása, amely nem keresztény, nem nemzeti központú. Hiszen Hunyadi János több mint 550 éve az európai keresztény értékekért, civilizációért harcolt. Ma is ez történik, ez jellemzi a magyar nemzeti politikát.

A tények. Hunyadi és Kapisztrán világraszóló győzelme határtalan örömet váltott ki a keresztény országokban. III. Calixtus pápa élete legszebb napjának nevezte, amikor jelentették neki a nándorfehérvári diadalt. Hunyadi János halálát követően maga a pápa mutatott be gyászmisét, majd a „hit védelmezője” címmel tüntette ki Hunyadit.

E diadal után Nyugat-Európa számára a magyarok neve egybeforrt az oszmánok elleni legfőbb védelem fogalmával.

A magyarság volt az egyetlen nép, amely a török elleni keresztesharc gondolatából nemzettudatot alakított. Hunyadi ezt panaszolja 1448-ban: „A rettenetes veszedelem, a pogány hódítás már Európa szívéig, ennek az országnak, hazámnak testéig ért…Isten csodája, hogyan tudta eddig is kiállani ez a nép azt a tengersok szenvedést, amit, ha a hit nem tartja meg, soha ki nem állhatott volna…” (Ranzanus).  A pestis végzett Hunyadi Jánossal és Kapisztrán Jánossal is. A hagyomány szerint a kormányzó Hunyadi halálos ágyán azt kötötte bajtársai lelkére, hogy a keresztény hittel együtt minden erejükkel a magyar birodalmat s népét védelmezzék a török ellen. A magyarság tehát saját hősét, saját eszméinek képviselőjét ünnepli Hunyadi Jánosban. Jellemző ezzel kapcsolatban az a másik hagyomány (Bonfini), amely szerint Szilágyi Mihály, mint „nemzeti királyt” ajánlotta Mátyást, Hunyadi fiát, megválasztásra.

Ezekből a tényekből a tervezett filmben semmi nincs.

A filmforgatókönyv címével is bajok vannak. Mi az, hogy Az utolsó bástya? Nándorfehérvár még csak a kezdet volt. A magyar végvárak 1686-ig, Buda felszabadításáig küzdöttek a hazáért, a szabadságért, a függetlenségért.

Mit mondjak? Baj van ezzel az új történelmi produkcióval. Van pénz, paripa, fegyver, csak hiányzik belőle a lélek, a történelmi múlt ismerete és a nemzet iránti elkötelezettség. Nem tudom, ilyen trükközésekkel lehet-e legalább olyan filmet legyártani, mint amilyen az Egri Csillagok volt. Kócos meg Csikó, mint nemzeti hős! Nevetséges!